A hasi műtétek után a megfelelő rehabilitáció kulcsfontosságú a gyógyulás és az állapotjavulás érdekében, valamint a komplikációk elkerüléséért. Az alábbiakban részletezzük, milyen lépéseket érdemes követni a műtét utáni felépülés során, és miért van kiemelt jelentősége a szakember által vezetett rehabilitációnak.
Megújuló forrásból származó üzemanyag a biodízel, ami jellemzően olajosnövényekből vagy keményítő-, illetve cukortartalmú alapanyagból készül. Szerb kutatók a meggymagolajban rejlő lehetőségeket vizsgálják.
Az alulfoglalkoztatottság olyan téma, amely ritkán kerül reflektorfénybe, pedig jelentős hatást gyakorol az életminőségére és a gazdaságra is. De mit is jelent pontosan az alulfoglalkoztatottság, és milyen hatása van a mentális egészségre? Az alulfoglalkoztatottság egyik fő oka a globális gazdasági trendek hatásai. Az automatizáció és a technológi
Közkeletű vélekedés, miszerint egy remake film sosem érhet fel az alapjául szolgáló műhöz, és valljuk be, a legtöbb esetben ez az állítás megállja a helyét, de most elhoztuk az ellenpéldákat.
Magyarország hamarosan túljuthat a recesszión az OTP Bank 2025-ös befektetési stratégiája szerint. A hitelintézet szakértői 2 százalékos gazdasági növekedést tartanak valószínűnek az idén, ám több lefelé mutató kockázat is látható: az esetleges amerikai vámok, a munkaerőpiac gyengélkedése és a beruházások esetleges további visszaesése.
Több mint 182 millió forint értékű termék- és pénzadománnyal támogatta hazai partnerszervezeteit a Procter&Gamble Magyarország 2024-ben. Az anyagi és tárgyi támogatások mellett a vállalat nagy hangsúlyt fektetett az önkéntességre is, alkalmazottainak közreműködésével számos közösségi munkát végezve a rászorulók érdekében.Több mint három évtizedes m
A chipgyártás lendületes fejlődésére számíthatunk a következő években – állapítja meg legfrissebb negyedéves jelentésében a Semi. A globális ipari szervezet szerint 2025-ben 18 új félvezetőgyárat kezdenek el építeni világszerte. Ezek
Kétfajta ember létezik: aki ébredés után azonnal kiugrik az ágyból és teli van élettel, valamint az, aki az evolúció minden egyes állomását átéli minden reggel. Mindezt a biológiai óra szabályozza. Sokan hallhatták már a biológiai óra kifejezést, amely lényegében a szervezetünk belső időzítő rendszere. A cirkadián ritmusok irányításával szabályozza
Madárinfluenza-vírus jelenlétét mutatta ki Hajdú-Bihar vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett tömőlúd állomány felszámolása befejeződött, a járványügyi nyomozás folyamatban van
Cristiano Ronaldo az Al-Nasszr társtulajdonosa is lesz, ha jelenlegi szaúdi futballklubjánál játékosként szerződést hosszabbít - írta a legolvasottabb spanyol sportnapilap, a Marca.
A 2023 eleje óta tapasztalt élénk munkavállalói aktivitás 2024 utolsó negyedévére mérséklődött, 5% alatti növekedés volt a meghirdetett állásokra leadott pályázatok számában az előző év utolsó három hónapjában mérthez képest. Volt vármegye, ahol azonban továbbra is magas volt a munkakeresés intenzitása, a legnagyobb arányban Fejér, Bács-Kiskun és B
Elképesztő ötletet lengetett be Európa egyik legnagyobb légitársasága: a Ryanair azt szeretné, ha az utazásra készülő utasok maximum két alkoholos italt fogyaszthatnának el a repülőtéren.
A sikeres napelemtelepítés kulcsa az alapos tervezés, amely nemcsak hatékony energiatermelést és költségcsökkentést garantál, hanem elkerüli a helytelen előkészítésből adódó problémákat is.
Észrevetted, hogy állandóan fáradt vagy, esetleg szokatlan tünetekkel küzdesz? Könnyen lehet, hogy néhány alapvető vitamin vagy ásványi anyag hiányzik az étrendedből.
Ha trópusi hangulatot szeretnél az otthonodba, a pálmaszerű növények tökéletesen megfelelnek erre a célra. Ráadásul az alábbi változatok még könnyen is tarthatóak a lakásban. Íme 5 pálmafajta, ami jól érzi magát a lakásban is.
