Kijózanító pofont kapott az ukrán elnök Emmanuel Macrontól - erről írt a Mandiner. A francia elnök ugyanis az elmúlt időszakban tett kijelentéseivel ellentétben hétfőn úgy fogalmazott: Kijevnek meg kellene fontolni, hogy a béke érdekében területi engedményeket adjon.
Ízig-vérig művésznek tartja magát, akinek muszáj alkotnia. Mégis, mielőtt megkapta volna Rita Mora Castro Golden Globe-ot érő szerepét az Emilia Pérez című filmben, már a pályaelhagyáson gondolkodott Zoe Saldana.
Már igényelhető az akár 4 millió forintos kamatmentes munkáshitel fiataloknak – közölte a Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője kedden.
A Cseh Nemzeti Bank jelentősen növelte az aranytartalékait 2024-ben, miközben diverzifikációs stratégiájának részeként a részvénybefektetések arányát is emelte. A jegybank célja, hogy a következő években megduplázza jelenlegi aranykészletét, miközben a tartalékok nagyobb részét részvényekbe helyezi át a tartós nyereség érdekében.
A gyerkőcök agya egy szivacs, ami mindent beszív, ezért sokkal több mindent megértenek, mint gondolnánk. A Huffington Post járt utána, mely dolgokba ajánlott bevonni őket és mikbe nem.
Összedobnál egy muffint, de nincs otthon olaj? A sajtos rúdhoz hiányzik a vajból egy pár deka? Semmi pánik, máris mutatjuk, hogyan helyettesítheted egymással a különböző zsiradékokat, ha sütnél valami finomat, de kifogytál az egyik legfontosabb hozzávalóból!
Az „Adatalapú AI forradalom találkozása a márkamenedzsmenttel” címet viselő jelentés idén 21 európai ország 100 ezer marketingszakemberének véleményére épül.
Az eladások jelentős emelkedése ellenére nem teljesült tavaly az elektromos autók minimálisan elérendő piaci részarányára megszabott brit kormányzati előírás. A brit közlekedési miniszter ugyanakkor hétfőn hivatalosan megerősítette, hogy 2030-tól nem lehet belsőégésű motorral működő új személyautókat forgalomba helyezni Nagy-Britanniában.
Idén is rendkívüli premierrel köszönti a Magyar Kultúra Napját a közmédia: január 22-én, szerdán 21 órakor a Dunán látható először a Ványa bácsi – Buborékkeringő című televíziós játékfilm.
Korrupció és befolyással üzérkedés a vád, az ügy koronatanúja szerint az ellenzéki politikusok összesen 300 millió forint vesztegetési pénzhez jutottak hozzá.
Mármint egyelőre nem muszáj, és az égető nagy szükség meg az elsöprő igény se látszik rá, de itt az új szabvány, amin már annyi adat fér át, hogy a fal adja a másikat.
Hétfőn, január 6-án nyitotta meg a One Magyarország megújult budapesti zászlóshajó üzletét a budapesti Westend bevásárlóközpontban. A bemutatón megismerhettük az új márka filozófiáját, üzleti stratégiáját és szolgáltatásait, ám a vezetők egyúttal azt is hangsúlyozták: a One piacra lépése egy teljesen új, ügyfélközpontú gondolkodásmód bevezetését is
Erős hajrával zárult az óesztendő a zöldautózás terjedésében, hetvenezer fölé nőtt tavaly a tisztán elektromos flotta Magyarországon - olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) közösségi oldalának hétfői bejegyzésében.
Decemberben már sorban a harmadik egymást követő hónapban emelkedett az euróövezet inflációs rátája az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatokra támaszkodó első becslése alapján.
A részvénypiacok optimisták, az egész éves esélylatolgatásnak fontos eleme lesz azonban a januári teljesítmény. A BUX is emelkedik és ismét 80 ezer pont felett van, több papír is húzza. A forint kissé korrigálja a hétfői elgyengülését. Újra százezer dollár felett a bitcoin, javulóban az európai részvények megítélése.
Az euró és a dollár közötti árfolyam-paritás elérése egyre valószínűbbé válik Donald Trump január 20-i beiktatása után. A szakértők szerint az euró gyengülése és az amerikai dollár erősödése az eltérő gazdasági kilátások és lehetséges kereskedelmi háború eredménye lehet. Mindez pedig a forintárfolyamra is nyomást helyezhet.