A Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti találkozó előkészületei a hírek szerint már javában zajlanak. Az amerikai elnök leendő nemzetbiztonsági tanácsadója, Mike Waltz azt nyilatkozta, a párbeszéd elengedhetetlen a diplomáciai kapcsolatok kialakításához. Egy orosz szenátor pedig arról számolt be, a találkozó akár Budapesten is megvalósulhat.
Súlyos adatszivárgásra hívta fel a figyelmet ma hajnalban a SlowMist kiberbiztonsági cég szakértője. Az esetnek több millió kriptós érintettje lehet. 2022 júniusában súlyos biztonsági incidens történt az akkor még legnagyobb NFT piactérnek számító OpenSea-n. A történtek hátterében nem egy hackertámadás, hanem az Opensea e-mail szolgáltatójának, a C
A találmányhasznosítási díjat a Mobilsign Kft.-tól kapja, a találmánya pedig röviden elektronikus aláírások hitelesítésével foglalkozik. Mi történt? Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, hét év alatt több mint 1,3 milliárd forintot keresett a találmányán keresztül – írja a 24.hu a miniszter vagyonnyilatkozatai alapján. A Mo
A fülkeforradalom után az Orbán-kormányok megpróbálták felszámolni a köz- és magánszektor együttműködésére alapuló szerződéseket, igyekeztek államosítani a fontos szektorokat. Azóta 180 fokos fordulatot vettek, a hulladékkezelést és autópálya-fenntartást is magáncégeknek szervezték ki, miközben felkészülnek a kastélyok és a pályaudvarok.
Így dobjuk fel a körmeinket az új évben.1. Absztrakt köröm minták "A Pantone 2025-ös év színének bejelentésével a lágy barna körömárnyalatok kerülnek reflektorfénybe. Ezek az árnyalatok, amelyeket a hangulatos, megnyugtató italok ihlettek, stílusos, sokoldalú lehetőséget nyújtanak, amelyek minden bőrtónushoz illenek. Várhatóan a fényes kivi
A Fidesz-KDNP jelöltje a leadott szavazatok 63,7 százalékát gyűjtötte be, a második Dúró Dóra 19,1 százalékkal zárt a tolnai időközi országgyűlési választáson.
A hírek szerint a Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti találkozó előkészületei már javában zajlanak. Az amerikai elnök leendő nemzetbiztonsági tanácsadója, Mike Waltz azt nyilatkozta, a párbeszéd elengedhetetlen a diplomáciai kapcsolatok kialakításához. Egy orosz szenátor pedig arról számolt be, hogy a találkozó akár Budapesten is megvalósulhat
A Hvg éves listájából az is kiderül: a felújított győri vasútvonal volt a második legproblémásabb, és hogy tavaly még tovább romlott a MÁV teljesítménye.
Az olasz ITA Airways felvásárlásával a Lufthansa jelentős nyereségnövekedésre számít az elkövetkező években. Erről a német légitársaság vezérigazgatója, Carsten Spohr egy interjúban beszélt a tervezett akvizíció várható pénzügyi hatásairól és a jövőbeli tervekről.
Az LG Electronics (LG) a 2025-ös CES kiállításon mutatta be legújabb OLED evo termékcsaládját, amelynek tagja a világ első vezeték nélküli OLED evo M5 és OLED evo G5 modell is. Az LG legújabb α (Alpha) 11 AI Gen2 processzorára épülő új televíziók páratlan OLED képminőséget kínálnak tökéletes feketével, kivételes fényerővel és fejlett képfeldolgozás
Svédország hadihajókat és megfigyelő repülőgépet küld a Balti-tengerre, válaszul a tenger mélyén futó vezetékeket ért feltételezett szabotázsokra. Ulf Kristersson miniszterelnök szerint az ország nincs háborúban, de béke sincs, mivel a hibrid támadások veszélye folyamatosan fenyeget. A művelet során a kritikus infrastruktúrát, illetve Oroszország á
2025 első nagy El Clásicóját a spanyol Szuperkupáért vívták meg Szaúd-Arábiában, ahol a Barcelona és a Real Madrid csapott össze a dzsiddai forró hangulatban. A találkozó hozta a szokásos El Clásico-feszültséget, de a meccs végére egyértelművé vált: a Barcelona ezen az estén egyszerűen jobban akarta a győzelmet. Végül 5–2-es eredménnyel ültek fel a
A hírportál beszámolója szerint a szakszervezetek azért szerveznek tüntetést hétfőre a brüsszeli igazságügyi palota elé, mert véleményük szerint a következő szövetségi kormány tervezett nyugdíjreformja negatív változásokat hozhat a nyugdíjhoz való hozzáférés feltételeinek tekintetében. Félelmeik szerint emelkedhet a nyugdíjkorhatár, a nyugdíj össz
A valódi probléma, amikor gazdag emberek az erőforrásaikat arra fordítják, hogy pártokat, politikusokat, civil szervezeteket finanszíroznak világszerte, hogy így befolyásolják a nemzetállamok politikai döntéseit – fogalmazott Giorgia Meloni újságíróknak, kiemelte: "Elon Musk nem ezt csinálja. Ezt például Soros György csinálja". Sajtótájékoztatón ké
Évtizedekkel ezelőtt még mindenki felkapta a fejét arra, ha egy nő nála 10, vagy akár 20 évvel fiatalabb férfivel ismerkedett. Mára viszont már egészen sokat változott a helyzet. Sőt, ami azt illeti, egyre több nő ismerkedik szívesen fiatalabb férfiakkal, és rengeteg esetben ezek a kapcsolatok komolyak is.
Hogyan befolyásolja az életmódunk a már kialakult cukorbetegséget? Kutatások szerint olyan nagy mértékben, hogy az életmód orvoslás segítségével bizonyos szintig akár vissza is lehet fordítani az állapotot. Az ezt igazoló tanulmányok egyikét és a lehetőségeket dr. Para Györgyi, az Életmód Orvosi Központ belgyógyásza, diabetológus mutatta be.
Érezhetően nőtt a kormányablakok ügyfélforgalma január első hetében, miután most szerdától már csak a Digitális Állampolgár mobilalkalmazással vagy Ügyfélkapu+-szal - kétfaktoros azonosítással - intézhetjük ügyeinket online az állami weboldalakon és alkalmazásokban, ezért megnövekedett kapacitással várják a kormányablakokban az ügyfeleket - közölte
Oroszország nem tervez a NATO-országok elleni támadást – mondta Vladiszlav Maszlennikov, az orosz Külügyminisztérium európai ügyekért felelős osztályának vezetője az Izvesztyija című lapnak adott interjújában. Maszlennikov hangsúlyozta, hogy az Oroszország és a NATO közötti kapcsolatok most vannak a hidegháború vége óta a legmélyebb ponton. "A NATO
A kalászos gabonák termesztése során többféle betegséggel találkozhatnak a termesztésben érintett gazdálkodók. A fertőzéseket előidéző, biotróf (azaz folyamatosan élő, zöld növényi részek jelenlétét kedvelő, kizárólag azokon elszaporodó és azok hiányában elpusztuló) életmódú kórokozók jelentős hányadát alkotják a különféle rozsdabetegségek.