A pénzügyminiszter szerint nem kell azonnali intézkedésekkel reagálni a túlzottdeficit-eljárásra és azt ígéri, 2026-ra három százalék alá mérséklődik a hiány.
"Esküszöm az istenre, hogy kibaszottul arcon lőlek": szándékos emberölésért tartóztatták le a rendőrt, Biden közleményt adott ki, George Floyd után újra kampánytéma lehet a rendőri erőszak.
Joe Biden azt ígérte, hogy személyesen is részt vesz alelnöke Kamala Harris elnökválasztási kampányában, az amerikai elnök hétfőn közölte elhatározását, amikor telefonon csatlakozott Kamala Harris Delaware államban tartott kampányeseményéhez.
A wamo, londoni és máltai központú digitális üzleti számlaszolgáltató, sikeres Series A finanszírozási kört zárt le, amelyben ötmillió dollárt gyűjtött össze. A kis- és középvállalkozások (kkv) számára pénzügyi megoldásokat nyújtó vállalat által bevont tőke a legutóbbi tranzakcióval elérte 11,8 millió dollárt. A most lezárt finanszírozási körben tö
Az elektronikus fizetési megoldások már számtalan lehetőséget nyújtanak a kényelmes, érintésmentes fizetésre. De mégis hogyan szeretjük kiegyenlíteni a számlát?
Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre v
Körözési akciót tartott a rendőrség, amelyben 51 embert fogtak el, köztük egy gyilkosság miatt keresett férfit – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.
Gondolkoztál már azon, milyen hangja lehet egy festménynek? A MODEM és a Lounge Group innovációja egyedülálló módon egyesíti a vizualitást az audióval: lefordítja a műalkotásokat egyedi zenei kompozíciókra. A SONART projekt interaktív élményét a Művészetek Völgyén próbálhatja ki először a nagyközönség.SONART néven mutatkozik be a 2024-es Művészetek
Több taxisofőr is felháborodottan jelezte , hogy a magyar piacra egy hónapja visszatért Uber akciói piactorzító hatásúak, és megkerülik a hatósági árat - írta meg a Telex.
Jelentősen megnőtt a verseny a privátbanki szolgáltatók között a jelentősebb vagyonnal rendelkező ügyfelekért, akik száma kisebb mértékben nő, mint ahogyan a bankok bővítik a privátbanki szolgáltatásaik körét. Egyre nagyobb az érdeklődés a forinttól eltérő devizában lévő alapok iránt, viszont hosszú távon kifizetődőbb és egyértelműen biztonságosabb
Hétfő este medve támadt rá egy emberre a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen. Két héttel ezelőtt pedig egy fiatal nő életét vesztette a romániai Bucsecs-hegységben, miután egy turistaösvényen nekiment egy medve.
Az érzelmes jelzőt a legtöbb esetben negatív címkeként használjuk és általában a nőket illetjük meg vele. Pedig érzelmesség tekintetében a férfiak egyáltalán nem maradnak el a nőktől, ezt már tudományos kutatás is alátámasztja.
Rétvári Bence megindokolta, hogy miért áll fenn ez a furcsa helyzet: nagyon sok embert kell ellenőrizniük. Mi történt? Komjáthi Imre, az MSZP országgyűlési képviselője levélben kifogásolta, hogy egy júniusi kormányrendelet szerint többletforrást biztosít idén és jövőre a kormány a gyermekvédelem számára, de a gyerekekre lényegesen kevesebb pénz jut
A HPV-fertőzés a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség, amelyen az emberek 50-80 százaléka átesik sokszor anélkül, hogy tudatában lenne a fertőzésnek. A vírus hosszú távú jelenléte akár rosszindulatú daganatok kialakulásához is vezethet, amelyeknek azonban nagy része megelőzhető védőoltással.
Gyerekkoromban el sem tudtam képzelni, milyen lehet a jegestea, amit a filmekben szürcsölgetnek a hollywoodi sztárok. Mindig kértem anyukámat, hogy készítsünk olyat, de a végeredmény egyáltalán nem volt finom. Hát persze! Az akkor kapható, nem túl minőségi feketeteából nem is lehetett. Íme, néhány szuper recept a nyári kerti partikhoz, hogy te is H
Évszaktól függetlenül is terjed, de az idegenforgalom élénkülése miatt nyáron, főszezonban ugrik meg leginkább az ágyi poloskák száma. A tiszta környezet nem jelent védelmet a rovarok ellen, bizonyos folyamatok optimalizálásával ugyanakkor csökkenthetjük az ágyipoloska-fertőzés kockázatát.
Harminc országból érkezett több mint száz hallgató tanul magyar nyelvet és kultúrát, illetve történelmet az idei debreceni Nyári Egyetemen - közölték a szervezők a kurzus megnyitása előtti sajtótájékoztatón hétfőn, a helyszínen.
Joe Biden vasárnap jelentette be, hogy nem indul újra, ezután gyorsan felsorakoztak Harris mögé a demokrata vezetők. Hétfőn késő este több állam demokrata küldöttsége is ülésezett, hogy megerősítse Harris támogatását.
Tuzson Bence igazságügyi miniszter vezetésével informális tanácsülést tartanak az Európai Unió tagállamainak igazságügyi miniszterei kedden Budapesten – közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM).
Javában tart a grillszezon, a boltokba kerülő grilltermékek jelentős része idén is hazai gyártóktól származik. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara piaci körképe szerint még mindig a sertéshúsból készült termékeket, grillkolbászokat vásárolják a legtöbben, de nagyon népszerűek a grillsajtok is. Egyre több a fűszerezett, közvetlen sütésre előkészített te
Egy hónappal korábban kezdődött a szüret a Pécsi Tudományegyetem szőlőültetvényein, a Jázmin fajta szedésével. A kedvező időjárás és az innovatív, rezisztens fajták hozzájárultak a korai szürethez, kiváló minőségű, nyárias borok készülhetnek.
Kimberly Cheatle a hétfői meghallgatáson azt mondta, még mindig magát tartja a legalkalmasabbnak a feladatra. A vizsgálóbizottság magas rangú politikusai nem így gondolják.
A használtautó-kereskedők egyik szeme sír, a másik nevet: a forgalom bővül, ugyanis ötvenezerrel több autó cserélt gazdát az idei első félévben. Ugyanakkor kevés az új kocsi a piacon, ráadásul megfigyelhető, hogy a vevők az egyre korosabb járműveket keresik, mert az érhető el számukra.