2024. július 2. kedd

júl. 2
10:12
A pórul járt Apple Pay-ügyfeleket érintő felhívást tett az MNB (Infostart)
Keddre a legtöbb érintett Apple-ügyfél visszakapta azt a jogosulatlanul terhelt összeget, amelyet egy technikai hiba miatt emeltek le a számlájáról. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi közleményében azt kérte, aki még nem kapta meg a hibás terhelés ellenérétékét, jelezze panaszát a hitelintézeténél.
júl. 2
10:12
38 éves mélypontra ütötték a jent, a piac már Trumpot árazza (Portfolio)
Kedden az amerikai dollár közel 38 éves csúcsot ért el a japán jennel szemben, miután az amerikai kincstárjegyek hozamai jelentősen megugrottak. A befektetők egyre inkább latolgatják Donald Trump esetleges második elnökségének kilátásait, ami komoly hatással van a piacokra.
júl. 2
10:12
Több ezer magyar követhette el élete nagy hibáját: hiába hangzott jól, óriási pénzeket veszthetnek (Pénzcentrum)
4948 elsőhelyes jelentkezéssel a pszichológia idén a második legnépszerűbb képzés a felvételin emlékeztet az Eduline. A Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) szerint pedig friss diplomásként átlagosan bruttó 375 675 forintot kereshet az, aki elvégzi a szakot.
júl. 2
10:12
Vilmos csúnyán odavágott egy fotóval Meghannak: a kegyetlen döfés arculcsapásként érte Harry nejét (Femcafe)
Bár Vilmosra nem jellemző, hogy a nyilvánosság előtt üzengetne másoknak, a herceg most mégis ezt tette, még ha csak közvetve is: egy biztos, Meghan nem számított a trónörökös ezen lépésére.
júl. 2
10:12
Gyermeket várva – pénzügyileg is tudatos szülővé válás 7+1 lépésben (Bank360 blog)
A pénzügyi tudatosság kialakítása és fenntartása fontos lépés a szülővé válás folyamatában. Ha már a terhesség alatt szeretnél pénzügyileg is felkészülni a gyermek érkezésére, néhány lépést érdemes fontolóra venned.
júl. 2
10:12
A legtöbb érintett Apple-ügyfél visszakapta a jogosulatlanul terhelt összeget (Magyar Hírlap)
Június 26-án technikai hiba történt.
júl. 2
10:12
Középkategóriás áron kínál felsőkategóriás zajszűrést a Huawei legújabb fülhallgatója (Digital Hungary)
Már Magyarországon is kapható a Huawei i-sorozatának legfrissebb tagja, a Huawei FreeBuds 6i vezeték nélküli fülhallgató. Az új modell az eddig inkább flagship kategóriára jellemző intelligens és dinamikus zajszűrő technológiával, hosszú, akár 35 órányi üzemidővel a negyvenezer forint körüli árkategóra egyik legjobb választása lehet.
júl. 2
10:14
Megnevezték Nyugaton, hogy Európában ki fogja "megsemmisíteni" az EU-t, a NATO-t és Ukrajnát (Magyar Hírlap)
Nagy a felbolydulás Európában.
júl. 2
10:18
Ön csináltatna konyhabútort Varga Judittal? (Blikk)
Mint írtuk, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter, aki a kegyelmi botrány után mondott le, illetve új párja, Windisch László közösen alapítottak egy asztalos céget.
júl. 2
10:18
Háború Ukrajnában: A first lady döntheti el visszalép-e Biden az elnökjelöltségtől (HírTV)
A Biden család Camp Davidben vitatja meg Joe Biden "újraválasztási kampányának jövőjét" a csütörtöki borzalmas vitát követően, amely rávilágított arra a tényre, hogy Joe Biden nem irányítja az Egyesült Államokat – írják az amerikai lapok.
júl. 2
10:18
Gyenge kezdés az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Az árfolyamindexek csökkenésével indult kedden a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon. Hétfőn a vezető tőzsdék nyereséggel zártak.
