2024. július 8. hétfő

júl. 8
12:00
Európába is jön a Honda belső égésű motoros kupéja! (Autónavigátor)
45 évvel ezelőtt jelent meg Európában az első Prelude, amelyet 5 generáción keresztül, 2001-ig értékesítettek. Tavaly a Japán Mobilitási Kiállításon
júl. 8
12:00
Le Pen csatlakozik a Patrióták Európáért csoporthoz, Orbán pártja ezzel a harmadik legerősebb frakció lesz (vg.hu)
Mindenki Marine Le Pen bejelentésére vár.
júl. 8
12:00
Vízerőművet tervez a román kormány az Erdélyi-szigethegységben (Gyártástrend)
Szivattyús energiatároló vízerőművet építtetne a román kormány az Erdélyi-szigethegységben, a megvalósíthatósági tanulmányra kiírt tenderre két ajánlat érkezett - írja az economedia.ro.
júl. 8
12:02
Robbantott a Duna House, a brutális növekedés után ugrik az árfolyam is (vg.hu)
Új rekord a hazai hitelközvetítési szegmensben.
júl. 8
12:03
Tragédia: Holtan, vérbe fagyva találtak a festőművészre (Magyar Hírlap)
A szomszédok szerint az 51 éves festőművészhez járó társaság egyik tagja lehet a gyilkos, a feltételezett tetteseket már el is fogták.
júl. 8
12:03
Jelenteni kell a hatóságnak a fásítási célú fakitermelést (Agrárágazat)
Idén július 1-től kizárólag a Nébih elektronikus felületén nyújthatóak be a fásításban tervezett fakitermelésekre vonatkozó bejelentések.
júl. 8
12:03
Körülbelül ez a válogatott szintje, csak az előző időszakban nem ehhez szoktunk (Mandiner)
Az, amit Marco Rossi szeretett volna elérni az előző években, szerintem nem sikerült. Interjú.
júl. 8
12:03
Vad pletykák terjengenek Király Lindáról és L. L. Juniorról: most kiderült az igazság (naphire.hu)
A Bors egyik olvasója azt állítja, hogy csókolózni látta Király Lindát és L.L. Juniort csütörtök éjszaka a Lupa Beach-en. Az énekesnő a lap megkeresésére tiszta vizet öntött a pohárba.
júl. 8
12:05
Hoppá: Medvegyev megdicsérte Stoltenberget (Mandiner)
Nem várt helyről kapott elismerő szavakat a NATO főtitkára.
júl. 8
12:24
Pénzügyminisztérium: a gazdaság visszatért a növekedési pályára - adatok (Infostart)
A magyar költségvetés az erős nyomás alatt is garantálja a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához szükséges forrásokat - közölte a Pénzügyminisztérium.
júl. 8
12:24
A kormány újabb sarcokról döntött, amit háborúellenes akciótervnek neveztek le (Piac és Profit)
Politikai és költségvetési megszorításokat neveztek el háborúellenes akciótervnek. Jön a valutaátváltási illeték.
júl. 8
12:24
Időjárás: itt a rossz hír az idei nyárról, sokkoló, ami kiderült (Blikk)
Ez nagyon nem jó.
júl. 8
12:24
Itt a Lidl válasza a GVH vizsgálatára – szerintük jogszerűen jártak el (Mindmegette)
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.-vel szemben, azzal az indokkal, hogy a bolt piacelsőségről szóló szlogenje megalapozatlan. A Lidl most reagált a feltevésre.
júl. 8
12:24
Marine Le Pen pártja is csatlakozik Orbánék új frakciójához (Blikk)
Marine Le Pen pártja, a francia Nemzeti Tömörülés (RN) szintén csatlakozik a Patrióták Európáért frakcióhoz. Az RN az egész EP legnagyobb küldöttségét adja harminc képviselővel. Így már kilencre nőtt a tagok száma. A frakció megalapításához összesen 7 országból van szükség pártokra. Hidvéghi Balázs szerint "Brüsszel végre meg fogja hallani az ember
júl. 8
12:24
Új labdákkal játsszák az Eb utolsó három mérkőzését (Infostart)
Az UEFA bejelentette, hogy új külsejű labdákkal játsszák a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság elődöntőit és a vasárnapi döntőt.
