2024. július 26. péntek

júl. 26
11:12
Ezt üzeni a kormány azoknak a fiataloknak, akiknek rosszul számították ki az egyetemi felvételi pontjait (Magyar Nemzet)
Anomáliák voltak a pontszámítások körül.
júl. 26
11:12
Döbbenetes videót tettek közzé Hamilton utódjáról – ez már szupererő? (Racing)
Lewis Hamilton rendre hangoztatja, hogy nagyon rossz a memóriája, és sokszor azt is nehezen idézi fel, ami a legutóbbi futamokon történt vele. Ezzel szemben a helyére legnagyobb eséllyel pályázó Andrea Kimi Antonelli olyan dolgokra emlékszik, ami csapattársát és mérnökét is megdöbbenti. Az egyértelmű, hogy Andrea Kimi Antonellinek a Forma–1-ben a h
júl. 26
11:12
Újabb négy határrendészt gyanúsítanak vesztegetéssel az ügyészek (Telex)
A nyomozó ügyészség a négy rendőr szolgálati helyén végzett kutatáskor készpénzt, autót és motort, valamint bankszámlát zárolt.
júl. 26
11:12
Az olimpia csütörtök esti pódiumedzésén megsérült Kovács Zsófia tornász, most a diagnózisra várnak (Telex)
A háromszoros Európa-bajnok sportoló megcsinálta a gyakorlatát úgy, ahogy azt az edzőjével, Trenka Jánossal kitalálták, de a leérkezéskor valami félresiklott.
júl. 26
11:12
Tóth Andi meglepő vallomása: erre a randira biztosan igent mondana (naphire.hu)
Az énekesnő ugyan most nem keresi a szerelmet, azt azért elmondta, milyen randevúra nem érdemes elvinni semiképpen sem.
júl. 26
11:14
A mesterséges intelligencia már képes elvégezni egy elemző munkáját a legnagyobb amerikai banknál (Portfolio)
A JP Morgan Chase megkezdte egy generatív mesterséges intelligencián alapuló termék bevezetését, és közölte alkalmazottaival: az OpenAI ChatGPT-jének a saját verziója képes elvégezni egy elemző munkáját - jelentette pénteken a Financial Times.
júl. 26
11:14
Robbanóanyaggal teli ukrán jet ski ért partot Isztambulban (Magyar Nemzet)
A tengerpartra sodródott jármű állítólag az ukrán haditengerészethez tartozik.
júl. 26
11:14
Ötkarikás mítoszok – lehet egy olimpia füstmentes? (Telex)
A párizsi játékok szervezői ígéretet tettek a környezeti hatások minimalizálására. Vajon sikerül nekik?
júl. 26
11:18
Mit reagál a benzinár a Kormányinfóra? (Privátbankár)
Miután a Kormányinfón arról volt szó, hogy veszélyben Magyarország ellátásbizontsága, kijöttek a szombattól érvényes üzemanyagárak.
júl. 26
11:18
Karnyújtásnyira a teljes foglalkoztatottság (Piac és Profit)
Tovább mérséklődött a háromhavi munkanélküliségi ráta. Április és június közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma 4 millió 745 ezer fő volt, 21 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
júl. 26
11:18
Harry herceg tiszta vizet öntött a pohárba: a királyi család itt hibázott, ezért romlott meg a viszonyuk (Metropol)
Végre nyíltan beszél a herceg.
júl. 26
11:18
Ez az eddigi legnehezebb Harry Potter-kvíz: csak a legnagyobb rajongók tudják hibátlanul megcsinálni! (Joy)
Ha szerinted mindent tudsz a Harry Potter univerzumról, itt az idő, hogy igazán próbára tedd a tudásod!
júl. 26
11:18
Javasolt a szamárköhögés elleni emlékeztető oltás várandósoknak (WebBeteg)
A várandós kismamáknak javasolt az emlékeztető oltás, mert az az újszülöttet is védi. A legveszélyeztetettebbek ugyanis a csecsemők, akik 2 hónapos korban kapják meg a szamárköhögés elleni oltást. Ezért első 6-8 hétben most különösen kerülendő a kisbabával vendégségbe avagy zsúfolt helyekre menni.
júl. 26
11:18
Nagyon durva átverés terjed, száznál több ügyfél nevében félmilliárd forint hitelt vettek fel a csalók (ProfitLine)
Már több százszor igényeltek gyanútlan banki ügyfelek nevében személyi kölcsönt kiberbűnözők Magyarországon. A pénzintézetek a kísérletek egy részét időben észlelték, de száznál is több ügyfélnek nemcsak a számláját nullázták le a csalók, hanem még átlagosan négymillió forintos adósságba is belevitték őket - írja a Bank360.hu.
júl. 26
11:18
Gulyás Gergely: az nem fordulhat elő, hogy valakit felvettek, majd értesítik, hogy mégsem (ATV)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter az ATV kérdésére a Kormányinfón leszögezte: ha voltak hibák, akkor azt az egyetemeknek helyre kell hoznia, és adott esetben egy évfolyam nagyobb létszámmal is indulhat.
