A katekéták szakmai és lelki fejlődéséért A Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Intézete negyedik alkalommal rendezte meg a mentor-katekéta konferenciát június 7-én a szegedi Gál Ferenc Egyetem Klebelsberg-termében, melynek célja a katekéták támogatása és a katekézis valós kérdéseinek tárgyalása volt. Az „A kísérés művészete” címmel tartott sz
A Rákok időszaka június végén kezdődik és egészen július közepéig tart: olyan hetek elé nézünk, amelyekben az érzelmeink felerősödnek, és a családi, otthoni kapcsolatok kerülnek előtérbe.
Összesen 425 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba 2024 első hat hónapjában Magyarországon. Ez drámai, 36,4 százalékos zuhanás tavalyhoz képest, míg a 2022-es esztendővel szemben az 59,8 százalékos mínusz egyenesen katasztrofálisnak nevezhető.
Lando Norris zárta az élen a Brit Nagydíj első szabadedzését, de a McLaren így is zűrös pillanatoknak volt részese, hiszen a hazai pilóta kis híján felöklelte a Red Bullba ideiglenesen beült Isack Hadjart, Oscar Piastri pedig egy időre eltorlaszolta a bokszbejáratot.
Pénteken jelentős zuhanást tapasztaltak a kriptovaluták piacán, mivel a befektetők figyelmét a Mt. Gox összeomlott bitcoin tőzsde felhasználóinak közel 9 milliárd dolláros kifizetése kötötte le. London idő szerint délelőtt 10:50-kor a bitcoin ára közel 6%-kal csökkent az elmúlt 24 órában, 54 500,53 dollárra esve. Ez az első alkalom, hogy február 27
Igencsak mozgalmas hete volt a kormánynak, hiszen Orbán Viktor előbb Kijevbe, majd Moszkvába látogatott. Mindezt azon a héten, amikor megkezdődött a magyar kormány soros elnöksége az EU (tagállami miniszterekből álló) Tanácsában. Mindezek mellett egy sor forró téma van a magyar gazdasággal kapcsolatban is. Épp ezért nem meglepő, hogy a kormány rend
Helyesen cselekszik a magyar miniszterelnök, amikor a kommunikációs csatornák helyreállításán dolgozik – nyilatkozta a Mandinernek Nicolas Sarkozy, korábbi francia államfő Orbán Viktor moszkvai útja kapcsán.
A szülés utáni plusz kilókat mielőbb szeretnénk leadni, de előfordulhat, hogy bármit teszünk, nem sikerül. Lehet, hogy a rosszul működő pajzsmirigyünk áll a háttérben!
Az Infosys a Booking.com informatikai partnere, amelynek szolgáltatásai között megtalálható a legújabb innovációkat alkalmazó Oracle- és SAP-megoldások tervezése és bevezetése. Az Infosys informatikai vállalat társalapító-tulajdonosa Narayan Murthy, aki Rishi Sunak…
A Munkáspárt nyerte a brit parlamenti választást, ezért III. Károly király Starmert bízta meg a kormányalakítással. Az új miniszterelnök a Downing Street 10. előtt meg is tartotta első beszédét.
Az Európai Bizottság és a legtöbb uniós politikus és most már a NATO is eltartott kisujjal figyeli Orbán Viktor moszkvai látogatását. Tegnap Charles Michel, az Európai Tanács elnöke azt üzente, Orbán nem tárgyalhat az EU nevében, hiába a soros elnökség. Most a NATO főtitkára jelentette ki, hogy Orbán nem a NATO-t képviselve utazott Moszkvába. viszo
A Hamilton kriptostartup tokenizált amerikai kincstárjegyeket indított több Bitcoin Layer-2 blokkláncon, amelynek célja a cég szerint, a hagyományos pénzügyek és a Bitcoin ökoszisztéma közötti űr áthidalása. A vállalat három Bitcoin Layer-2 platformon indította el tokenizált kincstárjegyeit Hamilton U.S. T-Bills (HUST) néven a Stacks, a Core és BoB
Összesen 32 versenyző ül fel a 250 köbcentis motorjára és méri össze tudását a debreceni oválon - tudatták a szervezők az MTI-vel. A Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft. közleménye szerint a két nap alatt három megmérettetésen láthatja a közönség a 16 éven aluli tehetségeket, köztük a hazai versenyzőt, Lovas Zoltánt. Szombaton két elődöntőt rende
Jens Stoltenberg kijelentette, a NATO jövő heti csúcstalálkozójának legfontosabb feladata az lesz, hogy megerősítse az észak-atlanti szövetség elkötelezettségét Ukrajna hosszú távú támogatása mellett.
Lando Norris zárta az élen a Brit Nagydíj első szabadedzését, de a McLaren így is zűrös pillanatoknak volt részese, hiszen a hazai pilóta kis híján felöklelte a Red Bullba ideiglenesen beült Isack Hadjart, Oscar Piastri pedig egy időre eltorlaszolta a bokszbejáratot. Barcelona és Spielberg után szünet nélkül ugrott bele a mezőny sorozatban a harma
Ön is észrevette, hogy a környezetében nagyon sokat köhögnek? Esetleg tapasztalna saját magán ezt a kellemetlen tünetete? Sajnos rossz hírünk van, ugyanis egyre terjed a szamárköhögés hazánkban. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ friss adatai szerint a 25. héten 20 beteget regisztráltak és ezzel már 96 megbetegedésről szereztek tu
Dmitrij Peszkov szerint Orbán Viktor volt a kezdeményezője a magyar kormányfő pénteki moszkvai látogatásának. A magyar miniszterelnök felajánlását két nappal ezelőtt kapta meg az orosz fél. Az Európai Bizottság vezető szóvivője viszont úgy látja, a találkozó aláássa az egységet és az eltökéltséget, amit mutatnunk kellene ahhoz, hogy ez a háború vég
Júniusban összességében a májusival megegyezőek voltak a globális élelmiszerárak, amikor a növényi olajok, a cukor és a tejtermékek árindexének emelkedése ellensúlyozta a gabonafélék árindexének csökkenését, miközben a húsindex gyakorlatilag nem változott az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok s