A Boeing 787-9 Dreamliner Air Europa járatán 30 utas sérült meg. A repülőgépen készült felvételeken látszik, hogy miután a gép hirtelen turbulenciába került, minden, ami nem volt rögzítve, szanaszét repült. Egy férfi a feje feletti csomagtárolóba szorult.
Zac Efron legutóbb egy Netflixes alkotásban, a Family Affair című filmben tűnt fel, a rajongók azonban semmi mással nem tudtak foglalkozni, csak az arcával. Azt állítják ugyanis, hogy egy újabb beavatkozás teljesen eltorzította a színész arcát.
Szombaton a Dobay utcai székháznál folytatódott a Gyula és Környéke Általános Ipartestület megalakulásának 110. évfordulójára szervezett programsorozat. Csőke Péter elnök kiemelte, azzal hogy emléktáblát avatnak, azzal nemcsak egy hagyományt folytatnak, de emellett elvárhatják a gyermekektől, az utánuk jövőktől, hogy azokat az erőfeszítéseket tis
Újabb reptéri problémákról számolt be az Utazómajom, a portál információi szerint a Wizz Air Lárnakára tartó járata 6 órás késéséssel indult el, de még így sem tudott minden utas felszállni a gépre, mivel a felszállás előtt nem sokkal megváltoztatták az indulás időpontját.
Az olasz élvonalbeli (Serie A) Juventus doppingolás miatt eltiltott futballistája, Paul Pogba nem csak tiszteletét tette a franciák edzőtáborában, de jövőjéről is megszólalt a nyolcaddöntő után.
A román labdarúgó-válogatott megtartotta utolsó edzését a Hollandia elleni kedd esti Eb-nyolcaddöntő előtt, azonban egyik legjobbja, Florinel Coman nem vett részt rajta.
A Niveus Consulting Group szerint a K+F pályázatokra rendelkezésre álló források akár már 2025-ben elfogyhatnak, ezért a cégeknek érdemes minél előbb pályázniuk az innovációs projektekre. A pályázatok iránti érdeklődés rendkívüli, ezt jelzi, hogy a „2024-1.1.1-KKV-FÓKUSZ” pályázatot hat nap alatt le kellett zárni, mert a támogatási igények kétszere
Egy új, egyre népszerűbbé váló internetes trendnek köszönhetően az átlagos sört is csúcskategóriássá változtathatjuk egy pillanat alatt. Az alapötlet egyszerű: egy kevésbé ízes sör aljába valamilyen fermentált savanyúságot helyezve az ízek drámai változása tapasztalható. A módszer titka az erjesztés során kialakuló aromákban keresendő.
Emmanuel Macron és Olaf Scholz is mindent megtesz annak érdekében, hogy Orbán Viktor ne élhessen azokkal a jogokkal, amelyek az EU soros elnökeként járnak neki – nyilatkozta egy orosz lapnak Alexander Rahr német politológus.
A Longlegs - A rém című új horrorfilmet Oz Perkins rendezte Nicolas Cage és Maika Monroe főszereplésével, és bár néhány hét még hátra van a premierig, úgy fest, nagyon is megéri várni a filmre.
A kriptovaluta airdropok olyanok, mint a váratlan ajándékok a digitális világban, amelyek ingyenes tokeneket kínálnak a résztvevőknek. Mind a tapasztalt befektetők, mind az újoncok számára egyedülálló lehetőséget nyújtanak arra, hogy jutalmakat szerezzenek anélkül, hogy egy fillért is költenének. Képzeld el, hogy ingyenes tokeneket kapsz, amelyek é
Több mint 406 millió forintos uniós pályázati támogatásból fejlesztette gyártási kapacitását a fémmegmunkálással foglalkozó, szentgotthárdi székhelyű Rabacsa Metalltechnik Kft. - tájékoztatta a társaság ügyvezető igazgatója az MTI-t.
A várakozásoknak megfelelően enyhén csökkent az infláció az euróövezetben júniusban, a maginfláció is csökkent. A friss adat megerősíti a várakozást, hogy az infláció csökkenése lassú és rögös lesz, a friss adat még mindig az EKB célszintje felett van.
Még jó ideig nem veheti le mérkőzéseken az orrcsonttörése miatt viselt maszkját Kylian Mbappé, a németországi Európa-bajnokság negyeddöntőjébe jutott franciák futballsztárja.
Max Verstappen helyett a kevésbé rutinos Lando Norris volt az, aki átlépett egy határt Ausztriában – véli Helmut Marko. Azt is elárulta, hogy ezúttal elmaradt a közös repülőút
Visszatérnek mindenki kedvenc minyonai, két legendás hős közös filmben találkozik, és megismerhetjük a Hold romantikus oldalát ebben a hónapban. Összegyűjtöttük a legígéretesebb júliusi premiereket.
Légszennyezettség - ez ma már szitokszó, ami nem is csoda, hiszen globálisan a második legtöbb halált okozó tényezővé lépett elő, megelőzve a dohányzást és a magasvérnyomás betegséget is.
Az Ethereum hálózat gas díjai 2016 óta nem látott szintre csökkentek, köszönhetően a hálózati hatékonyság és skálázhatóság javulásának. Mindez annak ellenére, hogy a tranzakciós aktivitás továbbra is erős. Az alacsony díjak új korszakot jelentenek az Ethereum számára, amely most hatékonyabb és megfizethetőbb, mint valaha. A gas díjak szerepe az Eth
Nagy Márton szerint az akcióterv kiterjed majd többek között a vállalkozói hitelek kérdéskörére, a befektetések támogatására és a finanszírozási költségek csökkentésére is.
A Volánbusz nyári menetrendje számos olyan újdonságot kínál Nyíregyházán, amely segíti a nyaralás és a szabadidő tartalmas eltöltését lehetővé tévő programok, helyszínek megközelítését. A társaság felhívja a figyelmet arra is, hogy a megszokott időben történő indulás helyett érdemes tájékozódni a tanszünetben érvényes menetrendről.
Hódi Pamela közösségi média felületein forrnak az indulatok, ő pedig az a celeb, aki nem törli a negatív kritikákat. Márpedig kap bőven ezekből, most például rákvörösre égett háta kapja a korbácsot.
Az üzleti alapú szolgáltatás-finanszírozó egészségbiztosítási szerződéssel, illetve az ilyen biztosítási védelemmel rendelkezők száma elérte a 947 ezret tavaly. A biztosítás által fedezett egészségügyi ellátások költsége pedig alig 20 milliárd forintról csaknem 27 milliárd forintra nőtt egy év alatt. Közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz)
Az előzetes adatok szerint 1068 milliárd forint, a GDP 5,4 százaléka volt a kormányzati szektor 2024. első negyedéves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 611 milliárd forinttal, GDP-arányosan 4,0 százalékponttal lett kedvezőbb – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kormányzati szektor bevétele 7952 milliá
Dékáni dicséretet kapott Szabó András hatodéves orvostanhallgató a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar (SZTE SZAOK) 2024. június 27-i diplomaosztóján – közölte lapunkkal az egyetem. A hódmezővásárhelyi fiatalember idén februárban megmentette egy epilepsziás rohamot kapott ember életét a Kanári-szigetekre tartó repülőjára