Ladányi Jancsó Jákob Élő kövek című rövidfilmje bekerült a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) hivatalos rövidfilmes versenyprogramjába. Az alkotás főszereplői a Berlinalén korábban a legjobb színésznő díját elnyerő Kizlinger Lilla, valamint Schilling Árpád színházi rendező – közölték a film készítői az Mti-vel. A Berlinale a világ e
A sikeres napelem-telepítés kulcsa a precíz előkészítés, amely magában foglalja a megfelelő csatlakozási pontok kiépítését, az árnyékolási viszonyok alapos felmérését, a megfelelő technológia kiválasztását, valamint a hosszú távú megbízhatóság érdekében a prémium minőségű eszközök és rendszerek használatát.
Egy győri középiskolának fejlesztettek hibabejelentő alkalmazást a Széchenyi István Egyetem (SZE) hallgatói. A projektalapú oktatás keretében tavasszal útjára indított program részeként a SZE hallgatói hibabejelentő applikációt készítettek a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium számára. Az ötletet a középiskola diá
A Mars célja, hogy értékláncán belül kiterjessze a klímatudatos mezőgazdaság szerepét, és 2030-ra világszerte több mint egymillió hektáron vezesse be a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokat.Az Európa-szerte létrejött együttműködések 2028-ra 20 900 hektárnyi, búza- és kukoricatermesztésre használt területen vezetnek be regeneratív mezőgazdasági mó
Idén a központi írásbeli felvételi vizsga január 18-án 10.00 órakor kezdődik. A kiválasztott vizsgahelyszínekre legkésőbb 9.30 órára kell megérkezni. A pótló írásbeli vizsgát 2025. január 28-án 14.00 órától tartják.
Göndör vagy hullámos hajról sokan álmodoznak, de nem mindig egyszerű elérni, hogy a frizura tartós legyen. Sokszor előfordul, hogy a hullámok néhány óra alatt kiegyenesednek, hiába töltöttél sok időt az elkészítésükkel. A fodrászok szerint ennek több oka is lehet – de szerencsére megoldások is léteznek. Íme 8 tipp, hogy a hullámaid hosszabban megma
Az USA több államában is megkövetelik, hogy a pornóoldalak látogatói hivatalos okmánnyal igazolják a korukat. Tényleg ez hozza el a gyerekek online biztonságát?
Egy orvos elárulta, hogy a nap közepén történő repülés miért csökkentheti a nyaralás alatti megbetegedés esélyeit.Bár a repülőgépes megfázás és a nyaralási nátha nem számít hivatalos betegségnek, évente több tízezren betegszenek meg tőlük − de most azt is megtudtuk, hogyan kerülhetjük el ezeket.Dr. Barbara Bawer az amerikai The Ohio State Universit
Főleg a lakásépítések és a felújítások volumene növekedhet. Az infrastrukturális beruházások is beindulhatnak, de csak kisebb mértékben javíthatnak a helyzeten, miközben legalább elmondható, hogy építőanyagból nincs hiány és az infláció is kevésbé sújtja az építőanyagok kereskedelmét.
A Bloomberg úgy tudja, kínai képviselők tárgyalnak a milliárdossal, az applikáció vezetői azonban az adásvételt fikciónak nevezték. Az alkalmazást 19-én tiltják be az USA-ban.
Keleti szomszédunk a 2024-ben felavatott, mintegy 200 kilométeres autópálya-építési rekordja után idén több mint 250 kilométernyi új gyorsforgalmi út átadását tervezi. A magyar tervek szerények.
Egy friss tanulmány szerint az extraszűz olívaolaj fogyasztása lehet, hogy mégsem csökkenti a koleszterinszintet, ami egyáltalán nem jó hír azok számára, akiknél magasabb a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának a kockázata.
A távolról irányított robotok elleni küzdelem újabb és újabb technikai megoldásokat szül. A legújabbak mostanában jelentek meg a fronton és egészen elképesztők.
2015-ben került bevezetésre a vármegyei autópálya-matrica, amely ezáltal már 10 éve elérhető a piacon. Kezdetben átalakította a vásárlási szokásokat, ugyanis jutányos áron, személygépkocsik részére már 6 890 forintért beszerezhető és akár 13 hónapig is utazhatunk vele.
A mobiltelefonunk nemcsak az életünket könnyíti meg, hanem az adataink legfontosabb tárháza is. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy körültekintően és biztonságosan használjuk – még akkor is, ha csak egy egyszerű töltésről van szó.
