2024. július 23. kedd

júl. 23
16:30
Orbánék megint eggyel beljebb lökték Magyarországot a szakadékba: Indul az eladósítási hullám (Nyugati Fény)
Ismét adósságot pakoltak
júl. 23
16:30
95 autós szabálysértőt találtak a Balatonnál 6 óra alatt (Autószektor)
A Veszprém vármegyei járőrök 2024. július 19-én a 71-es főúton tartottak fokozott ellenőrzést. A rendőrök összesen kilencvenöt szabálysértővel szemben intézkedtek. Közülük hatvanöt sofőr a sebességtúllépés miatt kapott bírságot, öten az elsőbbségre vonatkozó szabályokat szegték meg, és ketten a fényjelző készülék tilos jelzésén haladtak át. Hét sof
júl. 23
16:30
Ott Tänak a helyi szupersztárt dicsérte a Lett Rally után (Racing)
Ott Tänak szerint a peches zárás csak erősebbé teszi a nagyszerű teljesítményt nyújtó Martins Seskszet a folytatásra.
júl. 23
16:30
Szeptemberben újra lesz Critical Mass Budapesten (Telex)
A fővárosi kerékpáros felvonulás idén lesz húszéves. Az évfordulóra visszakapja a nevét a közös tekerés.
júl. 23
16:30
Majka egyetért a fizikai erőszakkal, szerinte Puzsérnak „kijárt már” – mit szól ehhez az RTL? (Media1)
Az RTL műsorvezetője a közösségi médiában tette világossá, hogy helyesli a Puzsér Róbertet ért bántalmazást. A Media1 megkereste Majoros Péter munkáltatóját, hogy megtudjuk, mit gondolnak a tettlegesség nyilvános támogatásáról.
júl. 23
16:36
Virág Barnabás: idén még egy-két kamatcsökkentés jöhet, 6,25-6,50 lehet év végén az alapkamat (Infostart)
Az áremelkedés üteme a toleranciasáv felső széle közelében alakul a következő hónapokban, és a piaci várakozásoknál alacsonyabb infláció várható" – mondta Virág Barnabás, az MNB alelnöke a Monetáris Tanács kamatdöntő ülése után.
júl. 23
16:36
Egyedül Magyar Péterről kellett titkosan szavazni (Piac és Profit)
Az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságának összes tisztségviselőjét közfelkiáltással szavazták meg a tagok. Egyedül a Tisza párt elnökével tettek kivételt.
júl. 23
16:36
Feltúrták a fél várost: mutatjuk, hol kell számítani fennakadásokra a budapesti közlekedésben (Blikk)
Karácsony Gergely saját Facebook oldalán kért türelmet a budapestiektől, miután városszerte nagy felújítási munkálatokba kezdtek. Az újraválasztott főpolgármester szerint "ezek a beavatkozások fontosak" Budapest "infrastruktúrájának javítása érdekében". Karácsony Gerely felsorolta a felújítási munkálatok legkritikusabb helyszíneit is.
júl. 23
16:36
Érdemes lesz felnézni az égre, gyönyörű jelenségnek lehetünk szemtanúi (Portfolio)
Július 30-án hajnali fél négykor szabad szemmel is látható csillagászati jelenséget lehet majd megfigyelni a keleti égbolton, ahol öt égitest, a Fiastyúk csillaghalmaz, a holdsarló, a Mars, a Jupiter és a Bika csillagkép vörös csillaga, az Aldebaran kerül közel egymáshoz.
júl. 23
16:36
Harris első döntésével botrányt kavart, Amerika legfőbb szövetségesét bojkottálja (ATV)
Kamala Harris bejelentette, hogy nem fog elnökölni Benjamin Netanjahu kongresszusi beszédén Washingtonban.
júl. 23
16:36
"Touch it" szabály a lakberendezésben: így döntsd el, hogy mire költheted a legtöbb pénzt a lakásban (Femcafe)
Ne feledjük, hogy az otthonunk a menedékünk, ezért érdemes a legjobb minőségű tárgyakkal és bútorokkal körülvenni magunkat. Ebben segít a "touch it" szabály.