júl. 8
12:24
Szacsvay László legendás lecsó receptjét árulta el (Metropol)
Szacsvay László lecsójának a sör és a zsenge tök a titka
júl. 8
12:24
5 érv, amely szerint közel a Btc bikás trendfordulója (Kripto Akadémia)
A Bitcoin árfolyam-volatilitás és az öt hónapos mélypontok ellenére számos kulcsfontosságú mutató arra utal, hogy még mindig van miért bikás hangulatúnak lennünk. Az alábbiakban bemutatunk öt érvet, ami a BTC árfolyam-pályájának lehetséges megfordulására utal. Bikás divergencia növeli a BTC fellendülés kilátásait A Bitcoin július elejét viharosan i
júl. 8
12:24
Kánikulariadó! Tűzgyújtási tilalom Budapesten és Pest vármegyében is (Adózóna)
Az elmúlt napok magas átlaghőmérséklete miatt jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével hétfőtől Budapesten és Pest vármegyében is elrendeli a tűzgyújtási tilalmat. Emellett fenntartják a tűzgyújtási tilalmat
júl. 8
12:24
Mit jelent, ha azt álmodom, hogy zuhanok? Utánajártunk a 7 leggyakrabban előforduló álom jelentésének (Joy)
Biztosan te is tapasztaltad már, hogy vannak olyan álmaid, amelyek gyakran ismétlődnek. Legyen az üldözés, zuhanás vagy egy szeretett személy elvesztése, neked is gyakran vannak visszatérő álmaid, melyeknek nem tudod az okát? Ne aggódj, segítünk az álomfejtésben!
júl. 8
12:24
Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el Pest vármegyében (ProfitLine)
Az elmúlt napok magas átlaghőmérséklete miatt jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével hétfőtől Budapesten és Pest vármegyében is elrendeli a tűzgyújtási tilalmat - közölte a Nébih hétfőn az MTI-vel.
júl. 8
12:24
Jócskán megemeli a kormány a lakossági napelemes pályázat keretét! (Portfolio)
Már több, mint 18 ezer támogatási kérelmet jóváhagytak az új lakossági napelemes és energiatárolós pályázaton, amellyel kimerült a 75,8 milliárd forintos eredeti támogatási keret, ezért a kormány kedd estétől felfüggeszti a pályázat előregisztrációs folyamatát, és egyúttal 30 milliárd forinttal megemeli a pályázat keretösszegét a további igények le
júl. 8
12:24
Kemény üzenetet küldtek a légitársaságoknak a Kormányinfón (ATV)
A kormány a légiközlekedésben tapasztalható késések miatt azt várja el a légiközlekedés valamennyi szereplőjétől, beleértve a HungaroControlt is, hogy készítsenek akciótervet, minden információt folyamatosan biztosítsanak az utasoknak, a földi kiszolgálás pedig radikálisan gyorsítsa a folyamatokat - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter hé
júl. 8
12:24
Hallgassa vissza – Aczél Petra Napi jegyzete (hirado.hu)
Ebben a részben Aczél Petra kommunikációkutató, egyetemi tanár mondja el gondolatait.
júl. 8
12:24
Egy kijevi gyerekkórházat bombáztak le az oroszok (444.hu)
Vitalij Klicsko főpolgármester szerint Kijev most élte át a legsúlyosabb bombázást a háború kitörése óta.
júl. 8
12:24
Ezért a csodaszép magyar vívóért vannak oda az Exatlon jóképű sztárjai (Ripost)
Szűcs Luca elbűvölte a sport reality sztárjait.
júl. 8
12:24
Hat magyar csapat indul az európai röplabdakupákban (m4sport.hu)
A női bajnoki címvédő Vasas a harmadik kalapból várja a BL-sorsolást.
júl. 8
12:24
Vilmos óriási titkot őriz: a herceg retteg attól, hogy fény derül a féltve őrzött ügyre (Femcafe)
Bár a trónörökös kapcsán a legtöbben úgy gondolják, élete egy nyitott könyv, és egyáltalán nincsenek titkai, Harry szerint ez egyáltalán nem igaz, sőt mi több, ő is őrzi bátyja jó pár hétpecsétes ügyét.
júl. 8
12:24
PM: visszatért a magyar gazdaság a növekedési pályára (vg.hu)
Júniusban 3236 milliárd forint ment el nyugellátásra.
júl. 8
12:24
Itt a bizonyíték, hogy Katalin hercegné olyan anya, amilyet még nem látott a királyi család (Glamour)
Katalin hercegné ismét bebizonyította, hogy fantasztikus anya! Még ebben az embert próbáló időszakban is a gyerekei jólléte a legfontosabb számára, és ezt tetteivel is bizonyítja.
júl. 8
12:24
Egész évben vágysz a friss zöldégekre? Itt a savanyítás ideje! (BorsOnline)
Ha szeretnénk megőrizni a nyár ízeit, érdemes a kertünkben termő zöldségeket eltenni télire.
júl. 8
12:24
Magyar Péter beszólt Gulyásnak: "Én nem akartam a te bulizási és egyéb szokásaiddal fárasztani a nyilvánosságot, de ha gondolod, változtathatunk ezen" (SzMo)
Júniusban az Ötkert nevű szórakozóhelyen biztonságiak dobták ki a Tisza Párt politikusát, miután verekedésbe keveredett. Erről is szó volt a hétfő reggeli kormányinfón.
júl. 8
12:24
Harry herceg nincs jól lelkileg, ez az, ami a legnehezebb számára Meghan Markle mellett (Sassy)
Egy családi barát szerint komoly gondok vannak.
júl. 8
12:24
1 millió dolláros bug bounty programot hirdet a Solana lánc validátor (KriptoMagazin)
A Solana fejlesztői hamarosan esélyt kapnak arra, hogy akár 1 millió dollárt is keressenek azzal, hogy július 10-től, szerdától kezdve hibákat találnak a hamarosan megjelenő “Firedancer” független validáló kliensben. A bug bounty programot – amely az első ilyen jellegű program a Firedancer számára – a Jump Crypto kínálja, és az Immunefi bug bounty
júl. 8
12:24
Kórházból lesz megamúzeum Nápolyban (kultura.hu)
Egy egykori nápolyi kórházat és szegényházat alakítanak át, a Nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeum új épülete lesz majd.
júl. 8
12:26
Hatalmas fennakadásokkal indul a hét Budapesten, megbénult a főváros (Portfolio)
Komoly fennakadásokkal indul a hét Budapesten, miután több útszakaszon is lezárások vannak - számolt be az Index.
júl. 8
12:26
Wolff: Igazi tündérmese! Lewisról lehullt a teher! (m4sport.hu)
Írni sem lehetett volna szebb forgatókönyvet Lewis Hamilton és a Mercedes utolsó közös hazai versenyéhez Toto Wolff szerint. A csapatfőnök úgy érzi, korábban kétkedő bajnoka most felszabadult.
júl. 8
12:26
Már csaknem 25 millió elektromos autó koptatja az aszfaltot Kínában (vg.hu)
Minden korábbinál több új NEV járművet helyeztek fogalomba a második legnépesebb országban.
júl. 8
12:27
Történelmi fordulat: meglepő végeredmény született a francia választásokon, Macron számítása bejött? (SzMo)
Az eredmények alapján egyetlen pártszövetség sem szerzett abszolút többséget az 577 fős nemzetgyűlésben, amihez 289 mandátum szükséges. A következő napokban derül ki, hogyan alakul Franciaország politikai jövője ebben az új helyzetben.
