A Kanadából hazalátogató Botos Ferenc(Pöttyös) dobos, és két fia, a világhírű Robi Botos jazz zongorista, és Botos Lajos basszusgitáros énekes ad koncertet a nyíregyházi zsinagógában.
1,1 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 5,0, az importoldalon 0,2 százalékkal csökkent – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Amerikában minden év július 4-én ünneplik a függetlenség napját, országszerte hatalmas ünnepségek voltak. Egy ilyen felvonuláson, Kaliforniában keveredett balhéba Danny Trejo.
Megjelent a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati átvilágításról szóló európai uniós irányelv, azaz a Corporate Sustainability Due Diligence Directive (CSDDD), amelyet két éven belül kötelesek átültetni saját nemzeti jogszabályaikba a tagállamok. A vállalatok feladatai közé fog tartozni az emberi jogi és környezetvédelmi káros hatások kezelése,
Kifinomult, akár egymás életét is megmentő műtéteket képesek egymáson végrehajtani a hangyák. Eddig úgy hittük, hogy erre az emberen kívül semmilyen faj nem képes. Azt eddig is tudtuk, hogy a hangyák egészen különleges állatok, most azonban a Live Science egy olyan felfedezésre hívja fel a figyelmet, ami minden eddigi tudásunkat felülírhat
Az ÉKM az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, hogy múlt hét szerdától szombatig, négy napon át kiemelt célellenőrzést tartott a tárcához tartozó Közlekedési Hatóság a gyorsforgalmi úthálózaton, amelynek keretében az autószállítókat vizsgálta. Képünk illusztráció, fotó: police.hu Az ellenőrzött 53 jármű szinte mindegyikénél találtak
A korábbi évek hagyományát folytatva ismét Kárpátaljáért indított összefogást a Megyei Jogú Városok Szövetsége, amelynek természetesen Nyíregyháza is tagja. Ezúttal a magyarlakta települések nehéz sorsú iskoláinak és óvodáinak működését és felzárkóztatását támogatják. A 76 millió forint értékű komplex segélyprogram részleteit Szita Károly, Kaposvár
Immár diplomáciai téren folytatódott a németországi labdarúgó-Európa-bajnokság nyolcaddöntőjének Törökország és Ausztria közötti összecsapása. A lipcsei mérkőzést 2-1-re a török válogatott nyerte, a diplomáciai csatát ugyanakkor a német és a török külügyminisztérium vívja.
Kiknek ajánlott, illetve kötelező a tüdőszűrő vizsgálaton való részvétel, és milyen esetben kapunk beutalót a tüdőgyógyásztól mellkasi felvétel elkészítéséhez?
Mi nők még mindig sokszor vagyunk abban a helyzetben, hogy meg kell küzdenünk az egyenlőségért és a jogainkért - és ez tulajdonképpen az egész világra igaz. A patriarchális struktúrák miatt először meg kell tanulnunk kiállni önmagunkért, hallatni a hangunkat, és ezek pontosan azok a dolgok, amik sok bátorságot, de mindenekelőtt erőt igényelnek. Az
A kiskereskedelem éves szinten javuló képet mutatott májusban. Az élelmiszereket és a nem élelmiszereket, ezen belül a tartós fogyasztási cikkeket magában foglaló, nem élelmiszereket árusító boltoknál növekedés történt. A májusi kedvező számok ellenére azért még mindig lemaradásban vannak a vásárlások a hosszú távú mutatók alapján.
Májusban az ipari termelés volumene 5,2, munkanaphatástól megtisztítva 4,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2024 áprilisához mérten 1,1 százalékkal mérséklődött – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Danny Trejóban komolyan elszabadultak az indulatok a július 4-i felvonuláson. A színész az Amerika születésnapját ünneplő Sunland-Tujunga-i parádén összetűzésbe keveredett, miután a minden bizonnyal méregdrága veterán autóját eltalálta egy vízzel teli töltött lufi. A színész a társaival együtt kiszállt a kocsiból, majd nekifeszültek a "tetteseknek"
Lassabban közlekedhetnek a vonatok Budaörs és Biatorbágy között biztosítóberendezési hiba miatt, ezért a győri fővonalon 30–60 perces késésekre, esetenként kimaradó járatokra lehet számítani a péntek reggeli órákban; a változás a Szombathely és Sopron felé tartó InterCityket is érinti – közölte a Mávinform az MTI-vel.
Katalin hercegné nagyon szoros kapcsolatot ápol gyermekeivel, egyetlen lánya, a 9 éves Sarolta hercegnő életében pedig nemcsak anyaként, de barátnőként is jelen van. Egy testbeszéd szakértő szerint a kis hercegnő valódi támasza édesanyjának.