2024. július 18. csütörtök

júl. 18
0:52
Megtalálták Trump merénylőjének telefonját, egy detonátor is lehetett nála (444.hu)
A telefont sikerült feltörni, de ez nem oldotta meg az ügyet.
júl. 18
0:56
Biden most már ott tart, hogy ha lenne valami egészségügyi problémája és az orvosai mondanák, visszalépne (444.hu)
Legutóbb még azt mondta, csak a jóisten győzheti meg ilyesmiről.
júl. 18
1:00
Tiéd itt a tér! – Kreatív délután gyerekeknek (Metropol)
Az érzékszerveké a főszerep.
júl. 18
1:00
Mikulásnak öltözve akartak mérgezett cukorkát osztogatni New York-i zsidó gyerekeknek egy kelet-európai neonáci csoport tagjai (444.hu)
A vezetőjük grúz, de a szervezet tele van oroszokkal és amúgy egy ukrán náci alapította.
júl. 18
1:06
Retro Kertmozi – Tímár Péter: Egészséges erotika (Metropol)
Mozizz velünk a Virág Benedek Ház udvarán.
júl. 18
1:39
Jóval több okostelefont szállítanak ki az év második negyedében (TőzsdeFórum)
Az okostelefonok globális kiszállítása 6,5 százalékkal, 285,4 millióra nőtt az ide második negyedévben a tavalyi azonos időszakkal összevetve, és bár ezzel már a negyedik egymást követő negyedévben nőttek a kiszállítások, sok piac továbbra is kihívást jelent – áll az International Data Corporation (IDC) legfrissebb jelentésében. A nem végleges szám
júl. 18
1:43
Rekord mennyiségű áramot fogyasztottunk (TőzsdeFórum)
Megdőlt az idei nyári, valamint a mindenkori nyári rendszerterhelési csúcs hétfőn – közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. az MTI-vel.  A tájékoztatás szerint a rendszerterhelés csúcsértéke 6951 megawatt (MW) volt hétfőn a 19.45 és 20.00 óra közötti időszakban. Ez az érték 50 MW-tal nagyobb, mint a július 10-én,
júl. 18
1:47
Kincstárjegy – Csökkent a hozam szerdán (TőzsdeFórum)
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukción az ÁKK 20 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 105,3 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK, megemelt értékesítéssel, 30 milliárd forintot fogadott el
júl. 18
1:51
Újra lehet közlekedni csütörtöktől a debreceni repülőtérről (TőzsdeFórum)
debreceni nemzetközi repülőtér várhatóan július 18-án csütörtökön, helyi idő szerint éjjel nulla óra harminc perctől ismét fogadja a Debrecenbe érkező és onnan induló járatokat – közölte a repülőtér szerdán az MTI-vel. Közleményükben azt írták, a Debrecen International Airport Kft. munkatársai a Nemzetgazdasági Minisztériummal, valamint Debrecen ön
júl. 18
1:55
IKEA – Tűzveszély! (TőzsdeFórum)
Az IKEA tűzveszély miatt visszahív több VARMFRONT hordozható töltőt – közölte az IKEA szerdán az MTI-vel. Az áruház azt kéri a vásárlóktól, hogy a VARMFRONT 10 400 mAh kapacitású hordozható töltőt (modellszám: E2038), amelynek dátumbélyegzője (ÉÉHH) 2313, 2316, 2318 vagy 2319 és a VARMFRONT 5200 mAh kapacitású hordozható töltőt (modellszám: E2037),
júl. 18
1:59
Megállapodást kötött a BÉT és az UniCredit Bank (TőzsdeFórum)
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Nyrt. és az UniCredit Bank Hungary Zrt. a középvállalatok versenyképességének és növekedési lehetőségeinek javítása érdekében – olvasható a szervezetek közös közleményében, amelyet szerdán juttattak el az MTI-nek. A felek abban kívánják támogatni a kkv-kat, hogy javítsák v
júl. 18
2:03
Tilos a kizsákmányolás a kapitalizmusban – Gondban a Dior és az Armani? (TőzsdeFórum)
Ha egy ruhadarab drága, az nem jelenti azt, hogy mindenki, aki hozzájárult hozzá, jó fizetést kap. Az olasz versenyhatóság vizsgálatot indított az Armani és a Dior luxusdivat-csoportok leányvállalatai ellen. Állítólag kizsákmányolják a munkavállalókat az ellátási láncukban. Előfordult, hogy a cégek olyan műhelyek termékeit értékesítették, ahol mini
júl. 18
2:07
BörzeZárás 2024 Július 17. – Alacsony volt a forgalom a magyar tőzsdén (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 245,08 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel 72 539,74 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama, a Richter kivételével emelkedett az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy szerdán
júl. 18
2:11
Benzin csapdája – brutális erősödés jön? (TőzsdeFórum)
Az utóbbi időben a kutakon tapasztalható árváltozások nem tükrözik a nagykereskedelmi ármozgásokat. Ez miatt ismét fellángolt az üzemanyagárak körüli vita. A MOL bejelentette, hogy csütörtöktől újabb árcsökkentést hajtanak végre, melynek következtében a benzin nagykereskedelmi ára bruttó 4 forinttal, míg a gázolaj ára bruttó 5 forinttal fog csökken
júl. 18
2:15
Forint – a Trump elleni merénylet hoz 400 feletti eurót? (TőzsdeFórum)
Akár a forint esése is következhet végső soron a Trump elleni támadásból, legalábbis utalnak erre elemzések.
