2024. július 28. vasárnap

júl. 28
8:48
Huszonöt sosem látott kép az egyik legfontosabb űrteleszkóptól (Rakéta)
A Chandra Röntgenteleszkóp egyike a NASA Nagy Obszervatóriumainak a Hubble és más űrtávcsövek mellett. Küldetése alatt már több mint 25 ezer felvételt készített, a legújabban bemutatott 25-öt születésnapja alkalmából tette közzé az űrügynökség.
júl. 28
8:48
Az elterelés csoportja (Demokrata)
A szerhasználat vágya elleni küzdelem drámája, A csoport függőségi szakértők bevonásával készült.
júl. 28
8:48
Elsőbálozó balatonfüredi lány lett a kultikus Anna-bál nyertese (Magyar Nemzet)
A bál 18 éves szépe az idén érettségizett, és Budapesten tanul tovább.
júl. 28
8:50
Párizs 2024: 28 éves átkot megtörve jutott a torna összetett döntőjébe Mészáros Krisztofer (Magyar Nemzet)
A fiatal tornász nagy álma, a szerdöntő egyelőre még várat magára.
júl. 28
8:54
Itt mindent megtalálsz, amire a méhészkedéshez szükség van (Agroinform)
Nézz körül az eladó méhészeti felszerelések, eszközök, méhcsaládok és méhészetek között az Agroinform.hu Piacterén!
júl. 28
8:54
Megvan az első magyar érem a párizsi olimpián (Igényesférfi.hu)
Utolsó mérkőzését végletekig kiélezett küzdelemben, ráadásban esett találattal megnyerte, ezzel bronzérmet szerzett szombaton a párbajtőröző Muhari Eszter a párizsi olimpián.
júl. 28
8:54
Nagyon rossz hírt kaptak reggel a magyarok a párizsi olimpián, nincsenek könnyű helyzetben (BorsOnline)
A tervek szerint vasárnap reggel kaptak volna lehetőséget a triatlonosok, hogy megismerkedjenek az olimpiai versenyhelyszínnel és edzést – ahogy ők mondják – beúszást tartsanak a Szajnában. A rossz vízminőségi miatt azonban nem engedték be őket a folyóba. A szervezők előrejelzése szerint, amennyiben nem esik több eső, keddre rendeződhet a helyzet.
júl. 28
8:54
Ben Affleck házat vett magának Los Angelesben: Jennifer Lopezzel közös villájuk továbbra is eladó (Life)
A színész új házat vásárolt magának. Ben Affleck nem akar már albérletben maradni, a házvásárlás pedig a szakítás véglegességét jelzi.
júl. 28
8:54
Szülés Kenyában: természetesebb kórházi környezetben sok nő jobban tud bízni a testében (WMN)
Kenyában a nők szerepe, helyzete nagyban eltér az európai tapasztalatoktól, és a szülészet területén is sokszor egészen más dimenziókat láthatunk. De jó pár olyan dolog van, amiben tanulhatnánk az ott élő nőktől – ilyen például a saját testük működésébe vetett bizalom.
júl. 28
8:54
Sokkoló felfedezés (Magyar Hírlap)
A kutatók egyelőre nem közölték az újonnan talált múmiák képeit.
júl. 28
8:54
Még mindig döcög a szabotázsakció után a francia vasútforgalom (Magyar Nemzet)
A gyorsjavításoknak köszönhetően javult a nagy sebességű vonatok forgalma Franciaországban, de még mindig nem tökéletes.