Most már tényleg dübörög az influenza szezon a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szerint is. Viszont van egy vitamin, amit nem sokan szednek ilyenkor, pedig segíthet.
A december közepén debütáló Kézipoggyász (Carry-On) a Netflix történetének ötödik legnézettebb angol nyelvű filmje lett. A főleg repülőtéren játszódó thriller január 7-én érte el ezt a sikert, miután a megjelenése óta már 149,5 millió megtekintésnél járt – és még nincs vége.
Geszti Margit húsz évet húzott le nagy nemzetközi lemezkiadóknál, és olyan nevek albumait jelentette meg, mint Geszti Péter, Kulka János, Ákos és Presser Gábor. Amióta megalapította koncertügynökségét, a Sonatina Kft.-t, végre csak azzal foglalkozik, ami mindig igazán érdekelte.
Egy új tanulmány szerint a zöld tea fogyasztása kevesebb fehérállományi elváltozással jár a japán idősek agyában, ami potenciálisan védelmet nyújthat a demencia ellen.A Japán különböző intézményeinek kutatói által végzett kutatásban 8766 65 év feletti önkéntes adatait elemezték, amelyeket egy 2016 és 2018 között végzett felmérés keretében gyűjtötte
Bár január eleje szokott az év leghidegebb része lenni, idén télen ez az időszak sem hozott komoly fagyokat. Ezen a héten már előfordultak -5 és -10 Celsius fok közötti lehűlések, de tartósabb és -10 foknál erősebb mínuszok, amelyek növényvédelmi szempontból igazán hasznosak lennének, eddig ezen a télen még nem alakultak ki. A következő 8-10 nap se
A második helyen állunk a EU tagállamok közt a koszorúér-betegség miatti halálozási statisztikában, csak Litvániában rosszabb a helyzet ebben a tekintetben – a 2020-as statisztikák szerint. De mi lehet az oka annak, hogy még mindig ilyen sokan halnak bele a koszorúér-betegség miatt kialakuló szívinfarktusba, szívelégtelenségbe, szívritmuszavarba?
Jellemzően borult, párás, ködös idő várható a hétvégén zúzmarával, hószállingózással, szitálással. A hőmérséklet csúcsértéke fagypont körül alakul – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
A Fővárosi Közgyűlés képviselője, Szepesfalvy Anna szerint az a minimum, hogy a főváros terveket készített a villamosvonalak bővítésére, azonban ezek megvalósításáról már szó sincs a fővárosban.
A magas vércukorszint tünetei mindenkinél egyedi kombinációban jelentkezhetnek, sokszor azonban évekig nem okoznak semmiféle panaszt. Ezért is van óriási jelentősége a rendszeresen végzett szűrővizsgálatoknak, hogy még idejében tetten érhessük a cukorbetegséget megelőző állapotot, és megfelelő prevenciós beavatkozással meggátolhassuk a súlyosabb sz
A kollagén, testünk elsődleges fehérjéjeként számos fontos funkciót tölt be, ám egy idő után az öregedéssel arányosan csökken a mennyisége a szervezetben. Táplálékkiegészítők formájában könnyen pótolhatjuk, de nem árt tudni, hogy az egészséges étkezés keretein belül is számíthatunk rá néhány szuper kollagénnövelő élelmiszer segítségével.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök tanácsadói egy átfogó stratégián dolgoznak, amelynek célja, hogy előmozdítsa Oroszország ukrajnai háborújának lezárását.
Új elnököt és elnökséget választott a 2025-2027-es ciklusra a digitális hirdetési piac legnagyobb hazai szakmai szervezete, az Iab Hungary. A több mint 100 tagcéget képviselő Iab Hungary alapszabálya értelmében három évente tart teljeskörű tisztújítást, ezért az elnök személyéről és az elnökségi tagokról is szavaztak a tagszervezetek képviselői.
A tavaly döntős orosz Danyiil Medvegyev ugyan kétjátszmás hátrányból felállt, végül közel ötórás meccsen mégis kiesett a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójában.
Az Aktuális nevű Facebook-oldalnál csak a kormány és Orbán Viktor költött többet hirdetésekre az elmúlt 90 napban. A videókban a Vogel Evelin-féle hangfelvételekkel és a Tisza Párt Ukrajna-pártiságával támadják Magyart.
Egy friss tanulmány rámutatott, hogy az allergiás tünetek várhatóan súlyosbodni fognak az elkövetkezendőkben – ráadásul az allergiaszezon is el fog húzódni.