2025. január 13. hétfő

jan. 13
8:54
Görögország is visszaszorítaná a fiatalok internethasználatát (Mínuszos)
A görög kormány a héten ismertette a kiskorúak internetfüggőségtől való megóvására irányuló stratégiáját, amely egy új, „Kids Wallet” nevű alkalmazást is tartalmaz. Görögország azt tervezi, hogy 2025-ben fokozza a mobileszközök szülői felügyeletét egy márciusban induló, a görög kormány által működtetett alkalmazáson keresztül. Dimitrisz Papasztergi
jan. 13
8:54
A Nyugat váratlan tanácsokat adott Ukrajnának (Magyar Hírlap)
A legnagyobb haszon.
jan. 13
8:54
Közel ötezren érkeztek Ukrajnából vasárnap (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 64 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
jan. 13
8:54
Tűz Los Angelesben: gyújtogatás gyanúja miatt tartóztattak le egy illegális migránst (Magyar Nemzet)
Miközben tombolnak a lángok, a kaliforniai törvényhozás a migránsokat segítené.
jan. 13
8:54
Mi a függőséged, ami hivatalosan nem addikció? (Bien)
Vannak dolgok, ami nélkül nem tudunk élni, de nem minden függőségnek van tudományos neve.
jan. 13
8:54
Ezek a befektetési alapok hozták a legtöbb pénzt 2024-ben (Haszon.hu)
A legjobb éves hozamok 30% felett kezdődtek, nagyot mentek az abszolút hozamú-, árupiaci- és részvényalapok, míg az eddig nagy kedvencnek számító kötvényalapok hozama elmaradt a 2023-as teljesítményektől. A legjobban teljesítő 15 alap közé 32% feletti éves hozammal lehetett csak bekerülni tavaly, a listára a részvényalapok mellett csak két
jan. 13
9:00
Szakértő: a lengyel uniós elnökség újraindíthatja a hetes cikkely szerinti eljárást Magyarország ellen (Infostart)
Lengyelország az uniós soros elnöksége idején kiemelten a biztonságpolitikára, a mezőgazdaságra és az energiabiztonságra fog fókuszálni. A magyar jogállamiságról szóló elmarasztaló jelentést is napirenden tartja majd Varsó – mondta Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
jan. 13
9:00
Ezt mondta a Fidesz győztes jelöltje, miután megnyerte az időközi választást (ATV)
Csibi Krisztina köszönetet mondott azoknak, akik elmentek szavazni, és különösen azoknak, akik a Fidesz jelöltjére adták voksukat.
jan. 13
9:00
Ezt a Hyundai modellt driftelésre teremtették! (Autónavigátor)
A Hyundai Ioniq 5 N alapváltozata is komoly számokat tud felmutatni, hiszen 650 lóerős teljesítményre képes, és mindössze 3,4 másodperc
jan. 13
9:00
Először posztolt az új párjával Boráros Gábor, amióta szakított Jákli Mónikával: ő az új kedvese (SzMo)
Boráros Gábor először mutatta meg új párját, amióta szakított Jákli Mónikával. A Nyerő Páros sztárja a közösségi oldalán osztotta meg a meghitt pillanatokat új kedvesével.
jan. 13
9:00
Itt a vége: 28 év után válik a népszerű műsorvezető (Life)
Hosszú évek után az ismert műsorvezető és párja úgy döntött, hogy külön utakon folytatják életüket. 28 évig éltek együtt, ebből 22 évet házasságban, de most véget ér az idilli kapcsolat.
jan. 13
9:00
Kocsis Máté: Pressman távozik, de minden itt marad abból, amit teremtett (Demokrata)
"Maradnak a külföldi pénzekhez idomított politikusok, az amerikai baloldalhoz köthető vállalati befolyások" – írta a politikus.
jan. 13
9:00
Mi a kín folyik itt? Ezerháromszáz millió forintot zsebelt be Rogán egy "találmány" miatt (Nyugati Fény)
Jobban keres, mint a cég tulajdonosa.
jan. 13
9:00
Dél-Korea szerint már háromszáz észak-koreai katona halhatott meg az ukrán fronton (Telex)
A Nemzeti Hírszerző Szolgálat további 2700 sebesültről értesült.