júl. 28
8:54
Mikor jön ki a börtönből a Binance alapítója, CZ? (BitcoinBázis)
Ezen a héten néhány Binance-rajongó megosztotta X-en (korábban Twitteren) izgatottságukat, hogy a kriptotőzsde alapítója, Changpeng Zhao (CZ) augusztus 30-án fejezheti be börtönbüntetését. Sajnos számukra – és CZ számára – is gyorsan kiderült a tény, hogy valójában nem szabadulhat addig az időpontig. 4 hónapos börtön büntetését tölti a Binance alap
júl. 28
8:54
Nagy bajba kerülhetnek a légiutas-kísérők, ha kedvesek az utasokkal (in.hu)
A légiutas-kísérői munka kihívásokkal teli, ugyanakkor kulcsfontosságú szerep.Amellett, hogy gondoskodniuk kell arról, hogy az utasok biztonságosan szálljanak fel a repülőgépre, és kényelmesen érezzék magukat az utazás során, ébernek is kell lenniük. Miközben alapvető fontosságú annak biztosítása, hogy az utasok ne legyenek túlságosan ittasak vagy
júl. 28
8:54
Miért sajnáljuk magunkat a menzesz alatt? Pedig a mozgás ilyenkor is segít (Bien)
Ahelyett, hogy összegömbölyödve fekszel, és sajnálod magad, akár meg is figyelheted, mi a legjobb a testednek. Meg fogsz lepődni!
júl. 28
9:00
Mi történt? Rengetegen menekültek a háború elől Magyarországra (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 7152-en léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 9481-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.
júl. 28
9:00
13 éve rajong feleségéért: ő Bruno Mars ritkán látott, gyönyörű szerelme (Femcafe)
Hosszú évekkel ezelőtt még előfordult, hogy együtt láthattuk őket, jó ideje azonban a közös képek többsége is eltűnt az oldalaikról.
júl. 28
9:00
Megvan az első magyar érem az olimpián! Muhari Eszter bronzérmes Párizsban (SzMo)
Szép magyar siker. Egy bronzunk már van. Utolsó mérkőzését ráadástussal megnyerte, ezzel bronzérmet szerzett szombaton a párbajtőröző Muhari Eszter a párizsi olimpián.
júl. 28
9:00
Szűcs Lucát már most az olimpia legszebb sportolónőjének tartják (Mandiner)
"Azt szeretném, hogy oké a szépség az valami, de hogy a vívásom miatt is ismerjenek meg!" – reagált a hírre a sportoló.
júl. 28
9:00
Llarena elkapta a fonalat a gumiváltás után, megszerezte első idei szakaszgyőzelmét (Racing)
Efrén Llarena volt a leggyorsabb a Róma Rally első vasárnapi szakaszán, így a 2022-es Európa-bajnok megszerezte első idei szakaszgyőzelmét.
júl. 28
9:00
Egyre titokzatosabb, mi a fene történt a francia gyorsvasúttal az olimpia megnyitásakor (naphire.hu)
A gyorsjavításoknak köszönhetően javult a nagy sebességű vonatok forgalma Franciaországban a súlyos szabotázstámadások után, amelyek elkövetői egyelőre ismeretlenek.
júl. 28
9:00
Vasember meghalt, de Robert Downey Jr. új szerepben visszatér a Marvel-filmekbe (Telex)
Doctor Doomként ő lesz a következő mozik főgonosza.
júl. 28
9:06
Mit forralnak az állami hivatal boszorkánykonyháiban? (Menedzsment Fórum)
A következő héten megjelenik a második negyedévi bruttó hazai termék (GDP) első becslése, emellett lakásépítési és idegenforgalmi adatokat közölnek.
júl. 28
9:06
Izrael légitámadással válaszolt a Hezbollahnak (HírTV)
A kitűzött célpontok között fegyverraktárak és a terrorista infrastruktúra építményei szerepeltek.
júl. 28
9:06
Alig egy hónapja működik, máris fennakadások vannak a pénzvisszaadó automatáknál (Portfolio)
Egy hónapja kizárólag olyan műanyagpalackokat és italosdobozokat lehet forgalomba hozni, amelyeket visszaváltanak. Az üzletekben a MoHu automatákat, úgynevezett repontokat állított fel az elszállítás és újrahasznosítás érdekében, de a visszaváltás nem megy mindig zökkenőmentesen - írta a RTL.
