Aki tapasztalta már az tudja, hogy milyen zavaró lehet, ha éjszaka nem tudunk a mellettünk fekvő horkolásától aludni. Mindez először csupán apró kellemetlenségnek tűnik, ám hosszú távon egy párkapcsolatban akár külön hálószobához is vezethet. Mivel a horkolás komoly egészségügyi kockázatokat rejthet, ezért minden esetben érdemes kivizsgáltatni a pr
A magyar gazdatársadalom és a kormányzat közötti szoros együttműködés ismét fókuszba került az Agrárminisztériumban rendezett sajtótájékoztatón, ahol a 2025-ös év agrárpolitikai kihívásait és a gazdák támogatását célzó intézkedéseket vitatták meg.
A UFC és a Network4 Media Group megállapodása alapján a magyar piacon az egyik legjelentősebb sportportfólióval rendelkező Network4-hez kerültek a UFC (Ultimate Fighting Championship) közvetítési jogai Magyarországon. A magyar rajongók az élő gálákat 2025-től a médiacég NET4+ nevű streamingszolgáltatásán keresztül követhetik figyelemmel Full HD min
Szijjártó Péter külügyminiszter politikai bosszúnak minősítette a döntést – miszerint szankciós listára helyezték Rogán Antalt – utalva arra, hogy az amerikai-magyar kapcsolatok hamarosan új irányt vehetnek, amikor január 20-án hivatalba lép az új amerikai kormányzat.
Látogatási korlátozást és maszkviselést rendeltek el keddtől a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházában az egyre több légúti megbetegedés miatt.
Megvolt az első összecsapás Donald Trump és Vlagyimir Putyin között. Az oroszok elálltak a taktikai atomfegyver alkalmazásától. Úgy tűnik, Trump a beiktatása utáni első vendégként Zelenszkijt fogadja a Fehér házban. Figyelemre méltó fejlemények az ukrajnai háború kapcsán. Az ATV-ben Gyarmati István elemezte a helyzetet.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Már a bemutatása előtt sokan szidták ezt a filmet, de mi sajnáltuk volna, ha nem néztük volna meg. Kritika A Gyűrűk Ura: A rohírok háborúja című filmről.
A csádi elnök szerint Macron eltévesztette, hogy melyik évszázadban élünk, és azzal vádolta a francia államfőt, hogy megveti Afrikát és az afrikaiakat.
A sasszemű rajongók két olyan dolgot vettek észre Zendayán a 2025-ös Golden Globe-gálán, ami eddig nem volt látható a színésznőn: egy tetoválást és egy nagyon érdekesen elhelyezett gyűrűt. Mindkettő kapcsán sokan azon tűnődnek, vajon Zendaya és szerelme, Tom Holland a következő szintre emelték-e a kapcsolatukat.Zendayán nemcsak ruhája volt feltűnő
Mark Zuckerberg Meta-vezér bejelentése szerint a Facebookon és az Instagramon megszűnik a tényellenőrző program, helyette közösségi tényellenőrzést használnak majd, ahogy azt az Elon Musk-féle X teszi – írja a Politico.
Jól teljesített tavaly a Balaton turizmusa, mindezt nemcsak a nyolcmilliónál is több vendégéjszaka mutatja, de a sajtómegjelenések száma is. A legtöbb tudósítás a hazai turisztikai régiók közül erről a térségről szólt. „Tavaly közel 90 pihenéssel, utazással kapcsolatos témát juttatott el a sajtóhoz a Balatoni Turizmus Szövetség, ezek több mint 400
A Meta felhagy tényellenőrzési programjával a hozzá tartozó közösségimédia-felületeken és enyhít a vélemények szabad kifejtésének korlátain - jelentette be Mark Zuckerberg, a technológiai óriáscég tulajdonos-elnöke kedden.
Mind a hat vádlott, köztük jelenlegi és volt szocialista politikusok és egy fideszes politikus tagadták, hogy vesztegetési pénzt kaptak volna a zuglói, illetve az újbudai parkolást üzemeltető cégektől és a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. informatikai rendszerének üzemeltetését elnyerő cégtől – derült ki a Fővárosi Törvényszék mai, az összevont ügy
Az Aldi szalmonellával szennyezett Happy Harvest hajdinalisztet vonat ki a forgalomból, a visszahívott termék minőségmegőrzési ideje 2025. november 20. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) kedden az MTI-vel.
2025 az év, amikor Ralph Lauren történelmet írt. Az Elnöki Szabadság-érdemrend történetében ő az első divattervező, aki kiérdemelte az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését.
Alessandro Botturi ismét bizonyított, megnyerte a szakaszt és megerősítette helyét az összetett rangsor élén. Az olasz versenyző 2 perc 56 másodperces előnnyel ért célba Pål Anders Ullevålseter előtt, aki szintén erős eredményt ért el. Az újonc Iarno D'Orsogna Yamaha motorjával a harmadik helyen zárta a szakaszt, mindössze 3 perc 34 másodperces lem
Gondoltad volna, hogy évente nagyjából 2,3 milliárd fogy belőle Magyarországon? És azt tudod, hogy miért zöldül meg a tojás a sárgája szélén? Vagy azt, mitől függ a héjának vagy a sárgájának a színe? Hogy mi az az úsztatós módszer? Hogy mit jelentenek a tojáson lévő számjegyek? Húsz pontban összegyűjtöttem a legérdekesebb és legfontosabb tudnivalók
Még csak egy hét telt el az új évből, de máris megvan 2025 egyik legfontosabb filmje. A Miénk lesz a holnap Olaszországban még a Barbie-t és az Oppenheimert is megelőzte tavaly.