2024. július 5. péntek

júl. 5
17:27
Nem egyeztették Ukrajnával Orbán Viktor moszkvai útját (Demokrata)
Ukrajna kész konstruktívan dolgozni az együttműködés és az integráció fejlesztése terén Magyarország miniszterelnökének kijevi látogatását követően, közölték.
júl. 5
17:27
A férfiaknál és a nőknél is nagy nevek maradtak ki kéziseink olimpiai keretéből! (Mandiner)
Golovin Vlagyimir és Chema Rodriguez kijelölte ötkarikás csapatát.
júl. 5
17:27
Az eső megkavarta az Észt Rally kvalifikációját (Racing)
A címvédőnek sem sikerült a kvalifikáció, ami befolyásolhatja az egész hétvégét.
júl. 5
17:30
Ébredő új erő: a spanyol Vox is csatlakozik Orbánék új pártcsaládjához (Blikk)
A spanyol VOX párt csatlakozik a Patrióták Európáért frakcióhoz az Európai Parlamentben – jelentette be Santiago Abascal, a párt elnöke a La Gaceta című spanyol hírportálnak adott pénteki nyilatkozatában. Korábban már a portugál Chega elnöke is bejelentette, hogy részt kíván venni Orbán Viktorék összefogásában. Most pedig újabb fontos hír érkezett.
júl. 5
17:30
Meghaladta a háromezret a vállalati e-autó programban igényelt személyautók száma (Alternatív Energia)
Mostanáig csaknem 3300 cég igényelt forrást zöld járművek vásárlásához, a beérkezett kérelmek együttesen a teljes, 30 milliárd forintos keretösszeg több mint felét fedik le - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán csütörtökön.
júl. 5
17:30
Ukrán külügyminisztérium: Nem egyeztették Ukrajnával Orbán Viktor moszkvai útját (hirado.hu)
A minisztérium szerint az igazságos béke helyreállításának egyetlen reális útja a Kijev által készített béketerv.
júl. 5
17:33
Feltűnően hallgat a Fővárosi Önkormányzat a Főkert főigazgatójának kirúgásáról (Telex)
Míg Karácsony Gergely és a Városháza a Facebookon dicsekszik a Főkert eredményeivel, addig a Fővárosi Önkormányzat és a területért felelős főpolgármester-helyettes egy hete nem szólal meg Zakar András kirúgásáról. Ráadásul a Főkert szakmai felügyeletéért felelős Bardóczi Sándort sem kérdezték meg előre a döntésről.
júl. 5
17:33
Magyarországi premier: jön az America´s Game a Network4 Media Group műsorára (Digital Hungary)
Magyarországon elsőként, a Network4 Media Group tűzi műsorára a tengerentúlon tízmilliók által követett America´s Game: The Super Bowl Champions legizgalmasabb epizódjait. Az NFL Films gyártásában készült doku-sorozat az NFL történetének legendás bajnokcsapatait mutatja be. A sportág hazai rajongói hetente egyszer, magyar felirattal eleveníthetik f
júl. 5
17:36
Micsoda hír! Leküzdötte a betegségét Hernádi Judit lánya (Blikk)
Hernádi Judit lánya, a Honeybeast énekesnője, Tarján Zsófi régóta küzd a kilókkal. Hosszú évekig hiába diétázott, a mérleg nem mutatott tartós változást, most azonban úgy tűnik, hogy az énekesnő sorra nyeri a csatákat. A hatalmas siker leginkább annak kösznhető, hogy kiderült, betegség állt a dolgok hátterében.
júl. 5
17:36
2 csillagjegy, aki nem hisz a házasságban (Metropol)
Vajon kik azok, akiknek a szívét nem dobogtatja meg a házasság gondolata?
júl. 5
17:36
Olcsó kínai autó érkezik Európába (autopro)
A Chery 28 ezer euróba kerülő SUV-t dob piacra Olaszországban, miközben európai terjeszkedést tervez.
júl. 5
17:36
Piros Zsombor szetthátrányból fordítva elődöntős Karlsruhében (m4sport.hu)
A hetedik helyen kiemelt Piros Zsombor bejutott az elődöntőbe a Karlsruhéban zajló, 75 ezer euró (29,6 millió forint) összdíjazású salakpályás challenger-tenisztornán.
