2025. január 30. csütörtök

jan. 30
5:48
Magyar debütáns életét nehezítették meg az Arsenal csatárai a BL-ben (Magyar Nemzet)
Vereséggel végződött Yaakobishvili Antal debütálása a Bajnokok Ligájában.
jan. 30
5:48
Több mint 900 milliót húzott be a magyar AI startup, neves angyalok is beszálltak (Forbes)
Sikeresen zárta első, 2,3 millió eurós befektetési körét a Kodesage. A PortfoLion mellett nemes külföldi angyalbefektetők is beszálltak.
jan. 30
5:48
Összeütközött egy utasszállító gép egy helikopterrel Washington felett (Telex)
A repülőgépen 60 utas és négyfős személyzet tartózkodott, míg a katonai helikopter fedélzetén három amerikai katona tartózkodott a baleset idején.
jan. 30
5:51
Lábon lőtte magát a kormány gazdasági „repülőrajtja” (Piac és Profit)
A 2024-es várhatóan 0,6 százalékos GDP növekedést látva a kormány az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv kidolgozásához kezdett, ami a 2025-ös „repülőrajtot” hivatott beindítani. A 21 pontot tartalmazó terv 10 pontja kötődik közvetlenül vagy közvetve az ingatlanszektorhoz, amely ágazat (az építőipart is beleértve) a GDP maximum 15 százalékát teszi ki. A
jan. 30
5:51
Végzetes pusztítást okozó kártevő fenyeget a Balaton környékén (Infostart)
Már nincs olyan ültetvény Somogyban, ahol ne fordult volna elő az invazív amerikai szőlőkabóca. A rovar roppant kártékony, az általa terjesztett aranyszínű sárgaság elpusztítja a szőlőt és nincs ellene orvosság.
jan. 30
5:54
Eltűntek, majd napokkal később a befagyott tó alján találtak rájuk (Ripost)
Nyomozás zajlik az ügy felgöngyölítésében.
jan. 30
5:54
Múltidéző műsor indul a Sport TV-n Faragó Richarddal és Hegyi Ivánnal (Márkamonitor)
A péntekenként jelentkező PlayBek-et követően egy-egy legendás finálét is képernyőre tűz a Sport Tv. Az első az 1960-as döntő lesz Puskás Ferenc négy góljával.   Magyarországon kevesen ismerik jobban a Bajnokok Ligája, korábbi nevén Bajnokcsapatok Európa Kupája (Bek) történetét, mint Faragó Richard és Hegyi Iván. Hegyi már több, mint negyven éve fo
jan. 30
5:54
Elvághatatlan rézkábeleket mutattak be, amelyek elriasztják a tolvajokat (NRGreport)
Az elektromos járművek töltőit világszerte egyre gyakrabban célozzák meg tolvajok, mivel a bennük található réz jó áron értékesíthető hulladékként. Emiatt bizonyos területeken nem ritka, hogy egy töltőállomásra érkezve azt tapasztalja valaki, hogy a kábel, amit használni szeretne el van vágva.
jan. 30
5:54
Piacra kerülhetnek a hatékonyabb napelemek (Tiszta Jövő)
Új, környezetbarát hűtéstechnológia készült Kínában, amely csökkenti a napelemek hőmérsékletét és javítja teljesítményüket.
jan. 30
5:54
Halálos betegnek hazudta magát a pszichopata férj, végül megcsalta és megalázta gyermeke anyját (Promotions)
Tetemes tartozást halmozott fel, végül börtönbe is került a férfi.
jan. 30
5:54
Fél éve csökken a magyarok fizetőképessége, de érik a fordulat (KKV Magazin)
Romlott a magyar lakosság fizetőképessége az előző negyedévhez képest, miközben Magyarország az Eu sereghajtói közé tartozik a vásárlóerőhöz viszonyított fogyasztás alapján. A geopolitikai feszültségek, a zöld átállás és az Mi-verseny várhatóan idén is jelentős befolyással lesz Európa gazdaságára. A szakértők óvatos optimizmussal tekintenek a 2025-
jan. 30
5:54
Így védhetik meg magukat a nyugdíjasok az interneten (Mínuszos)
Az elmúlt 10-15 évben az idősebb generáció tagjainak életét is alapjaiban változtatta meg a digitális forradalom. A digitalizáció a sok pozitívuma mellett újfajta, korábban ismeretlen veszélyeket is rejt magában. Január 28-a az adatvédelem nemzetközi napja, amely alkalmából a Provident Pénzügyi Zrt. fel kívánja hívni az idősebb korosztály figyelmét
jan. 30
5:54
A HMS Networks által bemutatott Ewon Cloud és Ewon Edge szolgáltatások átformálják a nagy ipari gépparkok távoli csatlakozását (newtechnology.hu)
Az Ewon Cloud és az Ewon Edge bevezetésével a HMS Networks az ipari megoldásait erősíti tovább a távoli kapcsolódás területén, méretezhető, biztonságos kapcsolatot biztosítva a nagy gépparkot kezelő vállalkozások számára.
