2024. július 27. szombat

júl. 27
9:36
Az EU létrehozná a „vagyonnyilvántartási” adatbázist a nyomonkövethetőségért (BitcoinBázis)
Az Európai Unió vagyonnyilvántartási irányelvei a pénzügyi átláthatóság, a korrupció elleni küzdelem és a pénzmosás megelőzése érdekében jöttek létre. Ezek az irányelvek szabályozzák, hogy a tagállamok hogyan vezessék nyilvántartásaikat, és hogyan biztosítsák, hogy ezek az információk elérhetők legyenek az illetékes hatóságok számára. A polgári vag
júl. 27
9:36
Két pótkocsival vágott neki a Vajdaságnak a Tanyaszínház (kultura.hu)
Július végén kelt útra a megalapításának 46. évét jegyző vajdasági Tanyaszínház csapata, hogy 28 helyszínen játssza el a közönségnek Szigligeti Ede 1853-ban megjelent, A cigány című népszínművének utazó színpadi változatát.
júl. 27
9:42
Másfél órát küzdött egyedül egy vitorláson Nagy Sándor (hirado.hu)
A pandémia alatt tette le a vitorlás vizsgát Nagy Sándor. A Jászai Mari-díjas színész, énekes a Nyár 24 Emlékkép című sorozatában idézte fel a balatoni vitorlázáshoz kapcsolódó felejthetetlen élményeit.
júl. 27
9:42
Időjárás: már az előrejelzés szerint is forróságra kell készülni (vg.hu)
Vasárnap legyengült formában érkezik a hidegfront.
júl. 27
9:42
Chema Rodríguez a magyar válogatottal javítana eddigi gyászos olimpiai karrierjén (Magyar Nemzet)
A magyar válogatott titokban abban reménykedik, hogy sikerül az eddigi legjobb olimpiai eredményüket, a 4. helyet túlszárnyalni.
júl. 27
9:42
Szoboszlai góljával győzte le a Real Betist a Liverpool (Telex)
A magyar válogatott csapatkapitánya a 34. percben rúgta be a mérkőzést végül eldöntő gólt.
júl. 27
9:42
Eljött a nap: végre visszavágunk a franciáknak? (naphire.hu)
Vasárnap a magyar férfi vízilabda-válogatott is megkezdi szereplését a párizsi olimpián, Varga Zsolt együttese a női kézilabdázókhoz hasonlóan a házigazda franciák ellen rajtol.
júl. 27
9:44
Egy teljes nyarat töltött Hobo a Rolling Stones nyomában (hirado.hu)
A Hogy volt?! című műsor nyári különkiadásában legutóbb a Petőfi Zenei Díj 2024-es Életműdíjasa, Hobo, azaz Földes László, osztotta meg emlékeit.
júl. 27
9:48
Rakott krumpli gyorsan és egyszerűen: pirított kolbásztól lesz mennyei ez az egytálétel (Mindmegette)
A rakott krumpli az egyik legfinomabb magyar étel, amit ráadásul gyerekjáték összedobni. Sokan sokféleképpen készítik, van ahol szalonna és hagyma is kerül bele, tejföl helyett pedig tejszínt használnak. Mi most a klasszikusabb, kolbászos verziót készítettük el videón, egy kis csavarral.
júl. 27
9:48
Fontos határidő közeleg, erről érdemes tudni - Számold ki, mennyi gázt kapsz kedvezményes áron (Ripost)
Közeleg a kedvezményes rezsiév vége!
júl. 27
9:48
Újabb fordulat Matthew Perry halála ügyében - rettegnek a hollywoodi drogkereskedők (BorsOnline)
A közeljövőben tart sajtótájékoztatót a rendőrség.
júl. 27
9:48
Így viselkednek a csillagjegyek, ha utoléri őket a szerelem (Life)
A szerelem miatt irracionális dolgokra vagyunk képesek, ráadásul, ami a szokatlan viselkedést illeti, a csillagjegy, amelyben születtünk is rátesz egy lapáttal...