júl. 28
9:06
Észak-Korea megfogadta, hogy háború esetén totálisan megsemmisíti az ellenségeit (444.hu)
A koreai fegyverszünet 71. évfordulója alkalmából.
júl. 28
9:06
Párizs 2024: Muhari Eszter révén megszületett az első magyar érem (Pénzcentrum)
A párbajtőröző Muhari Eszter révén megszületett az első magyar érem, egy bronz a párizsi olimpia első hivatalos versenynapján, szombaton.
júl. 28
9:06
Párizs 2024: A riói Megváltó Krisztus szobra miatt nem használhatja szörfdeszkáját a brazil versenyző (vg.hu)
Nem a megnyitó ünnepség volt az egyetlen keresztényellenes üzenet, amelyet az Olimpiai Bizottság küldött a világnak.
júl. 28
9:06
Megható pillanatok: íme, bronzérmesünk első találkozása olimpiai dobogósként a szüleivel! (Magyar Nemzet)
Muhari Eszter éremmel a nyakában találkozott szeretteivel.
júl. 28
9:06
A Fisker minden áron szabadulna az Ocean típusú Suv-jaitól (Autószektor)
Amikor már azt hittük, hogy a Fisker Ocean nem lehet ennél olcsóbb, a cég most ránk cáfol és megpróbálja nyomott áron értékesíteni elektromos autóinak egy részét. A Reuters szerdai jelentése szerint a Fisker engedélyt kért 3321 járművének eladására egy lízingcégnek elképesztően alacsony, 14.000 dolláros autónkénti áron.  Ez a lépés egyébként a Fisk
júl. 28
9:06
A magyar gazdagok is befektethetnek Ivan Lendl cseh teniszező egykori Mucha-gyűjteményébe (Telex)
Aki igazán gazdag, az gyakran megkapja a jó tanácsot, ne csak részvényekbe, kötvényekbe, ingatlanba, de alternatív eszközökbe, például műkincsbe is fektessen. Egy különös megközelítéssel most a magyar befektetők is találkozhatnak.
júl. 28
9:06
Rita Ora Budapesten került kórházba, súlyos az állapota (Sassy)
Az énekesnek tegnap kellett volna fellépnie a Campus fesztiválon.
júl. 28
9:12
Szinte hihetetlen, mi történt a forinttal (Privátbankár)
Azt követően, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamatcsökkentése után a hazai fizetőeszköz nagyot zuhant, hétvégére ugyanoda visszament, ahol volt hétfő reggel.
júl. 28
9:12
Gondoltad volna? Genetikailag módosított legyek oldhatják meg a hulladékproblémát. (Agroinform)
A rovaroknak köszönhetően a légkörbe jutó metán is kevesebb lehet.
júl. 28
9:12
Párizs 2024: érik az újabb botrány, még mindig alkalmatlan versenyzésre a Szajna (vg.hu)
Párizs 2024 - Elmaradt a triatlonosok első edzése a Szajnában.
júl. 28
9:12
Vádirat egy apáért – Olvass bele a francia Édouard Louis regényébe! (Könyves Magazin)
Édouard Louis a gazdag hagyományokkal rendelkező francia irodalom egyik legújabb, egyedi hangú felfedezettje. Akik megölték apámat című regénye saját édesapjának a hatalom és a politika által ellopott életét mutatja be. Olvass el egy részletet a könyvből! Nyitókép: Arnaud Delrue / New Directions Books
júl. 28
9:12
Rossz a vízminőség, elmaradt a triatlonosok első edzése (Demokrata)
A múlt héten még kedvező hírek érkeztek a Szajna vízminőségével kapcsolatban.
júl. 28
9:12
Mesterlövészek vigyáztak Orbán Viktorra Tusványoson (Magyar Nemzet)
A rendőri jelenlét nem volt feltűnő, de biztonságát maximálisan biztosították.
