A szoba készítője szerint a benttartózkodó illető egy idő után hallani kezdi az egész testét, tehát az egyetlen hang forrása maga az ember lesz a hangszigetelt és lezárt szobában.
Szeptembertől továbbra is minden tárgy bevihető lesz az iskolába, amely a tanulást segíti, de az nem, amely a tanulást akadályozza, vagy a diákok testi épségét veszélyezteti - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken este a Facebook-oldalán.
Az árvaszúnyogok lárváit vizsgálva következtetéseket lehet levonni arról, hogy milyen volt a környezet a múltban – mondta az InfoRádióban az ELTE TTK Őskörnyezet és Klímaváltozás Kutatócsoport vezetője. Magyari Enikő hozzátette: a halpopuláció észszerű csökkentésével a régebbi időkhöz hasonlóan újra nagy árvaszúnyog-fauna lehetne a Balatonnál, amiv
Manapság az emberek jelentős része szükségét érzi időben végrendelkezni. A 90 éves Bodrogi Gyula erről teljesen mást gondol. Még nem szeretné temetni magát.
A Samsung Tizen operációs rendszerével kerül forgalomba a német Loewe legújabb tévéje, az Európában július 15-én megjelent Stellar. „A Loewe-vel közös együttműködésünk során legújabb luxuskategóriás tévékészülékük, a Stellar nemcsak kiszolgálhatja, de akár felül is múlhatja a felhasználók igényeit. A kooperáció újabb lendületet ad a Tizen operációs
Asztalos Gábor gyulai ügyvéd szerint a szolnoki kalandparkban történtek kapcsán a garázdaság túlzottan enyhe vád. A 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete vagy az életveszélyt okozó testi sértés kísérlete is megállna a karateedzővel szemben.
Kettős elsőséggel hangolt a McLaren a Magyar Nagydíj időmérő edzésére. Lando Norris volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen is. Max Verstappen nem elégedett a Red Bull-lal.
M, mint munkanap. A többségnek a koránkelés, a határidős feladatok, a hó végi bónusz, jó esetben az önmegvalósítás jut róla eszébe. Viszont vannak, akiknek egészen mást jelent: m, mint mobbing.
Lando Norris megőrizte a vezetést a McLaren számára a Magyar Nagydíj harmadik szabadedzésén, ahol a wokingi autók tekintélyes fölénnyel végeztek az élen. Lewis Hamilton megpördült, a Ferrarik továbbra sem muzsikiálnak jól.
A baseball sapkának megvan az az előnye, hogy nagyon különleges megjelenést kölcsönöz a viselőjének – és sokkal változatosabban hordhatod, mint elsőre gondoltad!
Több mint 485 ezren fizettek eddig a belépésért Velence városába, a fizetős rendszer pedig 2,25 millió eurót hozott április 25-i bevezetése óta. A belépési díj bevezetéséről korábban a Spabook.net részletesen…
A New York Times szerint Biden teljesen megkeseredett, s csalódhatott néhány olyan személyben is, akiket valamikor a legközelebbi szövetségesének tartott.
Jennette McCurdy sikeres gyerekszínészként az anyja nagyratörő vágyait váltotta valóra. 21 éves volt, amikor anyja meghalt, ő pedig a saját lábára állhatott – de csak miután megjárta a poklot. Részlet a könyvből.
Az új Nbgk épületben helyet kapott 1 darab átmeneti tároló, 3 darab magszárító kamra, és két hűtőtároló is, amelyek mínusz 20 Celsius fokon biztosítják a magok hosszú távú megőrzését.
Idén 33. alkalommal rendezik meg július 19. és 28. között Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválját, a Művészetek Völgyét. A fesztivál kezdetének alkalmából három előadóval, a Blahalouisianával, Szirtes Edinával és Kollár-Klemencz Lászlóval is készítettünk egy-egy rövid interjút, melyben arról mesélnek, hogy mit jelent számukra a Völgy.
Ismert, a magyar labdarúgás ferencvárosi reménysége most kezdi németországi légióséletét. De a szövetségi kapitány szerint semmit nem fog ingyen megkapni.
A magyar versenyzők egy arany-, négy ezüst- és egy bronzérmet gyűjtöttek a szombati döntőkben a Plovdivban zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságon.
Éves viszonylatban hatszázalékos, nem kirívó áremelkedést mért az Otthon Centrum a fővárosi új építésű lakások piacán, ahol az előző negyedévben is mindössze 1,9 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár. Ugyanakkor a külső, illetve a belvárosi és budai kerületek között már háromszoros az árkülönbség.
Igazán büszke lehet a feleségére Stohl András, hiszen két évvel a szülés után a felesége jobb formában van, mint valaha. Stohl Vicával elutaztak a Paradicsomba nyaralni, ahol a 19 évvel fiatalabb anyuka szívdöglesztő alakot villantott. Mindemellett a bártendertehetségét is megcsillogtatta a tengerparton.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szokatlanul enyhe hangot ütött meg a legújabb, ukrán néphez intézett beszédében, amelyben az orosz invázió kirobbanása óta először arra is utalt: talán hajlandó lenne tárgyalóasztalhoz ülni Oroszországgal.
Lando Norris megőrizte a vezetést a McLaren számára a Magyar Nagydíj harmadik szabadedzésén, ahol a wokingi autók tekintélyes fölénnyel végeztek az élen. Lewis Hamilton megpördült, a Ferrarik továbbra sem muzsikiálnak jól. Az időjárás érezhetően enyhült szombatra a Hungaroringen, a harmadik edzés kezdetekor a levegőben 27, az aszfalton 40 °C hőmérs
Tűzoltóautók sorfala mellett kísérték utolsó útjára pénteken Corey Comperatore-t, a Donald Trump elleni merényletben életét vesztő egykori tűzoltóparancsnokot Pennsylvania állambeli szülőhelyén.
A hibrid bőrszínezők, vagyis a BB krém - színezett hidratáló - már jó ideje beszivárgott a bőrápolási és smink szférába, most azonban úgy tűnik, hogy a BB krém körmök is szívesen beszállnak a játékba. A TikTok-on és az Instagramon egyre nagyobb teret kap a makulátlan BB krém körömtrend, ami szerintünk a nyár favoritja. Kíváncsivá tettünk?
Perlátorral igazán víztakarékosak lehetünk, hiszen ma már tudjuk, hogy környezettudatos megoldásokkal nemcsak a bolygónak teszünk jót, hanem a pénztárcánknak is. A frissebb házakban, új építésű lakásokban a csaptelepek már víztakarékosak, de akkor sem kell erről a lehetőségről lemondani, ha történetesen egy öregebb épületben lakunk.