Az Erste folyósította első Munkáshitelét. A bank 4 millió forintot biztosított egy komplex gépészeti karbantartással foglalkozó, 25 éves ügyfelének. Az első napok alapján számottevő az érdeklődés a Munkáshitel iránt, az Erstéhez máris több tucat hiteligénylés érkezett.
Alighogy létrejött tavaly novemberben az Új Média Holding Zrt., december 16-tól máris nevet és tulajdonost váltott és MCC Média Holding Zrt.-ként folytatja működését, ami egy újabb lépésnek tűnik a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium berkein épülő médiaportfólió kiépítésében. Az új tulajdonosi háttér az MCC Liber Invest Kft.-n keresztül az MCC
A tegnapi kereskedésben az európai mezőnyhöz képest kiemelkedően jól teljesített a magyar piac, a BUX fél százalékos emelkedésével a magyar részvényindex új rekordot ért el, amiben nagy szerepe volt az OTP 1,7 százalékos emelkedésének. Ma kisebb pluszban indítja a napot a BUX, a szintén történelmi csúcson záró OTP azonban egyelőre esik..
A klímaváltozás az életünk legtöbb területére kihat: a gazdaságtól a környezetünkön át egészen az alvási szokásainkig sok mindent érinthet. Azonban az egyre melegebb napoknak olyan társadalmi hatásai is vannak, amelyekről ritkábban beszélünk. Hajdu Tamás, a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont kutatója a hőmérséklet-növekedés
Ha Ukrajna megmarad, akkor a jövőben hogyan is lehetne elhelyezni a globális térképen? A csütörtöki Napindító vendégee volt Hidegkuti Konstantin nemzetközi kapcsolatok szakértő, a moszkvater.com állandó szerzője.
Mozgalmas kereskedést láthattunk tegnap a tőzsdéken, a bizonytalan hangulat akár a mai napra is kihathat - gyors lefordulást hoztak ugyanis a Donald Trump vámterveiről szóló sajtóértesülések, a megválasztott amerikai elnök fontolóra vette, hogy gazdasági szükségállapotot hirdet ki, ami jogi alapot adna neki univerzális vámok bevezetésére akár szöve
A talaj egészségének maximalizálása és a leromlott talajok regenerálása érdekében a talajegészség öt alapelvének mindegyikét meg kell valósítani, és mindegyik alapelv egyformán fontos.
Gyurcsány Ferenc legutóbbi írásában éles kritikával illeti a világ egyik legismertebb és leggazdagabb emberét, Elon Muskot. A DK elnöke úgy fogalmaz: "Isten óvja a világot Elon Musktól!"
Erőteljes évkezdet van kibontakozóban a lakáspiacon az ingatlan.com elemzése szerint. Már 2024 utolsó és 2025 első napjaiban is – december 27. és január 5 között – éves összevetésben 8 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma, ami a két évvel ezelőtti szintet 28 százalékkal haladja meg.
Több termálfürdő a megszokott nyugdíjas kedvezmények mellett extra árengedménnyel várja a pihenni vágyókat. Az akciókról a Termál Online készített gyűjtést. Ezek között akadnak időszakos és gyakorlatilag már állandónak tekinthető akciók is. csak a hazai nyugellátásban részesülők vásárolhatnak olcsóbb belépőt. Íme, a kedvezmények E
2024 novemberében az ipari termelés volumene 4,2, munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,6 százalékkal kisebb volt a 2024. októberinél – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Adózási szempontból a borravaló adómentes bevétel, de csak bizonyos feltételekkel. Január 1-jétől azonban még kedvezőbbek lettek a borravaló adózási szabályai.
A Kínából származó "új vírusnak" van egy kevésbé ismert tünete a szakember szerint, amit a bőrünkön vehetünk észre, és ami által egyből meg tudjuk különböztetni a betegséget a Covidtól vagy épp a közönséges influenzától.
Az #egészenén címmel a dm tizenkét országban indít egy új kommunikációs kampányt, aminek vezérelve összefoglalja és kiegészíti a márka alapelvét: „Itt vagyok önmagam”, azaz a dm-nél nemcsak vásárlóként tekintenek rám, hanem az egész személyemet is értékelik. Mint lehetőségteremtő és bátorító, a dm az #egészenén kampány révén szeretné támogatni az e
Mindennap 1 avokádó – 11 dolog amin segít, ha naponta eszed A zamatos, krémes állagú avokádó sok ember kedvence, rengetegen szeretik. Nem csupán az íze miatt, hanem az egészségre gyakorolt kedvező hatásai miatt is. Sőt rengeteg dologra fel is lehet használni. Az avokádó manapság gyakorlatilag mindenhol megjelenik. A majonéz helyettesíthető avokádóp
Január 14-től teljes műsoridőben újra nyitva lesz a továbbfejlesztett Hangdóm, a Zene Háza immerzív moziterme, amely térbeli élménnyé alakítja át a félgömb alakú vászonra készített alkotásokat.
