A hagyományos média háttérbe szorul, az élménymarketingre továbbra is szükség van, de a józan gondolkodás és tiszta kommunikáció elengedhetetlen a jövőben is – valahogy így foglalható össze hét kommunikációs szakember véleménye az idei évről. Ez az első rész, csütörtökön további jóslatokkal folytatjuk.
A Commerzbank felügyelőbizottságának elnöke, Jens Weidmann szkeptikus az UniCredittel való esetleges fúzióval kapcsolatban, miután az olasz bank váratlanul jelentős részesedést szerzett a német pénzintézetben. A Handelsblattnak adott interjújában Weidmann kifejtette, hogy az UniCredit lépése nem teremt kedvező alapot az együttműködéshez, és kétsége
Polgár Tünde és Polgár Árpád nemrég Kambodzsában jártak, ahol a milliárdos, egykori műkincskereskedő megpróbált rábukkanni valamire, amit más még nem talált meg.
Diana hercegnének számos értékes, lenyűgözően szép ékszere és tárgya volt, mind közül a legkivételesebb pedig idősebbik lányunokája, Sarolta hercegnő tulajdonába kerülhet.
Az évindító horoszkópok nem csupán arra jók, hogy egy kis extra lendületet adjanak, hanem arra is, hogy útmutatót nyújtsanak az előttünk álló hónapokra. A te jegyednek melyik mantra jelent segítséget 2025-ben?
Teljesen megújul az Atmedia által 2021-ben indított szórakoztató audioplatform, a Podpad.hu, amely idén januártól atalon néven, továbbra is ingyenesen érhető el a hallgatók számára. A felhasználói igények maximális figyelembevételével történő fejlesztés során modern, jobban megkülönböztethető arculatot kap a felület – az atalon.hu –, valamint megúj
Jelentősen bővülhet a Játékoskártya – lakásnyeremény játék heti nyerteseinek és ezzel együtt a fődíjra, vagyis a lakásnyereményre jogosultak száma, mivel 2025. január 13-tól sorsjegyek vásárlásával is lehetővé válik a Szerencsejáték Zrt lakásnyeremény kampányában való részvétel. Mintegy 2 hónappal a sorsolás előtt már közel 600 ezer játékos szerzet
Több párt is reagált vasárnap este arra, hogy a szavazatok csaknem kétharmadával Csibi Krisztina, a Fidesz-Kdnp jelöltje nyerte az időközi országgyűlési képviselő-választást a Tolna vármegyei 2-es számú, dombóvári választókerületben. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a leadott szavazatok 99,12 százalékának feldolgozottsága alapján Csibi Kri
Egy friss jelentés szerint átlagosan a munkaerő nettó 3%-ának leépítésére számítanak az informatikai és technológiai vezetők az amerikai bankszektorban a mesterséges intelligencia térnyerésével. Májusra már eléri a New York-i Wall Streeten kirúgott dolgozók száma a 200 ezret, miután a mesterséges intelligencia átveszi munkakörüket – írja az
Nemrégiben jelent meg a könyvesboltok polcain Kulka János életrajzi könyve, amelyet Gyárfás Dorka írt. A színművész igazi időutazáson vett részt, miközben készült a könyv, ugyanis az élete meghatározó pillanataira emlékezett vissza, a sztróktól kezdve, a betegségén és a halálközeli élményén át egészen a Lang Györgyivel való kapcsolatáig. Elárulta,
Már Magyarországon is megrendelhető a Mercedes-Maybach rekorddrága luxuskabriója, az SL680 Monogram Series. A sportkocsi alapára 113 millió forint, de lehet még extrázni.
Ön a gyártás, az automatizálás vagy a mérnöki terület szakértője? Gondolkozott-e már azon, hogyan tehetné a gyártási folyamatokat megbízhatóbbá és hatékonyabbá? És Ön szerint, lehetséges-e a zökkenőmentes termelés leállások és
A központ Ahmedábád lenne, de a cél az, hogy országos "mozgalommá" váljon az olimpia. A hivatalos indiai álláspontot várhatóan hamarosan megkapja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). India a Föld legnépesebb országa.
Esésben vannak az ázsiai indexek ma reggel, az Ssec 0,4%-ban, áll, az Asia Dow 1% felett van a piros tartományban, a Nikkei ma zárva tart. Az európai határidős indexek néhány tizedes, az amerikai határidős piacok fél százalék körüli mínuszban vannak, a nyersolaj ára közel 2%-os emelkedésben áll.