2024. július 8. hétfő

júl. 8
8:48
Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés (ProfitLine)
Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BUX 219,04 pontos, 0,3 százalékos csökkenéssel, 72 132,83 ponton zárt pénteken.
júl. 8
8:48
Itt a legnépszerűtlenebb szakok listája: lasszóval kell fogni a hallgatókat (Pénzcentrum)
Néhány hét és kihirdetik a felsőoktatási ponthatárokat. A legnépszerűbb szakok széles körben ismertek, azonban jóval kevesebb szó esik a legnépszerűtlenebbekről. Az Eduline összegyűjtötte az olyan szakokat, amelyeket alig jelöltek meg idén a felvételizők első helyen.
júl. 8
8:48
Nem tudta micsoda értéket lopott: hiába a nagy értékű kincs, alig kaszált rajta valamit (Pénzcentrum)
A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz két férfi ellen, akik közül az egyik ellopott egy közel 2 millió forint értékű kerékpárt, míg a másik azt mindössze 10 ezer forintért átvette tőle - közölte a Fővárosi Főügyészség.
júl. 8
8:48
Ezt te sem találod ki! – ez most a legdrágább használt autó a magyar portálon, 2 nagy sikerű filmben is szerepelt (Ripost)
Jelenleg egy Mercedes a legdrágább, közel 356 millió forint.
júl. 8
8:48
Elkelt az a Lexus, ami miatt csúnyán berúgtak a mérnökök (Autónavigátor)
A Lexus olyan sikeres két évtizedet tudhatott maga mögött, hogy 2010-ben már megengedhetett magának egy maroknyi számban készülő szupersportautót. Már
júl. 8
8:48
Mindenkinek elállt a lélegzete: Örökre visszavonul a pankrátorból lett filmsztár (BorsOnline)
A sportoló döntése a közönséget is sokkolta.
júl. 8
8:51
Gyengélkedik a magyar fizetőeszköz (Magyar Hírlap)
Az euró jegyzése hét órakor 392,56 forintra erősödött a péntek esti 392,31 forintról.
júl. 8
8:51
A francia játékosok folytatják a harcot a választások után (Magyar Nemzet)
Aurélien Tchouaméni, Jules Koundé, Ousmane Dembélé és Marcus Thuram is üdvözli a francia választások eredményét.
júl. 8
8:51
Befutottak a friss hírek: Mutatjuk a megismételt választások eredményeit (Nyugati Fény)
Itt vannak
júl. 8
8:53
Nincs vége: Egészen elképesztőt húzott Orbán Viktor a botrányt kavaró moszkvai látogatása után (Nyugati Fény)
Orbán "békemisszója" most épp Kína fővárosába kalauzolt minket.
júl. 8
8:54
Véget ért egy fejezet a NASA-nál, a Hold és a Mars a cél (Infostart)
Véget ért helyi idő szerint szombaton az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) marsi életkörülményeket szimuláló kísérlete, a részt vevő négy önkéntes - két nő és két férfi - több mint egy évet követően elhagyhatta a texasi Houstonban kialakított 160 négyzetméteres létesítményt.
júl. 8
8:54
Hidvéghi Balázs: Marine Le Pen pártja, a francia Nemzeti Tömörülés is csatlakozik a Patrióták Európáért frakcióhoz (HírTV)
A hírt Jordan Bardella, a párt elnöke jelentette be. Ezzel már kilencre nőtt a tagok száma és még nincs vége! Brüsszel végre meg fogja hallani az emberek hangját! – írja Facebook-bejegyzésében Hidvéghi Balázs EP-képviselő.
júl. 8
8:54
A szélsőséges időjárás ellenére rekord gabonatermés lehet az idén, de a minőséggel vannak bajok (vg.hu)
Sok gabona terem globális szinten, de a minőség nem megfelelő.
