Idei harmadik dobogós helyezését szerezte meg a túraautós TCR Europe sorozatnak, azaz a kategória Európa-bajnokságának Spa-Francorchamps-ban rendezett szombati második futamán Losonczy Levente.
30 milliárd forinttal emelik a Napenergia Plusz Program keretösszegét. A pályázaton ingatlanonként akár 5 millió forinttal támogatják a háztartásokat a zöldenergia termelésében és tárolásában.
Az elmúlt időszakban sok járatkéséssel és -törléssel kellett szembesülniük az utasoknak a reptereken Európa-szerte, Budapesten is sok esetben kaotikus volt a helyzet. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a helyzet mielőbbi megoldása miatt berendelte a HungaroControl vezérigazgatóját. Arra kérte, hogy azonnal készítsen egy intézkedési tervet, amive
Fontos a trendek követése, de jelen esetben nemcsak a divat diktál, ugyanis lelki okokból is érdemes lehet átfestened a fürdőszobát. Mutatjuk, milyenre.
A magyar olimpiai csapat tagjai számunkra hősök, sportáguk legjobbjai, példaképek - mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a párizsi játékokra utazó sportolók ünnepélyes fogadalomtételén hétfőn Budapesten, Müpában.
A forróságban nincs kedved sütni-főzni? Ezért a receptért érdemes bekapcsolni a sütőt: a csirkeszárny gyorsan elkészül, a hűsítő relish pedig jól fog esni a melegben.
A 19-29 évesek szerint 18 százalékos volt a májusi infláció, szemben a 4 százalékos tényadattal – ezt mutatja a K&H Ifjúsági indexe. A második negyedévben átlagosan 18 százalékos drágulásról számoltak be, ami nem mutat jelentős változást az első negyedéves felmérésben szereplő 19 százalékos átlaghoz képest, ugyanakkor jóval meghaladja a hivatalos s
Karácsony Gergely a Kúria vasárnapi döntése után azzal vádolta meg az alkotmánybírókat, hogy vélt vagy valós politikai elvárásoknak akarnak megfelelni.
Szerdáig pótolhatják a felsőoktatásba felvételizők a még hiányzó dokumentumaikat az e-felvételi felületén, a jelentkezéskor megadott képzések sorrendjének módosítására azonban még jövő keddig van lehetőségük - közölte az Oktatási Hivatal hétfőn.
A két együttes egészen eltérő stílust képviselve jutott el az elődöntőig. Míg a spanyolok dinamikus és igencsak látványos támadófutballal rukkoltak elő, addig a franciák játékát leginkább a pragmatizmus jellemzi. De mégis mire lehet elég ez a hozzáállás egymás ellen, hol dőlhet el a párharc, kik a kulcsjátékosok és milyen meccskép várható? Felvezet
Szerdáig pótolhatják a felsőoktatásba felvételizők a még hiányzó dokumentumaikat az e-felvételi felületén, a jelentkezéskor megadott képzések sorrendjének módosítására azonban még jövő keddig van lehetőségük - közölte az Oktatási Hivatal (OH) hétfőn az MTI-vel.
Hirtelen feltámadt a szél Király Linda körül, aki nem olyan rég még egy interjúban arról beszélt, hogy milyen nehéz a társkeresés, de lehet, már össze is jött az egyik hazai énekessel.
A Mindennapok Bajnokai program egy nagyon inspiráló országos összefogás a paralimpiai sportolók támogatására. Így kell tenni egy jobb, elfogadóbb, támogatóbb társadalomért!
2023 második felében jelent meg a Magashegyi Underground legutóbbi, Egymáshoz rövid az út című albuma, amelyet az idei koncertszezonban számos helyszínen – többek közt a Művészetek Völgye PEMA udvarában is – hallhat a közönség. A dalokról és az előadói létezés lélekemelő, transzformatív hatásáról a zenekar énekesnőjével, Bocskor Bíborkával beszélge
A Napnak való túlzott kitettség növeli a bőrrák kialakulásának kockázatát, de mekkora sugárzás számít soknak? Az UV-sugárzás mértékét az UV-index segítségével állapíthatjuk meg, ez a skála megmutatja, milyen védelmet érdemes alkalmaznunk.
A Kúria számára akar feltételeket állítani Karácsony Gergely, miután arról döntöttek, hogy a főpolgármester-választáson leadott érvényes szavazatokat is újra kell számlálni.
A Leicester City július 5-i bejelentése szerint a BC.GAME iGaming platformmal kötött 40 millió dolláros megállapodása mérföldkőnek számít. Az angol labdarúgócsapat „hivatalos fő partnereként” a Premier League 2024-25-ös szezonjától kezdve a BC.GAME márkajelzése szerepel majd a Leicester City férfi csapatának mezein, ahol kiemelkedő helyen foglal he
A Legjobb Feltörekvő Piaci Részvény Alap lett a Generali Amazonas Latin Amerika Részvény Alap a Privátbankár.hu Klasszis 2023-as szavazásán. Ennek apropóján beszélgetett Móra Mátéval, a Generali Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzserével Vég Márton újságírónk.
Az Európai Unió intézményeként működő Európai Innovációs és Technológiai Intézet egészségügyre fókuszáló szervezete, az EIT Health tanulmányt készíttetett arról, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük az egészségügyi startupoknak, és hogy hogyan járulnak hozzá ezek leküzdéséhez a szervezet vállalkozásfejlesztési programjai az InnoStars régióba
Sajnos kevesen ismerik a fájdalmasan korán elhunyt kiváló lírai tenor, Réti József nevét, de aki csak egyszer is hallotta a hangját, az biztos, hogy vadászni fogja a vele készült felvételeket.