Az ország más részein valószínűleg keveset hallottak erről, de egy egész komoly fürdőfejlesztés van folyamatban Szolnokon. A Tiszaligeti Fürdő felújítására, illetve átépítésére 7,7 milliárd forintot szántak, de a tényleges költség már elérte a 10 milliárd forintot. A termálfürdő készültsége meghaladja a 90 százalékot, bár egy éve ilyentájt is hason
Nógrád és Heves vármegyék területére másodfokú (narancs), míg Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékre elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
A magyar gasztronómiának nincs párja – legalábbis mi, magyarok biztosan ezt gondoljuk. A Taste Atlas által összeállított, 100 legjobb európai fogást ismertető listára azonban egyetlen hazai ételnek sem sikerült felkerülnie, miközben az első tíz helyet gyakorlatilag kibérelte magának Olaszország, Spanyolország és Görögország.
Közeledik az Oscar-gála és a vele járó jelöltek bejelentése, amelyre január 23-án kerül sor. Ahogy az lenni szokott, ezt megelőzően közzétették az Arany Málna-esélyesek listáját is.
Amikor tavaly nyáron megérkeztek az első hírek arról, hogy Demjén Ferenc legnagyobb slágereinek felhasználásával, Goda Kriszta kreatív producersége mellett Orosz Dénes rendez romantikus vígjátékot, a siker borítékolható volt. De hogy a hazai mozinézőknek ennyire tetszik majd a kész film, az talán az alkotókat is meglepte. Már több mint 500 ezer néz
A 2024 karácsonya előtt kihirdetett 423/2024. kormányrendelet több sajátos beszámolókészítésre és könyvvezetésre vonatkozó kormányrendelet, továbbá a könyvviteli szolgáltatás továbbképzésével kapcsolatos rendeletek módosítását is tartalmazza.
Katalin hercegné étrendjére világszerte kíváncsiak, ő pedig többször is örömmel beszélt már arról, hogy milyen élelmiszerek állnak közel a szívéhez. Többször is említette például, hogy szereti a tápláló szuperételeket, és egyszer azt is elárulta, hogy van egy bizonyos Távol-Keletről származó gyümölcs, amelyet különösen kedvel. Nem másról van szó, m
Frank Herbert 1986-ban hunyt el Wisconsinban egy műtőasztalon (embóliában). Halála előtt még igazából nem tudta, mi lesz hátrahagyott különleges Dűne-regényeinek sorsa. Pedig mind a hat elképesztő, ám a színvonalas filmes megvalósításra az egész világnak várnia kellett 35 évet. (Leszámítva David Lynch változatát, mely már 1985-ben megjelent.) Ám 20
A 2025-ös év a frizurák terén is izgalmas újdonságokat tartogat. Az idei év a természetesség, a letisztult vonalak és a merészebb, egyéniséget kifejező stílusok izgalmas keveredéséről szól. Legyen szó rövid, középhosszú vagy hosszú hajról, mindenki megtalálhatja a számára tökéletes, trendi frizurát. Készülj fel, hogy felfedezd a legmenőbb hajvágáso
Orbán Viktor magyar miniszterelnök legutóbbi pozsonyi látogatásán ígéretet tett Robert Ficónak, hogy Szlovákia a jövőben is Magyarországon keresztül juthat orosz földgázhoz. Noha Orbán ezt baráti segítségként kommunikálta, a valóságban a magyar Földgázszállító Zrt. jelentős hasznot húzhat a megállapodásból. Egy szakértő szerint rafinált, hogy Orbán
2024 decemberétől Slániczné Molnár Ildikó tölti be a Duna-Dráva Cement Kft. (Ddc) kommunikációs és marketing osztályának vezetői pozícióját. A Ddc vezetőségéhez csatlakozó szakember több mint 15 éves pályafutása során számos iparágban szerzett tapasztalatot marketing és kommunikációs területen. Vezetőként felelt korábban egyebek mellett brandépít
Az Opus című horrorban John Malkovich egy régóta elvonultan élő popsztárt játszik, aki 30 év után hirtelen előkerül, hogy kegyetlen csapdát állítson néhány rajongójának.
