2025. január 21. kedd

jan. 21
10:21
Szijjártó Péter: Akik beruháztak, azok a győztesek közé kerültek (Demokrata)
"A magyar tulajdonú vállalkozások támogatása a kormány gazdaságpolitikájának a szíve közepe" – jelentette ki a tárcavezető.
jan. 21
10:21
Donald Trump szerint az ukrán elnök kész megállapodást kötni (Demokrata)
Donald Trump felszólította Vlagyimir Putyint, hogy ő is legyen hajlandó az egyezségre.
jan. 21
10:21
Lavrov: Még nem tudni, hogy Trump ígéretei egybeesnek-e majd a tetteivel (Demokrata)
Az új amerikai kormány politikája nagyban meghatározza majd a világrendet.
jan. 21
10:21
Orbán Viktor: Brüsszel megszállás alatt áll! (Magyar Nemzet)
"Támadnak bennünket, mert szuverenisták, sőt patrióták vagyunk."
jan. 21
10:21
Kínos kijelentésbe csúszott bele a Mohosz a magyarság őshonosságáról (Forbes)
"Magyaroszágon a hatályos definíció alapján a magyarság sem őshonos" - írja kommentben a Magyar Országos Horgász Szövetség.
jan. 21
10:21
Negyven éve nem kapott ki ennyire a Golden State (Sportal)
A címvédő Boston 125-85-re nyert a Golden State Warriors vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (Nba) hétfői játéknapján.
jan. 21
10:21
Kedden Pozsonyban fog tárgyalni Orbán Viktor és Robert Fico (Telex)
A fő téma várhatóan az ukrajnai gáztranzit leállítása lesz.
jan. 21
10:21
A tavalyi év végére 2100 forint fölé emelkedett a fizikai átlagórabér (Digital Hungary)
A tavalyi év negyedik negyedévének végére 2130 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint.
jan. 21
10:21
Riadó: Nincs vége, újabb ónos eső jön szerdán és csütörtökön (friss térkép mutatja, veszélyben vagy-e) (Most Hír)
Időjárás: A meteorológusok szerint csúnya délutánunk lesz kedden. A legfrissebb előrejelzés szerint Magyarország középső részén 0,5-1 mm vastag jégpáncél alakulhat ki. Kiadták a másodfokuú, narancssárga figyelmeztetést.
jan. 21
10:23
Az energiabiztonságról és Ukrajnáról is tárgyal Orbán Viktor Pozsonyban (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök kedden Pozsonyban munkaebéd keretében tárgyalást folytat Robert Fico szlovák kormányfővel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
jan. 21
10:23
Hatalmas az érdeklődés a Demján Sándor-program iránt (vg.hu)
Öt finanszírozási konstrukciót indított el az EXIM Bank.
jan. 21
10:23
Mészáros Lili a családjáról vallott: "Ne érezzék azt, hogy teljesen eltűntem az életükből" (BorsOnline)
Mészáros Lili úgy döntött: ideje változtatni.
jan. 21
10:23
Ónos eső teszi balesetveszélyessé az utakat: kiadták a riasztást, aki teheti ne üljön kocsiba (Life)
Csúszós utak miatt figyelmeztet a Magyar Közút. Körültekintő vezetésre és óvatosságra figyelmeztetnek.
jan. 21
10:23
Csúnyán összetört Lando Norris luxusautója, videón az ijesztő baleset! (Sportal)
Ijesztő videó terjedt el a közösségi médiában, mégpedig a Forma-1 sztárjának, Lando Norrisnak az összetört Ferrarijáról.
jan. 21
10:25
A francia kézisek sztárja Sipos Adriánról: Utálok ellene játszani (Sportal)
Az eddig mindhárom meccsét megnyerő francia válogatott magabiztosan várhatja a magyar férfi kézilabda-válogatott elleni mérkőzést ma (kedd, 21 óra) a dán-horvát-norvég közös rendezésű világbajnokság középdöntőjében. Nedim Remili, a franciák veszprémi légiósa hihetetlen hangulatra számít Varasdon.
jan. 21
10:27
Nagy bajban vannak a forintjaink? (Privátbankár)
Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a készpénzhasználat nem kapta meg az alkotmányos védelmet, pedig az állomány már a 9 ezer milliárd forint fölé ment.
jan. 21
10:27
32. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok (Agroinform)
Nemzetközi szakkiállítás és vásár.