Januártól jelentősen emelkedtek a budapesti P+R parkolók árai: a nappali parkolás napi díja 450 forintra nőtt, az éjszakai óradíj pedig 200 forintra emelkedett. Közben átalakultak a bérlettípusok is, több régi konstrukció megszűnt, helyüket a havi nappali bérlet és a kombinált bérlet vette át.
Magyar azt válaszolta, Kövér helyében "lelkes Mszmp tagként, KISZ vezetőként és hithű kommunista család sarjaként, óvatosabban kun béláznék és károlyi mihályoznék".
Elkezdődött az új CAF-villamos éles tesztelése: ezer kilométeres próbafutás és a hatósági vizsga hibátlan teljesítése után állhat forgalomba a jármű. A hírt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a korszerű, alacsony padlós járművet utasok nélkül tesztelik, és ha a villamos ezt sikeresen teljesíti,
Hiába telt el több évtized, Ön szerint még mindig senki nem tudta felülmúlni a Queent, a Guns N' Rosest és a Beatlest? Mindent tud a legendás rocksztárok életéről? Kívülről ismeri a dalaikat és a bandák történetét? Akkor ezt a kvízt simán kirázza a kisujjából!
Vegyesen zártak tegnap tengerentúli indexek. Az amerikai magánvállalkozások 2024 decemberében 122 ezer munkavállalót vettek fel, négy hónapja a legkevesebbet és elmaradva a 140 ezres piaci előrejelzéstől.
Melyik tükör a kedvenced? Mindent megmutat az igazi énedről. Csak és kizárólag az igazságot mutatja meg rólad. Néha magunknak sem merjük beismerni mi lakik a lelkünk mélyén. Olyan vagy vajon, mint amilyennek mutatod magadat? Vagy álarcot viselsz? A tükör nem hazudik. Ha belenézel kiderül az igazság rólad. Teszt. Nincs más dolgod, mint megnézni a ké
2024-ben szinte az összes S&P 500 (a világ legfontosabbnak tartott vállalatai) szektor növekedést könyvelhetett el a mesterséges intelligencia iránti lelkesedés és az amerikai gazdaság sikerei által meghatározott évben.
Gyengülés vár a kelet-közép-európai devizákra idén az amerikai vámemelési tervek miatt várhatóan erősebb dollár és visszafogottabb kockázati étvágy miatt – ez derült ki a Reuters szokásos hónap eleji devizapiaci elemzői felméréséből. A forint az első félévben a mostani szintek közelében stagnálhat, majd év végére 420-ig gyengülhet az euróval szembe
A személyi hitelek piacán is visszaesést hozott a november derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) héten publikált legfrissebb adataiból. Az októberi 80,61 milliárd forinttal szemben a tavalyi év utolsó előtti hónapjában mindössze 73,16 milliárd forint került kihelyezésre, amely 2024 első 11 hónapjának negyedik legerősebb eredménye. Ugyanakkor a csökk
Ma ünnepli 43. születésnapját Katalin hercegné, és bár a tavalyi évben újra bebizonyosodott, hogy nincs nagyobb ajándék az egészségnél, az biztos, hogy férje és gyermekei valamilyen édes, frappáns meglepetéssel készülnek a hercegné számára. De ez nem mindig volt így.
Az egészségmegőrzés és a wellness technológia ismét a figyelem középpontjába került a világ legnagyobb tech rendezvényén, a CES 2025-ön, Las Vegasban. Az esemény évről évre lenyűgözi a technológia iránt érdeklődőket, és idén sem okozott csalódást: az okoseszközök és az AI-alapú megoldások terén bemutatott innovációk nemcsak látványosak, hanem valób
Wladár Sándor szerint egy korszak lezárását jelenti Hosszú visszavonulása, mert az olimpiákon, a világ- és Európa-bajnokságokon 97 éremmel és számos világcsúccsal gazdagította Magyarországot és a világ úszósportját.
A konyhában, napközben 12 Celsius-fokot mutat a hőmérő. Az Egyetem téri társasház földszintjén gázszivárgás volt, ezért a szolgáltató az egész házban lezárta a gázt, majd leszerelték a mérőórákat is. Az új csövek beszerelésére még várni kell, de tanulságok már bőven vannak.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) konzultációra bocsátotta az energetikai szabályozási tesztkörnyezetről szóló rendelettervezetét, amelyet az érintettek 2025. január 31-ig véleményezhetnek. A gyorsan változó technológiai-műszaki környezetben a szabályozási tesztkörnyezet intézménye olyan eszközt biztosít a Mekh számára, amel