júl. 5
17:36
Mérgezést okozhatnak az új kannabinoidos gumicukrok, vigyázat (vg.hu)
Az Nngyk arra kéri a lakosságot, hogy kerülje az ilyen jelzéssel ellátott termékek vásárlását és fogyasztását.
júl. 5
17:36
6 magyar booktoker, akikre érdemes odafigyelni (Könyves Magazin)
Egyre több magyar könyvmoly jelenik meg a BookTok berkeiben. Összegyűjtöttünk közülük hatot, akikre elkötelezettségük, humoruk vagy egyediségük miatt figyeltünk fel.
júl. 5
17:38
Mabisz: évtizedes rekordot dönthetnek a viharkárok idei kifizetései (vg.hu)
Mutatjuk, hol volt a legtöbb káresemény.
júl. 5
17:39
A Budapest Airport segítőpontokat alakított ki a járatkésések miatt (Magyar Hírlap)
Szükség esetén szendvicset, vizet biztosítanak.
júl. 5
17:39
A NATO legújabb keleti kalandja nem úgy sült el, ahogy azt sokan várták (Mandiner)
Rövidtávon mérsékelni a bajt, középtávon helyreállítani a világ "egységét".
júl. 5
17:42
Vigyázz az újfajta gumicukrokkal! – Súlyos mérgezésre figyelmeztet a magyar hatóság (Portfolio)
Miután a múlt héten többen mérgezéses tünetekkel kórházba kerültek egy új típusú, eddig alig ismert gumicukor fogyasztása után, komoly figyelmeztetést adott ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
júl. 5
17:42
Mérgezést okozhatnak az új kannabinoidos gumicukrok, vigyázat (vg.hu)
Az Nngyk arra kéri a lakosságot, hogy kerülje az ilyen jelzéssel ellátott termékek vásárlását és fogyasztását.
júl. 5
17:42
Alkotmánybíróság: Új döntést kell hoznia a Kúriának a főpolgármester-választásról (Márkamonitor)
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúria a főpolgármester-választás eredményét jóváhagyó végzését, amely szerint Karácsony Gergely nyert Vitézy Dávid előtt.   Az Alkotmánybíróság határozata szerint a Kúria végzésében nem indokolta meg kellően miért találta alaptalannak Vitézynek a Nemzeti Választási Bizottság határozata ellen előterjesztett bíró
júl. 5
17:45
A Kreml nagyra értékeli, hogy Orbán Viktor összeveti a két álláspontot (Demokrata)
Teljesen egyértelműen nagyra lehet értékelni a magyar kormányfőnek ezt a szilárd, világos és következetes irányvonalát, mondta Dmitrij Peszkov.
júl. 5
17:45
Putyin a háború végleges lezárását szorgalmazza (Mandiner)
Az orosz elnök időszerűnek és hasznosnak nevezte az Orbánnal folytatott tárgyalásokat. Moszkva a vizitet a párbeszéd helyreállítására tett kísérletként fogja fel.
júl. 5
17:45
Helyt adott Vitézy Dávid panaszának az Alkotmánybíróság (Magyar Nemzet)
Az Alkotmánybíróság a Kúria határozatát megsemmisítette, a legfelsőbb bíróságnak újból le kell folytatni az eljárását, és új döntést kell hoznia.
júl. 5
17:45
Még az idén betiltanák Magyarországon a műhúst (Telex)
A hagyományos vidéki életforma védelmében nem lesz se műhús, se műdisznóvágás.
júl. 5
17:45
Egy hetes elvonulásra utazott egy nő, azóta nem tudni róla semmit (naphire.hu)
Egy hetes jóga-elvonulásra utazott egy amerikai nő a Bahamákra, június 19-e óta azonban senki nem tud róla semmit, nyomtalanul eltűnt.
