2025. január 17. péntek

jan. 17
8:24
Várják a nevezéseket a Magyar Mozgókép Díjakra, amely idén Makk Károly és Darvas Iván előtt tiszteleg (Márkamonitor)
A Magyar Mozgókép Díjakra mindazok az alkotások benevezhetőek, amelyek 2024. március 1. és 2025. február 28. között a közönség elé kerültek. Függetlenül attól, hogy azokat moziban, tévében vetítették, streamingen voltak elérhetőek, vagy nemzetközi filmfesztiválon szerepeltek versenyben, meghívottként. Várják azoknak a produkcióknak a jelentkezését
jan. 17
8:24
3 hajszín, amit mindenki utál, mégis trend lesz 2025-ben (Life)
Idén nagy változást jósolnak a szakértők, és ez a hajszínekre is igaz. A természetesség mellett a meghökkentő hajszínek is előkerülnek.
jan. 17
8:24
Elhunyt David Lynch amerikai filmrendező (Demokrata)
Néhány nappal 79. születésnapja előtt elhunyt David Lynch amerikai filmrendező, a Twin Peaks című kultsorozat rendezője.
jan. 17
8:24
Miközben a United fiatal csillaga mesterhármast szerzett, elődjét fenyegetik (Magyar Nemzet)
Csúfos vereség szélén állt csütörtökön a Manchester United, de Diallo megmentette a csapatot.
jan. 17
8:24
Megnyílt Magyarország első szentévi kiállítása Rómában (vasárnap.hu)
A szentévet kísérő nemzetközi kulturális programsorozatban Magyarország a Jankovics Marcellnek szentelt tárlattal mutatkozott be, amely a szentszék egykori kancellária épületében nyílt meg csütörtök este. A hit, remény és rajzfilm című kiállítást Jan Maria Chun Yean Choong, a szentszéki államtitkárság munkatársa és Szász János, a Nemzetstratégiai K
jan. 17
8:24
Így tudsz egész könnyen lemondani az okostelefonodról (Roadster)
Magától értetődőnek vesszük, mennyire támaszkodunk rá, úgyhogy egyik napról a másikra valószínűleg nem lesz praktikus lemondani róla.
jan. 17
8:24
Megfázott vagy influenzás? Hasonlít kettő, de máshogy kell kezelni! (EgészségKalauz)
Valóban csak egy kis megfázásról van szó?
jan. 17
8:24
A csend hatása az agyra: 4 tudományos ok, amiért néha jó csendben lenni (Bien)
A csendnek minden kultúrában más szerepe van. Van, ahol udvariatlanságnak, kellemetlen eseménynek számít, és el kell kerülni, máshol becsülik és értékelik a hallgatást. Az alábbi tudományos okok szerint ez utóbbi hozzáállásnak pedig némi alapja is lehet!
jan. 17
8:24
A 12 legtúlértékeltebb bor a szakértők szerint (Vince)
Spoiler: a lista tele van meglepetésekkel! A VinePair italokra és főleg borokra szakosodott amerikai portál 12 amerikai boros szakembert kérdezett azzal kapcsolatban, szerintük melyek a legtúlértékeltebb borok. Vagyis melyek azok
jan. 17
8:30
Jelentés: ha így megy tovább, tavaszra nem marad észak-koreai katona a kurszki fronton (Infostart)
Egyes hírszerzési beszámolók szerint eddig 300 katona halt meg, 2700 pedig súlyosan megsebesült az Oroszországba küldött észak-koreai kontingensből.
jan. 17
8:30
Orbán Viktor Kossuth Rádióban: Donald Trump hivatalba lépésével egy új korszak kezdődik a világban (hirado.hu)
2025 első rádióinterjúját adta Magyarország miniszterelnöke péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. Orbán Viktor a megváltozó magyar-amerikai kapcsolatokról és a magyar soros uniós elnökség eredményeiről is beszélt.
jan. 17
8:30
Így teljesített a forint a hét utolsó napján reggel (Pénzcentrum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az árfolyamok alakulása nyomon követhető a Pénzcentrum árfolyam oldalán.
jan. 17
8:30
2025 óraátállítás: Mikor kell és meddig kell még az órákat állítani? (TőzsdeFórum)
Az óraátállítás minden évben sokakat foglalkoztat, hiszen hatással van mindennapjainkra, alvásritmusunkra és az energiafogyasztásra is. Nézzük, hogy 2025-ben mikor kerül sor az óraátállításra, és milyen fontos információkat érdemes tudni ezzel kapcsolatban! Tavaszi óraátállítás 2025-ben Őszi óraátállítás 2025-ben Miért van szükség az óraátállításra
jan. 17
8:30
"Elfogadhatatlan" Elon Musk befolyásolási kísérlete Európára egy felmérés szerint (ATV)
A YouGov által megkérdezett többség negatívan ítélte meg Elon Musk milliárdost – kivéve a Reform UK és az AfD szavazóit.
