Úgy értesültünk, hogy az együttműködést megtagadó szervezetek komoly intézkedésekre számíthatnának a Szuverenitásvdelmi Hivatal javaslata szerint. Ez lehet az első javaslatcsomag, amelyet a nemrég felállított hivatal dolgoz ki.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon behívatta hivatalába a magyar üzemanyagkereskedők képviselőit, tehát a Magyar Ásványolaj Szövetség, köztük a MOL képviselőit, illetve a Független Benzinkutak Szövetségének megbízottjait.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A lehetőségek frakciójának nevezte a hétfőn megalakult Patrióták Európáért európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportot Hölvényi György, a Kdnp EP-képviselője a Facebook-oldalán.
Óriási az érdeklődés Hollandiában a szerdai elődöntő iránt: állítólag legalább 75-80 000 szurkoló készül Dortmundba. A német város nagyjából 230-250 kilométernyire van Amszterdamtól és Rotterdamtól. A távolság nem akadály.
Az International Journal of Cancer tudományos szaklapban megjelent tanulmány elég érdekes eredményeket mutat. Úgy néz ki a kávé jóval egészségesebb lehet, mint azt elsőre gondoltuk.
Szoboszlai Dominik sikerei nagy örömet jelentenek a magyaroknak, így nem véletlenül vált az egyik legtöbbet keresett sztárrá az interneten. Asztrológusunk, Papp Gréti a focista születési képletét elemzi, hogy megválaszoljon néhány fontos kérdést a magánéletével és a karrierjével kapcsolatban.
Fedezd fel, mit árul el rólad a tudatalattid! Nézd meg a képet, és jegyezd fel, mit pillantasz meg először. Az első benyomásod segíthet feltárni, hogy mi a legfontosabb cél az életedben.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosi delegáltja a július 21-én sorra kerülő 39. Magyar Nagydíj apropóján, az SOS Gyermekfalvak által bocsátja árverésre a különleges relikviákat, melyeket a tavalyi idény során használt, így azok az összes F1-es versenyhelyszínt megjárták. Az SOS Gyermekfalvak hétfői közleménye szerint Verstappen a magyar f
A kelkáposzta nagyon megosztó étel: van, aki imádja, más rá sem tud nézni - köztes állapot pedig nem létezik. Ha te is szereted ezt a vitamindús zöldséget, megmutatjuk, hogy milyen változatosan készítheted el. Íme, a mi kedvenceink!
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint Nagy Márton miniszter ma a Bankszövetség elnökségével találkozott, akikkel ismertette a kormány legújabb gazdasági-költségvetési intézkedéseinek bankokra vonatkozó részleteit.
Egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy jó nápolyi pizzát már szinte minden sarkon kapni. Ezúttal viszont egy számunkra is váratlan helyen találkoztunk az olasz kedvenccel!
Talán az esküvő is olyan, mint az egész élet: tervezzük valahogy, aztán alakul valahogy. Van benne lemondás, van benne, amire visszagondolva mindig nevetünk, és van, ami pont olyanra sikerül, amilyennek elképzeltük.
Az időjárás és általában a környezet kiszámíthatatlan hatásai, valamint az atka kártétele miatt méhcsaládjaink évről évre gyengébbek. Egyre több a hordástalan időszak, amit serkentéssel lehet áthidalni.
A jegybanktörvény értelmében "elfogadható időn belül" fel kellene tőkésíteni a Magyar Nemzeti Bankot mínusz 1855 milliárd forintról plusz 10 milliárdra. Ha a legsikeresebb éveket nézzük, akkor is nyolc év kell hozzá, de az átlagos nyereséget tekintve bőven több mint egy évszázadra lenne szükség. Vagy az adófizetőknek kell a zsebükbe nyúlniuk nagyon
Az elmúlt napok magas átlaghőmérséklete miatt jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével hétfőtől Budapesten és Pest vármegyében is elrendeli a tűzgyújtási tilalmat - közölte a Nébih hétfőn az MTI-vel.
A kormány a háborúellenes akcióterv keretében arról döntött, hogy védelmi hozzájárulást kell fizetnie minden olyan multinacionális vállalatnak, amely a háborús időkben extraprofitra tett szert
Az Európai Unió tagországainak szuverenitása és identitása mellett, az illegális bevándorlás ellen emeltek szót a Patrióták Európáért EP-frakciót alkotó tömörülés résztvevői a frakció hétfői alakulóülését követő sajtótájékoztatón – írja az MTI.
Látványos volt a Ferrari visszaesése a relatív erősorrendben az elmúlt négy futamon, amire nyomós magyarázat is van: a csapat mellényúlt a fejlesztésekkel, az imolai alapoktól kell elölről kezdeniük az egészet.