A budapesti éjszakai élet egyik meghatározó helyszíne, a Most Kortárs Bisztró váratlanul bejelentette a bezárását. A közösségi médiában közzétett búcsúüzenetükben köszönetet mondtak vendégeiknek az elmúlt évekért, ám a döntés okait homály fedi. Nemrég zárta be kapuit a Budapesten található Szegedi Halászcsárda is.
A belga élelmiszer-biztonsági hatóság, a FASFC határozottan figyelmeztetett mindenkit, hogy ne próbálja meg elfogyasztani a kidobott karácsonyfákat. A figyelmeztetésre azután került sor, hogy Gent városa kreatív hulladékcsökkentési javaslatokkal állt elő, amelyek között szerepelt a karácsonyfák tűleveleinek elfogyasztása. Az ügynökség hangsúlyozta:
Hamarosan megérkeznek az első megemelt fizetések a vízügyi dolgozók számláira; a kormány döntése alapján 2025-ben átlagosan 30 százalékos béremelést kapnak az ágazat szakemberei - közölte Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden a tárca Facebook-oldalán.
A Pálos utca és a Sztehlo Gábor utca közötti szakaszon történt balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket. - A buszon tizenegy ember utazott, a helyszínre mentő is érkezett - írta a katsztrófavédelem honlapja nem sokkal éjfél előtt. Frissítés: - A Budagyöngye felé tartó Peugeot 308 kombi fiatal vezet
Január 9. és 11. között rendezik meg a Hungexpo területén a 25. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást. Az InfoRádió Bódis Lászlót, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkárát, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatóját kérdezte az eseményről.
Az elmúlt napok tavaszias időjárása után hamarosan újra előkerülhetnek a nagykabátok. Noha a hét elején még 16-17 fokos csúcshőmérsékleteket is élvezhettünk az ország egyes pontjain, ennek hamarosan egy erős hidegfront vet majd véget. Pénteken már jelentős lehűlésre és viharos szélre számíthatunk, a hétvégére pedig tovább hűl a hőmérséklet.
A Meta felhagy tényellenőrzési programjával a hozzá tartozó közösségimédia-felületeken és enyhít a vélemények szabad kifejtésének korlátain - jelentette be Mark Zuckerberg, a technológiai óriáscég tulajdonos-elnöke kedden.
Mint mondta, gyorsan tisztázni kell, lehetséges-e egy koalíció. Ehhez az ÖVP-ben változásokra és összetartásra is szükség lesz. "Amennyiben ez nem biztosított, akkor ez ennyi volt" - tette hozzá.
Ukrajna nem engedi át az orosz gázt, ezért a világpiacon a gáz ára 20-25 százalékkal emelkedett, és elérte az ötven eurót megawattóránként - mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban.
Továbbra is betegséggel küzd Szoboszlai Dominik, ezért valószínűleg nem lesz ott a Liverpool kezdőcsapatában a Tottenham Hotspur elleni Ligakupa-elődöntő első, szerdai felvonásán.
Mára mindenkinek tisztában kellene lennie azzal, hogy a barnaságnak semmi köze az egészséghez. Úgy tűnik azonban, hogy a Z generációhoz nem jutott el ez az üzenet, mivel egy új, aggasztó trend kezdett elterjedni a barnulás és a napozás körül.
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint marad a tavasz, de nagy hullámzást, igen erős terheléseket kell elviselnie a frontérzékenyek szervezetének.
Donald Trumpnak hízelgett és keményen beszólt a "békepárti tábornak". Emellett ostorozta azokat, akiket szerinte nem érdekel az országa biztonsága – ezzel telt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök podcastbeszélgetése Lex Fridman amerikai házigazdával.
Az argentin Julio Soler 19 éves. Szintén balhátvéd. Kerkez alapember, a tizenéves versenytárs még csak kerettag, de a világbajnoknál. Hazájában játszott eddig csupán.
Egy Szent Istvánt ábrázoló ezüst érmét ajándékoztak a templomnak, ahová jellemzően a termékenységet kereső párok járnak imádkozni, és ahol olyan különleges kurkumapaszta kapható, aminek gyógyító erőt tulajdonítanak.
Az influenzára jó az antibiotikum? Daganatos betegek felvehetik az influenza elleni oltást? Az influenza és a nátha azonos betegség? A vakcinainfós orvosok válaszolnak.
Rendkívüli nyilatkozatban vázolta az ország jövőjével kapcsolatos elképzeléseit kedd délután Herbert Kickl, a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, akit az államfő, Alexander Van der Bellen előző nap bízott meg a lehetséges kormányalakítással A felolvasott, több mint harminc perces nyilatkozatban Kickl célkitűzését egy, többször
Futballistaként remek pályafutást tudhat magáénak, edzőként viszont még nem tartozik az elitbe Robbie Keane, akit hétfőn neveztek ki a Ferencváros szakvezetőjének - hangsúlyozta az InfoRádió megkeresésére Szabados Gábor sportközgazdász. Arról is beszélt, hogy egyértelműen a nemzetközi szereplés határozza meg a szezon sikerét.
Büdös, sáros, ihatatlan víz folyik a csapokból több Monor környéki településen. Monorierdő polgármestere egyeztetésre hívta a vízszolgáltató képviselőit.
Videó készült arról a szörnyű pillanatról, amikor egy palesztin infleunszer tűzijátékkal lőtte be egy gyermek ablakát szilveszterkor. A férfit később letartóztatták, miközben épp az országot próbálta elhagyni.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök újságírói kérdésre felelve nem zárta ki keddi sajtótájékoztatóján, hogy katonai, illetve gazdasági lépéseket tesz majd annak érdekében, hogy az Egyesült Államok visszaszerezze az ellenőrzést a Panama-csatorna felett, valamint megszerezze a kontrollt a Dániához tartozó Grönland felett.