júl. 5
17:48
Magyar Péter a fizetése felét, a Tisza Párt többi Ep-képviselője fejenként havi félmilliót jótékonyságra fordít (Blikk)
Magyar Péter bejelentette, hogy ő maga az európai parlamenti fizetése felét, a párt további hat képviselője pedig minden hónapban félmillió forintot ajánl fel jótékonysági célra. Arról, hogy melyik alapítványt támogassák a támogatóik döntenek majd. Az újdonsült politikus a maga részéről már júniusban felajánlotta fizetése felét, amikor az Európai N
júl. 5
17:48
Fekete-fehér fotóval jelentette be Krausz Gábor a Mikes Annával való kapcsolatáról: nagyon szép volt (Metropol)
Megkönnyezik a rajongók.
júl. 5
17:48
A GVH versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálja az MVM Next számlázási gyakorlatát (Adózóna)
A GVH ismét versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálja, hogy az MVM Next számlázási gyakorlata nem ütközik-e a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába – közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
júl. 5
17:48
Ön szerint rend lesz a légiközlekedésben, ha az állam üzemelteti majd a repteret? Szavazzon! (ATV)
Az utóbbi napokban egyre több botrányos késés volt a Liszt Ferenc Repülőtéren, sokan például nem jutottak ki a vasárnapi, skótok elleni EB-meccsre sem Stuttgartba. Korábban pedig egy másik csoport várt 19 órát a gépére. Egy harmadik esetben pedig több mint harminc órás várakozás után indulhattak el egy Wizzair gép utasai Budapestről Szicíliába. Ön
júl. 5
17:48
Niki Belucci vallomása: Nyilván én is hibás lehetek benne (Ripost)
Niki Belucci most Hajdú Péternek mesélt múltról, jelenről.
júl. 5
17:48
Világsztárral futott össze Gelencsér Timi, még közös képet is csináltak (Femcafe)
Jól tudjuk, hogy Gelencsér Timi nem tud leállni. Most a rengeteg munka mellé egy nyaralást is beszuszakolt, ahol egy igazi világsztárral futott össze.
júl. 5
17:48
Rendkívüli: Vitézy Dávid újabb esélyt kapott a főpolgármesterségre – Karácsony Gergely nem biztos, hogy győzött (vg.hu)
Totális fordulat a főpolgármester-választásban.
júl. 5
17:48
Most jött: Durva baleset a Mártírok útján, mentőt kellett hívni, mindent lezártak (BorsOnline)
A Xx. kerületben történt a baleset.
júl. 5
17:50
Betelt a pohár: 295 ezer forint bírságot kell fizetned, ha te is belepisilsz a strandon a vízbe (BorsOnline)
Népszerű strandon osztogatnak bírságot a vízbe vizelésért.
júl. 5
17:51
Mégsem dőlt el a főpolgármester-választás: helyt adott Vitézy panaszának az Alkotmánybíróság (Mandiner)
Az ügyben a Kúriának új eljárást kell lefolytatnia, és új döntést kell hoznia.
júl. 5
17:51
Kreml: Moszkva nagyra értékeli, hogy a magyar kormányfő összeveti a szemben álló felek álláspontját (Magyar Nemzet)
Oroszország nagyra értékeli Orbán Viktor irányvonalát, amelynek célja Oroszország és Ukrajna álláspontjának összevetése – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.
júl. 5
17:51
Tokenizált amerikai államkötvények indultak a Bitcoin második rétegű hálózatain (BitcoinBázis)
A Hamilton névre hallgató kriptós startup nemrég elindította az Egyesült Államok tokenizált államkötvényeit Bitcoin második rétegű blokkláncokon. A cég állítása szerint ez a bevezetés az első a maga nemében. A Hamilton U.S. T-Bills (HUST) a Stacks, Core és BoB (Build on Bitcoin) Bitcoin második réteges megoldásokon lesz elérhető. Az első tranzakció
júl. 5
17:51
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Karácsony Gergely győzelmét helybenhagyó kúriai döntést (Telex)
Vitézy azt akarta elérni, hogy a Kúria rendelje el az összes fővárosi szavazókörben az érvényes szavazatok újraszámlálását, két kerületben pedig a választás megismétlését kérte. A Kúria ezt elutasította, most mégis új eljárás indulhat az Alkotmánybíróság döntése miatt.