jan. 21
10:27
Ezt nem ússzák meg 2025-ben a síelni vágyó magyarok: súlyos árat kell fizetniük (Pénzcentrum)
Javában tart a síszezon, és sok magyar síelő útnak indul a hazai vagy külföldi pályákra. A 2024/2025-ös szezonban Európában a síbérletek árai a tavalyi meredek emelkedés után mérsékeltebb drágulást mutatnak. A síelés azonban nem csupán a bérletek költségét jelenti: a felszerelés beszerzése vagy bérlése jelentős kiadást jelenthet. Cikkünkben áttekin
jan. 21
10:27
Ráncfelvarrást kapott a magyarok kedvenc Hondája! (Autónavigátor)
A HR-V jelenleg a legnagyobb közönségkedvenc a Honda háza táján, hiszen nem csak Európában, de Magyarországon is ez volt a
jan. 21
10:27
Máris visszaszólt Donald Trumpnak a panamai elnök: A csatorna Panama tulajdona, és az is marad (SzMo)
José Raúl Mulino kijelentette, hogy a csatorna semleges, annak működésébe egyetlen más ország sem szól bele. Ugyanakkor sürgette a párbeszédet is az ügyben.
jan. 21
10:27
Kiderült a titok: lelepleződött a hamis fahéj, nincs mese (Magyar Nemzet)
A Mindmegette összegyűjtötte, hogy honnan ismerhető fel a hamis fahéj, és miként kerülhetjük el, hogy ilyet vásároljunk.
jan. 21
10:27
"Robbanóanyag a bőröndben" – rendőrségi akció a bécsi repülőtéren (Autószektor)
Nagyszabású rendőrségi akció a Bécs-Schwechat repülőtér 1A termináljának környékén: A "Heute" információi szerint egy utas a check-in pultnál akart bejelentkezni járatára. A férfi gyanúsan viselkedett, a rendőrségnek kellett közbelépnie. "A férfit kizárták a repülésből" - mondta Raimund Schwaigerlehner rendőrségi szóvivő a Heute kérdésére. A művele
jan. 21
10:27
Trump azonnal megkezdte a leszámolást: Máris kirúgott négy vezetőt (Nyugati Fény)
Négyen már utcára is kerültek.
jan. 21
10:27
Még durvább riasztást adtak ki, mindenki maradjon inkább otthon (AC News)
Csak az üljön ma autóba, akinek halaszthatatlan dolga van – erre figyelmeztet a Magyar Közút, ugyanis rengeteg ónos esőre számíthatunk.
jan. 21
10:27
5+1 elmélet arról, hogy mi történik a halál után. Te melyikben hiszel? (Bien)
A halál utáni lét kérdése évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget, minden vallásnak megvan a maga teóriája, de természetesen a tudomány is foglalkozik a témával.
jan. 21
10:29
Rs09: egy elfeledett mindenes – van gazdaság, ahol még ma is építenek rá (Agroinform)
A szocialista mezőgépgyártás csúnyácska, ámde meglepően sokoldalú terméke az RS09-es eszközhordozó traktor.
jan. 21
10:33
Borzalmas tömegtragédia: tűz ütött ki egy síparadicsomban, rengetegen meghaltak (BorsOnline)
Legkevesebb 10 ember meghalt.
jan. 21
10:33
A spanyolok repesztenek új autó vásárlásban (Piac és Profit)
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma tavaly – az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA adatai szerint.
jan. 21
10:33
Magyarics Tamás: Donald Trump első döntései előre láthatók voltak, de nagy fordulatot jelentenek (Infostart)
Donald Trump béketeremtő és egyesítő szeretne lenni a világban. Meglátjuk, hogy ez mennyire fog sikerülni – mondta Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora az InfoRádióban az új amerikai elnök első döntéseit értékelve.
jan. 21
10:33
Nem vetette el a sulykot: szóviccel gratulált Trumpnak a köztársasági elnök (hirado.hu)
Sulyok Tamás egy amerikai zászlót is tett a gratuláció mellé.
jan. 21
10:33
Szijjártó Péter elmondta, mi a kormány gazdaságpolitikájának a "szíve közepe" (HR Portál)
A magyar tulajdonban lévő kis és közepes méretű vállalkozások támogatása a kormányzat mindenkori gazdaságpolitikájának a szíve közepe, és ez a jövőben is így fog maradni - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pátyon.
jan. 21
10:33
Trump mindenkit sokkolt: Amerika kiléphet a WHO-ból (ATV)
Donald Trump amerikai elnök végrehajtási rendeletet írt alá az Egyesült Államoknak az Egészségügyi Világszervezetből (WHO) való kilépésének megkezdéséről.
jan. 21
10:33
Mikor jön a tavasz 2025-ben? A tavasz kezdete, tavaszi nap-éj egyenlőség, húsvét, óraátállítás és a tavaszi szünet dátuma (Pénzcentrum)
Még csak nemrég, 2024 december 21-én vette kezdetét a csillagászati tél, a csillagászati tavasz csak a tavaszi nap-ép egyenlőség után, március 20-án kezdődik majd 2025-ben. A naptári tavaszt március 1-től számítjuk, a meteorológiai tavasz pedig akkor köszönt be, ha egy a többnapos időszak alatt az átlaghőmérséklet emelkedik és a délutáni maximum-hő
jan. 21
10:33
Elon Musk reagált a karlendítéséről szóló megjegyzésekre (444.hu)
"A »mindenki Hitler« betámadás már nagyon unalmas."
