Rejtélyes kisbuszokról, cetlikre írt nevekről regélnek a faluban, ahol a szavazás előtt 41 százalékkal több lett a választó. Szegiben vasárnap megismétlik a polgármester-választást. A két jelölt egymásra mutogat.
A mezőny legjobbnak mondott támadósora rohamozhatja az alighanem legjobb védelmet pénteken Stuttgartban, amikor a százszázalékos spanyolok összecsapnak a házigazda németekkel a labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjében.
Évente átlagosan 44 óra alvásvesztést okoz a globális felmelegedés egy nemzetközi tanulmány szerint. A magyarok fele még az uniós átlagnál is rosszabbul alszik, nyáron pedig még inkább felerősödnek a meglévő alvásproblémák. A klímaváltozás új kihívásaira és a kánikula álmatlanságának leküzdésére új technológiák és hálószobakellékek állnak rendelkez
Az ország egyik legjobb konyháját vezették, kiváló süteményeik is voltak és a Balatonon is nyitottak egy éttermet. Utóbbi továbbra is üzemelni fog. 2024. július 3-án az alábbi poszt került ki a budapesti Laurel étterem közösségi oldal
Mi a mértékletességben hiszünk, és abban, hogy időről időre belefér egy csokitorta karamellöntettel és három gombóc fagylalttal, ha ahhoz van éppen kedved, amíg a többi napon odafigyelsz a rendszeres testmozgásra és a kiegyensúlyozott táplálkozásra. Ha azonban szigorúan diétázol, esetleg egészségügyi gondok miatt nagyon odafigyelsz a hozzávalókra,
Gratulált Mohamed Uld Gazúni mauritániai köztársasági elnök újraválasztásához Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön, kiemelve: az Európai Unió várhatóan még az év végéig 210 millió euró (82,8 milliárd forint) támogatást nyújt az afrikai országnak.
Mi történik, ha elfáradunk úszás közben? El lehet tévedni az útvonalon? Hogyan kerül át a csomagunk az indulási pontról az érkezőre? Hogyan léphetünk kapcsolatba szeretteinkkel, ha a mobilunkat az úszás előtt a túlsó parton hagytunk? Július 20-án 42. alkalommal rendezik meg a Lidl Balaton-átúszást, amellyel kapcsolatban sok kérdés merülhet fel. Mos
A németországi labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjében találkozik a portugál és a francia válogatott. A mérkőzés pénteken 21:00 órakor kezdődik, előtte mindkét csapat megtartotta sajtótájékoztatóját.
A malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza is drágult Párizsban és Londonban a csütörtöki kereskedési napon a legközelebbi hatéridőre. A chicagói piac ünnepnap miatt nem nyitott ki.
A benzinárról, a reptéri helyzetről, az orosz-ukrán háborúról, a francia választások jelentőségéről, egy lehetséges kereskedelmi háborúról, valamint a Patrióták Európáért kezdeményezésről is beszélt Orbán Viktor pénteken, a Kossuth Rádió vendégeként. Összefoglalónk!
Keményen beszóltak Vidnyánszky Attilának a Magyarország Kedvenc Műsora nevű YouTube-csatorna színészei. Lengyel Tamás, Molnár Áron és Rainer-Micsinyei Nóra egy meglehetősen ironikus hangvételű rapdalban üzennek a Nemzeti Színház igazgatójának. A dalt csütörtök délután töltötték fel a videómegosztóra.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A gázai tűzszüneti tervről és a Hamász arra adott válaszáról is egyeztetett telefonon Joe Biden amerikai elnök és Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök csütörtökön.
A Brexit egyik arca a tengerparton futott be, az antiszemita botrány miatt partvonalra került szélsőbalos 1983 óta nem tud veszíteni, ismert konzervatív arcok sora bukta el képviselői helyét.
Tűzszünet mindaddig lehetetlen, amíg nem kezdődnek béketárgyalások Ukrajnával - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki asztanai sajtótájékoztatóján az ukrajnai háborúval kapcsolatban.
Állami kitüntetést vett át a Kremlben a nyugati politikusok sorának megtévesztéséről ismertté vált két orosz komikus, Vovan (Vlagyimir Kuznyecov) és Lexus (Alekszej Sztoljarov) – közölte csütörtökön a RIA Novosztyi hírügynökség.
Az új brit miniszterelnök szinte biztosan Keir Starmer lesz, Rishi Sunak eddigi kormányfő elismerte a Munkáspárt győzelmét és a Konzervatív párt vereségét.
Huszonöt évnyi régészeti kutatás után Ludovic Slimak 2015 augusztusában, egy dél-franciaországi barlangban egy test maradványaira bukkan, ami az egyik utolsó Neander-völgyi emberé lehet. Olvass bele a könyvébe!
Az izraeli építési hatóságok újabb 5300 ciszjordániai telepeslakás felépítését és több mint ötszáz, már felépült lakás értékesítését hagyták jóvá szerdán és csütörtökön.
Volodimir Zelenszkij elnök környezetében lévő beszélgetőpartnerek szerint "belefáradt" Denisz Smjjal miniszterelnök munkásságába és valószínűleg tervezi a menesztését. "Az elnöknek elege van Shmygalból, ez látszik a találkozókon tanúsított magatartásán. Még csak meg sem hallgatja őt. Ez valamiféle érzelmi dolog, még inkább, mint számítási hiba…. Ze
Végre itt a remek lehetőség, hogy külföldre utazzunk, azonban érdemes felszerelnünk okoseszközeinket mindenféle olyan alkalmazással, amik megkönnyítik és kényelmesebbé teszik utazásunkat. A Honor összeszedett pár appot, amik minden utazásnál jól jönnek.
A világ egyik leghíresebb rappere, az idén 52. életévét betöltő detroiti Eminem július 12-én jelenteti meg új lemezét. A hír, valamint az albumról eddig bemutatott számok máris komoly visszhangot keltettek – és nem csak a rajongók körében.
Kylian Mbappé a Nemzeti Összefogás "katasztrofális" francia választási szavazását fájlaljaA francia csatár szerint az időközi szavazás "sürgős helyzet"."Nem hagyhatjuk, hogy Franciaország ezeknek az embereknek a kezébe kerüljön" Katasztrofálisnak nevezte Kylian Mbappé "katasztrofálisnak" bélyegezte a franciaországi előrehozott parlamenti választáso
A szabad tűzön főzött ételek nemcsak attól különlegesek, hogy ízükben megőrzik a felszálló füst aromáját, hanem attól is, hogy hangulatuk van. Mert a bográcsozáshoz társaság kell, hangos, vidám, hasukat kedvelő emberek, akik szívesen készítenek vörösbortól illatozó pörköltet, gulyáslevest vagy akár egy jó csípős halászlét. Ehhez gyűjtöttük össze a
A gázai tűzszüneti tervről, és a Hamász arra adott válaszáról is egyeztetett telefonon Joe Biden amerikai elnök és Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök csütörtökön.
Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.