júl. 26
11:18
Kamala Harris a gázai helyzetről egyeztetett az izraeli miniszterelnökkel (hirado.hu)
Kamala Harris amerikai alelnök rendíthetetlen támogatásáról biztosította Izraelt.
júl. 26
11:18
Erre kell figyelni, ha a gyerek internetet használ: így védhetjük őket az online bántalmazástól (Pénzcentrum)
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra. Gyermeknapon jelent meg a hatóság fiataloknak szóló "Sztorik a zsebben - Történetek a közösségi médiából" című kiadványa, amely mo
júl. 26
11:18
"Nincs ennél jobb pillanat rá" - Harry felkereste Katalint, békülni akar (BorsOnline)
A sussexi herceg kihasználná sógornője állapotát.
júl. 26
11:18
Drogdílerek bukhatnak bele Matthew Perry halálába: újabb fordulat a nyomozásban (Life)
Matthew Perry halála kapcsán bűnügyi nyomozást indítottak, mivel nyilvánvalóvá vált, hogy a színészt halála előtt valaki drogokkal látta el. A rendőrségnek listája van a gyanúsítottakról.
júl. 26
11:18
Sebestyén Balázs kíméletlen módon odapirított Puzsér Róbertnek és kimondta az igazságot a pofonról: szerinte ezért kapta a nyaklevest az ordibáló kritikus (Promotions)
Rákóczi Feri is beszállt, elmondta az őszinte véleményét a helyzetről.
júl. 26
11:18
Hogyan változnak az ízületek idősebb korban? (Magyar Hírlap)
A betegség kialakulásában a mechanikai tényezők mellett gyulladásos folyamatok is szerepet játszanak.
júl. 26
11:18
Sziget: újra lesz Nagy Utcaszínház és Cirque du Sziget is (Magyar Nemzet)
Egy francia produkcióval visszatér a Sziget fesztiválra a Nagy Utcaszínház.
júl. 26
11:18
Digitális demokrácia az autóipari ellátási láncban (Autószektor)
Július elején a Tennessee állambeli Nashville-ben első alkalommal megrendezett Automotive Logistics and Supply Chain Digital Strategies North America konferencián Ed Stachowski, a Ford adattudományi és gépi tanulási igazgatója elmondta, hogy az ellátási lánc analitikai részlege egyre több megkeresést kap a gépi tanulási (gt) és mesterséges intellig
júl. 26
11:18
Botrány a felvételi pontszámításban – reagált a kormány (AC News)
Több diák is jelezte, hogy a Felvi kalkulátorához képest kevesebb pontot szereztek. Így sokak nem kezdhetik el a tanulást szeptemberben.
júl. 26
11:18
Szerződést hosszabbított a 2020-as világbajnok (Sportal)
A Honda 2026-ig meghosszabbította Joan Mir szerződését.
júl. 26
11:24
Veszélyben az olajellátás, érdemes gyorsan benzinkútra rohanni? (Menedzsment Fórum)
Mit lép a Mol ebben a helyzetben a nagykereskedelmi árakkal?
júl. 26
11:24
Súlyos incidens érte a francia vasútat (Infostart)
Néhány órával a párizsi olimpia megnyitója előtt ismeretlenek több helyszínen is gyújtogattak a francia gyorsvasút-hálózaton.
júl. 26
11:24
Sok a légy? Légy résen, és űzd messzire őket, hogy ne legyeskedhessenek az otthonodban! (Agroinform)
Van élet a légypapíron túl is. Vannak egyéb, gusztusosabb módszerek, amelyekkel el lehet távolítani a legyeket az otthonunkból.
júl. 26
11:24
Amiért álomlehetőség híján sem opció Sainznál az egyéves kihagyás (m4sport.hu)
Úgy tűnik, bajnoki címre esélyes csapatnál nem jut hely Carlos Sainz számára, az egyéves kihagyás lehetősége mégsem jöhet szóba nála. Elmondta, miért.
júl. 26
11:24
Mercedes: köhög a motor, olvad a profit (vg.hu)
Kínában már nem fogy olyan jól a Mercedes, mint korábban.
júl. 26
11:24
Történelmi pillanat a párizsi olimpián: Céline Dion nem akárkivel nyitja meg az olimpiát (Glamour)
Ma Párizson a világ szeme, ugyanis hivatalosan is kezdetét veszi a 2024-es nyári olimpia. A nyitóceremónia elképesztően pazar lesz, az est fényét pedig két világsztár jelenléte is emeli majd. Egyikük a zenei legenda, Céline Dion, de vajon ki a másik előadóművész? Mondjuk is!
júl. 26
11:24
Orbán Viktor Románia miniszterelnökével tárgyalt a kétoldalú kapcsolatokról és a román schengeni tagságról (Magyar Nemzet)
Az EU Tanácsának soros elnökeként Magyarország ősszel napirendre veszi Románia teljes körű schengeni csatlakozásának ügyét.