júl. 23
16:36
Egyre kevésbé férnek hozzá az MI-fejlesztők a létfontosságú adatokhoz (Bitport)
A tartalomszolgáltatók sorra vezetik be a korlátozásokat az általuk közölt anyagok felhasználására, miközben a mesterséges intelligencia egyre többet követelne magának.
júl. 23
16:36
Szijjártó Péter: Átadásra került a Nemzetközi Vöröskereszt kibővített budapesti irodája (Magyar Hírlap)
A tárcavezető az ünnepségen arról számolt be, hogy az IFRC nyolc évvel ezelőtt választotta a magyar fővárost globális szolgáltatási központja színhelyének.
júl. 23
16:36
A szoftveres gondok után most egy vulkánkitörés bénította meg a légiközlekedést (Forbes)
Kifejezetten stresszes dolog idén nyáron repülővel közlekedni: ez a hét sem telt el komolyabb fennakadások nélkül. Mi történt? Nem telt el egy hét azóta, hogy az európai légi közlekedés ne kapott volna óriási ütést egy rosszul telepített informatikai szoftver miatt. Ma ennél egy sokkal kevésbé szofisztikált problémába ütköztek az Olaszországba tart
júl. 23
16:38
Porosenko összekevert egy amerikai politikust Michael Jacksonnal (Magyar Hírlap)
A volt államfő az ukrán parlamentben tartott beszéde során a popénekesnek tulajdonította az amerikai politikusnak az orosz ortodox egyházról mondott szavait.
júl. 23
16:42
"Az állatok megölése nem képezheti a kultúra részét" – Kolumbia betiltja a bikaviadalokat (Blikk)
Kolumbiában hétfőn Gustavo Petro elnök nagy lépést tett az állatvédelem terén, amikor aláírta a bikaviadalok betiltását célzó törvényjavaslatot. A törvényt az elnök ünnepélyes keretek között, több száz állatvédő aktivista jelenlétében, a bogotai bikaviadal-arénában írta alá, ezzel további országokat követve a hagyományokat őrző, de sokat vitatott g
júl. 23
16:42
Új elnöke van a Magyar Röplabda Szövetségnek (Infostart)
Vatai Gabriellát választották meg elnöknek a szervezet rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén.
júl. 23
16:42
Ebben a vármegyében jelentős változás lép életbe a közlekedésben, érdemes figyelni (ATV)
Súlykorlátozást vezetnek be Jász-Nagykun-Szolnok egyes útjain.
júl. 23
16:42
Kislány született egy termálfürdőben (Spabook)
Hétfőn váratlan esemény rázta fel a dunaszerdahelyi Thermalparkot, amikor egy kismamánál hirtelen beindult a szülés, és világra hozta kislányát, Izabellát. Az úszómesterek gyors és hatékony segítségének köszönhetően a baba még…
júl. 23
16:42
Kiderült, szükség van-e nyáron D-vitamin-szünetre (Magyar Hírlap)
Segít fenntartani az egészséges immunrendszert és szabályozza a sejtnövekedést.
júl. 23
16:42
Többen nézték a skót-magyar meccset, mint az EB döntőjét (MMonline)
Az élő sportesemények rajongóinak megváltást jelent, hogy ma már szinte bárhol, akár mobilon is élőben követhetik kedvenc sporteseményeiket: a nemrég zárult labdarúgó Európa-bajnokság a Yettel tévészolgáltatásának nézőit is lázba hozta. A legnagyobb nézettséget kimagaslóan a magyar válogatott harmadik, Skócia elleni csoportmérkőzése hozta, a másodi
júl. 23
16:42
Rétvári Bence: Az illegális migráció problémája megoldatlan maradt (Demokrata)
2015 óta folyamatosan napirenden szerepel az illegális migráció kérdése Európában – húzta alá a BM parlamenti államtitkára.
júl. 23
16:42
Tragédia Dunaújvárosban: holttestet találtak egy lakásban (naphire.hu)
A helyszínre több egység is kivonult hétfő délután.