júl. 2
10:18
Egyre többen betegednek meg Európában a trópusi fertőzéseket terjesztő szúnyogfajok csípésétől (Portfolio)
A szúnyogok több megbetegedés és haláleset okozói, mint bármely más állat a Földön, és egyre nagyobb veszélyt jelentenek Európában és azon belül Magyarországon is. Egyre több invazív vérszívó bukkan fel Európában, növelve ezeknek az egzotikus betegségeknek a kockázatát. Az ázsiai tigrisszúnyog és az egyiptomi csípősszúnyog is megtelepedett már a ko
júl. 2
10:18
Így tarolta le Magyarországot a Decathlon: a többiek labdába sem rúgnak, a Hervis nagyon szenved (Pénzcentrum)
Miközben a Decatlhon évek óta stabilan nyereséges Magyarországon, addig a Hervisre igencsak rájár a rúd, a veszteségük 2023-ra jócskán 2 milliárd forint fölé duzzadt. A nagy vetélytárs Decatlhon viszont a bevételek csökkenésével is majdnem ugyanolyan profitrátát tudott felmutatni tavaly, mint az azt megelőző évben. Úgyhogy a magyarországi sportlánc
júl. 2
10:18
Sírásban tört ki a kegyetlen pofon miatt Harry: rettenetesen dühös azért, amit vele tettek (Femcafe)
Harry hercegnek és Meghan Markle-nek a néhai királynő 2018-ban egy királyi rezidenciát adott nászajándékba, ám egy szakértő szerint a házaspár hatalmas baklövést követett el, amikor elfogadta – nem véletlenül.
júl. 2
10:18
Ha neked is ilyen wifi routered van, azonnal húzd ki a konnektorból! (Femcafe)
Súlyos biztonsági rést fedeztek fel a D-Link DIR-859 típusú wifi routerekben. A hibát könnyűszerrel kihasználják a hackerek.
júl. 2
10:18
Borbély Alexandra világsztárokat is lekörözött volna a vörös szőnyegen ezzel a megjelenéssel (Glamour)
Egyszerűen gyönyörű - ez az, ami először eszünkbe jutott, mikor megláttuk Borbély Alexandrát a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál vörös szőnyegén. A színésznő pánt nélküli, smaragdzöld ruhakölteményében azonnal ellopta a show-t.
júl. 2
10:18
Az új Hellboy első trailere alapján inkább horrorra számíthatunk szuperhősfilm helyett (Könyves Magazin)
Megérkezett a Hellboy: The Crooked Man első előzetese. A Mike Mignola képregényéből ismert féldémon ezúttal egy horrorfilmekből ismerős elátkozott erdőbe érkezik, és a képsorok szerint meglehetősen ijesztő kalandokba keveredik.
júl. 2
10:18
Lehülyézte az őt kérdező újságírót a belga csapatkapitány, miután öngóllal kapott ki a csapata (SzMo)
De Bruyne rosszul fogadta, hogy emlékeztették rá: "Aranygenerációnak" szokták nevezni az övét. Videó is készült a kínos sajtótájékoztatóról.
júl. 2
10:18
Mi történik a testünkkel, ha minden nap iszunk sört? (Magyar Hírlap)
A sör sok káros anyagot tartalmaz.
júl. 2
10:18
Rekord alacsony szintre csökkent a regisztrált álláskeresők száma (Demokrata)
A rendszerváltás óta nem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma, mint júniusban.
júl. 2
10:18
Mi jöhet még? Kínos magyarázkodásba kezdett Rogán Antal minisztériuma a rúdtáncbotrány után (Nyugati Fény)
Ezért repkedtek
júl. 2
10:18
"Sietnünk kellett" – Európa nincs felkészülve arra, amit Magyarország tenni készül (Mandiner)
Valaki már számolja a napokat Donald Tusk színre lépéséig.
júl. 2
10:18
Nocsak, Varga Judit asztalos lett (AC News)
Egyszerűen látni-tapintani akarja már a munkája eredményét. És ebben az új szakmában lát is rá esélyt a volt igazságügyi miniszter.
júl. 2
10:18
A BBC egy béna szójátékkal szállt bele páros lábbal Cristiano Ronaldóba (Telex)
A tévéközvetítés feliratozója Ronaldo kihagyott 11-ese után érezte magát elemében.
júl. 2
10:18
Jön az Eb legdurvább meccse? Cristiano Ronaldo igazi háborúra készül a franciák ellen (naphire.hu)
Cristiano Ronaldo elmondta, milyen mérkőzésre számít a franciák ellen, és a visszavonulásával kapcsolatban is elárult egy fontos dolgot.