jan. 30
5:54
Új finanszírozási lehetőségek a mezőgazdaságban (Agrárágazat)
Idén új mezőgazdasági finanszírozási lehetőségek és több forrás áll rendelkezésre a versenyképesség erősítésére.
jan. 30
5:54
Országosan helyzetbe kerülhetnek a kistelepülések (Magyar Nemzet)
Érezhetően nőtt a román határhoz közeli települések iránti érdeklődés.
jan. 30
5:54
Februárban kell igényelni a méhegészségügyi támogatást (Mezőhír)
A méhegészségügyi támogatást a de minimis keretből fizetik ki.
jan. 30
5:54
Kína mesterséges napja új rekordot állított fel (Helló Magyar)
Lenyűgöző eredményt ért el Kína Kísérleti Fejlett Szupravezető Tokamakja.
jan. 30
5:54
Botrány Makón: rendőr hurcolta el az iskolából a félárva kislányt (AC News)
Négy megtermett férfi az iskola udvarán a látványtól megrémült gyerekek és tanárok szeme láttára elhurcolta a kislányt.
jan. 30
5:54
Sokkoló fordulat jön az időjárásban, 5 vármegyére kiadták a riasztást a meteorológusok a köd miatt (naphire.hu)
Lassan búcsút inthetünk a tavaszias időjárásnak, bár ma még 15 fok is lehet. Van, ahol azonban csúnyább idő lesz, és tartós, sűrű köd is lehet.
jan. 30
5:54
Ezt a fűszert ma már többet használom, mint a fűszerpaprikát, ezért! (Kölöknet)
Egyáltalán nem túlzok, amikor azt állítom, hogy többet használom a kurkumát, mint a magyar konyha nélkülözhetetlen fűszerét, a piros paprikát. Ennek egyszerű oka van, a kurkumának, más néven indiai sáfránynak olyan sok jótékony hatása ismert, hogy ebből a családomat sem szeretném kihagyni. (Kezdőfotó: 123RF).
jan. 30
5:54
Fejfájás, levertség? Nem véletlen – így hat rád az erős melegfront! (Igényesnő.hu)
A frontok hatását nem tudjuk elkerülni, de ha odafigyelünk magunkra, könnyebben átvészelhetjük ezeket a napokat.
jan. 30
5:54
Ezektől a frizuráktól nagyobbnak tűnik a homlokod – Mutatjuk, mit válassz helyettük (Bien)
Mindenkinek vannak olyan külső tulajdonságai, amikkel nem elégedett - hiába is próbálkozunk az elfogadásukkal. Ilyenkor jól jön egy-két okos trükk, amivel optikailag megváltoztathatod a külsődet. A homlok esetében például a frizuráddal sokat csalhatsz jó és rossz irányba is. Mutatjuk, mire érdemes figyelni, ha nem szeretnéd felhívni a homlokodra a
jan. 30
5:56
Megpördült a levegőben, majd a légibázis kifutópályára zuhant a repülő (Ripost)
Saját légibázisukon történt az incidens.
jan. 30
6:00
Kerttervezés: mit érdemes tudni az agyagos talajról? (Agrofórum)
Jó 10 éve még én magam is megijedtem kicsit, amikor agyagos talajú kertbe hívtak tervezés miatt. Manapság már meg sem lepődöm rajta, hanem pár praktikát előrántva a tarsolyomból máris megoldások sokaságát és növények dús világát látom az agyagos talajban is.
