Egy friss kutatás alapján sokkal kevesebb gyógyszert kell szednie azoknak az időseknek, akik növényi étrenden élnek. Ráadásul nemcsak a mindenevő kortársaikkal szemben van előnye a vegánoknak, de a vegetáriánus módon étkezőknél is jobbak az eredményeik. A kutatás arra kereste a választ, hogyan függ össze a növényi étkezés és az időskorban szedett g
Az eMag Genius-felhasználók sok pénzt spóroltak meg a tavalyi évben az ingyenes házhoz szállításnak, az exkluzív ajánlatoknak és az egyszerűsített visszaküldési folyamatnak köszönhetően. A szolgáltatást használók száma meghaladta a 200 ezret Magyarországon, és több mint másfélmillióan veszik igénybe a hűségprogramot a régiónkban. A legnépszerűbb Ge
Köztudott, hogy a kutyák hajlamosak azonosulni gazdáik érzelmi állapotával. Ez pedig nemcsak akkor fordul elő, ha örömöt vagy bánatot érzünk – egy friss kutatás szerint stressz esetén kedvenceink is feszültebbé válnak. A tanulmány készítői szerint emiatt fontos, hogy hogyan viselkedünk idegen környezetben, például egy állatorvosi látogatás során.
Larry Walters felnőttként sem tett le a gyerekkori álmáról, és bár a repülős kalandja kissé börleszkre sikerült, "Lawnchair Larry"-ként mégis kultikus, egyben tragikus hőssé vált.
Ismét kötelezővé tennék a légvédelmi óvóhelyek létesítését az újonnan építendő házakban – derült ki az oslói kormány által bemutatott javaslatcsomagból, amellyel Norvégia felkészültségét erősítenék rendkívüli helyzetekre, köztük háborúra.
Számos érv szól amellett, hogy Budapest miért lehetne jó helyszín egy esetleges Donald Trump-Vlagyimir Putyin csúcstalálkozónak a háború lezárása érdekében.
Az Fc Barcelona nyerte vasárnap este a spanyol labdarúgó Szuperkupát, miután a szaúdi Dzsiddában rendezett fináléban simán, 5-2-re legyőzte az ősi rivális Real Madridot. A döntőben kiélezett harcra lehetett számítani, ám hiába kezdett remekül a spanyol bajnok és címvédő madridi csapat, Kylian Mbappé ötödik percben szerzett gólja után a katalánok
Körülbelül 25 százalékkal az országos átlag alatt van az átlagfizetés a mezőgazdaságban. Nem ritka a nettó 300 ezer forint alatti fizetés sem. A pozíciók igen széles skálán mozognak, fejő munkatárstól kezdve a különböző mérnökökig keresnek munkaerőt a cégek. Az Agrárszektor nézett körül az állásportálokon, hogy mezőgazdasági területen milye
Részletesen bemutatjuk, hogyan lehet beállítani az Ügyfélkapu+-t, illetve hogyan lehet regisztrálni a Digitális Állampolgárság Programba, és minden kérdésre válaszolunk arról, mi szükség erre az egészre, mi az értelme, és milyen aggályok merülnek fel.
Közösségi tanulóházat hozott létre Ózdon a Magyar Református Szeretetszolgálat. A tanulóhálózat célja, hogy az ózdi és a környék felzárkózó településeiről származó, nehéz körülmények között élő fiataloknak szociális segítségnyújtást biztosítson. A TanulÓzd névvel létrejött közösségi tanulóház a helyi igényekre reagál. A komplex ifjúsági és szociá
A reumatoid artritisz egy olyan autoimmun megbetegedés, amelynek egyik legjellemzőbb tünete a reggeli merevség, ami miatt a betegek alig tudnak felkelni, megmozgatni az ízületeiket.
Az egyre erőszakosabbá váló – gyakran a migráns bűnbandákhoz köthető – bűncselekmények terjedése miatt a svédek közel ötven százaléka állítja, hogy az elmúlt években bizonytalanabbá vált. A helyzet azt is eredményezte, hogy egyre többen szeretnének felfegyverkezni.
Tiszta lappal szeretnél indulni az új évben? Szeretnéd, ha valóságos változások történnének az életedben, és ehhez lendületet is kapnál? Eláruljuk, január 13-án a telihold tökéletes alkalmat kínál arra, hogy meghatározd céljaidat, elengedj mindent, ami visszahúz, és friss lendülettel vágj bele az új kihívásokba. Ez az égi jelenség 6 csillagjegy szá
Új év, új élet? Talán nem szükséges mindig pont január elsején mindennel leszámolni, amit magunk mögött hagytunk az előző évben, de a pénzügyek pont egy olyan terület, amellyel nagyon is van értelme foglalkozni az év első napjaiban. Ebbe pedig hatékonyan be tudnak szállni a hazai banki mobilapplikációk is, megkönnyítve a dolgunkat. (A szerző a Bizt
Január 1 óta érhető el hivatalosan a Munkáshitel, amely több százezer magyar fiatalt érint. Az MBH Bank egy innovatív AI asszisztenst fejlesztett, amely segít az érdeklődőknek eligazodni a hitellel kapcsolatos szabályzatban és fontos tudnivalókban. A munkáshitel egy államilag támogatott kamatmentes hitel, amelyet 17 és 26 év közötti fiatalok vehetn
A cél eléréséhez kulcsfontosságú az erre való törekvés. Mégsem minden motiváció egyenlő – és bizonyos tényezők, amelyek a siker iránti vágyat ösztönzik, akár károsak is lehetnek.
Azt tapasztalja, hogy energiaszintje és kedélyállapota egész nap hullámzik? Vagy már ahhoz sincs elég ereje? Ötlete sincs már, hogy fogja kihúzni a hétvégéig? Nekünk van.
Ha egy anyajegy vérezni kezd, több kérdés is felmerülhet bennünk: tudjuk-e, mi okozhatta a vérzést? Más változás is mutatkozik-e az anyajegyen? Orvoshoz kell-e ezzel fordulni, szükséges-e az anyajegy eltávolítása vagy elég, ha csak leragasztjuk?
Bizony vannak olyan veszélyes ételek, amitől az agyunk az átlagosnál sokkal gyorsabban öregszik, éppen ezért érdemes minél kevesebbszer fogyasztani ezeket az élelmiszereket, ha szeretnénk megőrizni mentális frissességünket.
Több lakossági hitelterméknél is kihelyezési rekordot hozott 2024, miközben soha nem látott magasságba emelkedett a háztartások hitelállománya is. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint tavaly a lakáshitelek és a személyi kölcsönök uralták a lakossági hitelpiacot, és ez várhatóan 2025-ben sem lesz másként.
(Dani Rodrik cikkéből) Donald Trump kereskedelempolitikája új szintre emeli az importvámok szerepét. A tervezett vámok a világ különböző részeiből származó termékeket érintik, beleértve Kínát, Mexikót, Kanadát és az Európai Uniót is. Az amerikai elnök szerint ezek az intézkedések az amerikai gazdaság megerősítését, a munkahelyteremtést és a középos