Időjárás: Az előrejelzés szerint a mostani enyhülés után egy hidegfront hatására visszatér a télies idő Magyarországon. Eső, havas eső, hózápor érkezik január második hetében.
A lignitporból kivont huminsav alapú termékek javíthatják a talajszerkezetet, növelhetik a talaj mikrobiológiai aktivitását, és elősegíthetik a vízmegtartó képességet, mindez pedig hozzájárulhat a fenntartható mezőgazdaság fejlődéséhez.
Az új év mindig az új lehetőségekről is szól. Aki 2025-ben olyan karrierre vágyik, amely szakmai fejlődést és életre szóló élményeket kínál, most megteheti az első lépést álmai megvalósítása felé. Az Emirates január 12-én Budapesten tartja következő nyílt napját, ahol légiutas-kísérőnek lehet jelentkezni.
Marcin Romanowski, akit korrupciós ügyekkel vádolnak, menedékjogot kapott Magyarországon, mert Orbán szerint odahaza nem számíthat méltányos tárgyalásra.
Több lépésben cseréltek tulajdonost a Vodafone-os részvények, az egyenlet végén a magyar állam 13 milliárd forintot bukott. Mi történt? Hűtlen vagy hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen tesz feljelentést Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, mert szerinte a százszázalékos állami tulajdonban lévő Corvinus Zrt. kevesebb mint egy év
Ha valaminek huzamosabb ideig ki vagyunk téve, hajlamosak vagyunk immúnissá válni rá, de attól az még nem lesz feltétlenül helyes. 1. Nepotizmus A nepo-bébik elterjedése. Régen is volt rá példa, de ma már szinte természetes, hogy minden híres modell gyerekéből modell lesz és minden filmsztár gyerekéből színész lesz. Egykor egy híresség utódjának mé
Erős hajrával zárult az óesztendő a zöldautózás terjedésében, hetvenezer fölé nőtt tavaly a tisztán elektromos flotta Magyarországon - olvasható az Energiaügyi Minisztérium (Em) közösségi oldalának hétfői bejegyzésében.
Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
A lehetséges marsi élet továbbra is a tudósok egyik legfontosabb kutatási területe, amire hétről hétre újabb és újabb bizonyítékokat találnak a szakemberek. Nemrégiben például olyan, vulkánkitörésekből származó hamura bukkantak, ami a földön kívüli életet is alátámaszthatja. Ezt azonban sajnos 2028-ig nem fogjuk megtudni.
Az Amazon azt tervezi, hogy továbbfejleszti a felhőszolgáltatását támogató adatközpontjait a mesterséges intelligencia infrastruktúrájának bővítésével.
Az eladások jelentős emelkedése ellenére nem teljesült tavaly az elektromos autók minimálisan elérendő piaci részarányára megszabott brit kormányzati előírás. A brit közlekedési miniszter ugyanakkor hétfőn hivatalosan megerősítette, hogy 2030-tól nem lehet belsőégésű motorral működő új személyautókat forgalomba helyezni Nagy-Britanniában.
Öt év küzdelem és várakozás után válhatott valóra a 45 éves Tornóczky Anita nagy álma, hogy édesanya lehessen. A műsorvezető büszke kisfiára, és előszeretettel avatja be rajongóit az anyasága pillanataiba. Most azonban többen belekötöttek is, mikor meglátták, hogy Anita mibe tette bele kisfiát.
Ausztriában Alexander Schallenberg volt külügyminisztert nevezik ki ügyvivő kancellárnak a múlt hét végén lemondott Karl Nehammer helyére - jelentette be szerdán az osztrák államfői hivatal.
Mától több kórházban is előírták a maszkviselést és látogatási tilalmat vezettek be. Akad, ahol az intézkedés már keddtől él. Háziorvos szerint biztosan kijelenthető, hogy már itt a járvány, ami a szokásosnál korábban érkezett.
Régóta tudjuk, hogy a megnövelt vízbevitel jótékony hatással lehet az egészségünkre, a San Francisco-i Kaliforniai Egyetem szakértőinek új kutatása azonban rávilágít: már az is óriási segítség a szervezetnek, ha naponta néhány pohárral több vizet iszunk meg, mint korábban.
Kétperces. Szamarakkal már mindenkinek volt dolga. Ha a beszélő papagáj a vendéget szamárnak nevezi, a vendég igyekszik mosolyogva fogadni, mert azt gondolja, hogy a papagáj csak az otthon hallottakat ismétli.
A balatonszemesi kemping területén tervezett beruházás a Balatonnal összekötött mesterséges tó miatt járta be a sajtót. Mi történt? Egyelőre nem kapott megvalósítási engedélyt a kormányhivataltól a korábbi balatonszemesi tóparti kemping helyére tervezett Vadvirág lakóközösség – írta meg a HVG. A balatonszemesi Vadvirág kempinget 2018 márciusában sz
A Meta feszámolja a "tényellenőrzésre szakosított programját" miközben Mark Zuckerberg is hitet tett a véleménynyilvánítás szabadsága mellett mind Facebook-on mind pedig Instagramon. A Meta globális ügyekért felelős vezetője, Joel Kaplan kedd reggel beszélt erről egy Fox News-nak adott exkluzív interjúban.
A magyarországi gáztárolók töltöttsége továbbra is csökken, jelenlegi szintjük jóval alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor, és még a tavalyelőtti szintet sem érik el.