2025. január 19. vasárnap

jan. 19
10:44
Hidvéghi: Brüsszel bábkormányt akar, Magyarország stabilan tartja magát (Magyar Nemzet)
A nemzeti konzultáció megerősítette a magyar szuverenitást.
jan. 19
10:48
Változások a GySEV igazgatóságában (HR Portál)
Megújult a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GySEV) vezetése, miután január elsejétől az igazgatóság elnöke Mosóczi László, a MÁV-csoport vasúti személyszállító cégének korábbi vezérigazgatója lett, és ugyancsak a GySEV igazgatósági tagjává választották Hegyi Zsoltot, a MÁV Zrt. vezérigazgatóját, a MÁV-csoport vezetőjét - közölte a vasúttársaság sz
jan. 19
10:48
Kiderült: ezt tervezi Horváth Éva a durva balesete után (BorsOnline)
Horváth Éva elárulta, hogy mivel foglalatoskodik majd a következő időszakban.
jan. 19
10:48
Ütött az ostromlott Csasziv Jar órája? (Magyar Hírlap)
Az orosz hadsereg komoly előrehaladást ért el a Donyecki területen.
jan. 19
10:48
"Menj és sírj a sajtónak" - az ellenfél edzője durván beszólt Diego Simeonénak (Sportal)
Azok után, hogy csapata nyert az Atlético Madrid ellen, Borja Jiménez beszólt Diego Simeonénak, aki elmondása szerint az egész mérkőzés során odaszólt neki, és a játékvezetőt is presszionálta.
jan. 19
10:48
Kína új mikrohullámú fegyvert tesztel a Starlink ellen (Gyártástrend)
Kínai kutatók egy új, nagy teljesítményű mikrohullámú fegyvert (Hpm) fejlesztettek ki, amelynek teljesítménye megegyezik egy nukleáris robbanás által felszabaduló elektromágneses energiával.
jan. 19
10:54
Már nem Kína Németország legnagyobb kereskedelmi partnere (Piac és Profit)
A tavalyi évben, 2016 óta először, visszavette elsőségét az Egyesült Államok.
jan. 19
10:54
5 szokatlan jel, ami arra utal, hogy kifejezetten stresszes életet élsz (Joy)
Amikor túl sok feszült pillanatban van részed, a tested jelez neked, hogy ideje tenned azért, hogy kiegyensúlyozottabbá válj, különben veszélybe kerülhet a fizikai és a mentális jólléted!
jan. 19
10:54
Ezek az ételek növelik a rákos megbetegedések kockázatát (Agroinform)
A mesterségesen előállított összetevőket tartalmazó élelmiszerek daganatos megbetegedést okozhatnak.
jan. 19
10:54
Orosz támadást szimuláló NATO-hadgyakorlat miatt vonulnak át brit menetoszlopok Magyarországon (444.hu)
Mi nem veszünk részt a NATO legnagyobb idei hadgyakorlatán, de három napig vonulnak át rajtunk a brit katonai járművek a Balkán felé.
jan. 19
10:54
A Hamász átadta a túszok neveit, Izrael bejelentette a gázai tűzszünetet (hirado.hu)
A The Times of Israel című angol nyelvű hírportál megnevezte a várhatóan délután négykor kiszabaduló három izraeli túszt.
jan. 19
10:54
Videó: hatalmas sprint, majd egy csel után remek befejezés a 96. percben – íme, Kerkez Milos Newcastle elleni gólja (m4sport.hu)
A magyar válogatott Kerkez Milos gyönyörű gólt szerzett a Newcastle ellen a Bournemouthban a Premier League szombati bajnokiján.
jan. 19
10:54
Brit csapatok vonulnak át Magyarországon (vg.hu)
A katonai konvojok közelében fokozott óvatosságra int a Honvédelmi Minisztérium, és a lakosság türelmét is kéri.
