A régi magyar kertekbe körtét ültettek a fiúgyermeknek. Azt mondják, a körte-forma a legnőiesebb testalkat, így mondhatjuk, hogy a körte a legnőiesebb gyümölcs. Készítsünk belőle olyan finomságokat, amelyek különleges ízvilágukkal kiemelik a körte aromáját, de egyben meg is őrizzük a kecses körte-alakot! Ideális választás vasárnapi desszertnek!
Nálam a kerttervezés meglehetősen kaotikusnak tekinthető: először csak sziklakertet akartam, aztán virágos kertet, majd jöttek a fűszernövények és a magaságyások.
A Kopaszi-gátra gördül be júliusban európai turnéja során egy kamion, amely egy interaktív állatjóléti kiállítás helyszíne. Három napig – július 24-e és 26-a között – várja majd az érdeklődőket. A látogatók VR-eszközök segítségével leshetnek be az európai haszonállatok legkevésbé sem szívderítő mindennapjaiba, tartási körülményeibe. A program célja
Elvileg nem volna szabad belenyugodnunk abba, hogy az élet szinte minden területén a komplett idiotizmus uralkodik, ám be kell látnunk, hogy az őrült eszmék minden szinten eluralják a világunkat.
Cégünk által vásárolt ásványvizek flakonjainak visszaváltásakor járó DRS-díjakkal kapcsolatban szeretném kérdezni, hogy azokat hogyan kell megfelelően könyvelni, ha a MOHU bankszámlára utalja az összeget, vagy ha a forgalmazó állít ki bizonylatot, amely utána levásárolható nála – írta olvasónk. Kneitner Lea okleveles nemzetközi és igazságügyi adósz
Az elmúlt években az Európai Unió politikáját egyre inkább a gazdaságbiztonság és a stratégiai autonómia erősítésének célja határozza meg. Az EU-nak globálisan kell versenyeznie a zöld és digitális átmenethez szükséges, véges mennyiségű erőforrásokért, miközben az Egyesült Államok és Kína közötti globális dominanciaverseny is áthatóbbá vált. A Covi
Bodó Judit és férje a kezdetektől fogva biogazdálkodást folytatnak, a Tokaji borvidéken termesztenek szőlőt. Saját bevallásuk szerint elvakult Furmint-hívők, akik életét meghatározza a harmónia, a lelassulás.
A kétszeres világbajnok finn pilóta 23 évesen átlépte a 200. szakaszgyőzelem határát, de még a Top 10 eléréséhez is több mint kétszer ennyi kellene neki. Miközben Kalle Rovanperä feltartózhatatlanul száguld a Lett Rally megnyerése felé, szép mérföldkőhöz érkezett a pályafutása, szombaton ugyanis megszerezte a 200. szakaszgyőzelmét a WRC-ben. Ezzel
Vasárnap reggel még keleten, délkeleten eshet, majd napközben sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, főként északkeleten, keleten helyenként záporral, zivatarral.
Az iBanFirst, a deviza- és nemzetközi fizetések vezető globális szolgáltatója 150 százalékos növekedést ért el Magyarországon tranzakciós volumenben 2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest, a kimenő fizetések értéke 793 millió euróra nőtt – közölte a vállalat az MTI érdeklődésére. Emellett több, mint 700 ügyfelével Magyarország az
Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Az inntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. A vihar a felhőszakadással érintett területeken túl Csongrád-Csanád és Pest vármegyét veszélyezteti. Vasárnap délután az ország északkeleti harmadában számí
A mondás, miszerint a "A pénz nem boldogít" megosztja az embereket. Vannak, akik szerint a boldogság önmagában nem az anyagi javakból fakad, míg mások azt gondolják, hogy a pénztárca vastagsága igenis hozzájárul ahhoz, hogy mennyire érezzük elégedettnek magunkat. Egy új kutatás most tudományos alapon bizonyítja azt, hogy az utóbbi az igaz, vagyis:
Sorozatgyártásra alkalmas, 1 MW teljesítményű zöld hidrogént előállító vízelektrolizáló berendezést fejleszt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Ganzair Kompresszortechnika Kft. egy uniós támogatással megvalósuló, 1,246 milliárd forint költségvetésű projekt keretében – tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t. Közleményük szerint az ioncserélő membrán
A Forma-1 egyik meghatározó személyisége Lewis Hamilton, aki a Mercedestől a Ferrarihoz igazol. A hétszeres világbajnok az utóbbi években már társadalmi kérdésekben is hallatja a hangját, miközben már a versenypályán kívül is sikeres. A sportnieuws.nl írása.
