Új lakók érkeztek a Nyíregyházi Állatparkba, a Viktória-ház akvaterrárium rendszerének két hatalmas kifutóját vették birtokba a Franciaországból érkezett guyanai krokodiltejuk. A csigaevő hüllők még külön kifutókban élnek, mivel a fiatal hím és a kifejlett nőstény között nagy a méretbeli különbség, ám a gondozók reményei szerint idővel egy párt alk
A munkahelyi jóllét csak egy jól hangzó fogalom, vagy a gyakorlatban is alkalmazott munkaerőt megtartó eszköz? A No Fluff Jobs legújabb kutatása arra kereste a választ, hogy az IT- és HR-szakemberek tapasztalatai alapján melyek azok a tényezők, amelyek befolyásolhatják a munkavállalók fejlődését és elégedettségét. A riportból az is kiderül, a szekt
Fokozott figyelemmel kell közlekedni a közutakon, mivel július második felétől augusztus közepéig tart az őzek nászidőszaka, más néven az üzekedés. Ebben az időszakban az őzek a szokásosnál sokkal aktívabbak és óvatlanabbak, ezért nagyobb a valószínűsége annak, hogy váratlanul az útra lépnek.
Az utóbbi évek során lényegesen javult a magyar bankrendszer digitális felkészültsége, a következő időszakban a biztosítási és a tőkepiaci szektornak is föl kell zárkóznia - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) digitalizációért és fintech fejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten, a jegybank lefrissebb fintech és digitalizációs je
Július 22-én megjelent az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (Jrc) júliusi, meteorológiai és műholdas adatokra alapozott szántóföldi kultúrákra vonatkozó elemzése. A nyári délkelet-európai hőhullám hazai mezőgazdaságra gyakorolt számszerűsített hatását érdemes minél inkább adatokon alapuló modellek alapján vizsgálni.
A jelentés 2020 óta a jogi síkról politikaira, majd az ideológiai síkra mozdult, és felfogásbeli különbségek miatt állított pellengérre bizonyos tagállamokat.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A kriptopiac jelenleg nyugodt állapotban van, a befektetők izgatottan várják a következő bikapiacot. Az altcoinok vonzó lehetőséget kínálnak, mivel még mindig kedvező belépési pontokon állnak, de már mutatják a felfelé irányuló lendület jeleit. Ezek a digitális eszközök robbanásra készek, ennek a cikknek pedig az a célja, hogy kiemelje azokat a kul
Első ránézésre azt gondolhatnánk, a belga labdarúgó-válogatott előtti tisztelgés jele a vörös-fekete alkalmi festés az Alpine-on, ha nem tudnánk, hogy emögött a csapat befektetője és a legújabb Marvel-film főszereplője, Ryan Reynolds áll.
A Globális Vagyonosodási Jelentés 71 országot fed le, amelyek a globális bruttó nemzeti jövedelem több mint 98 százalékát, az értékpapírpiaci összértéknek pedig 99 százalékát adják.
Bár az ultrahosszú, dús szempillák elég népszerűek, számos egészségügyi kockázatuk van.Természetes szempilláink fontos funkciókat látnak el. A szem ki van téve az időjárás viszontagságainak, így a baktériumok és vírusok számára ablakot jelent a szervezetbe való bejutásra, ami akár halált is okozhat.A szempillák védik a szemünket a levegő elterelésé
Az Állatvédelmi Oktatásért Alapítvány idén elindította az Állatbarát Olvasó Kihívást, melynek célja, hogy a pedagógusokat és a szülőket is arra ösztönözze, hogy 12 hónap alatt 12 állatokkal vagy állatvédelemmel kapcsolatos könyvet olvassanak el közösen. A programhoz csatlakozott a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár is, amelynek g
Ma estére a jelenleg legnézettebb MAX-sorozatokból válogattunk! Akad köztük régi nagy kedvenc doku széria (Autókereskedők) új alsorozattal, hatalmas fantasy kedvenc (Trónok harca - Sárkányok háza) és egy új kötösbe csomagolt klasszikus képregényeses is (Öngyilkos osztag: Iszekai).
Kína létrehozta az első olyan nagyméretű atomerőművet, amely a jelek szerint ellenáll az olvadásnak. Bár ez a konstrukció nem illeszthető a meglévő atomreaktorokhoz, olyan modellt nyújt, amelyet a jövőbeni építkezésekhez lehet felhasználni.
A görög mitológia szerint Minósz király Kréta nagyhatalmú uralkodója volt annak hőskorában. Az évek során a régészek megerősítették más, a görög mitológiában szereplő különböző személyek és események létezését is, de mi a helyzet Minósszal? Van bizonyíték arra, hogy valós személy volt?
