A nemzetközi bankszektorban 200 ezer állás is megszűnhet a következő három-öt évben amiatt, hogy a mesterséges intelligencia (MI) átveszi a jelenleg emberek által végzett feladatok egy részét – áll a Bloomberg Intelligence (BI) felmérésében.
Egész fiatalon rátalált a szerelem Kovácsovics Fruzsinára, aki – bevallása szerint – már az óvodában is a fiúk után futkosott. Ez egész életében jellemző volt rá, szinte soha nem volt olyan időszaka, hogy ne lett volna kiszemeltje. Fruzsi a tavalyi év elején szakított a párjával, így most jelenleg szingli, ám az ismerkedéstől továbbra sem zárkózik
Az örmény kormány jóváhagyta és a parlament elé terjeszti azt a törvényjavaslatot, amellyel hivatalosan is kezdeményezné az ország európai uniós csatlakozását. Ha Örményország elindítja az ország EU-csatlakozási folyamatát, az komoly változást hozhat a kaukázusi ország geopolitikai helyzetében. Nikol Pasinján miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a csa
A Fülöp-szigetekről érkező vendégmunkások előtt új kapuk nyílnak Magyarországon, annak ellenére, hogy az országnak nincs visszafogadási megállapodása sem hazánkkal, sem az EU-val. A külügyminiszteri közlemény szerint ez a lehetőség most mégis adott. A Fülöp-szigetekről eddig is meglehetősen sok vendégmunkás érkezett az EU-ba, illetve Magyarországra
"A lengyel-magyar testvériség túl fogja élni Európa egyik legháborúpártibb Soros-ügynökének minden áskálódását" - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Mandiner megkeresésére. Szijjártó Péter a lapnak arra a felvetésére reagált, amely szerint Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter megszakítaná a diplomáciai kapcsolatot Magyarországga
Vitézy Dávid kezdeményezésére a Fővárosi Közgyűlés többsége minden támogatást megvont Budapest turisztikai, kulturális és városmarketing feladatait ellátó cégétől. Az így kialakult helyzetben a Budapest Brand legtöbb szakmai programját vagy törölni kellett, vagy átmenetileg fel kellett függeszteni – áll a cég szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemé
A Disney+ a "Star Wars: Kóbor alakulat" premierjének alkalmából olyan tehetséges grafikusokat és illusztrátorokat keresett, akik a nyolcvanas években népszerű kalandfilmek stílusában készítenek a sorozathoz egyedi plakátot. Ebbe a kivételes körbe került bele Kárpáti Tibor. A magyar illusztrátor minimalista, videójátékokat idéző, pixel stílusú alkot
Sok olyan dolog van az életben, amely átmenetileg kellemes perceket okoz, ám egészségünkre nincs éppen pozitív hatással. A duplacsokis muffin mellett ilyen például az alkohol, legyen az egy vodkaszóda vagy egy pohár pezsgő. Ha a decemberi ünnepi időszakban te is a szokásosnál gyakrabban koccintgattál, a tested most biztosan hálás lesz egy kis alkoh
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) 2-0-s eredménnyel a VfL Bochumnak adta az Union Berlin – Schäfer András csapata – elleni német labdarúgó-bajnoki mérkőzést, amelyet december 14-én a 95. percben 1-1-es állásnál átmenetileg félbe kellett szakítani.
Örményország egyre látványosabban távolodik Oroszországtól. Ma az örmény kormányfő bejelentette, hogy megteszik az Európai Unióhoz való csatlakozás első lépését.
Az inkák szent növényként tisztelték, a spanyol hódítók elől menekülve is magukkal vitték, és az Andokban rejtegették, hogy a 21. században szuperélelmiszerként induljon a kinoa – vagy angolul quinoa – saját hódító útjára. Minket levett a lábunkról!
A madárinfluenza vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta a Nébih laboratóriuma egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei pecsenyekacsa-telepen. Az érintett, körülbelül 115 000 példányt számláló állomány felszámolását és a járványügyi nyomozást azonnal megkezdték a hatóságok.
A technológia fejlődése folyamatosan új lehetőségeket nyit a szoftverfejlesztés világában. Az egyik legizgalmasabb terület, ahol az innovációt különösen érezni lehet, az a szoftvertesztelés. Az AI-alapú tesztelési eszközök nemcsak gyorsítják a folyamatokat, hanem alapjaiban változtatják meg a szoftverminőség biztosításának módját. De hogyan történi
A világ legjobb női autóját minden évben megszavazó WWCOTY (Women's Worldwide Car of the Year) zsűrije a BYD Blade akkumulátorát választotta a 2025-ös év legjobb autóipari műszaki megoldásának (Best Tech Award). A díj az innovációt és annak autóiparra gyakorolt hatását ismeri el, felhasználói élmény, kreativitás, technológiai érték, méretez
Ha a felturbóznád a régóta otthon lévő növényeidet, akkor nézd meg a következő egyszerű konyhai praktikát, és tedd őket élénk zöld színűvé. Csak egy kis kreativitás és gondoskodás szükséges ahhoz, hogy a legmakacsabb növények is újjászülethessenek. Cikkajánló: Csak pislogtam: Barátnőm ketchupot nyomott a Wc-be, én röhögtem rajta, aztán megláttam… A
1927-ben ezen a napon mutatták be Németországban Fritz Lang Metropolis című tudományos-fantasztikus némafilmjét, a német expresszionista filmművészet jelentős alkotását. Az akkori idők legköltségesebb filmjének története a jövőben játszódik, és a társadalmi osztályok közötti különbségeket mutatja be.
A színészi szakma árnyoldalairól beszélt a közösségi oldalán Liptai Claudia, akinek a napokban betegen kellett színpadra állnia. A műsorvezető évtizedek óta a szórakoztatóiparban tevékenykedik, így pontosan tudja, hogy minden körülmények között a legjobb formáját kell mutatnia. Még akkor is, ha épp rosszul érzi magát.
Christian Lindner kampánybeszédét egy váratlan tortás támadás zavarta meg, amelynek során a politikus nem hagyta magát, sőt, visszavágott. A támadót a biztonsági őrök gyorsan leteperték, majd kikísérték a helyszínről. Az eset igazán érzékeny időszakban történt, ugyanis Németország politikai helyzete már amúgy is feszült.
Egy székesfehérvári nő bőrfiatalító kezelésre ment, ám maradandó hegekkel, égési sérülésekkel távozott onnan. Később pedig a kozmetikus azt mondta neki, túl vékony a bőre, ezért maradtak az arcán a hegek. Egy szakember szerint nagyot hibázott a kozmetikus, akinek már a beavatkozás közben le kellett volna állnia.
A Házasság első látásra második évada ismét bebizonyította, hogy ugyan a szerelem nem mindig a külsőségeken múlik, de azért sokat nyomhat a latban. A szakértők által összehozott párok az oltár előtt találkoztak először, ami nemcsak örömteli, hanem néha bosszús pillanatokat is okozott, ugyanis voltak, akik kevésbé találták vonzónak a kirendelt házas
Január 9-én ünnepli 43. születésnapját Vilmos herceg felesége. Katalin hercegné sok nehézséggel nézett szemben, de optimizmusát soha nem veszítette el.
Több évre szóló megállapodást kötött Franco Colapintóval az Alpine Forma-1-es csapata, aki így teszt -és tartalékversenyzőként csatlakozik a francia istállóhoz!