jan. 21
10:33
Zuhant az Apple értékesítése Kínában, leminősítették a részvényt (vg.hu)
Az elemzők túlnyomó többsége továbbra is vételre ajánlja a papírt.
jan. 21
10:33
Szinte már sajnáljuk Melania Trumpot, annyira gonosz mémeket gyártottak a first lady kalapjáról (Femcafe)
Január 20-án iktatták be hivatalába Donald Trump régi-új amerikai elnököt, s a nagyszabású ceremónián természetesen a politikus-üzletember 54 éves felesége, Melania Trump is megjelent, ám a first lady öltözéke láttán sokaknak leesett az álluk.
jan. 21
10:33
Majka új dala hasít Németországban és az Egyesült Királyságban is (SzMo)
Mindkét országban a top 10 közelében van a YouTube-on. A Csurran, cseppent ezen kívül imádják Hollandiában és Ausztriában is.
jan. 21
10:33
Fogolycsere: két amerikai állampolgár térhet haza Afganisztánból (Magyar Hírlap)
A megállapodás keretében szabadon engedett tálib rabot 2008-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
jan. 21
10:33
Repülőrajtot vett a Demján Sándor-program (Magyar Nemzet)
A Demján Sándor-program összesen 1410 milliárd forint forrással támogatja a hazai kis- és középvállalkozásokat.
jan. 21
10:33
Negyven éve nem kapott ki ennyire a Golden State (Sportal)
A címvédő Boston 125-85-re nyert a Golden State Warriors vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (Nba) hétfői játéknapján.
jan. 21
10:33
Még nem adta fel a reményt a 13 éve Szíriában elrabolt amerikai újságíró édesanyja: visszautazott, hogy megtalálja a fiát (naphire.hu)
Austin Tice amerikai újságíró édesanyja egy évtized után tér vissza először az országba, hogy tovább folytassa fia keresését.
jan. 21
10:33
Végzetes turbórák, ami hirtelen elvisz: tényleg van ilyen? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
Az ismerőseimet is nagyon gyorsan, pár hónap alatt elvitte a rákbetegség. Régen is ennyire gyakori volt az ennyire gyors lefolyású rákbetegség?
jan. 21
10:33
Saját bőrét vitte vásárra a tetkószalont lebuktató navos (Haszon.hu)
Egy papíron alacsony forgalmat bonyolító tetoválószalont ellenőriztek a navosok. A megrendelt tetoválás elkészült, de a nyugtaadással problémák adódtak. A navosok kockázatelemzés alapján kezdtek vizsgálódni egy gyanúsan alacsony forgalmú tetoválószalonnál. A szolgáltatás részleteit üzenetküldő alkalmazásban beszélte meg a NAV a szalonnal, m
jan. 21
10:35
Állampapír, amerikai részvény, defenzív portfólió: érdemes időben felkészülni Trump elnökségére (vg.hu)
A forint felemás teljesítményt mutathat az idén.
jan. 21
10:39
Equilor: 420 forint lehet egy euró 2025 végére, ezekbe a papírokba érdemes fektetni (Portfolio)
2025-ben is bizonytalan lehet a gazdasági környezet a világban, amit rövid távon leginkább Donald Trump vámpolitikája okoz. Magyarországon az év második felében indulhat be a növekedés, amit a három nagy gyár (BYD, BMW, CATL) hamarosan induló termelése és a belső fogyasztás élénkülése táplálhat elsősorban – hangzott el az Equilor Befektetési Zrt. m
jan. 21
10:39
Nem bírják tovább Meghan és Harry szomszédai: dühösek a lakók, kiverte náluk a biztosítékot, amit a házaspár művel (Femcafe)
Elszabadultak az indulatok Montecitóban Meghan Markle és Harry herceg miatt: a helyiek fellázadtak a sussexiek ellen, elmondásuk szerint ugyanis tűrhetetlen, amit a környéken csinálnak.
jan. 21
10:39
Trump: az amerikai LNG megmentheti Európát (vg.hu)
Az Egyesült Államok már most is Európa legnagyobb LNG-szállítója.
jan. 21
10:39
Kiderült a hazugság, nem is annyira hűségesek a pingvinek (Promotions)
A legenda szerint a pingvinek egy életre választanak párt, ám kiderült, hogy átverés az elmélet.
jan. 21
10:39
Bombabiztos módszer az immunrendszer erősítésére (Magyar Hírlap)
Könnyen beépíthető a napi rutinba.
jan. 21
10:39
Szijjártó Péter: a magyar tulajdonú vállalkozások támogatása a kormány gazdaságpolitikájának a szíve közepe (Magyar Nemzet)
Az elmúlt tíz évben a kormány 1108 hazai tulajdonú vállalat beruházását támogatta, összesen 580 milliárd forint értékben.

Keresés