jan. 13
9:00
Sürgős figyelmeztetés: leállás jön az OTP Banknál – erről minden ügyfélnek tudnia kell (naphire.hu)
Az OTP Bank a honlapján közölte, hogy négy időpontban is részleges vagy teljes szolgáltatás-kiesések várhatók.
jan. 13
9:06
Egymilliárd eurós buktát okozhat a Los Angeles-i tűzvész Európában (Portfolio)
A Los Angeles környéki erdőtüzek jelentős anyagi károkat okoztak, amelyek komoly kihívás elé állítják az európai biztosítótársaságokat. A JPMorgan becslése szerint a biztosított veszteségek akár a 20 milliárd dollárt is elérhetik, míg a teljes gazdasági kár 50 milliárd dollár körül alakulhat. Az európai viszontbiztosítók várhatóan egymilliárd eurós
jan. 13
9:06
Utolsó napokat éli az Ügyfélkapu (Azenpenzem)
Szerdától már csak kétfaktoros azonosítással intézhetők online az állami ügyek. Csak így léphetnek be az elektronikus egészségügyi rendszerbe (EESZ) is az azt használók. Mint tudatták: érezhetően nőtt a kormányablakok ügyfélforgalma, ezért aki indul, készüljön előre fel!
jan. 13
9:06
Megrázó fotókat mutatott a magyar szupermodell, akinek porig égett a háza a Los Angeles-i tűzvészben (Femcafe)
Korábban A Konyhafőnök című tévéműsorban is feltűnt, ám már huzamosabb ideje Los Angelesben él. Sajnos nemrég őt is elérte a balszerencse: háza megsemmisült a napok óta pusztító tűzvészben.
jan. 13
9:06
Jégmentes tükrök (Magyar Hírlap)
A jegesedés elkerülésének egyszerű módja.
jan. 13
9:06
Jön Nicole Kidman legújabb filmje (MMonline)
A középkorú főnököt alakító Nicole Kidman ifjú gyakornokával folytatott románcban éli ki életközepi válságát. De vajon ki játszik kivel? A január 30-tól mozikba kerülő Jókislány forgatására emlékezett vissza a színésznő.A Játsszunk gyilkosost! (Bodies Bodies Bodies) fekete komédia rendezője, Halina Reijn egy erotikus thrillerrel tér vissza, melynek
jan. 13
9:06
Tizennyolc határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén (Demokrata)
Az elmúlt héten az ország területén 82 határsértőt tartóztattak föl és kísértek vissza.
jan. 13
9:06
Még mindig nincs elkésve, de már csak pár napja maradt, hogy kiváltsa régi Ügyfélkapuját (Magyar Nemzet)
Péntektől megszűnik a hagyományos Ügyfélkapu.
jan. 13
9:06
Nem csak az ingatlanárak növekednek, velük együtt az eladósodottság is (Forbes)
Növekvő tempóban adósodik el a magyar társadalom, a hitelt igénylők 55 százaléka már több hitelt vesz fel a lakásvásárláshoz, mint amennyi önereje van. Mi történt? A hitelt igénylők több, mint fele már több hitelt vesz fel a lakásvásárláshoz, mint amekkora önerőt fel tudott mutatni 2024 szeptemberében – írja a BiztosDöntés. 28 százalékuknál az inga
jan. 13
9:06
Kocsis Máté szerint Pressman úgy szállt be a politikába, mint Vágási Feri az internetbe (Telex)
A távozó amerikai nagykövetről írt posztot Kocsis, amelyben azt is állította, hogy Pressmannek "élete volt a kormánybuktatás".
jan. 13
9:08
Forgalmi dugót okozott a Lidl cseh újítása (Portfolio)
A Lidl német szupermarketlánc új üzleti modellel bővítette csehországi hálózatát: megnyitotta első outlet üzletét Prágában. Az új koncepció lényege, hogy nem élelmiszer jellegű termékeket kínál kedvezménnyel. Az üzlet megnyitása óta hatalmas érdeklődés övezi, ami a vállalat várakozásait is felülmúlta - írta meg az ESM kiskereskedelmi szakportál.