júl. 27
9:48
A Neptunuszon túl létezik egy nagyon nehéz objektum, lehet, hogy megvan a kilencedik bolygó (Promotions)
Nagyon régóta keresik már a csillagászok.
júl. 27
9:48
Németországon keresztül kapják az ukránok az amerikai kazettás lőszereket (Magyar Hírlap)
A német hatóságok tagadták, hogy tudomásuk lenne a helyzetről.
júl. 27
9:50
Szoboszlai góljával győzte le a Real Betist a Liverpool (Magyar Hírlap)
A magyar válogatott csapatkapitánya a 34. percben Mohamed Szalah passzából lőtt a kapu hosszú sarkába.
júl. 27
9:54
Messze volt az éremcsata a Mészáros, Péni kettősnek - percről percre az olimpiáról (Infostart)
Péntek este hivatalosan is megnyitották a 2024-es párizsi olimpiai játékokat, szombaton pedig már jó pár magyar sportoló is versenybe száll. Kézilabda, vízilabda, vívás, úszás, torna, sportlövészet, kerékpár, evezés, asztalitenisz - mindben szurkolhatunk a magyaroknak.
júl. 27
9:54
Mesterséges libamáj: már kérelmezték az uniós piacra jutását (Agroinform)
A hírnek sem Magyarország, sem pedig Olaszország nem örül.
júl. 27
9:54
Kövesse nálunk élőben Orbán Viktor tusványosi beszédét! (hirado.hu)
A miniszterelnök idén is hagyományaihoz híven beszédet mond a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén.
júl. 27
9:54
Meghalt Kereszty András, a Népszava egykori főszerkesztője (SzMo)
Több mint 60 évig dolgozott a médiában, több száz újság- és folyóiratcikk mellett kilenc dokumentum- és riportkönyvet, valamint egy regénysorozatot is írt.
júl. 27
9:54
Kiakadtak az olimpia nyitóünnepségének nézői Céline Dion produkciója miatt: mindenki ugyanazt kérdezte (Life)
A párizsi olimpia nyitóünnepségének nézői rettenetesen feldühödtek. Órákig hiába várták, hogy a legendás énekesnő, Céline Dion megjelenjen, sokan azt gondolták, csak beetették őket, és az énekesnő már régen hazament.
júl. 27
9:54
Mikler Roland hatalmas poénja Nadal és Alcaraz társaságában az olimpiai faluban (Magyar Nemzet)
A kapusnak is összejött a közös fotó a két teniszcsillaggal.
júl. 27
9:54
Az idő a békepolitika oldalán áll – Orbán Viktor tusványosi beszéde a Mandineren (Mandiner)
A miniszterelnök szombaton zárta a 33. Tusványos szabadegyetemet. Összefoglalónk!
júl. 27
9:54
Oroszország hajlandó tárgyalni Ukrajnával, de partner nélkül nem kezd bele (Helló Magyar)
Oroszország kész tárgyalni Ukrajnával, különböző variációk vannak arra, hogy ki legyen a partner.
júl. 27
9:54
Orbán Viktor Tusványoson: Brüsszel úgy teremt békét, hogy folyamatosan támogatja a háborút (Telex)
Szokás szerint a miniszterelnök zárja a tusványosi fesztivált, a beszédét percről percre követjük. A beléptetés lassú volt, hatalmas sor alakult ki a bejáratnál, ami még az esemény kezdetekor is tartott.
