A GVH persze "magánéleti szempontokat nem vesz figyelembe" és "az ügy minden körülményére kiterjedő részletes vizsgálatot folytatott le", csak hát Mészároséknál minden rendben volt.
Sajtóhírek szerint már eldőlt, ki lesz Lewis Hamilton versenymérnöke a Ferrarinál. A brit már januárban megkezdheti a közös munkát új csapatával, és állítólag extra tesztlehetőségeket is kapni fog.
Még mindig rengeteg tévhit kering a hipnoterápiával kapcsolatban, pedig az egyik legintenzívebb és leghatásosabb terápiás módszer. Kodela Júlia pszichológus segít a mítoszok felszámolásában, amik megakadályozhatják az embereket abban, hogy a hipnózis segítségével gyógyulhassanak.
Egy csoport állatvédő aktivista állati ürülékkel kente be vasárnap az észak-olaszországi Mantova városában Pablo Picasso egyik képének vitrinjét – közölte a helyi rendőrség. Az akció a Femme couchée lisant (Fekvő nő olvasás közben) című alkotás ellen irányult. A kép nem szenvedett károkat. A rendőrség a Mantova központjában található Palazzo Té-ben
Manapság már mindenki tudja, hogy jól elkészített önéletrajz nélkül szinte lehetetlen felkelteni egy HR-es érdeklődését; így pedig jelentősen lecsökken az esély az állásinterjú lehetőségére.
Terézváros önkormányzata is beszáll a Nyugati pályaudvar mögötti fejlesztési területért folyó versenybe. Saját pénzből hozná létre azt a parkot, amely korábban Lázár János szívügye is volt. Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere azt nyilatkozta, már évek óta harcol azért, hogy a Nyugati mellett, a Podmaniczky út túloldalán park létesüljön.
Az elmúlt hetekben a világ figyelmének nagy része a szíriai eseményekre irányult. Mostanra a fegyveres összecsapások elcsendesedtek és a helyi biztonsági viszonyok stabilizálódtak, ezért úgy döntöttünk, hogy újranyitjuk Magyarország damaszkuszi nagykövetségét – közölte Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebookon.
1901 óta 2024 volt a legmelegebb év Magyarországon, az öt legmelegebb év mindegyike az elmúlt egy évtizedre esett - közölte a HungaroMet a napokban. Ürge-Vorsatz Diána klímatudós szerint ez ijesztő. A most látható "gyors és jelentős, messze véget nem érő melegedéshez a civilizáció nem tud teljesen alkalmazkodni".
A HungaroMet adatai szerint a viharossá fokozódó szél miatt jelenleg több megyében is figyelmeztetés van érvényben, holnap pedig frontális felhő- és csapadékzóna érkezik.
Kansas állam szinte teljes területén, valamin Nebraska és Indiana jó részén is hó, valamint jégréteg borította a főbb autóutakat, ahol a Nemzeti Gárdát is kivezényelték a bajba került járművek mentésére. Az amerikai országos meteorológiai szolgálat viharfigyelmeztetést is kiadott Kansas és Missouri államokra, amiben azt írták, hogy a közlekedés nag
2024 novemberében a turisztikai szálláshelyeken 1,2 millió vendég 2,8 millió vendégéjszakát töltött el, a szálláshelyek forgalma 78 milliárd forint volt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Az arany árfolyamának alakulásával kapcsolatban módosította előrejelzését a Goldman Sachs, miután a Federal Reserve várhatóan kevesebb kamatcsökkentést hajt végre az idei évben. A neves pénzintézet elemzői szerint az unciánkénti 3000 dolláros árfolyam elérése 2026 közepére tolódhat - tudósított a Bloomberg.
Nem zárnak jó évet Magyarországon az építőanyag kereskedők, 2024-ben folyó áron is csak néhány százalékos forgalom bővülést értek el. A túlkínálat folyamatos, az árverseny intenzív, és az árak is csökkentek a szerkezetépítési anyagok, a szigetelőanyagok, a térburkolatok és szárazépítési termékek között. „2025 első félévében nem számítunk jelentős p
Az évtized legkomolyabb havazását, és téli viharát várják az Egyesült Államokban, ami az ország középső részén már vasárnap komoly hóréteget és közlekedési fennakadásokat hozott.
Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 12,61 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel, 79 775,14 ponton zárt pénteken.
Jessie és D'Lila Combs nem hagyja, hogy apjuk jogi ügyei megakadályozzák őket abban, hogy élvezzék a tengerparti luxust. sean Diddy Combs ikerlányai vidáman süttették a hasukat Saint-Barthélemyn.
Egy kft.-nek az alábbi mutatói voltak az elmúlt üzleti években: 2022-ben mérlegfőösszeg 2 750 000 ezer forint, árbevétel 2 350 000 ezer forint, létszám 40 fő. 2023-ban mérlegfőösszeg 2 900 000 ezer forint, árbevétel 4 400 000 ezer forint, létszám 41 fő. A kft. nem anyavállalat, nem konszolidálásba bevont vállalkozás, tehát csak egyedi mutatói alapj
Rosszul kezdte az évet a forint, hiszen az év első két kereskedési napján tovább esett, így az euróval szemben 416 felett csaknem új kétéves mélypontra bukott, a dollárral szemben 405-nél ez meg is történt. Az egyik fő ok a forint esése mögött a dollár erősödése volt, de hétfőn elkezdett esni a dollár, a forint viszont mégis furcsa módon egyelőre a
A spanyol La Ligában szereplő Rayo Vallecano közös megegyezéssel szerződést bont a 112-szeres kolumbiai válogatott James Rodríguezzel - írja az átigazolási hírek nagymestere, Fabrizio Romano.
Robert Kaliňák szlovák védelmi miniszter nyolcvan év után ismét visszaállítaná északi szomszédunknál a csendőrséget. Ennek oka, hogy egyes járásokban szinte már alig látni rendőrt. Az Országos Rendőr-főkapitányság nem tartja aktuálisnak az ötletet.
Az amerikai hozamok 2024-ben több mint 70 bázisponttal 4,6% körüli szintre emelkedtek, aminek nagy része a választások után következett be, mivel Trump politikája várhatóan inflációt gerjesztő lesz, a dezinfláció pedig már a beiktatása előtt leállt.
Az ország több területén is jelentősen megenyhült az idő az elmúlt 24 órában - különösen az esti, éjszakai órákban emelkedett meredeken a hőmérséklet a Dunántúl és az Alföld nagy részén. Az enyhülést meghozó melegfront felhőzetéből több helyen is előfordult csapadék, a délnyugat felől érkező enyhe légtömeg hatására teret nyert a fagyott eső, ónos e
A Széchenyi Pihenőkártyával folyó áron 2,6 százalékkal többet, mintegy 2,5 milliárd forintot költöttek a kártyatulajdonosok a turisztikai szálláshelyeken az előző év azonos hónapjához viszonyítva.