Egy irodában elsütött szexista vicc már zaklatásnak számít? Kihez forduljunk, ha a céges buliban a kollégánk keze a derekunkról a fenekünkre csúszott? Egyáltalán, miért fogdossa a derekunkat? A munkahelyi szexuális zaklatás létező probléma a magyar munkahelyeken is, most egy kutatás is készült a témában. Sebestyén Andrea jogász szerint egyesek azér
A demencia jelenleg az egyik legnagyobb globális társadalmi probléma, több mint 55 millió embert érint világszerte. Kutatók arra figyelmeztetnek, hogy ha nem sikerül hatékony gyógymódot találni a ma még gyógyíthatatlan betegség ellen, minden harmadik ma született ember demenciában fog meghalni. Léteznek ugyanakkor bizonyítottan hatékony módszerek é
Egy ideje már némi újdonságra vágysz az otthonodban, de tudod, hogy a hónapokon át tartó felújításhoz nem lenne kedved? A bútoraidat sem szeretnéd lecserélni, de ugyanakkor szívesen újszerűvé varázsolnád a szobákat? A jó hír, hogy néhány apróbb tippel és saját készítésű tárggyal egyetlen nap alatt feldobhatod az otthonodat!
Emelkedéssel kezdheti a napot a keddi nyitást követően a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe - írta előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
A határtól mintegy egy órányi útra, a Fekete-Körös melletti földeken létesül EurHópa legnagyobb Sekoya-áfonyatermelő gazdasága. Az Agricrafters vállalat mintegy ezer hektárra tervezi bővíteni földjeit, amivel a kontinens legnagyobb termőföldjévé nőhetik ki magukat.
Pozitív fordulatot láthatunk a nemzetközi piacokon kedd reggel, ennek eredményeként a kínai és hongkongi tőzsdék is emelkedtek. Eközben Európában is jó a hangulat, és Amerikában is kedvező nyitásra van kilátás. A magyar tőzsde határozott emelkedésben van a nyitást követően, főként az OTP ralijának köszönhetően: a bank részvényei a BUX-hoz hasonlóan
Szlovákia miniszterelnöke, Robert Fico kemény figyelmeztetést adott koalíciós partnereinek: ha márciusig nem sikerül megoldani a parlamenti válságot, az ország előrehozott választások elé nézhet.
Állatok marták halálra a dél-romániai Craiova városában azt a négyéves kisfiút, akinek a holttestét vasárnap este találták meg egy lakóhelyéhez közeli bozótban - közölte hétfőn a Dolj megyei rendőrség.
A Ford megtartotta 15 éve töretlen vezető pozícióját a magyarországi piacon: 2024-ben 9253 új járművet értékesített, részesedése elérte a 27 százalékot.
Akit az idei nyugdíjmegállapítás közvetlenül - már vagy még - nem érint, annak is érdemes legalább az alábbi lényegi összefüggésekkel tisztában lennie - írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő a NyugdíjGuru News hírlevelében.
Az új feladatokkal kibővült Nemzetgazdasági Minisztérium működését mutatta be keddi sajtótájékoztatóján Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Megerősítette, hogy Hoffman Mihály lesz az ÁKK új vezére. Elismerte beszédében, hogy tavaly emelkedett a GDP-arányos államadósság.
Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése röviddel fél nyolc előtt 412,24 forintra gyengült az előző esti 412,96 forintról. A dollár árfolyama 402,26 forintra csökkent 404,32 forintról, a svájci frank pedig 439,17 forintra süllyedt
Az elektronikai termékeiről ismert Sony a Hondával együttműködve megalkotta első autóját, az Afeela 1-et. A közel 500 lóerős elektromos szedánba ráadásul úgy tűnik, hogy mindkét márka beletette tudásának legjavát.
Az információtechnológia benyomul más tudományágakba, és ott fantasztikus fejlesztési lehetőségeket teremt. A genetika és az információtechnológia összekapcsolódásából keletkezett a genomika.
A kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) részéről senki nem megy el Zoran Milanovic régi-új államfő beiktatására – jelentette ki Andrej Plenkovic horvát kormányfő, egy nappal az elnökválasztást követően, a HDZ gyűlése után.
A múlt heti erős munkaerőpiaci jelentés után esett a Nasdaq hétfőn, míg az irányadó S&P500 két hónapos mélypontról pattant vissza, és a Dow is emelkedett.
Új időszámítás kezdődik az ingatlanpiacon, mert fokozatos bevezetés után január 15-én az egész országban elindul az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer.
Immár 16 éve él boldog párkapcsolatban 44 éves feleségével a 82 éves Ernyey Béla, de eddig nem sokszor engedtek bepillantást a magánéletükbe. Most Balaton Dórával közösen adtak interjút az otthonuk melegéből, ezzel meg is mutatva a szerelmi fészküket. Kiderült, miért nem vállaltak közös gyermeket.
A Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója biztosra veszi, hogy Kijev nem egymaga döntött arról a földgázszállítási útvonalak lezárásáról. Horváth József a keddi Napindítóban arról beszélt, hogy Zelenszkij elnök a nyugati támogatókkal egyeztetett és a kieső pénzt Ukrajnának ki fogják fizetni.
Az amerikai kormány bejelentette, hogy tovább korlátozza a mesterséges intelligencia chip- és technológiaexportot, hogy a fejlett számítási teljesítményt az Egyesült Államokban és szövetségeseinél tartsa. Az új szabályozás korlátozza a legtöbb országba exportálható mesterséges intelligencia-chipek számát, hogy fenntarta a Kínába, Oroszországba, Irá
Trumpot azzal vádolták, hogy hamisan állította az előző elnökválasztás után, hogy ő nyerte a választást és törvénytelen eszközökkel megpróbálta meghamisítani a választási eredményt.
Télen sokan szívesen bekuckózunk, filmeket nézünk, olvasunk, a szabadban pedig jellemzően jóval kevesebb időt töltünk. Valójában viszont bőven lehet okunk arra, hogy ezekben a hónapokban is többet mozduljunk ki, kinti programokat is szervezzünk. Ilyen a Budapesten, a Palatinus fürdő területén található Lumina Park is, amely ebben a szezonban egy me
Angol, német, spanyol és portugál futballmérkőzések, téli sportok, jégkorong, kézilabda-vb, tenisz a sportcsatornák élő közvetítéseinek keddi kínálatában.
2024 novemberében az ipari termelés volumene 4,2, munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A feldolgozóipari alágak döntő többségében mérséklődött a termelés volumene, a legnagyobb mértékben a járműgyártásban – erősítette meg ma kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Újabb adathalász SMS terjed: az MBH Bank nevében, az ügyfélszolgálat telefonszámára nagyon hasonló számra irányítják az ügyfeleket - tudtuk meg egy olvasónk példájából.
Meghan Markle és Harry herceg kislányáról, Lilibetről vajmi kevés információ van a rajongók birtokában, éppen ezért derültek fel egy emberként, mikor néhány bennfentes információ napvilágra került a hercegnővel kapcsolatban.
A kisállat-fizioterápia célja a sérült vagy beteg páciens mozgásának javítása, az eredeti mozgatófunkciók helyreállítása vagy legalábbis javítása a természet energiáinak segítségével.
Újdonsággal indul 2025 a Jocky TV rajongói számára. Január 6-tól a TV2 Csoport közkedvelt kábelcsatornájának online visszanézhető tartalmai is bekerültek a TV2 Play Prémium kínálatába, így a közel 200 ezer regisztrált aktív előfizető már 7 lineáris csatorna online kínálatát élvezheti a platformon.A Jocky TV kedvelői így januárban már a TV2 Play Pré