jan. 19
10:54
A Hamász közölte a három túsz nevét, akiket a tűzszünet részeként vasárnap szabadon engednek (SzMo)
A Hamász állítása szerint három női túszt enged szabadon. Ketten közülük a Kfar Aza kibucban tartózkodtak, amikor a Hamász támadást indított. Egyikük pedig a Supernova fesztiválról próbált elmenekülni, amikor foglyul ejtették.
jan. 19
10:54
5 étel, amit tilos mikrohullámú sütőben melegíteni (Life)
A hétvégi maradékok jól jöhetnek a következő héten ebédnek, vacsorának, akár egy kis nassolnivalónak, ám nem mindegy, hogyan hozod újra formába a hűtőben tárolt ételmaradékokat. Noha csábító megoldás a másnapos étel megmikrózása, ám szakértők szerint vannak ételek, amelyeket egészségügyi okokból tilos mikrohullámú sütőben melegíteni.
jan. 19
10:54
Rasszista inzultus érte a Barcelona játékosát, reagált az edző és a klub (Sportal)
Alejandro Baldét rasszista inzultusok érték a Barcelona Getafe elleni spanyol bajnokiján, amely 1-1-es döntetlennel zárult.
jan. 19
10:54
5 mennyei minden mentes reggeli – mert az egészséged a legfontosabb új évi célod (Bien)
Sokan megfogadnak valamit az új évre vonatkozóan, amit aztán vagy betartanak, vagy nem. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a legtöbb ember a fogyás, a súlycsökkentés és az egészséges életmód mellett teszi le a voksát a fogadalmakat illetően, hiszen a csodás alak, illetve az egészséges testi és mentális állapot mindenkinek egyaránt lényeges. Ha szám
jan. 19
11:00
Hadházy Ákos: "Titokban reménykedem, hogy ez csak egy nagyon rossz vicc" (Menedzsment Fórum)
De úgy tűnik, nem az.
jan. 19
11:00
Életbe lépett a gázai tűzszünet, nagy feladat vár a Hamászra (Infostart)
Izrael több óra késéssel, de megkapta a kiszabaduló túszok neveit.
jan. 19
11:00
Agrárminisztérium: idén 40 éves az Aggteleki Nemzeti Park (Alternatív Energia)
1985. január 1-jén alakult meg az Aggteleki Nemzeti Park, amely hazánk negyedik nemzeti parkjaként, ugyanakkor elsőként kifejezetten a földtani és karsztos természeti értékek, a felszíni formák, valamint a felszín alatt húzódó barlangok megóvása érdekében jött létre. Az idén fennállásának 40. évfordulóját ünneplő nemzeti park különleges eseményekke
jan. 19
11:00
Figyelem, lakástulajdonosok: Gázkazánra már nem jár pénz, de 300 ezer új ház kaphat esélyt (Portfolio)
Hétfőtől könnyített lehetőségekkel indul újra a pályázás a családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítéséhez kínált, összesen akár 6 millió forint kormányzati támogatásra. A 2025. január 20-án induló program több újdonságot is tartalmaz, így például növekszik a jogosultak köre - írja az Energiaügyi Minisztérium (EM) sajtóosztálya.
jan. 19
11:00
Határtalan a boldogság: megszületett Henry Cavill első gyermeke (Ripost)
A csöppség neme és neve egyelőre nem ismert.
jan. 19
11:00
Nem késik tovább a tűzszünet Gázában (vg.hu)
Délután már az első túszok is kiszabadulhatnak.
jan. 19
11:00
Bécs levegője továbbra is a legjobbak között Európában (Tiszta Jövő)
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit hozta, ami főként az osztrák főváros környezetbarát intézkedéseinek köszönhető.
jan. 19
11:00
Sírva fakadtak az amerikaiak: lekapcsolták a TikTokot (BorsOnline)
Az Egyesült Államokban elsötétült a TikTok. Sokak szerint ez Biden utolsó bosszúja.
jan. 19
11:00
Izrael bejelentette a gázai tűzszünet életbe lépését (Demokrata)
Előzőleg a rádió értesülése szerint a gyakorlatban már megkezdődött a fegyvernyugvás.
