Kijev az idén útdíjat vezet be az autópályákra. Az indok: Ukrajna így is közeledik az EU-hoz. A gond csak az, hogy az EU egyáltalán nem követel meg ilyesmit.
Kedvenceink élete ma könnyűnek tűnhet, azonban még mindig sok stresszel kell szembenézniük - beleértve az állatorvoshoz való látogatásokat is.Néhány évvel ezelőtt francia kutatók kimutatták, hogy a gazdik viselkedése az állatorvosnál befolyásolja az állat stressz-szintjét. A tanulmány azt is megállapította, hogy a negatív magatartás, például a szid
Miután Donald Trump megválasztott amerikai elnök megadta az egyértelmű választ, hogy nem záratja be, a TikTok helyreállította szolgáltatását az Amerikai Egyesült Államokban.
Tavaly még csak az 1991 előtt épült családi házak energetikai felújítására, mostantól azonban már a 2007 előtt felépült családi házak esetében is lehet pályázni. A mostani második szakaszban 2025. január 20-ától kibővített formában és könnyített részvételi feltételekkel érhető el ez a támogatás.
A magyar kormány új gazdasági akcióterve három fő pillérre épül: a vásárlóerő növelése, a megfizethető lakhatás feltételeinek megteremtése, valamint a kis- és középvállalatok fejlesztése. A Fitch Ratings elemzése szerint a magyar gazdaság növekedése az idei évben 1,4%-ra várható, míg 2024-ben 3,4%-ra, 2026-ban pedig 3,5%-ra becsülik. Az államháztar
Sokan úgy gondolják, hogy a jóga túl lassú, ezáltal unalmas, pedig a számtalan jógatípus közül könnyen megtalálhatod a kedvencedet. Semmi másra nincs szükséged hozzá, mint hogy megismerd a különböző típusok előnyeit, és hamar rájössz majd, melyik mozgásforma passzol igazán hozzád.
Grönland szó zöld földet jelent, valójában a becslések szerint a szigetnek csak 15 százaléka zöld. Kiderült, hogy a névadás egy korai marketingfogás eredménye.
Több, mint 120 ezer eladott személyautó, helycsere az élen, és az eladási listákon egyre feljebb kúszó Tesla és Byd márkák. Ezek a tavalyi új autó eladási statisztikák legérdekesebb újdonságai.
Ha arra vágysz, hogy nyárra elérd az álomalakot, akkor érdemes kortyolgatni egy olyan italból, melyben magas koncentrációban jelen van az az összetevő, ami hatékonyan égeti a zsírt.
A Világgazdasági Fórum 2025-ös Globális kockázatokról szóló jelentésében bemutatott globális előrejelzés egy széleskörű képet ad a világ gazdasági és társadalmi stabilitására nehezedő veszélyekről.
A 26 éves szegedi versenyző a nők között az első magyar egyéni kontinensbajnoki címet szerezte meg, ugyanis korábban csak a női váltó tudott diadalmaskodni még 2009-ben.
Január 20-án rögtön a legnagyobb állományú és legalacsonyabb kamatra váltó sorozattal kezdődnek meg a kamatfordulók. Napokon belül kiderülhet, hogy mit tesznek a csaknem 18 százalékos hozamukkal, mennyien válnak meg ettől az inflációkövető állampapírtól, mennyien maradnak állampapírban, vagy váltanak más befektetésre.
Vasárnap este folytatódott a Cápák között című üzleti showműsor 8. évada, és mint ahogy az előző két részben is láthattuk (az első epizód összefoglalóját ITT, a második részét pedig ITT olvashatod el), a műsor ismét új Cápákkal bővült. Az új szereplők közül Tóth Ildikó, Csillag Péter és Lotfi Farbod már interjút is adtak a Pénzcentrumnak. Az első k
A mikroelektronikai vállalkozás mellett a metán-kibocsátást visszaszorító kezdeményezésre haraptak rá a Cápák. A kezdő vállalkozások indulási nehézségeiről, kihívásairól osztotta meg tapasztalatait Bojinka Miklós és a téma üzleti szakértői a Cápák között Extra harmadik adásában: Cápák között Extra: Hogyan támogatják a fiatal vállalkozókat? A ha
A szlovákiai szakemberek szerint Fico viselkedése a tavaly májusi merényletkísérlet óta jelentősen megváltozott. Hajlamos álhíreket és összeesküvés-elméleteket terjeszteni, amelyek tovább élezik a társadalmi megosztottságot.
A helyiek szerint az októberi szivárgás sokkal súlyosabb volt, mint azt a Mol kommunikálta. Sokan attól tartanak, hogy nemcsak az érintett terület, de egész Gárdony, sőt a Velencei-tó is érintett lehet.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 36–32-re nyert Hollandia ellen a férfi kézilabda-világbajnokságon, így a D csoportból első helyen jutott középdöntőbe.
Sokan nem is gondolnának rá, pedig a numerológia szerint születésünk dátuma sok mindent elárul rólunk, és még azt is megmondja, mi a legfőbb életfeladatunk.
Többen és kevesebb papírmunkával pályázhatnak január 20-tól a családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítéséhez kínált, összesen akár 6 millió forint kormányzati támogatásra – tájékoztatott az Energetikai Minisztérium.