Védelmi hozzájárulást kell fizetnie minden olyan multinacionális vállalatnak, amely a háborús időkben extraprofitra tett szert; a hozzájárulást a bankszektornak, a multiknak és az energiacégeknek kell megfizetniük – jelentette be a július 8-i rendkívüli kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter.
A kilenc hónapra született egészséges csecsemőt a gyanú szerint a fiatalkorú anya élettársa megfojtotta, egy zacskóba tette, majd a ház derítő aknájába dobta.
Közleményt adott ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, ugyanis kedden a szakemberek ellepik majd a Margitsziget környékét. A bejelentéstől nem kell megijedni, a katasztrófavédők bemutatót tartanak majd a Duna margitszigeti szakaszán, a pesti oldalon.
Közel három kilogramm kábítószert, 93 ezer eurót, nyolc lőfegyvert lefoglaltak és 131 embert előállítottak egy, a belga főváros Gare de Midi nevű pályaudvarának környékén három hónapon át tartó, kábítószer-kereskedő hálózatok felszámolásával összefüggő rendőrségi művelet során - közölte a rendőrség tájékoztatása alapján az RTBF belga közszolgálati
A tervek szerint 7-8 ezer olyan kézi visszaváltópont lesz az országban, ahol mindenki kényelmesen, a lakókörnyezetéhez közel meg tudja oldani az italcsomagolások visszaváltását, a kezelési jutalék pedig ösztönözheti a kiskereskedőket – mondta az InfoRádióban a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Egy friss felmérés szerint négyből három amerikai állítja, hogy nincs meg a pénzügyi biztonsága, és úgy érzi, ehhez többet kellene keresnie. A megkérdezettek elmondták, hogy az anyagi biztonságérzetükhöz átlagosan 186 ezer dollárt kell keresniük – ez több mint kétszerese annak a 79 209-nek, amit a statisztikák szerint 2022-ben átlagosan kapott egy
A tankerületek lapunknak küldött válaszai alapján ők szakmai szempontokat vesznek figyelembe, és van, ahol formailag is hibás volt a pályázat. A települések megválasztott ellenzéki polgármesterei szerint a tantestület támogatta az igazgatók maradását.
Többségi tulajdont szerez leányvállalatán, a Gránit Biztosítón keresztül a Posta Biztosítókban a Waberer’s Csoport - közölte a vállalat. A tranzakció keretében a Gránit Biztosító közel 67 százalékos részesedést szerez a Magyar Posta Életbiztosítóban és a Magyar Posta Biztosítóban. A terjeszkedéssel a több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő
Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn felszólította a nemzetközi közösséget és a nagyhatalmakat, hogy segítsenek megteremteni az ukrajnai háború enyhítéséhez szükséges feltételeket, elősegítve a Kijev és Moszkva közötti közvetlen párbeszéd újraindítását - közölte hétfőn a kínai külügyminisztérium.
A Brit Nagydíj után egy nappal a Ferrari bejelentette a hírt, ami erős sejtésként már hetek óta tartotta magát a Forma-1-es paddockban. Távozik a posztjáról Enrico Cardile, a csapat technikai igazgatója.
Háború van – fizetni kell a nagy cégeknek. A kormányüléseken egy háborúellenes akciótervről is döntött a kabinet. Fellépnek a háborús propaganda ellen is.
Emmanuel Macron francia államfő hétfőn nem fogadta el miniszterelnökének, Gabriel Attalnak a lemondását, s arra kérte, hogy a folyó ügyek irányításával biztosítsa az ország stabilitását az előrehozott nemzetgyűlések választásokat követően, amelyek előző napi második fordulójában a radikális baloldali Engedetlen Franciaország, a Kommunisták, a Zölde
Több mint húsz Bukarestből induló, illetve oda érkező járatát törölte hétfőn a román Tarom állami légitársaság, miután minden érintett járatnál a személyzet legalább egy tagja beteget jelentett.
A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér júniusban jelentős növekedést mutatott mind az utas-, mind a cargo forgalomban. Az utasok száma meghaladta az 1,5 milliót, ami a járvány előtti, 2019-es rekordév hatodik havi adatához képest is magasabb - közölte az Airportal.hu.
"Én ismerem az oroszokat. Ők mások, mint mi. Más a történelmük, más a kultúrájuk, más az ösztönük és a hozzáállásuk. Másképp értelmezik a szabadságot és másképp a nemzeti szuverenitást" – mondta Orbán Viktor a Bildnek.
Szoboszlai Dominik hazánk nagy büszkesége, és nemcsak amiatt, mert elképesztő sikereket ér el a sportban, hanem mert egy végtelenül szerethető, melegszívű ember. Ezt legújabb tette is bizonyítja!
A Kossuth-díjas koreográfus azt javasolja, hogy a megszűnés szélére került társulatok melletti kiállásként a támogatott együttesek se fogadják el ezt a helyzetet.