jan. 13
9:12
Globális egészségügyi vészhelyzet fenyegetne? Megszólalt a magyar miniszter (Piac és Profit)
Megnyugtatták Szijjártó Pétert a kérdésben.
jan. 13
9:12
Így lesz tökéletes a muffin - 8 tipp a tuti sikerhez! (Mindmegette)
A muffin a világ egyik legegyszerűbb süteménye, mondhatni elronthatatlan - ám mégis előfordulhat, hogy nem úgy sikerül, ahogy azt mi elképzeltük. Nos, ez az alábbi alapvetések betartásával majdhogynem kizárt.
jan. 13
9:12
Egyre többet tudni a Moszkvába utazott szlovák csoportról (Infostart)
Vasárnap újabb szlovák delegáció – köztük a pozsonyi parlament két alelnöke – utazott Moszkvába, hogy a földgázszállítás és az ukrajnai háború lezárásának kérdéséről tárgyaljon az orosz féllel. A kormány ellen péntek este viszont több mint tíz szlovák városban is tüntettek.
jan. 13
9:12
Meztelen transzneműeket mutogattak az óvodásoknak (HírTV)
Az ORF osztrák közszolgálati csatorna óvodájában meztelen embereket ábrázoló plakátot helyeztek el. Amikor a szülők panaszt tettek emiatt, mindkét gyermekük elvesztette a helyét az óvodában. Az intézmény vezetősége a korai szexuális nevelés mellett érvelt.
jan. 13
9:12
Európa legnagyobb nyugdíjalapja Musk miatt eladta az összes Tesla-részvényét (444.hu)
Kiakadtak azon, hogy mennyi pénzt venne ki részvényopcióval.
jan. 13
9:12
Magyar kapusok egymás ellen az ifjúsági Spanyol Kupában (m4sport.hu)
A Barcelona U19-es csapatának kapuját Yaakobishvili Áron, míg a Real Sociedadét Tompa Ákos védte.
jan. 13
9:12
Balesetek, torlódások országszerte (Magyar Hírlap)
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló eseményeket tett közzé az Útinform.
jan. 13
9:12
Zelenszkij ukrán tűzoltókat küldene a kaliforniai erdőtüzek elleni küzdelemhez (Telex)
Az ukrán elnök szerint 150-en már készen állnak az indulásra.
jan. 13
9:18
Meghalt Leslie Charleson (Blikk)
Meghalt Leslie Charleson, a General Hospital színésznője, aki közel öt évtizeden át volt a népszerű szappanopera meghatározó alakja. A 79 éves művésznő halálhírét a sorozat producere jelentette be, kiemelve Charleson pótolhatatlan szerepét a stáb életében. Bár az elmúlt években az egészségügyi problémái miatt már nem forgathatott, a produkcióban íg
jan. 13
9:18
Őrület, amit a leggazdagabb 1% művel: 10 nap alatt felélte az idei teljes szén-dioxid keretét (Portfolio)
A világ leggazdagabb 1%-a az év első 10 napjában felélte 2025-ös teljes szén-dioxid-kvótáját - tudósított a The Guardian.
jan. 13
9:18
Mi folyik a magyar egyetemeken? Sorra szűnnek meg az állami férőhelyek: ide nehéz lesz bekerülni (Pénzcentrum)
32 egyetemen csökkent a meghirdetett állami férőhelyek száma - írja az Eduline. A tavalyi évhez képest több mint 2000-rel csökkentették az ELTE állami férőhelyeinek számát a 2025-ös felvételin, ezzel párhuzamosan a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kapta pluszban a legtöbb állami ösztöndíjas helyet. Ez pedig azt eredményezi, hogy az állami keretszámok
jan. 13
9:18
"Sírva hívott" - Nem látja majd felnőni gyermekét az apuka, gyilkos kór támadta meg (BorsOnline)
Nem akart elmúlni a fejfájása, ezért fordult orvoshoz.
jan. 13
9:18
Gerard Butler megcsinálta, 2023 óta nem volt példa ilyenre a mozikban (Mafab)
A Gengszterzsaruk: Pantera (galériánkban) a hétvége első számú filmjeként nyitott a tengerentúlon a hazai piacán, 15,5 millió dolláros bevétellel, amivel (egy kicsivel) felülmúlta az eredeti 2018-as film 15,2 milliós debütálását.