Tömegesen késnek és törlődnek a repülőjáratok idén, rengetegen pórul járnak a rég lefoglalt nyaralásaikkal – és a nagy informatikai összeomlás még rátett egy lapáttal az egészre. Hogyan érdemes eljárni az ilyen esetekben, mennyi pénzt kaphatunk vissza, miért felel a légitársaság és miért a biztosító?
Pokolgép robbant egy Toyota Land Cruiser terepjáróban szerda reggel Moszkva északi részén, egy parkolóban, a járműben ülő házaspárt kórházba szállították.
Idén 615 fiatal vehet részt a nyíregyházi önkormányzat nyári diákmunka programjában. A 16 és 25 év közötti érdeklődők a járási hivatal foglalkoztatási osztályán jelentkezhetnek a rendelkezésre álló helyekre. A diákok július 9-től kezdtek dolgozni az önkormányzatnál és annak intézményeinél, többek között a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárba
"Kína támogat minden olyan erőfeszítést, amely a békét elősegíti, kész konstruktív szerepet játszani a konfliktus lezárásában és a béketárgyalások újraindításában" – idézte Vangot a külügyminisztérium.
A Liga a Patrióták Európáért tagjaként egyetlen helyet sem szerzett az Európai Parlament szakbizottsági elnökeinek és alelnökeinek keddi megválasztásán.
A médiaszemélyiség holttestét 2022-ben egy Ix. kerületi társasház erkélyén találták meg. A Bors megtudta: Berki Krisztián egykori lakásának új lakója van.
A merevember-szindrómában szenvedő énekesnő többé nem koncertezhet, ám a fiai már felkészültek azokra az időkre, amikor anyjuk állapota rosszabbra fordulna.
Az Európai Bizottság tavaly közzétett jogállamisági jelentésében foglalt ajánlások több mint kétharmadát (68 százalékát) az európai uniós tagállamok teljes mértékben vagy részben teljesítették, egyes tagországok esetében azonban továbbra is aggályok állnak fenn, vagy a helyzet tovább romlott a jogállamiság érvényesülése szempontjából – jelentette k
A medúzacsípések többsége igen fájdalmas, ám az esetek többségében a tünetek rövid időn belül enyhülnek, és nem járnak maradandó károsodással. Súlyosabb reakciók esetén viszont a medúzacsípés sürgősségi ellátást igényel!
Idén 42. alkalommal rendezték meg a Balaton-átúszást, amit a szombati bizonytalan időjárás miatt végül vasárnap tartottak meg. A korábbi évekhez hasonlóan a teljes és a féltáv teljesítése mellett SUP-pal is versenybe lehetett szállni a Balatonboglár és Révfülöp között kijelölt szakaszon. A tizenegyezer induló között számtalan olyan elszánt nő és an
Ezúttal is változatos programokkal várja a látogatókat a siófoki Plázs, ahol a hét csúcspontja várhatóan a pénteki Korda György és Balázs Klári koncert lesz. Keddtől vasárnapig azonban számos más esemény is garantálja, hogy a Balaton fővárosában igazán élvezetes legyen a nyár.
NAPI Kommentár. Európa gyengébb, mint öt évvel ezelőtt. Mégis Von der Leyent választották újra a bizottság elnökének, mivel úgy tűnik, hogy kész megvalósítani a baloldal kívánságait.
A NASCAR név hallatára valószínűleg mindenkinek a V8-as motorok zúgása és a versenyautók körpályán történő száguldozása jut eszébe. Noha ez a közeljövőben nem igazán fog megváltozni, annyi biztos, hogy a NASCAR szemmel tartja az elektromos járművek egyre virágzóbb piacát. A versenysorozat ennek hatására elkészítette az első EV-prototípusát, amely a
Nyilatkozott lapunknak Németh S. Szilárd, az ATV Csoport elnöke arról az ügyről, hogy néhány napja a PestiSrácok egyik munkatársa bántalmazta Budapesten az utcán Puzsér Róbertet. Szóba került az az eset is, amikor Puzsér támogatólag írt 7 éve Szabó Zoltán, az Index akkori újságírójának megveréséről.
A színésznő a Macskanő című film 20. évfordulójának alkalmából tett közzé néhány pikáns képet. Halle Berry meztelen felsőtestét mindössze két macska takarja.
Csökkenéssel kezdik a szerdai kereskedést az irányadó amerikai indexek a vállalati gyorsjelentési szezon közepette, különösen a technológia-túlsúlyos Nasdaq indexet ütötték meg.