júl. 2
10:18
Döntöttek: Shane Tusup ezért nem kap havi 2 milliós életjáradékot Hosszú Katinka ex-edzőjeként (Sassy)
Shane Tusup igényt tartana Hosszú Katinka eredményei után járó edzői életjáradékra, ám Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerint nem jogos ez az óhaj, és azt is kifejtette, miért.
júl. 2
10:18
Emelkedett PSA-szint: prosztatarák vagy más? Az urológus elmondja, mit jelent (EgészségKalauz)
Sok férfiban aggodalmat kelt, ha azt látja a laborleletében, hogy a PSA, vagyis a prosztata specifikus antigén szintje emelkedett, mert attól tart, ez csakis prosztatarákra utalhat.
júl. 2
10:24
Törölték a járatát? Ekkora kártérítésre jogosult (Piac és Profit)
Járattörlés esetén a légiutasokat megilleti a vételár visszatérítése, ha nem tudnak elutazni vagy az átfoglalás az eredeti úti céljukra a legközelebbi járatra, esetleg egy olyan későbbi járatra, amely az utasnak is megfelel - közölte a Budapest Főváros Kormányhivatala.
júl. 2
10:24
Megint veszélyes vadakba futhatunk Nógrád erdejeiben (Hamu és Gyémánt)
Több helyen is friss medvenyomokat észleltek Nógrádban, de az elmúlt napokban egy farkast is megfigyeltek a Salgótarján és Gyöngyös közt található Szuhánál, írja a Drive.
júl. 2
10:24
Medvegyev ott lesz az olimpián (Magyar Hírlap)
Rubljov nem fogadta el a meghívást.
júl. 2
10:24
Gyors ütemben kártalanítják a bankok az Apple károsultjait (Bank360 blog)
Összesen 780 ezer hibás tranzakció történt 2 milliárd forint értékben. A bankok az MNB útmutatásai alapján fizetnek, az Apple-lel ők számolnak el. Aki még nem kapta meg a pénzét, haladéktalanul keresse meg a bankját.
júl. 2
10:24
Eget rengető ötlettel rukkolt elő Csintalan Sándor (Mandiner)
Új haditervvel állt elő a sokat látott MSZP-s politikus.
júl. 2
10:24
Csaknem tíz kilométeres a torlódás az M0-son, legalább nem hőségben (Autószektor)
Azt írták, hogy a 21-es és a 24-es kilométer között a belső és a középső sávot elkerítették, a forgalom a külső és a leállósávon halad.     A torlódás meghaladta a kilenc kilométert, már az M51-es autóút és az 51-es főút is torlódik. Ha tehetik, válasszanak másik útvonalat - tették hozzá.     Közölték azt is, hogy az ellenkező oldalon - Gyál térs
júl. 2
10:24
Miért lettek hirtelen olyan népszerűek a privát érmék a piacon? (BitcoinBázis)
Az adatvédelemre koncentráló privát érmék, mint például a Monero, a Zcash, a Dash és a Verge, jelentős figyelmet kaptak a befektetők részéről az utóbbi időben. A hagyományos kriptovalutákhoz, mint például a Bitcoinhoz és az Ethereumhoz képest a privát érmék fokozottabb adatvédelmi és anonimitási jellemzőkkel bírnak. Az utóbbi időben a megnövekedett
júl. 2
10:26
Kompenzálná Scholz a második világháború lengyel túlélőit (Mandiner)
A legújabb közvélemény-kutatások szerint a lengyelek többsége úgy gondolja, Németországnak kártérítést kell fizetnie.
júl. 2
10:30
Április óta nem látott szinten az olajár (Portfolio)
Az olaj ára kedden továbbra is kéthavi csúcsa közelében mozog, miután a keresletnövekedés és az amerikai kamatcsökkentéssel kapcsolatos várakozások mellett egy közelgő hurrikán veszélye is növeli az aggodalmakat a piacon.
júl. 2
10:30
Ezért sírta el magát Ronaldo a hétfői meccsen: "Akkor fogtam padlót, amikor a csapatomnak a leginkább szüksége lett volna rám" (SzMo)
Ronaldo sírása nemcsak az elhibázott büntető, hanem az eddigi eredménytelensége miatt is történhetett. A mostani tornán mindenki másnál többször, hússzor lőtt kapura, de még mindig nem sikerült gólt szereznie.