A Schneider Electric gyöngyösi gyárában 2024. november elejétől Soltész Nikolett felel a logisztikai feladatokért. Az újonnan kinevezett ellátási lánc menedzser a hatékonyság további növelése mellett tervei szerint kiemelt figyelmet fordít
Hszi Csin-ping kínai elnök és orosz kollégája, Vlagyimir Putyin órákkal Donald Trump hétfői eskütétele után videohívást folytatott, amelyben a kétoldalú kapcsolatok "magasabb szintre emelését" ígérték - közölte mindkét fél állami médiája.
A modern világban az emberek mindennapjai sokszor tele vannak rohanással, emiatt kevés idő jut arra, hogy új emberekkel ismerkedjünk. Próbálkozunk online, de mindannyian tudjuk, hogy ott bizony valami hiányzik, ráadásul az online társkereső elég nagy lutri. Megmutatjuk, a társkeresés hogyan lehet mégis érdekes és izgalmas! A szervezett társkeresés
Los Angeles északi részén, Castaic térségében pusztító bozóttűz tört ki, amely már több mint 5000 hektárnyi területet emésztett fel. Az erős szél miatt a tűz gyorsan terjed, és komoly kihívást jelent a tűzoltóknak. A térségben több iskolát evakuáltak, és az 5-ös autópálya számos sávját lezárták. Bár egyelőre nincs hír sérültekről, a helyzet továbbr
Örülhetnek az ország egyik felében, akiknek elegük van a hidegből, hiszen ott a melegedés mellett helyenként napsütésre is számíthatunk. Az ország másik részében ellenben marad a szürke, nyirkos időjárás. Az eső mellett északon-északkeleten ónos esőre vagy akár havazásra is számíthatunk csütörtökön! Mutatjuk a részleteket.
A hagyományos tepsis burgonya egy egyszerűen elkészíthető, ízletes étel, amely a ropogósra sült szalonna, a karamellizált hagyma és sült káposzta ízével varázsolja el a családot. A puha burgonya és a gazdag ízek tökéletes harmóniában vannak, így ez az étel minden családi ebéd vagy vacsora fénypontja lehet. Próbáld ki, és garantáltan mindenki repetá
Meghan Markle csapata állítólag egy könyvötletről tárgyalt kiadókkal, amelyben a hercegné válás utáni élete kerülne a középpontba. Bár a házaspár hivatalosan még nem jelentett be semmit, ez a hír megint csak azt erősíti, hogy valami nem stimmel közöttük Harryvel.
Az ügyfélélmény és a digitális szolgáltatások terén globálisan elismert Konecta a hét elején bemutatta a Katalyst 2028 névre keresztelt három éves átalakítási tervét, amely az új vezérigazgató, Nourdine Bihmane irányítása alatt fog megvalósulni. A kezdeményezés célja, hogy a generatív mesterséges intelligencia (GenAi) segítségével forradalmasítsa a
A Szentkirályi Magyarország az elsők között kezdte meg a kötelező visszaváltási rendszer szerinti italcsomagolások értékesítését, most pedig már arról számol be a vállalat, hogy újrahasznosított anyagot is tartalmazó palackokba töltött Szentkirályi-termékek várják a vásárlókat a boltok polcain. Ezzel a vállalat az újrahasznosított anyagokat tartalm
A közel 400 lakosú kis dunántúli faluból, Pankaszról származik a Kárpát-medencei Nagy Diák Agrárteszt 4. – Mezőgazdálkodj okosan! online vetélkedő győztese, Páti Linda Viktória.
Az önkéntes nyugdíjpénztári alapok több mint fele két számjegyű hozamot ért el tavaly, a rekorder 30 százaléknál is többet emelkedett. Még a legkiszámíthatóbb portfóliók is megverték az inflációt.
A fedélzeti kamerával készült felvételen látszik, ahogy az autó sofőrje nagy sebességnél elveszti a jármű felett az uralmat; vélhetően nem az útviszonyoknak megfelelően közlekedett.
A horoszkóp előrejelzése szerint lesz 3 csillagjegy, akikre rámosolyog a szerencse az elkövetkező napokban. Nagy változások vannak kilátásban. Ennél nagyobb szerencse már nem is érheti ezt a 3 csillagjegyet, a horoszkóp előrejelzése szerint.Mutatjuk melyik 3 csillagjegy mellé szegődik a szerencse, íme: Rák A Rák jegy szülöttjével hamarosan nagyon j