jan. 19
11:00
Itt a tartós fagy, bajban vannak a budapesti hajléktalanok (Magyar Nemzet)
Budapest balliberális városvezetése továbbra sem tudja, hogy hány embernek nincs fedél a feje felett a fővárosban.
jan. 19
11:00
Izrael bejelentette: életbe lépett a tűzszünet (vasárnap.hu)
A Gázai övezetben életbe lépett a tűzszünet, miután az iszlamista Hamász terrorszervezet átadta a közvetítőknek a három, vasárnap kiszabaduló izraeli túsz nevét – jelentette a katonai rádió vasárnap. A katonai rádió bejelentette, hogy Izrael az eredetileg tervezett fél kilenc helyett délelőtt negyed tizenkettőkor hivatalosan életbe lépteti a tűzszü
jan. 19
11:06
A legfiatalabb és a legidősebb izraeli túszt is szabadon engedi a Hamász – nyilvánosságra hozták a neveket (SzMo)
Az izraeli kormány közlése szerint 33 túszt enged szabadon a Hamász a tűzszünet részeként. A listán szerepel egy kisfiú is, aki mindössze 9 hónapos volt, amikor elrabolták.
jan. 19
11:06
Már a Maxon: Will Smith 85%-os filmje új esélyt kapott streamingen (Mafab)
Will Smith általában látványos akciófilmekben vagy komédiákban tűnik fel, de a színész számos drámai alakításban is bizonyította már tehetségét. Ezek egyike volt a 2015-ben mozikba került Sérülés című film is, amely most megérkezett a Max kínálatába is.
jan. 19
11:06
Erre mindannnyiunknak fel kell készülni: Hatalmas hadsereg jelenik meg Magyarországon (Nyugati Fény)
A héten elején rengeteg katonai jármű jelenik meg hazánkban.
jan. 19
11:06
"Menj és sírj a sajtónak" - az ellenfél edzője durván beszólt Diego Simeonénak (Sportal)
Azok után, hogy csapata nyert az Atlético Madrid ellen, Borja Jiménez beszólt Diego Simeonénak, aki elmondása szerint az egész mérkőzés során odaszólt neki, és a játékvezetőt is presszionálta.
jan. 19
11:12
Őrült lakossági tülekedés a napelemekért - ez volt az oka (Infostart)
A Napenergia plusz programba tavaly január közepe óta jelentkezhettek a családok. A támogatási kérelmek benyújtására egy teljes éven át, 2025. január 15-ig volt lehetőségük.
jan. 19
11:12
Egy budapesti lemezbolt is szerepel a Financial Times világranglistáján (SzMo)
A Kalóz Records vicces posztban adta hírül, hogy milyen megtisztelő toplistára kerültek. Az örömhír mellé egyből egy akciót is hirdettek.
jan. 19
11:12
Gigantikus bukások: 16 milliárdot vesztett filmjén a világsztár, és nem ő az egyetlen (Life)
Sok esetben a színészek olyan filmeket vállalnak el, amelyek iránt nagyon lelkesednek, de végül igencsak pórul járnak anyagilag. Úgy tűnik, a bukás sajnos őket sem kerülheti el.
jan. 19
11:12
Szokatlan koncentrikus köröket figyelt meg a James Webb Űrteleszkóp egy csillag körül (Rakéta)
Egy ritka csillagfajta került az űrtávcső kamerája elé.
jan. 19
11:12
Életbe lépett a tűzszünet a Gázai övezetben (Magyar Nemzet)
Eddig egy túszvita akadályozta a folyamatot.