júl. 27
9:54
Gyümölcscentrifuga - A friss ízek titka (in.hu)
A nyár beköszöntével megérkezik a gyümölcsszezon, amikor a piacok és a kertek bőséges kínálatot nyújtanak a friss, lédús gyümölcsökből. Ilyenkor a legjobb alkalom, hogy kihasználjuk a gyümölcscentrifuga előnyeit, és otthon is élvezzük a friss gyümölcsleveket, smoothie-kat és más egészséges italokat. Mire használható a gyümölcscentrifuga?A gyümölcsc
júl. 27
9:54
Latorcai Csaba: Fontos, hogy kulturálódó és sportoló nemzet legyünk (vasárnap.hu)
Nem elég, hogy kultúr- és sportnemzet vagyunk, legalább ennyire fontos, hogy kulturálódó és sportoló nemzet legyünk – jelentette ki Latorcai
júl. 27
9:54
Két üstököst fedezett fel egy magyar csillagász júliusban (Gyártástrend)
Júliusban két új üstököst is felfedezett Sárneczky Krisztián kutatásvezető csillagász, a Hun-Ren Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Piszkéstetői Obszervatóriumában.
júl. 27
9:54
5 szuper fotós trükk nyárra, mellyel optikailag vékonyabbnak tűnsz (Bien)
Egy olyan korban élünk, ahol egy jó kép sokszor többet ér, mint maga az élmény és a like-ok számától tesszük függővé saját értékünket. Na, de ennyit a lelkifröccsről, mert szerintem az teljesen természetes dolog, hogy egy képen, amit megosztunk a nagyközönséggel, mindenki a legelőnyösebb oldalát szeretné megmutatni. Ehhez adnánk neked pár tippet, a
júl. 27
9:54
Ransomware támadás érintette 12,9 millió ember személyes és egészségügyi adatát (ICT Global)
Egy ausztrál elektronikus recept szolgáltató vállalat, a MediSecure, nyilvánosságra hozta, hogy nagyjából 12,9 millió ember személyes és egészségügyi adatait érintette egy áprilisi ransomware támadás.
júl. 27
10:00
Riasztó mértékben elszaporodtak a medúzák a horvát tengerpartokon: erre figyelmeztetnek a szakemberek (Blikk)
Óriási mértékben szaporodtak el a medúzák az Adriai-tenger kisebb öbleiben. A magyarok egyik kedvenc úti célja mindig is kecsegtető kikapcsolódással kecsegtetett, azonban a forróság a horvát területeket sem kímélte. Bajban lehet a turizmus a népszerű nyaralóhelyen?
júl. 27
10:00
Ha nem olimpiát nézne - sport a tévében (Infostart)
A Forma-1-es Belga Nagydíj, tenisz, baseball, lósport élő közvetítése várja azokat, akik nem (csak) az olimpiára kíváncsiak.
júl. 27
10:00
Orbán Viktor: Ha Európa nem tér észhez, magára marad ebben a háborúban (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök idén is hagyományaihoz híven beszédet mondott a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén.
júl. 27
10:00
A Keppel MET Renewables naperőműprojekteket vásárol Észak-Olaszországban (ProfitLine)
A svájci központú, megújuló energetikai eszközökkel foglalkozó Keppel MET Renewables (KMR) tovább erősíti elköteleződését a napenergia-projektek mellett. A MET Csoport és a szingapúri Keppel Infrastructure vegyesvállalata lezárta két fotovoltaikus projekt 100 százalékos részesedésének megvásárlását Észak-Olaszországban, Piemont és Lombardia régiókb
júl. 27
10:00
Szoboszlai ismét csodát tett, hatalmas bravúrral mentette meg a Liverpoolt (BorsOnline)
Szoboszlai Dominik ismét győzelemre vezette a csapatát.
júl. 27
10:00
Kreml: Trump kezdte a szankciós versenyt (Magyar Hírlap)
Trump rámutatott, hogy az ukrajnai konfliktus megállítása prioritás kell, hogy legyen számára.
júl. 27
10:00
Fejjel lefelé vonták fel az olimpiai lobogót a párizsi megnyitón (Telex)
Az ötkarikás szimbólumból két karika volt felül, három alul.