jan. 17
8:30
Orbán Viktor: 2025 legfontosabb célja, hogy szorítsuk ki Európából a Soros-birodalmat (Ripost)
A miniszterelnök beszámolt a kormány aktuális döntéseiről.
jan. 17
8:30
Erősebb önjáró permetező, precízebb direktvetőgép, ÁTK-pályázathoz való traktorok (Agrofórum)
A permetezőgépektől a traktorokon át a rakodógépekig terjed a szegedi székhelyű Szegána Kft. termékválasztéka, és a cég most a legtöbb szegmensben újdonságokat is kínál a gazdálkodóknak.
jan. 17
8:30
Komoly témákkal indította az évet az Fmc-Agro fóruma (Agrárágazat)
Minden év a növényvédelmi tapasztalatok összegzésével kezdődik az Fmc-Agro Kft.-nél. Ezúttal termelőket is invitáltak az online konferencia színfala mögé.
jan. 17
8:30
Jól jártunk az első hektárok kiemelt támogatásával (Mezőhír)
A földalapú támogatás új rendszere a korábbinál több pénzt hozott a mezőgazdasági üzemekbe.
jan. 17
8:30
A permetező után itt a vetődrón (GépMax)
A vetődrón alkalmas fakivágások vagy tarlóégetés utáni növényzet, illetve speciális magok és mikroorganizmusok vetésére.
jan. 17
8:30
Szemezgetünk a Fachpack kiállítás újdonságaiból (Transpack)
A Fachpack szakkiállítás idén is bizonyította, hogy útmutató és inspirációforrás az európai csomagolóipar számára.
jan. 17
8:30
Orbán szuvenírje Indiából: erősebb Rogán, erősebb középosztály (Forbes)
Orbán a rádióban, amerikai különkiadás: a Nyugat felett új nap kel, Rogán pedig még sosem erősödött ennyit.
jan. 17
8:30
Továbbra sem garantált a Svéd Rally már bejelentett útvonala (Racing)
Továbbra is tart a vita a Svéd Rally szervezői és a helyi rénszarvas tartók között, ezért még egy hónappal a verseny előtt sem lehetett jóváhagyni a havas verseny útvonalát.
jan. 17
8:30
Horrorisztikus karambol történt Magyarországon ma reggel, szirénázva rohantak a mentők és a tűzoltók a helyszínre (naphire.hu)
Busz és autó karambolozott Jászapátinál, lezárták a 31-es főutat.
jan. 17
8:36
Volt harmadik a kapcsolatban? Egy hete vált a Házasság első látásra Gerije, de máris szerelmes (Blikk)
Hoppá!
jan. 17
8:36
Kiváló Minőségű Élelmiszerek az ALDI polcain (Piac és Profit)
Az ALDI egyre több, olyan magas minőségű termékkel várja a vásárlókat, amely elnyerte a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyet!
jan. 17
8:36
Itt hallgathatja vissza Orbán Viktor rádióinterjúját (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök interjút adott a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
jan. 17
8:36
"Ezek a hajók egy ellenséges ország helyett cselekednek" (444.hu)
Észtország járőrhajókkal próbál védekezni az orosz árnyékflotta ellen.
jan. 17
8:36
Meglepetést okozott a kínai gazdaság (vg.hu)
Kiadta jelentését 2024-ről a statisztikai hivatal.
jan. 17
8:36
Egy évtized után lépett újra a vörös szőnyegre Cameron Diaz (Femcafe)
A közkedvelt hollywoodi színésznő a 2010-es évek végén fordított hátat a hivatásának, most viszont visszatért a szakmába, méghozzá egy pörgős akcióvígjáték kedvéért.
jan. 17
8:36
Egy arányosabb közteherviselés felé – 1. rész. (Magyar Hírlap)
Magyarországon az új lakossági adózás 1988. évi bevezetésekor teljesült az állampárt akarata, miszerint az adózás csak a személyi jövedelmek nagyságát vette figyelembe, és nem volt tekintettel az eltartási kötelezettségekre.
jan. 17
8:36
Eddigi legnagyobb rendelését kapta elektromos teherautóra a Mercedes-Benz Trucks (Villanyautósok)
Új járművekkel bővíti európai flottáját az Amazon.
jan. 17
8:42
Kötelező feladat előtt a vb-n Magyarország - sport a tévében (Infostart)
Guinea a férfi kézilabdázók ellenfele. Előtte Sallai Roland és Cristiano Ronaldo között kell választanunk.
jan. 17
8:42
Elindult az idei eSZJA-szezon (HR Portál)
Már elérhetők a friss szja-bevallási információk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján, Ügyfélkapu+ vagy DÁP-azonosítást követően március 15-étől bárki hozzáférhet saját bevallási tervezetéhez az eSZJA-oldalon - tájékoztatott az adóhatóság csütörtöki közleményében.