júl. 26
11:24
Felháborító: kiderült, hogy Orbán miatt is elítélhetik Trumpot (Mandiner)
Sokan nem örülnek a magyar kormányfő békemissziójának.
júl. 26
11:24
Sürgős csapadékra lenne szükség (Magyar Mezőgazdaság)
Nyári kapás növényeinknek ebben az időszakban lenne szükségük a legtöbb csapadékra, de az elmúlt napok záporai csak kevés helyen enyhítették az egyre fokozódó csapadékhiányt, a középső országrészben és keleten sokfelé már igen száraz a talaj.
júl. 26
11:24
Olimpia - Helebrandt Máté csütörtökön áll rajthoz (Nyíregyháza)
A nyíregyházi atléta negyedik olimpiájára utazik.
júl. 26
11:24
Digitális ikerszimulációval lesz jobb a zenei élmény (Digital Hungary)
A digitális ikerszimuláció eddig főként az ipar kiváltsága volt: használatával egy-egy gép működése, az apró részletek is modellezhetőek a virtuális térben, és elegendő csak a tesztek során legjobbnak minősülő verziót legyártani a valóságos környezetben. Így komoly erőforrásokat tudnak megtakarítani például az autóipar vagy az intralogisztika szere
júl. 26
11:24
Véradás: hogyan zajlik, mennyi ideig tart, mennyi vért vesznek le? (EgészségKalauz)
Egyetlen véradással akár 3 ember életére is hatással lehetünk.
júl. 26
11:24
Egy hónap alatt tízezreket spórolsz a következő kajatippekkel (Bien)
Ha imádsz enni, és igazi ínyenc vagy, akkor sem kell vagyonokat költened a kajára – ezekkel a tippekkel úgy spórolhatsz, hogy még mindig nagyon finomakat eszel.
júl. 26
11:24
Jön SearchGPT, a ChatGPT Google kereső hasonmás változata (ICT Global)
Az OpenAI bejelentette a keresőpiacra való belépését a SearchGPT-vel. Ezzel a Google egy bitang erős vetélytársat kap.
júl. 26
11:26
Gyújtogatások és káosz a francia gyorsvasúton az olimpiai megnyitó előtt (Infostart)
Néhány órával a párizsi olimpia megnyitója előtt ismeretlenek több helyszínen is gyújtogattak a francia gyorsvasút-hálózaton.
júl. 26
11:26
Alonso: Nincs idő frusztráltnak lenni – élnünk kell a 2026-os nagy lehetőséggel! (m4sport.hu)
Bosszantó Fernando Alonso szerint, hogy mire a Red Bull verhetővé vált, az Aston Martin már képtelen élni a lehetőséggel, ám hangsúlyozta, ezek itt nem a mérgelődés, hanem a nagy csapattá érés folyamatának pillanatai!
júl. 26
11:26
Válogatott játékost igazolt a Stúdió! (Nyíregyháza)
Újabb brazil labdarúgó erősíti a futsal csapatot.
júl. 26
11:28
Kardban és sportlövészetben is lesz magyar éremesélyes az olimpia szombati napján (m4sport.hu)
A férfi kardozók és a sportlövők is éremesélyeként szerepelnek a párizsi olimpia első hivatalos versenynapján, szombaton.
júl. 26
11:30
Megvétózza Ukrajna EU csatlakozását a kormány? - kérdeztük a minisztert (ATV)
Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az ATV kérdésére kijelentette: Ukrajna olajtranzit-korlátozása két európai uniós tagállamra is közvetlen és súlyos következményekkel jár. "Ha ilyen kérdőjelek merülnek fel, ennek óhatatlanul a csatlakozási folyamatra is kihatása kell, hogy legyen" – fogalmazott.
júl. 26
11:30
Nem lesz hiány: sikerült időben begyűjteni ezt a különleges mézet (Agroinform)
Átlagos évet zárhatnak a méhészek.
júl. 26
11:30
Obama is támogatja Kamala Harrist (444.hu)
Feleségével közös nyilatkozatában azt írták, "mindent megtesznek" a megválasztásáért.
júl. 26
11:30
"Eddig minden top" – Kaizinger Balázs lova gond nélkül átment az orvosi szemlén (m4sport.hu)
Gond nélkül átment az orvosi szemlén a párizsi olimpián lovastusában induló Kaizinger Balázs lova.
júl. 26
11:30
A gyomok nem mindig ellenségek (Agrofórum)
A mezőgazdasági növénytermesztés során mind a kertészeti kultúrákban, mind pedig a szántóföldeken folyamatos a különféle gyomnövények elleni küzdelem.
júl. 26
11:30
Pekli Mária a rekorder női cselgáncsozók között (Magyar Hírlap)
Öt olimpián vett részt.
júl. 26
11:30
Elmaradhat Nadal és Fucsovics mérkőzése az olimpián! (Magyar Nemzet)
A 22-szeres Grand Slam-bajnok legenda sérüléssel bajlódik.

Keresés