2025. január 7. kedd

jan. 7
5:30
Téli rém a csűdsömör (Magyar Mezőgazdaság)
A csűdsömör általában a rossz higiéniai körülmények, nedves és sáros környezet, valamint a nem megfelelő ápolás következtében alakul ki.
jan. 7
5:30
Na, ilyen "hangszereket" is ritkán látni, de mint szokták mondani, a zene mindenkié (InStyle Men)
Nem szükséges mindig profi muzsikusokat keresni ahhoz, hogy szórakoztató és különleges produkciót láthassunk.
jan. 7
5:32
A szocialisták felrúgják a megállapodást a kormánnyal (Magyar Nemzet)
Iszonyatos bűntényre derül fény Budapesten: Léderer Gusztáv csendőrfőhadnagy és felesége megölik Kodelka Ferenc hentest, majd feldarabolják.
jan. 7
5:36
Ez volt a 2024-es év tíz legdurvább gyorshajtása (Infostart)
Egyik-másik gyorshajtás egészen elképesztő mértékű, de meglepő módon nem a lista élén álló sofőr kapta a legnagyobb büntetést.
jan. 7
5:36
A Brooklyn híd építésének öröksége: 140 éve köti össze New Yorkot (Szakmát Szerzek)
A Brooklyn híd, amely 1883. május 24-én nyitotta meg kapuit, idén ünnepli 140. évfordulóját. Az építkezés pontosan 1870. január 3-án kezdődött, így az évforduló nemcsak a megnyitásra, hanem az építési munkálatok kezdetére is emlékeztet. Az építkezés kezdetének  155. évfordulója alkalmából bemutatjuk a hídépítő és fenntartó technikus szakmát, amely
jan. 7
5:36
Penész a lakásban: 7 házi módszer, ami beválhat (EgészségKalauz)
Ezek a módszerek nemcsak könnyen elérhetőek, de kíméletesek a környezethez is.
jan. 7
5:42
Szokatlan hozzávalótól lesz emlékezetesen jó a chilis bab: ha egyszer kipróbálod, soha többé nem készíted máshogy (Femcafe)
Chilis babbal nem tudsz mellélőni, éppen ezért megéri egy órán keresztül a konyhában robotolnod, viszont a lassú főzés mellett egy másik fontos lépésről sem szabad megfeledkezned, ha az a célod, hogy a szeretteid mind a 10 ujjukat megnyalják.
jan. 7
5:42
Lengyelország alkotmányos válsággal néz szembe (Magyar Nemzet)
Donald Tusk alatt Lengyelországban egyre súlyosabb alkotmányos válság alakul ki, vallja Frank Furedi.
jan. 7
5:42
Kiber noir –" Gondold át kétszer, kattints egyszer!" (Digital Hungary)
Mai adásunk központi témája a kiberbűnözés, és a hacker támadások. Ez izgalmas téma, szeretjük a krimiket. Beszélgetőpartnerem Mondovics Péter a Mastercard a kíber biztonságért és a kereskedelmi kapcsolatokért felelős marketing menedzsere.
jan. 7
5:42
A bőröd könyörög értük: 7 kevésbé ismert, ám annál hatásosabb összetevő, amit keresned kellene szépségápolási termékekben (InStyle)
A hidegben sajnos sokkal hamarabb kiszárad a bőrünk, és számos külső ingernek is ki van téve, melyek csak rontanak az állapotán. Ez a 7 összetevő azonban végre hatékonyan hidratálhatod még télen is!
jan. 7
5:48
Valami elpattanhatott egy sofőrnél Budapesten, szinte ámokfutásba kezdett (Infostart)
A fedélzeti kamerával készült felvétel tanúsága szerint egy Toyota Prius sofőrjének elfogyhatott a türelme, ugyanis semmilyen eszköztől nem riadt vissza, hogy előrébb kerüljön.
