Ez egy igazi radikális, kommunista brigád. A szimpatizánsaik rögtön törtek-zúztak Párizsban, miután kiderült, hogy a nemzeti jobboldal végzett az első helyen.
Az éjjeli órákban az ENSZ Közgyűlése a teljes tagság konszenzusával elfogadta azt a magyar kezdeményezésű határozatot, amely május 19-ét a Fair Play világnapjává nyilvánítja - jelentette be Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel.
Ázsiában ma reggel felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően pedig Európában is vegyes nyitásra van kilátás: eshet a német DAX és az angol FTSE is, a francia CAC azonban ma is tovább emelkedhet a határidős részvényindexek jelenlegi állása szerint. A mai napon is érkeznek fontos gazdasági események, délelőtt Európából érkezik inflációs ada
Orbán Viktor, az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnöke Volodimir Zelenszkijjel, Ukrajna elnökével folytat tárgyalásokat.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Jávori Lilit a zsűri azért nem juttatta be a döntőbe, mert szerintük nem tud változtatni testalkatán. A Next Top Model Hungary versenyzője rácáfolt az ítészekre, rengeteget fogyott, pedig nem akart…
Az elmúlt hónapok eseményei azt mutatják, nincs túl sok esély a békülésre. Nem biztos azonban, hogy Harry herceg egyáltalán szeretne jó viszonyt, minden, amit tesz ugyanis, csak látszat.
A Startitup cikke szerint a másodfokú védelmet élvező természeti övezetekben, tájvédelmi körzetekben (CHKO) lehet ugyan közlekedni kerékpáron és segway-en, de csak az erre a célra kijelölt bicikliutakon, a települések belterületein. A fotó csak illusztráció Olyan területekre viszont, amelyek legalább harmadfokú védelmet élveznek, már egyáltalán ne
Az ukrán sajtó szinte biztosra veszi a közeli találkozót, Zelenszkij mintha ráerősítene: gratulált Orbánnak az uniós elnökséghez. Igaz, a nevét nem írta le.
Generációk jöhetnek-mehetnek, de a limonádé örök! Mindenki nyári kedvenc hűsítőjét egy kis citromfűvel tuningoltuk fel, hogy vigyünk bele egy kis extra frissességet.
A pénzintézetek hezitálva veszik igénybe a mesterséges intelligencia nyújtotta előnyöket, mert biztonsági kockázatokat látnak ebben és nem szeretnék alkalmazottaikat számolatlanul az utcára tenni.
Már Kijevben tárgyal Orbán Viktor kormányfő Zelenszkij ukrán elnökkel – erősítette meg az érdeklődésünkre Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Telecom Egypt, Egyiptom teljeskörű távközlési szolgáltatója és a 4iG Csoport, Magyarország és a Nyugat-Balkán vezető infokommunikációs nagyvállalata június 30-án szándéknyilatkozatot írt alá egy közös vállalat létrehozásáról, amely Fiber-To-The-Home (Ftth) és Fiber-To-The-Site (Ftts) passzív hozzáférési infrastruktúra nagykereskedelmi alapú kiépíté
Tizenhat év után tért vissza Budapestre a Red Bull Ládaderbi, vasárnap több mint húszezren voltak kíváncsiak az őrült fazonok és a saját meghajtású, sufnituning kocsik versenyére. Június 30-án öt fős zsűri értékelte a produkciókat és a versenyzők teljesítményét. A döntnökök csapatában Dobos Evelin színésznő és Tótka Sándor olimpikon kajakozó mell
Jeremy Renner először mutatta meg azokat a hegeket, amelyek örökre emlékeztetni fogják a 2023 januárjában történt súlyos balesetre, amely majdnem az életébe került.
Csendesebbek és érintetlenebbek, mint a csillogó szuperjachtok világa, és olyan nyári pillanatokat adnak, amikhez hasonlót Európában máshol aligha találni.
Sorozatunk e heti részében egy nevelőintézet zord falai közé utazunk. Emlékszik még a Rosszfiúk című filmre? Sas Tamás alkotása a 2000-es évek elején került a köztudatba, egy jelentős szerepeben pedig nem kisebb név tűnik fel, mint Stohl András. De nem ő az egyetlen ismerős arc, ugyanis Ganxsta Zolee is szerepet kapott a produkcióban.
Hét és fél év börtönbüntetésre ítéltek Rishi Shah-t, egy volt chicagói milliárdost, aki egymilliárd dolláros csalást követett el egy olyan hirdetési startupnál, amelyben olyan befektetők is részt vettek, mint a Goldman Sachs és az Alphabet, írja a Bloomberg.
A Magyar Posta 2022 júliusa óta mostanáig öt lépcsőben emelte díjait. Akkoriban még 200 forintba került egy levél feladása, idén ezért már 365 forintot kell fizetni, ami közel 83 százalékos drágulás.
Július 1-től kezdte meg működését a Mesterséges Intelligencia és Adatelemzési Igazgatóság, élén a bolgár szakember, Denitsa Gavrilova vezetésével. A Yettel a megbízható és gyors mobilhálózaton túl a mindennapokat megkönnyítő, egyszerűen és kényelmesen igénybevehető digitális megoldások széles skáláját is elérhetővé kívánja tenni ügyfelei számára. E
Andreas Mikkelsen először mutatta meg idén kiváló tempóját a Rally1-es Hyundaijal Lengyelországban, azonban egy defekt miatt nem tudott végül elég jó eredményt elérni.
Tegnap jól indult a forint számára a hét, de ma reggelre visszatért a 395 környékére az euróval szemben, ahogy az előző hetekben mindig. A mai fontos események kibillenthetik a jegyzést.
Számottevő mértékben növekedett 2018 óta az otthonteremtéshez szükséges összeg hazánkban a Duna House elemzése szerint. Országosan 86 százalékos emelkedés után 20,6 millió forinttal került többe az ingatlanvásárlás, vidéken csaknem a duplájára, 32,7 millió Ft-ra nőtt a házra, lakásra költött átlagos vételár idén. A Pest vármegyei ingatlanok 125 szá