júl. 23
16:48
Megszólalt az 5 éves kislány, aki megmentette egy néni életét – A felnőttek elmentek mellette, Léna azonnal segített (Blikk)
Felnőtteket megszégyenítő módon helytállt egy mindössze ötéves kislány, akinek köszönhetően sikerült megmenteni egy idős asszony életét. A legtöbben elmentek a bajbajutott, földön fekvő, eszméletlen asszony mellett, egyedül ez a kicsi lány érezte úgy, hogy azonnal segíteni kell. A kis hős bátorságának és lélekjelenlétének köszönhetően nem lett trag
júl. 23
16:48
Már 40% alatt a cseheknél az orosz olajimport aránya, jövőre teljesen leválnak (Portfolio)
Az idei első félévben kissé 40% alá esett Csehországban az olajimporton belül az orosz olaj aránya, jövőre pedig, miután elkészül egy újabb vezeték projekt, teljesen le fog tudni válni az ország az orosz olajról – ezt hangsúlyozta egy keddi X-posztban Jozef Síkela.
júl. 23
16:48
Megszólalt Virág Barnabás a kamatdöntés után: még további csökkentések várhatók (Pénzcentrum)
25 bázisponttal, 6,75%-ra csökkentette az alapkamatot a jegybank, ami megegyezett a piaci várakozásokkal. A döntést követően 15 órától online háttérbeszélgetést tartott a jegybank - az ott elhangzottakat ebben a cikkben foglaltuk össze.
júl. 23
16:48
Joker 2: Elszabadul a zenés őrület az új előzetesben (Könyves Magazin)
Egészen musicalesre vették a figurát a Joker 2. új trailerében.
júl. 23
16:48
Ezt nem hiszed el: Olaszországban 70 százalékkal olcsóbb a Piros Arany, mint itthon (SzMo)
Még véget sem ért a Fanta-botrány, itt az újabb skandallum. Kérdés, várható-e kormányzati reakció az elérhetőbb Piros Aranyért.
júl. 23
16:48
Tikkasztó hőség: július közepén kilenc nap alatt 22 országos és fővárosi melegrekord dőlt meg (Magyar Hírlap)
A HungaroMet Zrt. adatai szerint július 9. és 17. között hét országos napi melegrekord dőlt meg – köztük a július 11-re vonatkozó, 102 éves –, valamint szintén nyolc országos reggeli melegrekord, továbbá két fővárosi és öt fővárosi hajnali melegrekord.
júl. 23
16:48
Vasárnap volt a bolygó legforróbb napja, 2024 pedig a legperzselőbb éve (Telex)
Folyamatosan dőlnek meg a melegrekordok, az elmúlt 13 hónapból az összes a történelem legforróbbja volt az átlaghőmérsékletek alapján.
júl. 23
16:48
Ha bedobsz fél deci olívaolajat buli előtt, az legyőzi a másnaposságot? Szakértők kiderítették, mi az igazság (Sassy)
A TikTokot és a közösségi médiát ellepték azok, akik javasolják - és kipróbálják - az olívaolajos felest a másnaposság megelőzésére.
júl. 23
16:50
Joe Biden még távozása előtt nukleáris arzenált vethet be Oroszország ellen (Magyar Hírlap)
Ráadásul az amerikai elnök még a mandátuma lejárta előtt lemondhat.
júl. 23
16:54
Humanoid robotokat használ a jövő évtől a Tesla (Mínuszos)
Saját gyártmányú humanoid robotokat használ majd a jövő évtől az üzemeiben a Tesla, kezdetben kis számban és belső célokra – jelentette be Elon Musk vezérigazgató hétfőn az X üzenetküldő szolgáltatáson. Az „Optimus” típusjelű robotok bevezetését és használatba vételét 2024 végén kezdik meg a Tesla üzemeiben, majd 2026-ban már megkezdik a
júl. 23
16:54
Németország kinyilvánította Oroszország fölényét a NATO-országokkal szemben (Magyar Hírlap)
Az öt legnagyobb európai NATO-tagállam messze elmarad.
júl. 23
16:54
Az SZTE hallgatói is hozzáférnek a Coursera Coach AI alapú asszisztenséhez (Növekedés)
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hallgatói számára is elérhető a Coursera Coach, a világ legnagyobb online oktatási platformjának mesterséges intelligencia alapú asszisztense - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.
júl. 23
16:54
Disney-varázslat Budapesten: ingyenes előadás a margitszigeti szökőkútnál (Helló Magyar)
Ingyenes Disney show-val várják az érdeklődőket a margitszigeti szökőkútnál, nézd meg a videót és olvasd el a részleteket itt:
júl. 23
16:54
Pánik Olaszországban: újra kitört az Etna, hamu lepte be Catania városát (naphire.hu)
A Catania városát érintő repülőjáratokat kedden felfüggesztették, ugyanis újból kitört az Etna.
