Megérkezett az első ízelítő a Briliáns elmék régóta várt, Suits: L.A. című spin-off sorozatához, amely új történeteket és karaktereket hoz a jól ismert világba.
Mint azt a naphire.hu is megírta, a magyar ikerpárnak január 7-én veszett nyoma Skóciában, a Dee folyónál. A helyiek szerint nem sokkal azután, hogy az ikreket rögzítette a biztonsági kamera, hangos sikolyok hallatszottak a folyó közeléből. A skóciai rendőrség térfigyelő kamerás felvételei szerint a magyari ikerpár a Market Streeten, a Victoria híd
Egymás után látnak napvilágot a különböző hangfelvételek a Tisza Párt elnökének viselt dolgairól: hol ő maga lepleződik le egy-egy vállalhatatlan bemondással, hol közvetlen munkatársai beszélnek róla nem kifejezetten a tisztelet hangján. A tartalomtól és politikai vonatkozásaitól függetlenül az emberben fölmerül: ki veszi fel ezeket? Miféle alakok
Egészséges mentalitású embernek nincs szüksége arra, hogy érzelmi zsarolással érje el célját. Az érzelmi zsaroló szájhős, nem bírja elviselni a visszautasítást, rettegésben él, hogy elveszti azt, amije van, beteges önbizalom hiányban szenved. Saját tulajdonságát vetíti ki a zsarolt félre. Különös ismertetőjegye, hogy hisztis kisgyerekként viselkedi
A Vasco Translator E1 akár 64 nyelvről képes oda-vissza fordítani valós időben, ezzel pedig minden eddiginél közelebb visz ahhoz, hogy eltörölte a nyelvi korlátokat.
Az eredeti hummusz receptjét ugyan semmi nem veri kenterbe, időnként azonban fel-felbukkan egy-egy változat, amit érdemes legalább egyszer elkészíteni. Ez a sült céklás hummusz egyike ezeknek. A natúr hummusz receptje minden alkalomra tökéletes: reggelire, hétköznapi vacsorára, de ünnepi mezzéhez is. Ez azonban erről a változatról is elmondható – e
Horvátország lesz a magyar férfi kézilabda-válogatott ellenfele a világbajnokság keddi, zágrábi negyeddöntőjében, mivel a társházigazda 29-26-ra legyőzte Szlovéniát a középdöntő utolsó játéknapján, vasárnap, ezzel megnyerte csoportját.
Ma délelőtt tíz órakor kezdődik az EU-s külügyminiszteri csúcs Brüsszelben, és jó esély van rá, hogy Szijjártó Péter blokkolja az Oroszország elleni szankciók meghosszabbítását. Orbán Viktor komoly alkupozícióba kerülhet február 3-án a limont-i kastélyba összehívott informális EU-csúcson - ahol a NATO-főtitkár is ott lesz.
A fehérorosz ellenzéki vezető már a választások előtt közölte, hogy sem a fehéroroszok, sem a nemzetközi közösség nem fogja elismerni a választások eredményét.
Öt évvel ezelőtt robbant ki a koronavírus-járvány, az utóbbi évtizedek legsúlyosabb globális egészségügyi válsága. A Cia jelentése most végre felfedte, honnan indult ki a pandémia, mely emberek milliárdjainak életét változtatta meg.
Az orosz–ukrán háború, a gazdasági nehézségek és a társadalmi kihívások együttesen vezetnek egy olyan helyzethez, amely komolyan fenyegeti az ország jövőjét.
Tejből és grízből készül gyerekkorunk kedvenc desszertje, amit főételként is szívesen fogyaszt kicsi és felnőtt egyaránt. Még ezt a roppant egyszerű finomságot is többféleképpen készíthetjük - mi most öt szuper receptet mutatunk.
Az elmúlt években több olyan kutatás is napvilágot látott, amei arra hívta fel a figyelmet, milyen lépéseket tehetünk azért, hogy elkerüljük a leginkább időskorban fenyegető Alzheimer-kórt, amely egyre romló memóriához és gondolkodási képességhez vezet, jeleleg pedig sajnos nincs rá gyógymód. Az viszont mindenképp biztató, hogy kiderült, még egy bi
Van egy olyan szuper növény, ami segít távol tartani otthonodtól a kártevőket, bogarakat, ez az: Rengeteg olyan élőlény él a környezetünkben, amelyek rettentően zavaróak, ha bejutnak otthonunkba. Ilyen például a pók, a légy, a szúnyog, de a legrosszabb az egér. Ezért zavaróak a bogarak A rovarok zümmögése miatt sokszor nem tudunk pihenni, így fárad
Amikor a gyereked jó jegyet visz haza az iskolából, az első reakciód valószínűleg az, hogy megdicséred. Egy ártalmatlannak tűnő "ügyes vagy" viszont hosszú távon visszaüthet, ha magabiztos gyereket szeretnél nevelni.
2021 óta az 1-es típusú diabétesszel élő óvodás és általános iskolás gyerekek ellátásáról az intézmény gondoskodik, ami hatalmas terhet vett le a szülők válláról, hiszen nem kell nonstop a gyerekük közelében lenniük. A családok fizikai biztonságérzete sokat javult tehát az utóbbi időszakban. De mi a helyzet az érzelmi biztonsággal? A vércukormérés
Küszöbön áll az új aranykor Magyarország és az Egyesült Államok politikai kapcsolatrendszerében - jelentette ki vasárnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter új amerikai hivatali partnerével, Marco Rubióval folytatott telefonbeszélgetését követően a Facebook közösségi oldalon közzétett videón.
Akár kapcsolatban vagy, akár nem, a Valentin-nap remek alkalom arra, hogy különleges manikűröd legyen. Miért ne lepnéd meg magad egy szép körömmel, ami tükrözi a szeretet és a romantika hangulatát? Ha feldobnád a napodat, itt van 10 csodás manikűr ötlet, amikkel mindig örömmel pillantasz majd a körmeidre, és amelyek mosolyt csalnak az arcodra minde
Magyar Péter Kulja Andrással, az ellenzéki párt európai parlamenti (EP-) képviselőjével közös videójában arról beszélt, a kormányfő "több szempontból is kegyeletsértő és elfogadhatatlan" szavakat használt a magyarországi koronavírus-járvány kezeléséről szóló, a videómegosztó oldalán vasárnap este bemutatott videójában.