A republikánus jelölt szerint Biden messze a legrosszabb elnök az Egyesült Államok történetében, és ha Kamala Harris lép a helyére, őt még könnyebben megveri.
Bejelentette visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke az X-en, és ezzel pontot tett az elnökválasztási kampányt kísérő kálváriájának végére – írja a 24.hu. A döntést bejelentő levélben kifejti, hogy habár készült a második ciklusára, a pártja és hazája érdekeit az szolgálja, ha hátralép, és innentől kizárólag az el
Amikor azt mondjuk: 'sokkot kaptam', a legtöbb esetben arra gondolunk, hogy valami teljesen letaglózott minket. Pedig a valóságban, ha tényleg sokkot kapunk, az akár az életünket is veszélyeztetheti.
Amikor nyáron egymást érik a hőhullámok, és a légkondicionáló nélküli lakásoknak esélyük sincs lehűlni a kettő között, érdemes átgondolni, hogy a gyógyszereinket vajon megfelelően tároljuk-e? Vannak ugyanis olyan készítmények, amelyeknél a tartós meleg gyorsítja a hatóanyagok bomlását, így csökkenti hatékonyságukat.
Nyugodtan kijelenthető, hogy mindössze egy héttel az Európa-bajnokság és a Copa América döntője után a labdarúgás világa az esztendő legcsendesebb hétvégéjét zárta. Ám így is jutott szombatra és vasárnap néhány érdekes átigazolás vagy "csak" átigazolási hír.
A visszalépő Biden szerint a legjobb döntése elnökként az volt, hogy Harrist tette meg alelnöknek, ezért támogatja. De milyen alelnök Harris, és mekkora esélyei lehetnének Trumppal szemben, ha őt választják elnökjelöltnek?
Bár egy pohár rozé önmagában is finom és frissítő, főleg, ha jó minőségűt választunk, egy új trend szerint egészen furcsa hozzávalóval színesítik az italt.A legújabb őrület, hogy néhány borrajongó jalapeño szeleteket ad a rozéjához.Sok rozéfajtában a legtöbb borban megtalálható élénk savasság mellett kellemes édesség is megtalálható. Az olyan fűsze
Nem nagy meglepetés, hogy a vasárnap visszalépő amerikai elnök szerint a jelenlegi alelnököt, Kamala Harrist kellene novemberben elindítani Donald Trumppal szemben.
Nyaralásra könyvet vinni magunkkal számos előnnyel jár mind felnőttek, mind gyerekek számára, hiszen egy jó könyv elmerülést és kikapcsolódást biztosít, lehetőséget adva arra, hogy elszakadjunk a mindennapi stressztől és problémáktól,…
Joe Biden vasárnap bejelentette, hogy nem indul Donald Trump ellen a választáson. A "hogyan továbbról" Magyarics Tamás és Fekete Rajmund Amerika-szakértők beszéltek nemrégiben az InfoRádióban.
Miután Joe Biden bejelentette, hogy kiszáll az elnökségért folytatott harcból, Trump előbb a történelem legrosszabb amerikai elnökének nevezte CNN-nek, majd a közösségi oldalán hordta el mindennek a jelenlegi elnököt.
Havi 1,1 millió hordó olaj nem érkezik meg. Ez súlyos árrobbanáshoz és hiányhoz vezethet. A kérdés, mennyi idő alatt oldható meg az ukrán–magyar olajválság.
Az amerikai elnökjelöltségtől visszalépett Joe Biden teljes mértékben támogatja Kamala Harris jelenlegi alelnök jelöltségét, valamint a republikánus elnökjelölt, Donald Trump legyőzése érdekében a Demokrata Párt egységét sürgette.
Megőrizte vezető helyét a Kumho FIA TCR World Tour világbajnokságban a 39 éves magyar pilóta és Michelisz Norbert kemény csatákban, rajt-cél győzelemmel nyert Brazíliában. A legendás Autodromo interlagos pályán 10 nemzet 29 pilótája versenyzett nyolc márka autójával, sok ütközéssel. Nem indult jól a hétvége Sao Pauloban, mert már az időmérőn kétszá
A takarítónő találta meg az áldozatokat egy bangkoki hotelben kedden, valószínűleg egy elszámolási vita állhat a háttérben. A rendőrök már csak tanúkat keresnek, mivel valószínűsítik, hogy a méregkeverő is az áldozatok közt van.
Kamala Harris a legnagyobb favorit a demokrata elnökjelöltségre, de a fogadóirodák már egyre kevesebbet fizetnének arra, ha végül Michelle Obama lenne a befutó.
Nem fog felbukkanni komoly jelölt Harris mellett – legalábbis ebben bíznak a jelenlegi alelnök befolyásos támogatói, akik már lobbiznak a delegáltaknál a demokrata konvenció előtt.
Nem sokkal azután, hogy bejelentették, hogy Joe Biden visszavonul az Egyesült Államok demokrata párti elnökjelöltjétől, republikánus kihívója, Donald Trump megszólalt.