júl. 23
16:54
10 mesés ősz frizura, kortól függetlenül – Ha már nem szeretnéd festeni (Bien)
Egyre inkább általánosabbá válik az ősz hajszálak, vagy éppen a szürke tincsek megmutatása, mégpedig kortól függetlenül. Te bevállalnál egy ilyen frizurát?
júl. 23
17:00
Érik az újabb élelmiszerbotrány? Lázár János készülhet (Piac és Profit)
A Fanta után újabb termék olaszországi változatával lehet gond, bár ezúttal nem a narancstartalom, hanem az ár miatt.
júl. 23
17:00
Tudja, miről vált híressé Cserháti Zsuzsa férje? (Blikk)
Cserháti Zsuzsa korának egyik legkiválóbb énekesnője volt, akit szakmai körök Kovács Katihoz hasonlítottak. Hangja és előadásmódja különleges volt, amelyet a közönség és a kritikusok is nagyra értékeltek. Popzenei stílusa mellett jazz elemeket is beépített dalaiba, ami még színesebbé tette zenei palettáját. Érzelmes, mély hangszíne és kifejező előa
júl. 23
17:00
Ki lesz az év üzletembere? A fenntartható cégek tulajdonosait is díjazzák idén (Adózóna)
A fenntarthatóság iránt elkötelezett vállalkozókra is reflektorfényt irányít az EY Az Év Üzletembere Program. A független bírálóbizottság első alkalommal osztja ki idén az EY Fenntarthatóságért Különdíjat, hogy kiemelje azokat, akik környezetbarát, társadalmilag hasznos és emberközpontú társaságok tulajdonosai és vezetői.
júl. 23
17:00
Ebben a vármegyében jelentős változás lép életbe a közlekedésben, érdemes figyelni (ATV)
Súlykorlátozást vezetnek be Jász-Nagykun-Szolnok egyes útjain.
júl. 23
17:00
Szijjártó Péter a bot a küllők között: tovább blokkolja Magyarország a 6,5 milliárdos ukrajnai békekeretet (SzMo)
Igaz, ezt a kifizetést Magyarország eddig is blokkolta – igaz, most már azt is tudni lehet, miért. A Lukoil-olaj kiesése hetek óta bosszantja a kormányt. A pénzt egyébként nem Ukrajna kapná, hanem az uniós tagállamok.
júl. 23
17:00
Folyó ügy (Magyar Hírlap)
Fricska. Palma de Mallorcán betelt a pohár: a helyi lakosok ezrei vonultak az utcákra, hogy tiltakozzanak a tömegturizmus ellen.
júl. 23
17:00
Meghalt Dr. Kertész György (Nyugati Fény)
Nyugodjon békében!
júl. 23
17:00
Futva menekült a piros lámpán átszáguldó Mercedes sofőrje, miután letarolt egy Suzukit (Telex)
A Suzuki sofőrje meghalt, a menekülő sofőrt pedig később felkutatták és elfogták a budapesti rendőrök.
júl. 23
17:06
Daruvári mészárlás: kiderült, miért lőhette le az édesanyját a nyugdíjas katona (Blikk)
Hat ember életét vesztette, miután hétfőn egy fegyveres bement egy horvátországi idősek otthonába a Zágrábtól keletre fekvő Daruvár városában, majd tüzet nyitott és válogatás nélkül lövöldözni kezdett. Az 51 éves férfi a saját édesanyjával is végzett, közöttük állítólag a tisztázatlan anyagi viszony következtében mérgesedett el a kapcsolat. Daruvár
júl. 23
17:06
Szoboszlai Dominik az Egyesült Államokba utazott (Infostart)
Liverpool labdarúgóklub az USA-ban tart edzőtábort.
júl. 23
17:06
Szoboszlai Dominik Amerikában fog futballozni (HírTV)
Húzós sorozat áll a fiatal magyar klasszis előtt a tengerentúlon.
júl. 23
17:06
Ezek az ételek enyhíthetik a puffadást (Magyar Hírlap)
Többféle betegség tünete lehet.

Keresés