Ott ugyanis megírták, hogy Balog még minisztersége alatt több alkalommal kettesben utazott Novák Katalinnal külföldi hivatalos utakra. Szerinte téves statisztikai adatokra hivatkoznak a cikkben.
A vállalat több olyan betanított modellt is elérhetővé tesz kutatási célokra, amelyek egy új megközelítést használva egyszerre ígérnek energiahatékony és gyors gépi szövegalkotást.
A Polestar 3 már elérhető Európában, de mielőtt elkezdené elérni az amerikai vásárlókat, a cég megerősítette, hogy egy olcsóbb, egymotoros változat is bekerül a kínálatba. Ez a modell a már korábban bejelentett összkerékhajtású 'Long Range Dual Motor' és a 'Long Range Dual Motor Performance' palettáját bővíti tovább, és nagyobb hatótávot kínál, min
Lassan két éve tart a sajtóban az országgyűlési képviselő házépítési ügye, melyben azzal támadják Tordai Bencét, hogy jogtalanul építettek 150 milliós luxusvillát a II. kerületben. A képviselő szerint mindenben szabályosan járt el, a Kúria azonban nemrég jogszerűtlenséget állapított meg. A Blikknek nyilatkozott az üggyel kapcsolatban a politikus, a
1984. július 5-én mutatták be a mozik a Hófehért, amit a Macskafogó mellett a magyar animáció legkultikusabb és nemzetközileg legismertebb mozifilmje lett. Az abszurd humorú, kifordított Hófehérke-történet népszerűsége máig töretlen, és cikkünkből számos érdekesség megtudható róla.
Júniusban a DataHouse adatai szerint 8 492 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a leggyengébb havi forgalmat jelenti idén. Miközben a belföldi autók adásvétele az elmúlt hónapokban csúcsokat döntött, a használtautó-import területén továbbra is várat magára a fordulat: az első félév 9 ezres havi átlaga szinte pontosan megegyezik
A Musée Grévint névre hallgató híres párizsi viaszmúzeum újonnan mutatta be Beyoncé új viaszszobrát, de a várt siker elmaradt, mi több, az emberek egyenesen felháborodtak a látottaktól.
Az országgyűlési képviselő felhívta a honlapon megadott bölcsődevezetőt, aki idegesen és meglepetten kérdezte, hogy hol látta a telefonszámot. Az épület pazar, gyerekeknek nyoma sincs.
A Stratégiai Rakétaerők Tejkovszkij és Irkutszk egységeiben tervezett gyakorlatok részeként a Jarsz rakétaindítók intenzív manőverezési műveleteket hajtanak végre.
A háztartások az előző időszakhoz képest egyszerre tudták növelni a megtakarításaikat, és fogyasztás céljából korábbi megtakarításaikhoz is egyre bátrabban nyúlnak.
Korábban megírtuk, hogy saját magára tetoválta Vitézy Dávid arcát az a tetoválóművész, aki a Karácsony Gergelyről készült tetoválásáról lett híres. Kristóf a Blikknek elárulta, nem sok ideje volt a munkára, még vérző lábbal állt a volt főpolgármester-jelölt elé, hogy megmutassa legújabb tetkóját. Az alkotásról Vitézy Dávid is elmondta véleményét la
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azonnali lépéseket vár az üzemanyagkereskedőktől annak érdekében, hogy a szomszédos országok átlagos szintjéhez közelítsék a hazai üzemanyagárakat, ellenkező esetben a kormány be fog avatkozni.
Azt várja a magyar kormány az üzemanyag-kereskedőktől, hogy azt az elfogadhatatlan és igazságtalan helyzetet, hogy Magyarországon drágább a benzin és a gázolaj, mint a szomszédos országokban, azonnal szüntessék meg. Különben beavatkozik a piac működésébe.
Elegáns, méregdrága és szupergyors: ezekkel a jelzőkkel lehet a legpontosabban leírni a nagyjából egymilliárd forintot kóstáló járművet, mely a szupergazdagok új favoritja lehet.
Több mint 800 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra. Ezúttal a nyári harcsahorgászattal foglalkozunk.
A Neil Gaiman ellen megfogalmazott vádakról a Tortoise Media brit hírügynökség először egy négyrészes, Master című podcastban, majd egy cikkben számolt be.
Keir Starmer még délelőtt találkozik III. Károly királlyal, és a tervek szerint még pénteken beszédet mond a brit miniszterelnöki rezidenciából, a Downing Streetből.