júl. 8
8:54
Az adatvezérelt megoldások a divatiparban is hatékonyak (Digital Hungary)
A divatipar szereplőinek, gyártóknak és kereskedőknek is számos kihívással kell megküzdeniük a versenyben maradáshoz. Az online kereskedelem elterjedésével jelentősen megnőtt azon vásárlók száma, akik összehasonlítják a különböző platformok és termékek árait, figyelembe veszik a fenntarthatósági szempontokat és az etikus gyártást. A változó vásárl
júl. 8
8:54
5 jel, hogy túl kedves vagy másokkal – és ez nem tesz jót neked (Bien)
Sokan azt hiszik, hogy a kedvesség mindig erény, de van egy pont, amikor a túlzott előzékenység már egyenesen káros lehet. Amikor valaki azt mondja, hogy "túl kedves vagy", az sok esetben nem bók, hanem figyelmeztetés…
júl. 8
8:57
Friss információk a már szarvasmarhát is fertőző madárinfluenzáról (Agrofórum)
Március 25-én az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (Usda), az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (Fda) és a Betegség-ellenőrzési és Megelőzési Központ (Cdc) bejelentette, hogy a magas patogenitású madárinfluenza, különösen az A típusú (H5N1) madárinfluenza vírusát először azonosították amerikai tejelő szarvasmarhákban. Ezzel kapcsolatb
júl. 8
8:57
Ben Affleck az utolsó holmijait is elvitte Jennifer Lopezzel közös villájukból (Life)
A pár tagjait egy ideje mindig külön látni, ami azonban meglepő, a jegygyűrűjűket mindketten viselik. Jennifer Lopez inkább nyaralgat, Ben Afflecket pedig folyton Los Angelesben kapják lencsevégre.
júl. 8
8:57
Rákra utalhat ez a nem várt helyen jelentkező tünet (Magyar Hírlap)
Előfordul, hogy a tumor kialakulásának helyétől jóval messzebb, a test egy távoli pontján jelentkeznek az első tünetek.
júl. 8
8:57
Földi László: Németországnak harangoztak (Demokrata)
Visszatérhet a normalitáshoz és a békéhez Európa? – Ezt a kérdést járták körbe Bayer Zsolt és Földi László. Videó!
júl. 8
8:57
Orbán és Trump békét akar (Magyar Nemzet)
Ifjabb Donald Trump szerint elég volt az állandó háborúkból.
júl. 8
8:57
Szorul a hurok Joe Biden körül: óvodás útmutatóval közlekedik (AC News)
A Fehér Házból kiszivárgott roppant kínos dokumentum további kétségeket ébreszt Biden alkalmasságával kapcsolatban.
júl. 8
8:57
Tusk: Varsó örül a francia eredményeknek (Telex)
Moszkvában csalódást, Kijevben megkönnyebbülést hozhat a francia baloldali szövetség választási győzelme, írta a lengyel kormányfő. A választás éjszakáján kisebb rendbontás is volt Párizsban.
júl. 8
8:57
Ha nyaralni készül, ennek a hírnek nem fog örülni: gyengült a forint (naphire.hu)
Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 8
9:00
Gigabírságot kapott a Boeing: hihetetlen összeget kell befizetnie a cégnek (Blikk)
A Boeing beleegyezett, miszerint bűnösnek vallja magát abban, hogy szervezett módon vezette félre a nyilvánosságot az egyes típusaira jellemző tervezési és minőségi problémákkal kapcsolatban. Akár 487 millió dollár bírságot (körülbelül 177 milliárd forint) is fizethet a büntetőeljárás elkerülése érdekében. Az amerikai repülőgépgyártó rövid közlemén
júl. 8
9:00
Kulcsár Edina már nem tetszik úgy G.w.M-nek, mint régen, Dávid Petra majd kicsattan a boldogságtól (Metropol)
Akadt itt minden elrontott randitól, a cuki unokázáson át a rossz hajszín választásig.