júl. 5
17:51
Új spanyol úti célra juthatunk el a Wizz Airrel Budapestről (in.hu)
Október 22-től a spanyol Gran Canaria szigetére indul közvetlen járat.Gran Canaria ("Nagy Kanári-sziget") lenyűgöző természeti sajátosságai miatt ideális úti cél, mely kultúrtörténeti látványosságokban, szórakozási lehetőségekben és gasztronómiai élményekben is számos lehetőséget nyújt, írja a Roadster a Wizz Air közleménye alapján.A Wizz Air folya
júl. 5
17:51
Az Egyesült Királyság lehet az első olyan ország, amely a CBDC-ket az emberek, nem pedig a bankok megsegítésére tervezi (KriptoMagazin)
A Labour terve elismeri az államilag támogatott digitális font mellett szóló egyre növekvő érveket, és hangsúlyozza, hogy a pénzügyi termékeknek el kell érniük az ellátatlan közösségeket. Az Egyesült Királyság Munkáspártjának tegnap esti elsöprő győzelme a választásokon alig vagy egyáltalán nem tett említést a Bitcoinról, a blokkláncról vagy a digi
júl. 5
17:51
Ez a 6 gyógynövény segíteni fog mélyen és jól aludni (Bien)
Mostanában nehezen alszom el, és az éjszaka is rosszul telik. Alig alszom egész éjjel. A stressz lehet az oka, amiből most van bőven az életemben. Sajnos azonban az alvás mennyisége és minősége meghatározza, mennyire tudom aktívan tölteni a napomat. A pihentető alvás az egyik legfontosabb, amit adhatunk a szervezetünknek. Természetesen mindenkinek
júl. 5
17:53
Tények: Magyar Péter sorozatosan megtagadja múltját (Mandiner)
Több felvétel is bizonyítja, hogy korábban többször is önfeledten mulatott olyan fideszes politikusok körében, akiket manapság kritikával illet.
júl. 5
17:54
A réticsík egy nagyon különleges képességgel rendelkezik +Videó (Agroinform)
A nagy túlélő.
júl. 5
17:54
Elfogyott a lendület a tőzsdén a hét végére, a forint viszont egyre jobb formában (vg.hu)
Nagyot menetel a hét végére a forint.
júl. 5
17:54
Magyar idegkutató, Roska Botond nyerte a 2024-es orvosi Wolf-díjat (SzMo)
Roska és csapata az utóbbi években kifejlesztett egy új módszert, amellyel már több, szinte teljesen vak betegnek sikerült visszaadni valamennyit a látásából. Az úgynevezett optogenetikai terápia segítségével a betegek, akik korábban legfeljebb a sötét és világos eltérést érzékelték, a kezelés után képesek voltak különféle tárgyakat felismerni.
júl. 5
17:57
Döbbenetes felmérés: az emberek fele nem tudja ennek a rákfajtának a tüneteit (Promotions)
Az agresszív rákfajta néhány nap alatt kialakulhat, sokan a COVID-19 tüneteivel keverik össze az intő jeleket.
júl. 5
17:57
Vertonghen visszavonult a válogatottól (Magyar Hírlap)
Utolsó fellépése nem sikerült jól a címeres mezben.
júl. 5
17:57
Szijjártó Péter: Fokozódni fog Magyarország függetlensége (Demokrata)
A magyar-orosz energetikai együttműködés jól szolgálja hazánk ellátásbiztonsági érdekeit.
júl. 5
17:57
Francia lap: Orbán vissza akarja adni Európa nagyságát (Mandiner)
A Le Figaro végül megjegyezte: "várjuk a folytatást".
júl. 5
17:57
Csupán másfél év és minden megváltozik Horvátországban (Autószektor)
Az elmúlt időszakban számtalan hír jelent meg arról, hogy nem feltétlenül működik jól az autonóm taxiszolgáltatás San Franciscóban. Az Autószektor is beszámolt azokról az aggasztó jelenségekről, hogy a robotaxik gyakran ok nélkül megállnak az út közepén, komoly dugót generálva vagy áthajtanak a rendőrség által szalaggal lezárt területen és volt oly

Keresés