júl. 8
12:27
Kourtney Kardashian elárulta, hogyan tartja fitten a vagináját – Szülés után is fontos számára az ép nemi szerv (Life)
Kourtney Kardashian a The Kardashian című reality műsorban elárulta, hogyan tartja fitten és épen a vagináját negyedik gyereke születése után.
júl. 8
12:27
Arcpirítóan szűk bikini feszül Dobó Kata testén, ilyen csodanőért a miniszter is újra félrelépne (Promotions)
Dobó Kata extrém szűk bikiniben feszít a fotóján.
júl. 8
12:27
Szoboszlai Dominik szégyelli a barátnőjét? (Magyar Hírlap)
A focista Buzsik Borka nélkül távozott a koncertről.
júl. 8
12:27
A féket és a gázt is nyomja kormány a bankolásban (Bank360 blog)
Egyszerre akarja növelni és fékezni a bankolás költségeit a kormány: ötven százalékkal emeli a tranzakciós illetéket, de díjstopot vezet be a bankszámlákra. Utóbbi részletei még nem ismertek, de tartani lehet attól, hogy olyan hatása lesz, mint az árstopoknak az élelmiszerboltokban. Ugyanúgy nem lesz olcsóbb a bankolás, ahogy a bevásárlás sem lett
júl. 8
12:27
Így teljesítettek a legnagyobb médiacégek (MMonline)
Kicsit javult a helyzet 2022-höz képest, de az elmúlt év reálértéken ismét csökkenést hozott a legnagyobb hazai médiavállalatok számára. Csak néhányan tudták legalább az infláció mértékével növelni az árbevételüket. Ugyanakkor ez a cégek eredményességén kevésbé hagyott nyomot, a döntő többségük profittal zárta a 2023-as esztendőt. Az elmúlt négy év
júl. 8
12:27
Matteo Salvini is csatlakozik Orbán Viktorék szövetségéhez (Demokrata)
Matteo Salvini egy X posztban bejelentette: a Liga csatlakozik a szuverenista csoporthoz.
júl. 8
12:27
Marine Le Pen pártja csatlakozik Orbánék szuverenista frakciójához (Mandiner)
A Patrióták Európáért az új csatlakozókkal a harmadik legnagyobb képviselőcsoporttá válhat az Európai Parlamentben.
júl. 8
12:27
Salvini: A harmadik legerősebb alakulat lesz a Patrióták Európáért formáció (Magyar Nemzet)
Politikai átrendeződésnek leszünk szemtanúi a héten, amely jelentősen megváltoztatja az európai erőviszonyokat – jelentette be Matteo Salvini, a Liga elnöke az olasz sajtónak.
júl. 8
12:27
Itt a vége: Friderikusz Sándor is lemondja a 444-előfizetését a Gyurcsány-gyalázás miatt (Nyugati Fény)
Betelt
júl. 8
12:27
Hat tipp a zökkenőmentes, biztonságos nyári autós kiránduláshoz (Autószektor)
Amennyiben busszal, repülővel vagy vonattal megyünk, a jármű felkészítéséért az adott társaság szakemberei felelnek. Amennyiben azonban a saját autónkkal indulunk útnak, akkor már a mi felelősségünk, hogy megfelelően felkészítsük autónkat a biztonságos utazásra. Összeszedtük 6 pontban, hogy mire érdemes odafigyelni, ha gépkocsival vágunk neki a nag
júl. 8
12:27
Kit érdekel a köridő, amikor tripla 20-at is lehet dobni! – egy F1-es pilóta legyőzte a darts új sztárját (Racing)
A Brit Nagydíj hétvégéjén megjelent a silverstone-i paddockban Luke Littler, hogy kihívja az F1-es mezőnyt egy dartspárbajra.
júl. 8
12:27
Szolgáltatások az Eu-ban: az előző hónaphoz képest és éves összevetésben is nőtt a volumen 2024 áprilisában (Üzletem)
Az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbit pedig 4,2 százalékkal haladta meg a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2024 áprilisában – tájékoztatott az Eurostat.

Keresés