jan. 7
5:48
Köszvénynél az étkezés és az orvosi kezelés is fontos (Vital)
A köszvény egy fájdalmas rohamokkal járó betegség, amely gyulladást okoz főként a nagylábujjakban, a kezekben, a lábfejekben, térdekben és a könyökben. A közkeletű tévedéssel szemben itt nem autoimmun eredetről van szó, ugyanis a köszvény anyagcsere- és immunológiai eredetű, ezért a kezelési módja is eltér az autoimmun forrású gyulladásos ízületi b
jan. 7
5:48
Egyelőre elmarad az ukrajnai gáztranzitról tervezett brüsszeli találkozó, a szlovák kormány kész lett volna a tárgyalásra (hirado.hu)
A pozsonyi kormányhivatal azt írta: tekintettel arra, hogy a találkozón az ukrán fél nem vesz részt, az Európai Bizottság egyelőre lemondta a találkozót.
jan. 7
5:48
Végünk van? A végítélet órája ebben a hónapban frissül, ez határozza meg a sorsunkat (BorsOnline)
Most megtudhatjuk, milyen közel vagyunk a pusztuláshoz.
jan. 7
5:48
Így lehet csökkenteni a banki költségeket (MMonline)
A legtöbben akkor váltanának bankot, ha csökkenthetik a költségeket (46%), de 11 százaléknak az is elegendő indok, ha könnyebben intézheti a család pénzügyeit – derül ki a CIB Bank megbízásából készített friss felmérésből1, amelyben a többek között a családok bankszámla-kezelésével, közös pénzügyeivel kapcsolatos kérdéseket vizsgálták.A családok (b
jan. 7
5:48
Egyelőre elmarad az ukrajnai gáztranzitról tervezett brüsszeli találkozó (Demokrata)
Az Európai Bizottság egyelőre lemondta a találkozót és új időpontot keres a megbeszélésre.
jan. 7
5:48
Doppingügy árnyékolta be a fiatalok előretörését (Magyar Nemzet)
Tinédzser világbajnokok döntöttek csúcsot az elmúlt hetekben.
jan. 7
5:50
Budapesti politikus szólalt meg a dugódíj kérdésében (Magyar Nemzet)
Újabb nyugati nagyvárosban vezették be a behajtási sarcot.
jan. 7
5:54
Bevezették az első dugódíjat az USA-ban, több éves háború ért véget (Piac és Profit)
Az autósoknak akár napi 9 dollárjába (3690 forint) is kerülhet, ha New Yorkban belépnek a dugódíjas övezetbe. A rendszer nagyon szofisztikált, mert a dugódíj mértéke függ az autó típusától is.
jan. 7
5:54
Ilyen korán jön idén a tavasz? Döbbenetes hírt közöltek a meteorológusok, de van egy csavar (Blikk)
Mutatjuk a részleteket!
jan. 7
5:54
7 adaptogén növény, ami fantasztikus hatással van a szervezetre: hozzájárulnak a belső egyensúly megteremtéséhez (Éva Magazin)
Az adaptogén növények és gombák egyre népszerűbbek az egészségtudatos emberek körében, számos olyan étrend-kiegészítőt találni már a boltok polcain, amelyekben megtalálhatók. Ez nem véletlen, hiszen fantasztikus hatással vannak az egészségre. Úgy tartják róluk, hogy képesek növelni a szervezet ellenálló képességét a stresszel szemben, csökkenthetik
jan. 7
5:54
Rejtélyes körülmények között tűnt el a családapa: holtan talált már csak rá a rendőrség (Metropol)
A férfi családja válaszokat keres a megmagyarázhatatlanra.
jan. 7
5:54
Magyar Péter szerint a Fidesznek is érdeke lenne az előrehozott választás (ATV)
Magyar Péter pártja kampányüzemmódba kapcsolt, továbbra is előrehozott választást követel, amit az Alapjogokért Központ főigazgatója pancserpuccs-kísérletnek nevezett. A Tisza Párt elnöke Híradónknak azt mondta, meglepte, hogy a közpénz milliárdokból kitartott Alapjogokért Központ főigazgatója pancsernak nevezi visszamenőleg Orbán Viktort, aki elle
jan. 7
5:54
Az utcán robbant a kéj: az ablakból még nézték is az üzekedő párt (Ripost)
Vannak, akiket nem zavar, ha nézik őket szexelés közben...
jan. 7
5:54
A „hatótáv-szorongás” nem egyedi eset: milyen stratégiákkal küzdhető le? (NRGreport)
A hatótáv-szorongás az az aggodalom, hogy az elektromos jármű akkumulátora lemerülhet, mielőtt elérné a célját.