A Washington Post tette közzé azt a cikket, ami szerint Donald Trump akár már a jövő héten, az első hivatali napján bejelentheti az első kripto piacokkal kapcsolatos rendelkezéseit. Washingtoni kripto lobbi A cikk Marc Andreessen, a Szilícium-völgy egyik legismertebb befektetője, és Donald Trump közötti kapcsolatról szól. Mindketten egy közös célba
A NAV adatai szerint 2023-ban a tőkejövedelemmel rendelkezők száma 375 ezerről 356 ezerre, mintegy 5 százalékkal csökkent. Emellett a 2023-as évben nemcsak a munka, de a tőkejövedelmek is reálcsökkenést mutattak. Településtípusok szerint a fővárosban volt a legmagasabb az egy tőkésre jutó nettó tőkejövedelem. Az egy lakosra jutó legtöbb nettó tőkej
Donald Trump előtt két lehetőség áll: ajánlatot tesz a harcoló feleknek egy tűzszüneti megállapodásra, vagy ennek elutasítása esetén fokozni kezdi Ukrajna támogatását, mondta a korábbi külügyminiszter az ATV-ben.
Az olaj ára meglehetősen kiszámítható és stabil volt a közelmúltban, és igazából főleg a geopolitikai események és az amerikai politikai döntések azok, amelyek a jövőben is mozgatják majd az árfolyamot. Még kérdéses, hogy Trump a hivatalba lépése után mit valósít meg az ígéreteiből.
Előfordul, hogy a munkahelyére vezető úton kátyúk nehezítik a közlekedést? A kínai YangWang U9 szuperautó, amely képes a levegőbe ugrani, kifejezetten önnek készült.
Január 22-én 21 órakor a Dunán látható először a Ványa bácsi – Buborékkeringő című televíziós játékfilm – írja az Mti. Az alaptörténet szerint egy család tagjainak úgy alakul a sorsa, hogy összezárva kell élniük, ami nagyon sok konfliktust szül közöttük. Ványa egy kis birtokot igazgat, ahova elhunyt húgának volt férje megérkezik új, csinos, fiata
Van egy képünk magunkról, amit hosszú éveken át őrizgetünk, ápolgatunk, mígnem jön egy szörnyű csapás, aminek hatására az a kép ripityára törik és rájövünk: fogalmunk sincs kik vagyunk igazából. Ez az identitásválság, amit sokan megtapasztalunk anélkül, hogy nevén neveznénk és hatékonyan megküzdenénk vele.
A szomáliai származású modell, Kafi Rea Milla és férje, Kovács Patrik izgatottan várják első gyermekük érkezését. A fiatal pár tavaly szeptemberben házasodott össze, és hamarosan életük legnagyobb kaladja veszi kezdetét.
Kell-e télen tápoldatozni a szobanövényeket, tette fel kérdést nekem minap egy kedves ismerősöm. Annyi minden olvasott erről, teljesen elveszett az információk tengerében. Bár sokat foglalkoztam a témával, most magam is újra utánanéztem, mit mondanak a szakértők – és miután több növényes oldalra is kattintottam, megértettem, miért ez a bizonytalans
Itt a farsangi szezon, és ez egyet jelent azzal is, hogy sokan készítenek fánkot otthon. Ugyan nem csak ilyenkor lehet fogyasztani ezt az édességet, de hazánkban már a 19. század óta szokás a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszakban legalább egyszer az asztalra tenni ezt az édességet, mely egyes mondák szerint Marie Antoinette-nek köszönhetőe
A kaliforniai Berkeley városa az első olyan település az USA-ban, ahol törvényileg tiltják a nagyüzemi állattenyésztést. A lakosok egy népszavazáson adtak hangot az állattartó telepekkel szembeni ellenérzéseiknek. A város területén már a szavazás időpontjában sem működött ilyen jellegű létesítmény. Az új törvény célja, hogy ez a jövőben is így mara
Régi félelem, hogy a számítástechnika fejlődésével az emberek elvesztik a munkájukat. És bár valóban egyre gyakoribb a mesterséges intelligencia használata, ez a veszély nem fenyeget. 2025-re sok minden megvalósult a negyedszázaddal ezelőtt jósoltakból, az idei ígéretek szerint pedig az idei átalakuló év lesz a vállalkozások és az alkalmazottak szá
A főváros 16. kerületében található Kertvárosi Tanyaudvar egyedülálló a maga nemében. Budapest e peremkerülete 5 "faluból" (Sashalom, Rákosszentmihály, Mátyásföld, Cinkota, Árpádföld) vált a főváros egyik legnagyobb kerületévé.
Tavaly nyáron jelentették be, hogy jön a Corvette új csúcsmodellje, a ZR1. Most kiderült, hogy mennyiért lehet megvásárolni. Ebben a kategóriában ez baráti árnak számít. A Corvette ZR1 árát a hivatalos leleplezéskor nem fedték fel, most azonban kiderült, hogy az újdonság árcéduláján 174 995 dolláros, vagyis átszámítva mintegy 71 millió for