jan. 17
8:42
Biró Ferenc: Az ügyészségi eljárás volumene és időtartama is indokolatlan volt (444.hu)
Az Integritás Hatóság elnökét meggyanúsították, ami ellen panasszal élt.
jan. 17
8:42
Így készült a magyar gyártású Cupra formaterve! (Autónavigátor)
Kvázi nyílt titok, hogy a legtöbb autógyártó, miután elkészült egy-egy érkező modell skicce, 1:1 méretarányban meg is építi azt, méghozzá
jan. 17
8:42
Nemzetközi terjeszkedést tervez a robotperifériák hazai szakértője (autopro)
Nagy Norbert, a Robot System Kft. alapítója értékelte a robotikai vállalat tavalyi évét, valamint betekintést adott a robotkiegészítők és automatizált megoldások piacának alakulásába. Interjú.
jan. 17
8:42
Tűz Los Angelesben: egy hét alatt ötödével emelkedtek a lakásbérleti díjak a kereslet miatt (vg.hu)
A katasztrófa miatt súlyosbodik a lakhatási válság.
jan. 17
8:42
Fiatalok bankolása: Az idei év fintech trendje? (Fintech)
A fiatalok számára elérhető pénzügyi szolgáltatások robbanásszerű növekedése várható 2025-ben. Ahogy a digitális technológia fejlődik, a fiatalok bankolása az egyik legdinamikusabban növekvő szegmens lehet a pénzügyi szektorban. A modern szülői megközelítés, a fintech cégek innovációja és az egyre digitálisabb életmód mind hozzájárulnak ahhoz, hogy
jan. 17
8:42
Megszólalt balesete után Bodrogi Gyula, így van most (Most Hír)
Bodrogi Gyula még az ünnepek előtt sérült meg, mostanra már kissé nehezen viseli a mozgáskorlátozottságot.
jan. 17
8:44
Fontos mérföldkőhöz érhet a Napenergia Plusz Program (vg.hu)
A programnak köszönhetően nemsokára háromszázezer kisebb napelemes rendszer működhet hazánkban.
jan. 17
8:48
Mi lehet az inflációkövető állampapírok alternatívája? (Privátbankár)
Átrendeződés várható a magyar befektetési piacon.
jan. 17
8:48
Emelkedtek a nyugat-európai tőzsdei indexek a luxusrészvények vezetésével (ProfitLine)
Az európai részvények csütörtökön közel 1%-ot emelkedtek, a páneurópai Stoxx 600 0,9%-kal emelkedett. A francia CAC40, amely a főbb luxusipari részvényeket tartalmazza, közel háromhavi csúcsra emelkedett, felülmúlva a régió más tőzsdéit.
jan. 17
8:48
Orbán Viktor visszatért Indiából, Rogán Antal szankcionálásáról is beszélt a Kossuth Rádióban (SzMo)
Szerinte a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezető miniszter hatékonyan végzi a munkáját, a szankcionálása pedig megerősítette a pozícióját. Orbán azt is elmondta, hogy mi a legnagyobb korrupciós botrány jelenleg Európában.
jan. 17
8:48
"Azt hittem, eltörtem a lábujjamat, de valójában új vesére van szükségem!" (BorsOnline)
Derült égből villámcsapásként érte a lesújtó hír.
jan. 17
8:48
Embertelenül bánt a zálogház az alkalmazottaival, elegáns bosszút állt a tulajdonoson az új boltvezető (Promotions)
Több évet húzott le dolgozóként mielőtt kinevezték, teljesen megváltoztatta a bolt működését.
jan. 17
8:48
Kiderült, melyik afrikai országot szerették a legjobban a turisták 2024-ben (Hamu és Gyémánt)
Marokkó 2024-ben 17,4 millió turistát fogadott, aminek köszönhetően Egyiptomot megelőzve Afrika leglátogatottabb országa lett.
jan. 17
8:48
Putyin és az iráni elnök stratégiai partnerségi szerződést ír alá (Magyar Nemzet)
A szerződés nem rendelkezik védelmi szövetség létrehozásáról.
jan. 17
8:48
24.hu: az Integritás Hatóság elnökének felesége is gyanúsított (Telex)
Biró Ferencet és a feleségét is gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség.
jan. 17
8:48
A Tcl több díjat is elnyert kijelző-innovációiért és intelligens otthoni megoldásaiért a Ces 2025 alatt (Digital Hungary)
A TCL, a világ egyik vezető szórakoztatóelektronikai és televíziós márkája a Las Vegas-i CES 2025 kiállításon mutatta be legújabb háztartási készülék- és légkondicionáló megoldásait.
jan. 17
8:54
Mosoly nélkül - ez Donald Trump hivatalos elnöki portréfotója (Infostart)
Donald Trump hétfői, második elnöki beiktatása előtt a Fehér Ház vezető fotósa, Daniel Torok készítette el a hivatalos portrét.

Keresés