júl. 28
9:12
Verstappen megint elküldött mindenkit a pi**ába; a spái győzelemben nem igazán bízik (Racing)
Az időmérőn mindenkit leigázó Max Verstappen szerint a futamon teljesen más lehet a helyzet, és továbbra is inkább kármentésben gondolkodik.
júl. 28
9:14
Nagy a baj az olimpián, hajnalban súlyos döntést kellett hozni (Magyar Nemzet)
Olyan szennyezett a Szajna, hogy a triatlonosokat ma nem engedték be a vízbe.
júl. 28
9:16
Súlyos válaszlépésre készül Izrael a gyermekek halálát okozó támadást követően (Magyar Nemzet)
Izrael kiterjedt légicsapásokkal felelt Libanonban a Hezbollah szombati rakétatámadására.
júl. 28
9:18
Az utolsó másodpercekben nyerte meg a brazilok elleni thrillert a női kézilabda-válogatott (Infostart)
Ki korán kel, győzelmet lel: a magyar csapat ötgólos hátrányból jött fel, és Simon Petra góljával 25-24-re verte a brazilokat a párizsi olimpia csoportkörének második fordulójában.
júl. 28
9:18
Megőrülnek az emberek a szexi tortaszobrászért. Még lángos alakút is készít (Metropol)
Aligha van olyan forma, tárgy, élőlény, amit Hérics Máté cukrász, tortaszobrász ne tudna élethűen megalkotni.
júl. 28
9:18
A 4iG Nyrt. megveszi a Direct One műholdas ügyfélállományát (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyása esetén a 4iG Nyrt.-hez kerülhet a Direct One magyarországi műholdasügyfél-állománya, és a helyi kábelszolgáltatók hozzájárulásától függően a kábeles műsorterjesztési portfólió is, a tranzakcióról pénteken írták alá a szerződést - közölte a 4iG Nyrt. az MTI-vel.
júl. 28
9:18
Mi csípett meg? A főbb rovarcsípések és jellemzőik (WebBeteg)
Az alábbi cikkben részletesen végigvesszük a hazánkban leggyakoribb csípést okozó rovarokat -beleértve a méheket, darazsakat, kullancsokat is - és a csípésük által okozott tüneteket, a legfontosabb teendőkkel.
júl. 28
9:18
Párizs 2024: itt megtalálod egy helyen a teljes vasárnapi menetrendet (Pénzcentrum)
Az alábbiakban felsoroljuk a magyarok július 28-i, vasárnapi programját a párizsi olimpián.
júl. 28
9:18
Háromszáz lóerő feletti verziót kapott a legkisebb Lexus (Autónavigátor)
Alighogy bemutatták az -et, máris lerántották a leplet a csúcsváltozatról. A alapjaira épített kis Lexus motorkínálata eddig nem okozott senkinek
júl. 28
9:18
"Nem vagyok barátságban a magassággal" - A tériszony sem tartotta vissza Nórát, hogy artista legyen (Ripost)
Tériszonyos légtornász debütált be a Cirkuszok Éjszakáján.
júl. 28
9:18
Párizs 2024: ez a magyarok vasárnapi olimpiai programja (vg.hu)
Itt átnézheti a magyrok vasárnapi olimpiai programját de a teljes nap ajánlatát is áttekintheti.
júl. 28
9:18
Tóth Gabi sírós, zokogós fekete-fehér fotókkal jelentkezett (BorsOnline)
Tóth Gabi sorain bárki könnyekig hatódna.
júl. 28
9:18
Csak egy út van Harry herceg és a királyi család számára: ez hozhatja el a békülést (Life)
Hosszú ideje mélyül a szakadék a családtagok között, ideje lenne közeledni egymáshoz, ám egyelőre egyik fél sem enged. Szakértők szerint csak egy út van Harry herceg és a királyi család számára, ha helyre akarják hozni a kapcsolatukat.

Keresés