jan. 7
5:54
Drasztikus módszerrel hívnák fel a figyelmet az alkohol rákkeltő hatására (Igényesférfi.hu)
Az Egyesült Államokban a rák kockázatára figyelmeztető címkékkel látnák el az alkoholtartalmú italokat.
jan. 7
5:54
A nevelőapám lánya bejött a szobámba, majd a fülembe súgott valamit: emiatt akár el is válhatnak anyámék (Promotions)
Szörnyű dolgot tettem, erre rámehet az egész család, de nem tudok ellenállni.
jan. 7
5:54
Magas vérnyomáshoz és aránytalan elhízáshoz vezethet (Magyar Hírlap)
Sokaknál a mindennapi élet része.
jan. 7
5:54
Félmilliós átlagáron kelt el 320 ezer hektár jó termőföld (Agrárágazat)
A kiváló minőségű, mezőgazdasági művelésű feketeföldek is hallatlanul alacsony áron keltek el Ukrajnában.
jan. 7
5:54
Sok az áfa, kevés a tész a kertészeti szektorban (Mezőhír)
A nagy áfa és a tészek hiánya köti gúzsba a kertészeti ágazatot a mezőgazdaságban – közelkép az egyik utolsó mohikánnál.
jan. 7
5:54
A tested atomjai valószínűleg másik galaxisból érkeztek (Helló Magyar)
Egy új tanulmány szerint a nehezebb atomok a Tejútrendszeren túl is járhattak, mielőtt létrehozták volna az általunk ismert világot.
jan. 7
5:54
Megbolondul ma az időjárás: akár 16 fok is lehet, de szanaszét ázunk (naphire.hu)
Változékony időjárás jön A HungaroMet időjárás-előrejelzése szerint kedden változóan felhős idő mellett hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, majd a déli óráktól északnyugat felől frontális felhőzet és csapadékzóna érkezik, amely idővel kelet felé tevődik. Így átmenetileg mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, és többfelé valószínű eső, zápore
jan. 7
5:54
Súlyos pénzhiánnyal küzdő óvodához kerülhettek az adófizetői forintok, az oligarchák nem tudták lenyúlni (Kölöknet)
210 millió forintot sikerült megszavazni a fóti Waldorf óvodának december 30-án, egy rendkívüli ülésen a Momentum kezdeményezésének köszönhetően – derül ki a párt december 31-i közleményéből. Hogy miért siker ez, a párt sajtóreferensét kérdeztük.
jan. 7
5:54
2025 legszebb sminktrendjei, amikkel hamarosan mindenhol találkozhatsz (Bien)
Az új év új sminktrendeket hoz 2025-re, ezek pedig bátrabbak, mint valaha. Miután a bőrfókuszú és semleges színek domináltak, most a smink újra a figyelem középpontjába kerül, és arra van szükség, hogy észrevegyenek minket. Következzenek azok a trendek, amelyeket hamarosan mindenhol látni fogsz.
jan. 7
6:00
Otthonfelújítás: mire fordítható az állami 3 milliós támogatás? (Tiszta Jövő)
Az 5 ezer fő alatti településeken élők 2026. június 30-ig legfeljebb 3 millió forintos otthonfelújítási támogatást igényelhetnek a Magyar Államkincstártól.
jan. 7
6:00
Hogyan zajlik a téli komposztálás? (Agrofórum)
A téli komposztálás hasonló a melegebb hónapokban végzett folyamathoz, de néhány tényezőt figyelembe kell venni a hideg időjárás miatt. Az alábbiakban összefoglalom a téli komposztálás legfontosabb lépéseit.
jan. 7
6:00
Elhunyt a Korcs szerelmek és a Halj meg máskor színésze, Emilio Echevarría (Mafab)
Január 4-én, 80 éves korában elhunyt Emilio Echevarría mexikói színész, aki a Korcs szerelmek című filmben a bérgyilkost alakította, írja a Deadline.
jan. 7
6:00
Egyre több a beszédzavaros gyerek, az ellátórendszerből viszont sok ezer szakember hiányzik (WMN)
Magyarországon minden három- és ötéves gyerek számára kötelező a logopédiai szűrés. De mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik fennakadnak a szűrőn? Nos, nem biztos, hogy hozzájutnak a megfelelő ellátáshoz. Ennek okairól írt Z. Kocsis Blanka.