jan. 19
11:12
Brit harckocsik menetoszlopa vonul át Magyarországon (Telex)
A minisztérium kéri, hogy a közlekedők fokozott óvatossággal vezessenek a katonai járművek közelében
jan. 19
11:12
Az 1-3-1 szabály megtanulása megmenthet az utazási rémálomtól (in.hu)
Törölt vagy késő járat? Ha ismerjük ezt az okos utazási trükköt, máris átfoglalhatjuk a jegyünket egy másik gépre.Az 1-3-1 szabály segíthet abban, hogy új járatot foglaljunk, és mielőbb folytassuk az utunkat. Scott Keyes, a Going repülőjegy-ügyletek alkalmazás alapítója és vezető repülési szakértője szerint az 1-3-1 szabály összefoglalja a váratlan
jan. 19
11:18
Izrael bejelentette a gázai tűzszünet életbe lépését (HírTV)
A Gázai övezetben életbe lépett a tűzszünet, miután az iszlamista Hamász terrorszervezet átadta a közvetítőknek a három, vasárnap kiszabaduló izraeli túsz nevét - jelentette a katonai rádió vasárnap.
jan. 19
11:18
Új feltételekkel indul újra az energetikai otthonfelújítási program (ProfitLine)
Egyszerűsített feltételekkel indul újra az energetikai otthonfelújítási program - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel vasárnap.
jan. 19
11:18
"Nem éri meg gyereket vállalni" - közölte TikTokon egy anya, rögtön parázs vita alakult ki (BorsOnline)
Kendőzetlenül vallott érzéseiről, sokan azonban nem értenek egyet vele.
jan. 19
11:18
A szemünk is jelzi, ha magas a koleszterinszintünk: így néz ki a bőr a szem körül (EgészségKalauz)
Ez az elváltozás nemcsak esztétikai probléma, hanem magas koleszterinre is utal. Ezek a szakorvos tanácsai.
jan. 19
11:24
"Majdnem meghaltam" – tiszta vizet öntött a pohárba a Baywatch sztárja a plasztikai pletykák kapcsán (Ripost)
A színésznek még mindig magyarázkodnia kell emiatt.
jan. 19
11:24
Fény derült Katalin hercegné titkos utazására: nem akarták elárulni, mégis kitudódott a látogatás (Glamour)
Immár túl van első idei hivatalos látogatásán Katalin hercegné, aki néhány napja abba a londoni kórházba látogatott el, ahol tavaly kezelték. Csakhogy most kiderül, karácsony előtt a legnagyobb titokban már felkereste az intézményt.
jan. 19
11:24
Sütőtisztítás pillanatok alatt: 5+1 hatékony tipp a zsíroldásra (Life)
Vannak olyan rejtett zugok, amelyeket a takarítás során gyakran elfelejtünk kitakarítani, ilyen például a sütő. De ne aggódj, ez az 5+1 egyszerű tipp segíteni fog a sütőtisztítás során, hogy mindig makulátlanul tisztán tudd tartani!
jan. 19
11:24
40 éve őrzik hazánk leghosszabb barlangját (Magyar Mezőgazdaság)
Idén 40 éves az Aggteleki Nemzeti Park. A jubileum alkalmából többek közt speciális túrák indulnak majd a Baradla-barlangba, amelyek a park történetébe és földtani értékeibe nyújtanak betekintést.
jan. 19
11:24
Cameron Diaz elárulta, ezért tért vissza 10 év kihagyás után a filmezéshez (Sassy)
Tíz év után először tér vissza egy Netflix-filmben, és most elárulja, miért döntött így a Back in Action című film kedvéért.
jan. 19
11:24
Katalóniában barangolnál? Itt kétezer kilométeren át megteheted (Roadster)
Minden adott egy felejthetetlen utazáshoz.
jan. 19
11:24
Érzelmek nélküli szex. Jelek, mikor jó ötlet és mikor nem (Bien)
Testiség kötöttségek nélkül. Néha jó ötletnek tűnik, de nem mindig az. Van olyan személyiség, aki helyén tudja kezelni és nem sérül az esetleges érzelmi következményektől, mások azonban csak még mélyebbre kerülnek lelkileg, ha belebonyolódnak egy "barátság extrákkal" felállásba. Mindenkinek magának kell tudnia, milyen típus, vagy érzelmileg milyen

Keresés