jan. 30
6:00
Ez a konyhai trükk csökkent a villanyszámlánkon (in.hu)
A magas gáz- és villamosenergia-árak manapság mindennaposak, az éttermek, a vállalkozások és a fogyasztók egyre inkább küzdenek a költségvetést érintő terhek miatt. Sokan ezért megoldásokat keresünk, még ha azok bizarrnak is tűnnek. Az olasz közösségi médiában az elmúlt napokban robbant ki az olasz fizikai Nobel-díjas Giorgio Parisi ügye.A tudós az
jan. 30
6:03
Nemzetközi összefogás a légzőszervi betegségek ellen (Vital)
Nemzetközi összefogással, magyar vezetéssel indult nemzetközi projekt Jared néven a krónikus tüdőbetegségek európai visszaszorítása érdekében
jan. 30
6:03
SpaTrend a Fürdőszoba Kiállításon: Otthoni wellness prémium masszázsmedencékkel (Spa Trend Online)
Január 31-én nyitja meg kapuit a három napos Fürdőszoba kiállítás. Az otthoni wellness területén már 20 éve a hasznos segítséget nyújtó SpaTrend és ott lesz a rendezvényen a legújabb masszázsmedencékkel, a legmodernebb vízkezelő rendszerrel és segítenek megtervezni álmaid fürdőszobáját, ahol egy jakuzzinak is helye van.
jan. 30
6:03
Leesik az állad: ekkora lakásra futja, ha ma akarsz kis pénzből új otthont venni Magyarországon (Pénzcentrum)
Januártól 348 800 forintra emelkedett a garantált bérminimum, ami kedvezmények nélkül nettó 231 952 forintot jelent. Az alábbiakban azt fogjuk megvizsgálni, hogy mire elég ez jelenleg a hitelpiacon, magyarán mekkora hitelre lehet jogosult egy olyan (házas)pár, amelynek mindkét tagja ekkora fizetést visz haza a hó végén. A helyzet nem túl rózsás - a
jan. 30
6:06
Óvatosan a megfázás elleni szerekkel! (Magyar Hírlap)
Hurutos köhögés esetén nem ajánlott ezt inni.
jan. 30
6:06
Már a klímánkat is MI irányítja (MMonline)
Az LG Electronics (LG) új lakossági klímaberendezést mutatott be, a DUALCOOL AI Air a vállalat mesterségesintelligencia-technológiájára épülő, továbbfejlesztett modell, amely nem csupán kivételes kényelmet, hanem energiatakarékos működést is kínál, továbbá biztosítja a beltéri levegő minőségének hatékony menedzsmentjét is. Az AI DUAL Inverter, azaz
jan. 30
6:09
Nem vet ki szankciókat az EU az orosz LNG-re – csúcsra pörög Moszkva gázbiznisze (Privátbankár)
Rekordszintre nőtt tavaly az orosz LNG-export, a legnagyobb vevők pedig érdekes módon az európai országok voltak. A kiszivárgott információk szerint az EU, amely eddig 15 szankciós csomagot fogadott el Oroszországgal szemben, az orosz cseppfolyós földgázt továbbra sem kívánja kitiltani – tehát a vezetékes és a tengeri szállítás is fennmarad.
jan. 30
6:12
Ezzel a karakterrel minden nő mélyen tud azonosulni (Magyar Nemzet)
Lilja Ingolfsdottir többszörös díjnyertes lélektani drámája pontos és kijózanító.
jan. 30
6:12
Fogyaszd ezeket a gabonaféléket a kicsattanó egészségért! (Prove)
A gabona ritkábban kerül előtérbe az egészséges táplálkozásról szóló beszélgetésekben, mint például a zöldségfélék. Pedig a változatosan fogyasztott gabonafélékkel számos betegség megelőzhető, egyes típusok gyulladáscsökkentésre is alkalmasak, ráadásul vitaminokban és ásványi anyagokban is gazdagok. Egészséges táplálkozás címszó alatt a többség val
jan. 30
6:12
Honnan tudom, mennyi gépjárműadót kell fizetni? Villámgyorsan kiszámolhatod útmutatónkkal (Hóvége)
Mindent összeszedtünk, amit erről tudni érdemes.
jan. 30
6:14
Utasszállító repülő és katonai helikopter ütközött Washington belvárosában (Magyar Nemzet)
A mentés vízről és a levegőből is zajlik.