jan. 7
6:00
Eredményes volt a magyar uniós elnökség (Magyar Nemzet)
Több felvetésből megállapodás is született.
jan. 7
6:00
A Samsung tett egy nagy lépést a Vissza a jövőbe II. holografikus reklámtáblái felé (Telex)
Vagy legalábbis valami olyasmit. Megnéztük Las Vegasban az idei CES-en bemutatott HoloDisplayt, ami elég menő, de az Andrássy úton nem mostanában fogjuk viszontlátni.
jan. 7
6:00
A királyi család egyik tagját "a család új sziklájának" nevezték el (in.hu)
A királyi család számára különösen nehéz volt a tavalyi év, mivel Károly királynál és Katalinnál is rákot diagnosztizáltak, és kénytelenek voltak szünetet tartani az elfoglaltságaikban, hogy gyógyulásukra koncentrálhassanak. A közelmúltban lefolytatott királyi vizsgálatok szerint az elmúlt év 1936 óta a "legnagyobb királyi válságot" hozta.Az elmúlt
jan. 7
6:00
Kiber noir –" Gondold át kétszer, kattints egyszer!" Podcast ajánló! (Digital Hungary)
Mai adásunk központi témája a kiberbűnözés, és a hacker támadások. Ez izgalmas téma, szeretjük a krimiket. Beszélgetőpartnerem Mondovics Péter a Mastercard a kíber biztonságért és a kereskedelmi kapcsolatokért felelős marketing menedzsere.
jan. 7
6:06
Mától több BKK-bérlet is megszűnik és drágul a Bubi (Infostart)
A közlekedési társaság a használati szokások változásával indokolja a kivezetéseket.
jan. 7
6:06
Liberális sztárpolitikus rántotta mélybe pártja népszerűségét, lemondásra kényszerült (hirado.hu)
Közel tíz éven át vezette Kanadát, de hibás döntései miatt elvesztette népszerűségét.
jan. 7
6:06
A magyarországi musicaljátszás egyik legnagyobb sikerét aratta a Macskák bemutatásával a ma 80 éves Szirtes Tamás (hirado.hu)
A Kossuth-díjas színházi rendező, színigazgató január 7-én tölti be nyolcvanadik születésnapját.
jan. 7
6:06
Megszólalt a kötelező sorkatonaság visszaállításáról a magyar vezérőrnagy: Jogilag továbbra is életképes (Pénzcentrum)
Az elmúlt évek geopolitikai feszültségei, köztük a 2014 óta zajló ukrajnai háború és az orosz katonai aktivitás, számos európai országot késztettek arra, hogy újragondolják védelmi stratégiájukat, sőt, több helyen visszaállították a kötelező sorkatonaságot. Magyarországon azonban a hadkötelezettség továbbra is csupán felfüggesztett státuszban van,
jan. 7
6:06
"Sohasem felejtem el a rabok arcát, ahogy a könnyek folytak a szemükből" – Pusker Júlia az egyik meghatározó koncertjéről (Magyar Nemzet)
Sokféle személyisége lehet a Stradivari-hegedűnek.
jan. 7
6:06
Ezt tudja éjszakánként 40 millió forintért a világ legdrágább szállodai lakosztálya (Roadster)
Még egy exkluzív Louis Vuitton pingpongasztalon is lehet ütögetni.
jan. 7
6:12
Ez a legjobb otthoni edzésterv az életmódváltáshoz (Mindmegette)
Ha a diéta mellett a mozgásra is szeretnél nagyobb hangsúlyt fektetni ebben az évben, de nincs kedved zsúfolt edzőtermekbe járni, akkor segítünk. A következő otthoni edzésterv kezdőként, mindenféle felszerelés nélkül is végezhető, így már semmi sem állhat közéd és az álomalakod közé.
jan. 7
6:12
Az "örök szépíró" jiddisül diktált (Magyar Nemzet)
Isaac Bashevis Singer esszékötetéből új oldaláról ismerhetjük meg az írót. Könyvrecenziónk.

Keresés