júl. 27
10:00
A dán mezőgazdasági termelőknek 2030-tól fizetniük kell a kibocsátott szén-dioxidért (Magro)
A dán kormány bejelentette, hogy a mezőgazdasági termelőknek 2030-tól 300 koronát (tehát 43 dollárt) kell majd fizetniük a kibocsátott CO2-egyenérték tonnánként.
júl. 27
10:06
Sajtó: Horner elbeszélgetett Verstappennel és mérnökével a magyarországi vitáa után (m4sport.hu)
Sajtóhírek szerint Christian Horner elbeszélgetésre hívta Max Verstappent és Gianpiero Lambiasét a Magyar Nagydíjon történt összezördülésük után.
júl. 27
10:06
Párizs 2024: megnyugodhat Magyarország, előkerült Milák Kristóf (vg.hu)
Kiderült, mikor indul a gépe.
júl. 27
10:06
Fontos kérdést tett fel a véleményvezér az olimpiai megnyitó kapcsán (Mandiner)
Az ismert előadó is megbotránkozott a látottakon.
júl. 27
10:06
Mindenki megnyugodhat! Milák Kristóf már a párizsi repülőn ül (Magyar Nemzet)
Szombaton végre elutazik az olimpia helyszínére Milák Kristóf, akinek 10.05-kor indult a gépe Párizsba.
júl. 27
10:12
Donald Trump Benjamin Netanjahunak: egyetlen amerikai államfő sem tett ennyit Izraelért (Infostart)
A közel-keleti béketeremtés és rendezés esélyeiről, módjairól, valamint az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti tárgyalásokról is egyeztetett Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt, korábbi elnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök pénteken.
júl. 27
10:12
Orbán Viktor Tusványoson: a háborúzó felek nem akarnak békét, azt csak kívülről lehet megteremteni (Ripost)
25. alkalommal tartott beszédet Orbán Viktor Tusványoson.
júl. 27
10:12
Utazik vagy nem? Itt az igazság Milák Kristófról (BorsOnline)
Eddig kellett izgulni amiatt, utazik-e Párizsba az olimpiai bajnok úszó. Milák Kristóf feltűnt a repülőtéren.
júl. 27
10:12
Párizs 2024: Visszavághat a franciáknak Varga Zsolt csapata (Magyar Hírlap)
Vasárnap a magyar férfi vízilabda-válogatott is megkezdi szereplését a párizsi olimpián.
júl. 27
10:12
Rettenetes baleset történt az M0-áson (naphire.hu)
Brutális baleset történt az M0-s autóúton, a déli-szektorban, az M1-es autópálya felé, az Annahegyi pihenőnél történt a baleset.
júl. 27
10:12
Major Veronika a selejtező legjobb eredményével olimpiai döntős a női légpisztolyosoknál (Telex)
A férfi 4x100-as gyorsváltó is döntőbe jutott, a nőknek ugyanez nem sikerült. A férfi kardozóink kiestek. Magyar eredmények egy helyen.
júl. 27
10:18
Orbán Viktor lerántotta a leplet legnagyobb terveiről - élő tudósítás (Menedzsment Fórum)
Tusnádfürdőn beszélt a hosszú távú stratégiáról és a világról alkotott elképzeléseiről Orbán Viktor szombat délelőtt.
júl. 27
10:18
Lissák Laura megmutatta kedvesét (Metropol)
A TV2 sztárja családi nyaralásáról mutatott közös fotót.
júl. 27
10:18
Tízezreket költünk dísznövényekre, de a biztosításukra nem fordítunk kellő figyelmet (ProfitLine)
A hazai otthonok döntő többsége, 82 százaléka rendelkezik kerttel, terasszal vagy erkéllyel. Évente átlagosan több mint huszonkétezer forintot költünk a dísznövényekre, a meglévők pótlása pedig közel hatvanezer forintba kerülne – derül ki egy friss országos kutatásból. Az idén márciusban első alkalommal meghirdetett lakásbiztosítási kampány enyhíte

Keresés