jan. 13
9:18
Australian Open: Marozsán Fábián a legjobb 64 között (Magyar Hírlap)
A magyar éljátékos ötszettes, négyórás csatában jutott tovább.
jan. 13
9:18
Nigel Farage pártja az élre ugrott a briteknél (Magyar Nemzet)
Előretört a Reform UK párt.
jan. 13
9:18
Zoran Milanovic, Orbán Viktor szövetségese nyerte a horvátországi elnökválasztást (vasárnap.hu)
A hivatalos részeredmények szerint Zoran Milanovic jelenlegi államfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) által támogatott jelölt nyerte meg a horvátországi elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját. A horvát választási bizottság majdnem végleges adatai alapján közzétett tájékoztatás szerint Milanovic a szavazatok 74,68 százalékát, legfőbb kihív
jan. 13
9:24
Tűzoltókat küldene Los Angelesbe az ukrán elnök (Infostart)
Az ukrán elnök közölte: 150 tűzoltójuk már felkészült az indulásra, hogy segítsenek a kaliforniai tűz megfékezésében.
jan. 13
9:24
4 csillagjegy, akinek a január 13-ai Farkashold megtör egy 13 éves átkot: örökre megváltozik az életük! (Joy)
Az év első teliholdja, vagyis a Farkashold rengeteg meglepetést fog okozni néhány csillagjegynek!
jan. 13
9:24
Mindig kell egy barát - Ennyit számít a jó munkahelyi légkör (HR Portál)
Kulcsszerepet játszhatnak a munkahelyi barátságok a dolgozók elégedettségében, mentális egészségében, elkötelezettségében. Ötből négy alkalmazott szerint nagyon fontos, hogy jóban legyen valakivel a cégnél. Amikor állást vált, a dolgozók több mint 80 százaléka azt is nézi, hogy nem lesz-e magányos az új helyen, és a vállalat támogatja-e a baráti ka
jan. 13
9:24
Kiderül vajon, hogy mi okozta a kaposi halpusztulást? (Agroinform)
Jelenleg is folyik a rendőrségi nyomozás.
jan. 13
9:24
Bébi gorilla életét mentették meg egy török légitársaság járatán (hirado.hu)
Öt hónapos gorillát mentettek meg egy török légitársaság repülőgépének rakteréből, a kis gorillát Zeytinnek, magyarul Olivának neveztek el, jelenleg az isztambuli állatkertben lábadozik.
jan. 13
9:24
"Ne legyen sértődés senki részéről" - Milák Kristófról beszélt a magyar úszólegenda (Ripost)
Hétfőn rendezik Az Év Sportolója Gála 2024 díjátadót.
jan. 13
9:24
A több szempontból is különleges magyar férfi kézilabda-válogatott vb szereplését élőben követhetik a közmédia csatornáin (m4sport.hu)
Január 14. és február 2. között, Dániában, Horvátországban és Norvégiában rendezik a 2025-ös férfi kézilabda-világbajnokságot. A magyar férfi kézilabda-válogatott vb szereplését élőben követhetik az M4 Sporton és az m4sport.hu-n, továbbá a Nemzeti Sportrádió Körkapcsolás című műsora, a Kossuth Rádió, valamint a nemzetisport.hu is élőben tudósít val
jan. 13
9:24
Európa legnagyobb nyugdíjalapja kiszórta az összes Tesla részvényét (vg.hu)
A holland alap 585 millió dollár értékű Tesla-papírt tárazott ki. Nem tetszett nekik Elon Musk javadalmazási csomagja.
jan. 13
9:24
Fast fashion üzemmódban a luxusmárkák (Glamour)
Eljött a mindenki számára elérhető divat ideje. Utoljára az ötvenes években változtattak annyit a luxusmárkák a működésükön, mint az elmúlt évben. A divatipar 9/11-eként emlegetett koronavírus járvány csak olaj volt a tűzre ahhoz, hogy a luxusmárkák átvegyék a fast fashion márkák üzleti modelljét.

Keresés