A Stellantis tulajdonában lévő Chrysler 19 516 hibrid kisteherautót hív vissza az Egyesült Államokban, mivel azok akkumulátora leparkolt állapotban is tüzet okozhat - közölte az Egyesült Államok Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatala (NHTSA).
Július tizenhetedikén meteor égett ki New York City felett. A város lakói furcsa zajt észleltek, törmelék viszont egyáltalán nem hullott a földre, mert az égitest túl kicsi volt hozzá. A NASA ekkora objektumokat nem figyel, ezért késtek a jelentéssel, és ezért nem tudta egy ideig senki, hogy mi történt.
90 éves korában elhunyt John Mayall, a brit blues "atyja". A Bluesbrakers alapítóját hétfőn érte a halál kaliforniai otthonában - közölték a zenész Instagram-oldalán.
Az új felvételi rendszernek is köszönhetően, a tavalyihoz hasonlóan, idén szintén meghaladja a 120 ezret a felsőoktatási intézményekbe jelentkezettek száma, ami nagy áttörés a korábbi, 100 ezer körülihez képest – közölte hétfőn a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára
Ridley Scott Gladiátor című filmje messze nem Russell Crowe első szerepe volt, azonban egyértelműen karrierje huszadik munkájának köszönheti, hogy sztárrá vált. A filmben szereplő karaktere sorsát tekintve nem meglepő, hogy nincs benne az idén megjelenő második részben, amiről egy friss interjúban elmondta véleményét.
Ma még 30 Celsius-fok fölé kúszik a hőmérők higanyszála, ám holnaptól már megáll, épp egy fokkal alatta. Emellett számos vármegyében várhatók viharok ma és holnap is, több mint a fél országra kiadták a figyelmeztetést nemcsak zivatarok, de felhőszakadás miatt is. Hőség miatt már csak néhány vármegye van veszélyben.
Nyáron egy forró autóba beszállni olyan érzés lehet, mintha szaunába lépnénk. Szerencsére az autós napellenzők segíthetnek ezen a problémán. De mégis, milyen típust vegyünk, melyik a legjobb választás? Teszt!
Július 26-28 között a tartják az első Füred Art Week rendezvényt, amelynek célja, hogy bekapcsolja Balatonfüredet a művészeti élet pezsgésébe. Az eseményt a komoly múltra visszatekintő Art and Antique, valamint a Budapest Contemporary szervezői álmodták meg a Balaton partjára. “Tudjuk, hogy sok műgyűjtő és vásárló időzik ilyenkor a Balatonnál, a
A rövid távú, átmeneti pénzzavarban lévő emberek egyre inkább a hitelkártyákra hagyatkoznak: a hitelkártya-tartozás ma már nagyobb, mint a folyószámlahitel-állomány – a hitelkártyás költések növekedése közel 50 százalékkal haladta meg a betéti kártyás vásárlások értékének bővülését – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi s
Az energiarendszer átalakulása és a klímaváltozás miatt egyre fontosabb, hogy az energiakereskedők a lehető legpontosabb meteorológiai előrejelzések birtokában legyenek. A technológiai fejlődés impresszív haladást ért el az elmúlt évben is,
A 99Bitcoins által indított 99BTC token egyre népszerűbb, az előértékesítés pedig már át is lépte a 2,5 millió dolláros szintet. A platform egyedi learn-to-earn modellel ösztönzi a kripto tanulást. Erős közössége és vonzó kurzusai révén a 99Bitcoins forradalmi újítást hozhat. A piaci visszaesés közepette egy új, izgalmas kripto került a befektetők
A nyári szezonális ellenőrzés célterületei közül a nyári táborok sem maradtak ki. Az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek országosan 155, csaknem 6300 főt ellátó tábor étkeztetési tevékenységét ellenőrizték. A feltárt hibák jellemzően higiéniai hiányosságokból adódtak. Az akció során mindössze 6 esetben indult eljárás, összesen mintegy egymillió f
Meg se tudom számolni, hány éve vagyok a meztelenül alvás elkötelezett híve – valahogy mindig azt tűnt természetesnek, hogy amint hazaérek, megszabadulok a ruhák legjavától, és ezt az éjszakákkal koronáztam meg.
Donald Trump július 26-án Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tárgyal Floridában - erről maga a volt elnök, a republikánusok elnökjelöltje tett bejelentést kedden közösségimédia-oldalán.
Az orosz és belarusz sportolók csak semleges színekben mérettethetik meg magukat a július 26-án kezdődő eseménysorozaton, és kizárólag egyéni sportszámokban nevezhetnek. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntése alapján a versenyzők eredményei az éremtáblázatban sem szerepelhetnek majd.
Az eMag ügyfelei idén július 16-án rendelték a legtöbb szobai ventilátort a webáruháztól és Marketplace partnereitől, míg a légkondicionálók július 5-én - az év legmelegebb napjainak köszönhetően - érték el a csúcsot. Az eMag-nál a legnépszerűbb klímaberendezések a splitklímák, de néhány mobil klímaberendezés is bekerült a top 30 termék közé A ha
Finnország évről évre nyugodt derűvel foglalja el a boldogságindex első helyét, tehát magabiztosan nevezhetjük boldogság-esszenciának a még Finnországon belül is kiemelkedő helyszíneket. Íme a helsinki top öt!
Piaci, adminisztratív és termőhelyi ellenőrzéseket is tartottak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai a nyári őstermelői célellenőrzés során.
Lemondott a szenátori székéről Bob Menendez, az amerikai Kogresszus felsőházának demokrata tagja kedden, akit egy héttel korábban korrupció miatt talált bűnösnek a bíróság.