júl. 2
10:30
Termesszünk ősszel kínai kelt! (Agrofórum)
Tavasszal a felmagzása miatt csak korán, fóliasátorban vagy síkfólia alatt termeszthető a kínai kel, de őszi szedésre július végétől augusztus elejéig szabadföldön vethető, illetve augusztus közepén ültethető is.
júl. 2
10:30
Elvesztette Katalin a bizalmát a britekben, szörnyű dologról számolt be a palota egykori alkalmazottja: a hercegné már sohasem lesz ugyanolyan (Promotions)
Tragikus, ha a hercegné tényleg ezt gondolja.
júl. 2
10:30
A Karib-tengeren pusztít a Beryl hurrikán (Magyar Hírlap)
Jamaica felé vette az irányt, áramszüneteket és áradásokat okozva.
júl. 2
10:30
Németország és Franciaország most már mindent bevet Magyarország ellen (Mandiner)
Akár újabb szankciók és büntetések is előkerülhetnek, ha eltér a fősodortól a következő hónapokban.
júl. 2
10:30
Nem büntetik a lassító érintést a Székesfehérvár Rallyn (Racing)
Versenyzőbarát megoldást akar a rendező és az RSB is.
júl. 2
10:30
Alighogy részleges mentességet kapott Trump, máris a hallgatási pénzek eltussolása miatti ítéletet szeretné semmissé tenni (Telex)
A volt elnök ügyvédei szerint Trump már a hivatali ideje alatt írta alá a pénzügyi beszámolóit meghamisító dokumentumokat, ezért mentesség illeti meg.
júl. 2
10:30
Dunaújvárosi dráma: bérük harmadát elvesztették a dolgozók az acélműben, de a cég nem engedi el őket (Telex)
A dunaújvárosi acélműben nincs elég munka, így sokan egy műszakos munkarendre tértek át, másokat állásidőre küldtek. Ez érzékeny jövedelemkiesés a munkavállalóknak, tapasztalt acélosok pedig nem reménykednek benne, hogy a cég megtalálja a fenntartható működés kulcsát.
júl. 2
10:30
Rippel Feri a leendő párja formájára kíváncsi elsősorban - csokievés nála kizárva (Sassy)
Az artista bevallotta, miért nehéz párt találnia, és milyen elvárásai vannak a nagy Ővel szemben. Különlegesen nagy figyelmet szentel annak, a nő hogy nézzen ki.
júl. 2
10:32
Elektromos töltők kiépítését célzó új támogatási program indul Magyarországon (Portfolio)
Országszerte több mint száz, fővároson kívüli helyszínen létesülhet új nyilvános e-töltőállomás egy tervezetten augusztusban megnyíló, 28 milliárd forintos támogatási lehetőség jóvoltából - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium. A társadalmi egyeztetésre induló program a napelemmel és energiatárolóval felszerelt modern töltőpontok telepítését i
júl. 2
10:36
Shane Tusup nem jogosult Hosszú Katinka életjáradékra (Infostart)
A sportért felelős államtitkár szerint Shane Tusup is aláírta azt a papírt, amelyen Hosszú Katinka a nagypapáját jelölte meg edzőjeként. 2016-ban a versenyző volt férje még nem is volt magyar állampolgár.
júl. 2
10:36
AfD: a későbbiekben csatlakoznánk az új szövetséghez (HírTV)
Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) társelnöke "igazán nagyszerűnek" tartja az új pártcsalád létrehozását – olvasható a Zeit Online cikkében.
júl. 2
10:36
Megvan az első magyar beszállító a Paks II. szerkezetépítéséhez az új brüsszeli döntés után (Portfolio)
Miután a múlt héten egy önálló bekezdésben mentette fel az összes uniós szankció alól a Paks II. projektet a 14. szankciós csomag, és amint a Portfolio-interjúban a vezérigazgató jelezte: további könnyítések is vannak, máris megszületett az első magyar beszállítói szerződés a szerkezetépítésre.
júl. 2
10:36
Ön részt vett a nyugdíjreform előkészítését szolgáló vitában? (HR Portál)
A címben feltett kérdés költői. Ebben a vitában senki sem vehetett részt, mert a vitára nyitva álló határidő lejártáig, június 30.-ig a nyugdíjreform lehetséges lépéseiről szóló vitát meg sem nyitották. Mint ismeretes, az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) előirányozza a nyugdíjreformot - hív

Keresés