Sárgás-kékes pasztellek, ágak-bogak, nádasok, a víz titkos mesevilága elevenedik meg Czikkely Panni képein a Mesék a Velencei-tóról című gyűjteményes kötet írásaihoz kapcsolódva. Czikkely Panni grafikus, illusztrátor, akinek munkássága tökéletesen passzolt a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Mesék a Velencei-tóról című meseíró-pályázatának írás
Veled is előfordult már, hogy rosszul tároltál egy élelmiszert, belefutottál egy nem jól átsült húsba, vagy éppen más nem megfelelően kezelt ételbe, és gyomorrontásod lett? Az ilyen esetek borzasztóan kellemetlenek tudnak lenni utazáskor, nyaraláskor azonban még nagyobb veszélynek lehetünk kitéve, főleg, ha számunkra ismeretlen ételekkel kísérletez
Több mint 50 korábbi magas rangú demokrata tisztségviselő sürgette Joe Bident visszalépésre a Fehér Háznak küldött levélben, ugyanezt kérte újabb kongresszusi képviselő az elnöktől. Mark Takano, a képviselőház veteránügyi bizottságának vezető demokrata tagja a közösségi médián keresztül intézett felhívást az elnökhöz, amelyben tiszteletéről biztosí
Az oroszországi születésű költő-festő-performer és díszlettervező kamaszként került Magyarországra, elvesztette tehát hazáját, és egy új nyelven kellett megtanulnia a létezést. Folyamatosan utazott, de sohasem élhette át a megérkezés örömét. Nyughatatlanul kereste, ki is ő valójában.
A hétvégén jellemző, de hétköznapokon is előfordult már, hogy a sok utas Kaposváron már nem fért fel, ezért vonatpótló buszt kellett indítani a Balatonra.
Az Apollo Tyres a háromszoros Formula–1-futamgyőztes Giancarlo Fisichellát kérte fel, hogy nagykövetként képviselje a prémium Vredestein személyautóabroncs-márkát. A kétéves megállapodás jegyében Fisichella részt vesz majd a teljesen új négyévszakos, nagy
A tartalomkészítők és influenszerek hatalmas díjakért fognak versenyezni egy nekik szervezett rendezvényen Dubajban, ahol a szponzorokkal való közvetlen kapcsolatfelvételre is lehetőségük nyílik.
A Franciaországban előrehozott nemzetgyűlési választásokon elszenvedett veresége ellenére Emmanuel Macron államfő pártszövetségének sikerült a szombati szavazásokon a nemzetgyűlés nyolc bizottságából hatnak a vezetését megszereznie, ami a korábbiaknál is nagyobb befolyást biztosít az elnöki tábornak a parlamentben. A választások a 2027-ben a negyed
Van egy új mém érme projekt, amire a befektetői közösség felkapta a fejét. A vadnyugati tematikájú Shiba Shootout ($SHIBASHOOT) már közel 700 000 dollár befektetést gyűjtött az előértékesítésben. A projekt nemcsak a sikeres előértékesítés miatt meggyőző, hanem a magas letéti hozamok és az izgalmas Play-to-Earn játék miatt is. Fedezd fel a Shiba Sho
Mostanában te is azzal töltöd a napjaid nagy részét, hogy dolgozol, főzöl, mosol, takarítasz, esetleg ha marad időd, nézed a kedvenc sorozataidat? Ezzel sokan vagyunk így, közben pedig megfeledkezünk arról, hogy a mindennapi teendőink mellett rengeteg csodás élményben lehetne még részünk, akár szimplán azáltal, ha több időt töltenénk a természetben
Napi ezer forint alatt is megúszható, egy külföldi nyaralás biztosítása naponta, arra azonban érdemes figyelni, hogy az utazásunk jellemzői alapján válasszunk az ajánlatok közül - derül ki a Bank360.hu összehasonlításából. Így kaphatjuk ugyanis a legnagyobb anyagi és ügyintézési segítséget a biztosítónktól, például akkor, ha már fél napja nem indul