Brassói Vivien Kalocsán született és élt egészen tizenkilenc éves koráig. "Idejártam oviba, általános iskolába és gimibe is," - meséli Vivien, aki ma már elismert roma származású, emberi jogi szakjogász. Szülei a kalocsai paprikamalomban dolgoztak gyári munkásként.
Alig fél éve maradt a hazai vállalkozásoknak arra, hogy felkészüljenek egy 2025. január 1-jén életbe lépő és komoly adminisztrációs változásokat hozó jogszabályváltozásra. Szektorspecifikus rendeletek alapján jövő év elejétől a kereskedők és a hálózati engedélyesek a vállalkozások villamosenergia- és földgázszámláit már csak elektronikus formában b
Az ifo intézet (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) honlapján olvasható összefoglaló alapján az ágazat vállalatainak az üzleti környezetről alkotott véleményét számszerűsítő mutató értéke mínusz 9,3 pontra, öthavi mélypontra csökkent a májusi mínusz 9,1 pont után. Miként a német gazdaság általá
A Kamaszharc című ifjúsági regényt nagyon szerették az olvasók, több mint tízezer példányban kelt el. A pedagógus és oktatási influenszer, Balatoni József (Jocó bácsi) 2017-ben megjelent könyvének pedig már javában készül a színpadi adaptációja is.
A versengés néha a legjobbat, máskor pedig a legrosszabbat hozza ki belőled. Az alábbiakban olyan eseteket gyűjtöttünk össze, melyekben élen járni egyenlő a kétes dicsőséggel – mégis sokan elsők akarnak lenni bennük.
Szalome Zurabisvili elnök Becsületrendet adományozott a foci-Eb-n parádésan szereplő georgiai válogatott labdarúgóinak, továbbá az edzőcsapatnak és a labdarúgó-szövetség vezetőinek is, miután a csapat hazatért a németországi Európa-bajnokságról.
A német labdarúgó-válogatott játékosainak, így a 31 éves Antonio Rüdigernek is éreznie kellene, hogy egy nemzet áll mögötte, egy nemzet szurkol egy emberként a sikerért, de a szélsőjobboldali nacionalizmus a társadalom berögzült rasszizmusát tükrözi.
Cristiano Ronaldo továbbra is az első góljára vár a hatodik Európa-bajnokságán. Vajon pénteken a Portugália-Franciaország negyeddöntőn megtörik a jég? Vagy ezúttal is csak a sírás marad a sztárcsatárnak?
Az elhivatott biogazdálkodók sem képesek életképes gazdálkodást folytatni növényvédő szerek nélkül, így nekik is szükségük lehet alkalomadtán permetezőgépre. Lars Peters alsó-szászországi burgonyatermesztő például rézzel permetez burgonyavész ellen, hogy megakadályozza, hogy az agresszív kórokozók elpusztítsák a termését.
80 nevezés érkezett az idei Finn Rallyra, melyen 10 Rally1-es autót találunk, a hibrid autók felét a Toyoták teszik ki. Jari-Matti Latvala ismét indul hazai WRC-futamán, de nem Rally1-es autóval.
A GKID e-kereskedelmi rangsorában az FMCG kategória legnagyobb növekedést elérő üzlethálózata, a Wolt Market hat budapesti és három vidéki helyszín után egy győri egységgel bővül. A Wolt Market, a Wolt online szupermarketje 21 országban van jelen, közülük csak Finnországban és Izraelben rendelkezik több üzlettel, mint Magyarországon.
A hormonális és vérkeringési változásokat közvetítő hüvely szöveti felépítése rendkívüli. Szentágothai professzor megfogalmazásában: a hüvely rugalmas rostokba ágyazott, hatalmas simaizomtömeg, melyben a falat borító hám szerkezetén kívül más rendezettség nehezen ismerhető fel.
A millenniumi generáció hamarosan a történelem leggazdagabb generációjává válhat, de vajon készen állnak-e a hatalmas vagyon kezelésére, amelyet hamarosan megörökölnek a szüleiktől? A Knight Frank ingatlan-tanácsadó cég becslései szerint az Egyesült Államokban a következő húsz évben 90 000 milliárd dollárnyi vagyon cserél majd gazdát örökösödés útj
A fél évszázados bűvös kocka – amelyet világszerte Rubik-kockaként ismernek – a Zsolnay Fényfesztivál video mapping versenyének témája. De mi is az a fényfesztivál, s mi a fényművészet?
Az elmúlt napokban jelentős mennyiségű járatkéséssel és -törléssel kellett számolnia a légi utasoknak Európa-szerte, így Budapesten is. A Budapest Airport menedzsmentje úgy döntött, hogy a repülőtéren egy-egy dedikált várakozóterületet jelölt ki 2A és 2B terminálokon. Itt az arra jogosult utasok kényelmesen tudnak várakozni, pihenni, a repülőtér üz
Az orosz Állami Duma és a Szövetségi Tanács több mint 100 tisztviselője lett a közösségi médiában "barátja" annak a költőnek, aki verseiben az ukrajnai háborút dicsőítette. Ezzel csak két gond volt: a költő nem létezik, a versek pedig eredetileg a náci Németországban születtek.
A nyaralásra való készülődés mindig izgalmas, ám a csomagolás sokak számára okozhat stresszt. Hogyan lehetnek egyszerre praktikus és stílusos összeállításaink, miközben nem visszük magunkkal az egész gardróbot?
Az Európai Bizottság elnöke szerint a békítés nem fogja megállítani Putyint. Orbán nem a magyar EU-elnökség képviseletében van kint Moszkvában, mégis annak logójával posztolt az érkezésről.
Taylor Swiftnek ereje akkora, hogy mostanra több város is megváltoztatta a nevét, amikor odaért az Eras Tourjával.A legutóbbi helyszín, amely beszállt a mókába, a németországi Gelsenkirchen, amelynek polgármestere beleegyezett, hogy a várost ideiglenesen Swiftkirchenre kereszteljék át, amíg a popsztár a városban tartózkodik − azaz július 17. és 19.
Nem meglepő, hogy imádjuk a gyönyörű manikűröket, és tudjuk, hogy Kylie Jennerre mindig számíthatunk, ha inspirációról van szó. Elvégre a legmenőbb fodrászok, sminkesek és manikűrösök titkaihoz van hozzáférése.Korábban már mutatott nekünk vízcseppes neonokat, krómozott tippeket, kéttónusú yin-yang körmöket, mázas rózsaszínt, klasszikus vöröset és g
Az elmúlt napokban jelentős mennyiségű járatkéséssel és -törléssel kellett számolnia a légi utasoknak Európa-szerte, így Budapesten is. A Budapest Airport menedzsmentje úgy döntött, hogy a repülőtéren egy-egy dedikált várakozóterületet jelölt ki 2A és 2B terminálokon. Itt az arra jogosult utasok kényelmesen tudnak várakozni, pihenni, a repülőtér üz
Az európai jegybankárok is aggodalommal figyelik a franciaországi eseményeket. Bár vészhelyzetben sokan beavatkozást várnak tőlük, de súlyos dilemmával kell szembenézniük. Nem ígérhetnek intervenciót, de nem is zárhatják ki annak lehetőségét.
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendel el az ország egész területére 2024. július 7-én (vasárnap) 00 órától 2024. július 12-én (péntek) 24 óráig.