júl. 8
9:00
Fontos megállapodás hosszabbítottak meg a kártyatársaságok az EU-val (Portfolio)
A Visa és a Mastercard vállalta, hogy további öt évig fenntartja Európában a máshol kibocsátott kártyákra vonatkozó interchange díjak korlátozását - közölte az Európai Bizottság a Finextra bszámolója szerint.
júl. 8
9:02
Bűnösnek vallotta magát a Boeing (Portfolio)
A Boeing beleegyezett abba, hogy bűnösnek vallja magát bűnszervezetben elkövetett csalás vádjában, ezzel pedig lezárul az amerikai igazságügyi minisztérium (DOJ) két halálos 737 MAX balesettel kapcsolatos vizsgálata.
júl. 8
9:03
Balesetek, torlódások országszerte (Magyar Hírlap)
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló eseményeket tett közzé az Útinform.
júl. 8
9:03
Ez az a nap, amikor Németországban felismerték: erre a Magyarországra nagy szüksége van az Európai Uniónak (Mandiner)
Megfejtették, miért dühösek a nyugati diplomaták Orbán Viktorra.
júl. 8
9:03
Ritka leminősítést kapott az Nvidia, bajban a részvény árfolyama? (BitcoinBázis)
Az Nvidia részvényárfolyama a 2022-es AI-őrület óta töretlenül növekszik, az elmúlt két évben közel nyolcszorosára nőtt a nemrégiben 10:1 arányú felaprózódáson keresztülmenő részvény árfolyama. Nem véletlen, hiszen ezzel a legtöbb iparági elemző szerint a világ legrégebbi és legbefolyásosabb tőzsdeindexébe, a Dow Jones-ba szeretne bekerülni a tech-
júl. 8
9:04
Piaci manipulációt tárt fel egy tőzsdei cégnél az MNB, bírság és feljelentés lett a vége (Portfolio)
Az MNB 15 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Forrást a piaci visszaélésekről szóló uniós rendelet megsértése miatt. A tőzsdei kibocsátó saját értékpapírjai visszavásárlása során hamis, félrevezető jelzéseket adhatott a befektetőknek a Forrás/T és Forrás/OE részvények forgalmát, keresletét és kínálatát, illetve árfolyamát illetően.
júl. 8
9:06
"Egyszer belehalok" – vallott a milliomos embercsempész (Infostart)
"Felkészültem a halálra" – mondta az Európában tevékenykedő egyik embercsempész, aki tavaly egymillió eurót keresett. A magát csak Taha néven említő férfi a Sky News-nak nyilatkozott a jövedelmező üzletről, amelyben rivális bandák fenyegetik egymást.
júl. 8
9:06
Meddig folytatódhat a drágulás a magyar boltokban? Itt vannak az előrejelzések (Pénzcentrum)
Júniusban is a jegybanki célsávon belül, azaz 4% alatt maradhatott az éves infláció Magyarországon. A Portfolio által megkérdezett szakértők előrejelzései szerint a Központi Statisztikai Hivatal holnap 3,9%-os inflációt közölhet. A friss elemzői előrejelzések konszenzusa növekvő optimizmusról árulkodik az inflációval kapcsolatban.
júl. 8
9:06
Máris erősödésbe kapcsolt a forint (Portfolio)
Kis gyengüléssel kezdte a napot a forint, miután múlt hét végén a jegyzés eltávolodott a 400-as szinttől az euróval szemben, ám gyorsan erősödésbe fordultunk. A dollár mozgatja a forint ma is.
júl. 8
9:09
A médiatudatosságról szól az NMHH Podcast új része (MMonline)
A gyermekek egyre korábban lépnek be a digitális térbe: a hét-nyolc évesek körében az elmúlt három év alatt megduplázódott a saját telefonnal rendelkezők aránya. A jó szülői minta és a tudatos médiahasználat fiatalkorban is egyre fontosabb, a gondviselők mégis hajlamosak magukra hagyni gyermekeiket az online világban. Egyebek mellett erről is szó l
júl. 8
9:09
Vezető német lap védte meg hazánkat, a tudósító szerint csak drukkolni lehet annak, amit Orbán csinál (Magyar Nemzet)
Ulrich Reitz érthetetlennek tartja az EU kritikáját Orbán Viktor útjával kapcsolatban.
júl. 8
9:09
Ennyivel drágult a magyar családok egyik kedvenc nyári programja (Forbes)
A nevezési díj egységáron van, családi kedvezmény nincs, így egy négytagú családnak már mélyen a zsebébe kell nyúlnia.
júl. 8
9:12
Netanjahu "alapelveket" jelentett be a túsztárgyalások folytatásához (hirado.hu)
Benjámin Netanjahu kormányfő a túsztárgyalásokon az izraeli delegáció mozgásterét meghatározó "alapelveket" jelentett be vasárnap este.
júl. 8
9:12
Óriási a botrány Le Penék bukása után, lángokban áll Párizs (ATV)
Rendőrök és tüntetők csaptak össze Párizsban a francia választások második fordulója után.
júl. 8
9:12
Kozsó reagált volt felesége vádjaira: Soha nem fordítottam hátat a lányomnak! (SzMo)
Volt felesége a Storynak mondta el, hogy az énekes nem is kíváncsi a közös lányukra. Kozsó most hosszú közleményben próbálta tisztázni a helyzetet.
júl. 8
9:15
Egy szokatlan és nagyon egészséges reggelit neveztek meg a szakemberek (Magyar Hírlap)
Madonna is erre esküszik.
júl. 8
9:15
Júniusban is megdőlt a globális melegrekord (Demokrata)
A globális átlaghőmérséklet már 13. hónapja egyfolytában rekordmeleg – jelentette hétfőn az Európai Unió Copernicus klímaváltozásfigyelő szolgálata.
júl. 8
9:15
Karácsony a tragédiáért nem hibás, de a közlekedési káoszért igen (Mandiner)
Ugyanaz történt, mint a főpolgármester ígéreteinek 95 százalékával: semmi nem lett belőle.
júl. 8
9:15
Egy tinire bízza a Fradit az új holland edző? (Magyar Nemzet)
A 18 éves Tóth Alex számára mindez nagy motiváció.
júl. 8
9:15
Érkezik az első tisztán elektromos meghajtású Mini John Cooper Works (Autószektor)
Az első tisztán elektromos meghajtású MINI John Cooper Works modellként a MINI John Cooper Works E PROtotype iránymutató mérföldkőnek számít, amely látványos dizájnjával és jövőbe mutató hajtáslánc-technológiájával a MINI innováció és elektromos mobilitás iránti elköteleződését testesíti meg. A nemzetközi világpremierjét idén ősszel ünneplő MINI J
júl. 8
9:15
Orbán a NATO-csúcsra megy Washingtonba Pekingből (Telex)
Kijev, Moszkva és Peking után megy Amerikába, az Instagramon posztolta ki, hogy oda tart éppen.
júl. 8
9:15
Elolvadunk: így köszöntötte Ganxsta Zolee a ma 96 éves édesanyját (naphire.hu)
Kassai Ilona ma lett 96 éves, a fia pedig már kora reggel felköszöntötte őt.
júl. 8
9:18
Így alakulhat a világ idei gabonatermése (Infostart)
Óriási, 2,854 milliárd tonna lehet a világ gabonatermése az idén - áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) legfrissebb, havi előrejelzésében.
júl. 8
9:18
Ha ilyen sajtot vettél az Auchanban, semmiképp ne fogyaszd el! (Mindmegette)
Gyulladást és súlyos szövődményeket okozó baktérium jelenléte miatt hívott vissza egy saját márkás sajtot az Auchan. Ha ilyet vettél, semmiképp se fogyaszd el – figyelmeztet a Nébih.
júl. 8
9:18
Megkezdte a brit kormány az új határbiztonsági parancsnokság létrehozását (hirado.hu)
Megkezdte vasárnap a munkáspárti brit kormány az új határbiztonsági parancsnokság kialakítását.

Keresés