Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 2025. február 1-jével az elmúlt években a Magyar Postát helyettes államtitkárként támogató Láng Gézát jelöli a vállalat új elnök-vezérigazgatójának - közölte az NGM.
A részvény 18 százalékot esett a hírre, a cég költségcsökkentéssel, és a termékei diverzifikációjával reagál. Mi történt? A Moderna gyógyszeripari óriás részvényei csaknem 18 százalékot estek a hétfői piacnyitás előtti kereskedésben, miután a vállalat csökkentette a 2025-ös várakozásait – írja a CNBC. A legújabb becslés alapján 1,5 és 2,5 milliád d
A projektalapú oktatás keretében tavasszal útjára indított program részeként a Széchenyi István Egyetem hallgatói hibabejelentő applikációt készítettek a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium számára. Az ötletet a középiskola diákjai szállították, amit az egyetemisták csapatmunkában valósítottak meg.
A két évvel ezelőtt kezdődött és karácsonyra befejeződött Szentháromság kápolna toronyfelújításáról számoltak be hétfőn, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. A kormányzati, egyházmegyei és önkormányzati összefogással megvalósult beruházás városképi szempontból is jelentős.
Az Egyesült Államokban a TikTok jövője meglehetősen bizonytalan, köszönhetően a kormányzat nemzetbiztonsági aggályainak. A kínai tulajdonú alkalmazás betiltása soha nem volt még ilyen közel.
Tavaly ősszel csapott le először a rendőrség Magyarországon aktívan tevékenykedő nigériai csalókra. A hajdú-bihari rendőrök akkor három külföldi férfit és egy magyar nőt fogtak el, akik a gyanú szerint világszerte szedték áldozataikat. Most újabb csaló akadt horogra, a gyanú szerint ő volt a banda egyik vezetője. A bűnbanda tagjai társkeres
Rogán Antal kabinetminiszter neve múlt héten felkerült az Egyesült Államok szankciós listájára, ami példátlan helyzetet teremtett Magyarország számára. A politikus, aki a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezeti, most korrupciós vádakkal néz szembe, miközben a magyar titkosszolgálatok és állami koncessziók felett is hatalmat gyakorol.
Magyar alkotás is versenyez a Berlinálén, Ladányi Jancsó Jákob Élő kövek című rövidfilmje bekerült a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) hivatalos rövidfilmes versenyprogramjába. A film története egy fiatal nő és terapeutájának üléseit jeleníti meg egy a várostól távol fekvő rehabilitációs központban.
Tízmillió forintos sérelemdíjat fizetett egy férfi annak a lánynak, akit 2023 augusztusában, Szeged belvárosában brutálisan megtámadott és majdnem megölt, csupán azért, mert nem beszélt vele – derült ki az ügy tárgyalásán hétfőn, a Szegedi Törvényszéken.
A Ryanair újabb lépést javasol az alkoholfogyasztás korlátozása érdekében a repülőtereken. A cég az utasok biztonságára és a fedélzeti rendbontások csökkentésére hivatkozva kérte az európai hatóságokat, hogy vezessenek be szigorúbb szabályozást az alkoholárusítás terén - írta a Bloomberg.
2025. január 9-én ítéletet hirdetett az Európai Unió Bírósága (Eub) a Mousse-ügyben (C-394/23). A francia Államtanács által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásban az Eub megállapította, hogy az udvariassági szokások fenntartása az ügyfelekkel való kommunikáció során nem igazolhatja a nemi identitásra vonatkozó adat kezelését. A francia v
Egy San Franciscó-i gyermeket - akinek vörös volt a szeme és belázasodott - valószínűleg H5N1-es madárinfluenza fertőzte meg - közölte a város közegészségügyi osztálya.
Charles Darwin angol természettudós sírját rongálták meg hétfőn Londonban környezetvédelmi aktivisták. Az incidens a parlamenttel szemközt emelkedő ősi Westminster-apátságban, az evolúció elméletét kidolgozó XIX. századi brit természettudós nyughelyén történt, ahol a fosszilis üzemanyagok használata ellen küzdő Just Stop Oil környezetvédő csoport k
Vannak élelmiszerek, ételek, melyek eredetét legendák övezik. Ilyen a sárgarépa, vagy a kifli, ételek közül pedig a székelykáposzta – ami nem székely. Aztán ott van a pizza és a bejgli is, amelyeknek történetük van…
Moldován András hiányzik, Wéberer György bölcs és higgadt, az egyik próbálkozó alaposan kiosztotta a cápákat. Alapvetően azonban minden adott egy szórakoztató és hasznos kis műsorhoz.
A kiemelkedő 2023. évi eredményt is csaknem 11 százalékkal megfejelve minden korábbinál több, közel 18 millió turista érkezett a magyarországi szálláshelyekre 2024-ben. Az általuk eltöltött vendégéjszakák is közel 6 százalékkal bővültek, több mint 44 milliós számuk szintén új rekordot jelent az előzetes adatok alapján.
Dróntámadást kísérelt meg Ukrajna a Török Áramlat gázvezeték egyik kompresszorállomása ellen Anapa közelében, hogy megszakítsa az Európába irányuló gázszállítást – közölte az orosz védelmi minisztérium.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik a vállalatokra, hogy a mesterséges intelligenciába történő beruházásaikat kézzelfogható eredményekre váltsák. A befektetők 73 százaléka szerint a cégeknek széles körben kellene alkalmazniuk MI-megoldásokat, és 74% a munkaerő készségfejlesztésére szánt erőforrások növelését tartja szükségesnek– derül ki a PwC 2024-es G
2025.január 1-jétől az átalányadózó egyéni vállalkozók egyszerűbben határozhatják meg, hogy az átalányban megállapított jövedelmük kiszámításakor alkalmazhatnak-e 80 százalékos mértékű költséghányadot, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján megjelent tájékoztatóban.