jan. 30
6:16
A világelső az Australian Open döntője után hamarosan búcsút inthet a tenisznek (Magyar Nemzet)
Egyre több a hasonló döntés, a Grand Slam-torna jó ukrán és svájci példát hozott.
jan. 30
6:18
2025-ben mikor érkezik a 13. havi nyugdíj? Mutatjuk a pontos kifizetési menetrendet! (Ripost)
2,5 millió ember részesül februárban 13. havi nyugdíjban.
jan. 30
6:18
A Harvard pszichológusa szerint: ez a mondat minden kapcsolatot megmenthet (Femcafe)
A következő alkalommal, amikor egy feszült helyzetben találod magad, próbáld ki ezt a mondatot, és figyeld meg, hogyan változtatja meg a beszélgetés dinamikáját. Talán meglepődve tapasztalod majd, hogy egy egyszerű kérdés valóban képes megmenteni még a legnehezebb kapcsolatokat is.
jan. 30
6:18
Ismét fellángolt a vita a német adósságfékről - fiskális kényszerzubbonyban a költségvetés (vg.hu)
A recesszióban lévő Németországnak égető szüksége lenne a belső kereslet növelésére. A német költségvetés azonban az alkotmányban rögzített adósságfék kényszerzubbonyában vergődik.
jan. 30
6:18
Az egész világ erre a pillanatra várt: hivatalos elismerést tett Trump az ufókról (BorsOnline)
Emberek milliói figyelnek most feszülten.
jan. 30
6:18
A Nyugat nem akarja elfogadni a Kelet felemelkedését (Magyar Hírlap)
.
jan. 30
6:18
Mikor kell nekünk euró? (Magyar Nemzet)
Görögország, Spanyolország és Portugália példája jól mutatja, mi lesz a következménye, ha egy tagállam felkészületlenül vezeti be a közös valutát.
jan. 30
6:18
Kamu a köré szőtt legenda, mégis az olcsó kínai mesterséges intelligencia pukkanthatja ki az AI-lufit (Forbes)
Romantikus a DeepSeek legendája, miszerint egy aprócska startupról van szó – csak hát ez egyszerűen nem igaz. Mindenesetre a kínai AI-platform egyetlen nap alatt padlóra küldte a globális tech- és energia szektort. Kipróbáltuk, hogy tudjuk, mivel kell ezentúl számolni ezen a játszótéren.
jan. 30
6:18
7 milliárd dollárt keresett a Tesla tavaly és már 36 milliárdon ülnek (Villanyautósok)
Nehéz volt az év vége: magasabb árbevétel mellett csökkent a profit.
jan. 30
6:20
Összeütközhetünk egy aszteroidával? (Magyar Hírlap)
Az üstökösök veszélye abban rejlik, hogy pályájuk csak a felfedezés pillanatában válik ismertté.
jan. 30
6:20
Nem homályos ígéretekre, hanem a magyar-amerikai adóegyezmény felmondásának egyéves tanulságaira érdemes figyelni (Forbes)
Eltelt egy év az Egyesült Államok és Magyarország közötti adóegyezmény megszűnése óta, ideje levonni az új helyzettel kapcsolatos eddigi tapasztalatok tanulságait. Már csak azért is, mert ez a helyzet még biztosan évekig marad.
jan. 30
6:21
Rusvai Miklós elmondta, miből alakulhat ki a következő világjárvány (Infostart)
Húsz éve várják a kutatók, hogy a madárinfluenza humán influenzává alakuljon, a koronavírus azonban beelőzte – mondta az InfoRádióban a virológus. Rusvai Miklós szerint az influenza veszélyesebb, mint a koronavírus jelenlegi formája. Hozzátette: Covid elleni védőoltásra ma már csak a súlyos betegeknek van szükségük, az egészségesebb szervezetet job
jan. 30
6:21
Kiakasztja a magyarokat az amerikai gulyás receptje, el nem hiszed, mit tesznek bele (Mindmegette)
.
jan. 30
6:21
A ködös, tavaszias idő után vasárnap kiderül, meddig marad velünk a tél (Metropol)
A téli álmából felébredő medve hozhatja el a tél végét.
jan. 30
6:22
Íme, a BL-alapszakasz végeredménye (Magyar Hírlap)
Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool végzett az élen a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában.

Keresés