Legalább 80 ember vesztette életét, több ezren pedig az otthonuk elhagyására kényszerültek, miután összeomlott a fegyverszünet a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) és a FARC disszidens csoportjai között Kolumbia északkeleti részén. A két lázadó frakció konfliktusa a kokainkereskedelemért vívott harc során torkollott összecsapásokba. A helyzet dr
A korábbinál még inkább Trump személye lesz a meghatározó a külpolitikában, impulzív viselkedését aligha fogja bármi jelentősen korlátozni. Ehhez az amerikai elnöknek kül- és hadügyi kérdésekben széles jogköröket biztosító alkotmányos rendszer is hozzájárul.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Az utazások száma lényegében visszatért a járvány előtti szintre: 2024 első negyedévében több mint 285 millió turista utazott. Az Accor európai utazási trendekről szóló jelentése szerint az európaiak 53 százaléka tervezi, hogy a költségvetéséből többet fordít majd utazásra, több figyelemmel az olyan 2025-ben megjelenő prioritásokra, mint a wellness
Ágnes az édesanyjával és a kislányával fizetett be az álomutazásra. A vakáció azonban rémálommá vált, mert az iroda nem foglalta le sem a szállásukat, sem a repülőjegyüket.
A reggeli a nap első étkezése, amely beindítja anyagcserénket, energiát ad, és segít fenntartani a stabil vércukorszintet. Egy jól megválasztott reggeli nemcsak táplál, de segíti a jobb hangulatot is a nap folyamán.
Ingatlanba fektetni, euróban, 8-10 százalékos hozammal? A Forestay alapjainál a korábbi években ez elérhető volt, illetve a jelenleg megvalósítás alatt álló projektekben is ez a várakozás. A számítások szerint 2025 januárjától május végéig mintegy 1200 milliárd forintnyi állampapír kamatkifizetésre kerül sor, ez a vagyon keresi majd új helyét a pia
Az ásítás talán az egyik legfurább élettani jelenség. Mégis: az emberek ásítanak, és a kutyák, majmok, madarak és szinte minden ismert gerinces faj ásít, kivéve - meglepő módon - a zsiráfokat.
A világ leggazdagabbjai tovább gazdagodnak, miközben a szegénység mértéke alig csökken világszinten - derül ki az Oxfam legfrissebb jelentéséből. A jótékonysági szervezet adatai szerint a milliárdosok vagyona rekordmértékben nőtt az elmúlt évben, és ez a tendencia várhatóan folytatódni fog. A jelentés rávilágít a növekvő gazdasági egyenlőtlenségekr
Távozni csak stílusosan, szokták mondani. Hát az Alpina a tuningműhely legerősebb motorját faragta össze mielőtt végleg leejtik a mikrofont, hogy aztán a BMW felvegye. 2025 december 31-én ugyanis hivatalosan is a BMW markába kerül a híres Alpina márka, csakúgy, mint korábban az M divízió. A Polestar korábbi dizájnere, Maximilian Missoni fog felelni
Még gyermekbetegségekkel küzd a munkáshitel a bankoknál, ám látható: a jogszabály adta szűk lehetőségek ellenére a bankok igyekeznek egyedivé tenni saját ajánlataikat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Mindig jó ha van belőle otthon, mert gyakorlatilag minden gondunkat megoldja. Egy lustálkodós napon, amikor nem akarunk túl sok energiát fektetni a főzésbe, nem árt, ha van kéznél egy jó
Az Amerika-szakértő szerint a ma hivatalba lépő Trump tanácsadói pontosan tudják, hogy az Egyesült Államoknak nem érdeke Ukrajna veresége Oroszországgal szemben, az ottani fékeket ls ellensúlyokat pedig nem olyan egyszerű lebontani.
Új időszámítás kezdődik az ingatlanpiacon, miután január 15-től elindul az elektronikus lakóingatlan-nyilvántartás – derül ki az ingatlan.com összeállításából. Az elemzésből kiderül, hogy gyorsabbá és olcsóbbá válhat az ingatlanügyletek lebonyolítása
A kutyás gazdik valószínűleg jól ismerhetik a kellemetlen helyzetet, amikor valahova csak azért nem tudnak elmenni, mert az adott intézménybe nem vihetik be kedvencüket. A múzeumok pedig tipikusan ezen helyek közé tartoznak. Olaszországban viszont egy új kezdeményezésnek köszönhetően az elkövetkező 15 hónapban több múzeumban sem fog ez gondot jelen
A téli időszak fontos vitaminforrásai a gyökérzöldségek, mégsem értékeljük kellőképpen ezeket a finomságokat. Itt az idő, hogy átgondold a hozzájuk fűződő viszonyodat: mutatjuk, milyen változatosan elkészíthetőek. A végeredményt minden esetben imádni fogod!