júl. 18
2:30
Itt a lehetőség, hogy kivirágozzon az egyik csillagjegy! 2024.07.18. (Karrier Trend)
Az Ikreknek ma nagyobb erőfeszítéseket kell tennie, a Bika próbáljon meg optimista maradni! Karrier horoszkóp: 2024.07.18. Kos Az átalakulás lehetséges egy olyan napon, mint a mai. Az energia megfelelő ahhoz, hogy egy régi problémát újra megpróbálj megoldani. A régi problémák régi eszközökkel való kezelése már nem fog működni. Akkor fogsz sikerrel
júl. 18
2:30
Hoppá! Ryan Reynoldsék mexikói focicsapatáról is sorozat készül (InStyle Men)
Egyelőre persze nem tudni, Üdv Necaxában! lesz-e a címe, de az valószínű, hogy Eva Longoria is feltűnik majd benne.
júl. 18
3:18
Ingyenestől a luxus árkategóriáig: ezt keresik 2024-ben a használtpiacon (ProfitLine)
Tízmilliós luxuskaróra, kilencmilliós juhnyáj, nyolcmilliós jakuzzi - többek között ezek a termékek cseréltek gazdát a Jófogás apróhirdetési platformon az év első felében. Emellett azonban a legnépszerűbbnek továbbra is az ingyenesen elvihető tárgyak bizonyultak. A statisztikák azt mutatják, hogy a felhasználók rendre visszatérnek, és egy-egy felha
júl. 18
3:18
"Az emléke többet érdemel" - Lassan az enyészetté válik Benkő Dániel százmilliós budai villája (BorsOnline)
Idén lesz öt éve, hogy a világhírű, extrém lantművész elhunyt.
júl. 18
3:24
Mire számíts csütörtöktől a benzinkutakon? (Igényesférfi.hu)
Szerdán bejelentésre került a MOL részéről, hogy újra csökkent a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árán csütörtöktől.
júl. 18
3:30
Danny Trejónak is van kedvenc videójátéka, bizony (InStyle Men)
Filmszerepei alapján valami jó hentelős FPS-re gondolnánk, de nagyon nem erről van szó.
júl. 18
3:48
Menekültek a betegek, tűz ütött ki a debreceni klinikán (naphire.hu)
Kisebb tűz volt egy debreceni egészségügyi intézményben, mintegy százötven ember hagyta el az épületet - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerdán a honlapján. Az eset a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának Kenézy Campusán történt.
júl. 18
3:54
Solana árfolyamkilátások és fundamentumok 1. rész (Kripto Akadémia)
Az elmúlt hónapokban a Solana (SOL) árfolyama jelentősen visszaesett, márciusi csúcsához képest mintegy 35%-kot korrigált. A jelenlegi piaci helyzet ellenére azonban úgy véljük, hogy a $SOL jelentős kitörés előtt áll. Ennek oka a Solana folyamatosan javuló fundamentumai, amelyek árfolyammal ellentétben rohamosan javuló tendenciát mutatnak hónapról
júl. 18
3:54
Csökkenthetik a vámokat a BMW és a VW számára (autopro)
Az Európai Bizottság fontolóra veszi a BMW-re és VW-re kivetett vámok mértékét.
júl. 18
3:54
A párterápiától a cyberhondriáig – Képmás-estek a Művészetek Völgyében (Képmás)
Lehet-e túlszeretni? Mikor érdemes párterapeutához fordulni? Hogyan hat a világ szorongásainkra? Ezekkel a kérdésekkel is foglalkozunk a 33. Művészetek Völgye Fesztiválon, ahol négy Képmás-estet is tartunk.
júl. 18
3:54
Zuhan a nyersolaj ára, lejtmenetbe kapcsolt a szaúdi gazdaság (Igényesférfi.hu)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) márciusban még 2,6 százalékos gazdasági növekedést jósolt Szaúd-Arábiának az idei évre, a nyersolaj világpiaci árának rendkívül alacsony szintje azonban minden korábbi előrejelzést borított.
júl. 18
3:54
Lotaringia aranyát mi is jobban megbecsülhetnénk – a lotyószilva hozzánk sem lesz hűtlen (egy.hu)
Talán olvasóink között is akad olyan, aki gyermekkorában a saját bőrén tapasztalta meg a mirabolán nagyobb mennyiségű fogyasztásának mellékhatásait: nem véletlenül nevezték el fosókának a vidéki táj útszéleit szegélyező, nagy mennyiségben rendelkezésünkre álló gyümölcsét.
júl. 18
3:54
A legtöbbet díjazott gin a világon (Igényesnő.hu)
A több mint 200 éves örökséggel büszkélkedő Beefeater Gin története egy londoni lepárlóban kezdődött az 1800-as évek elején. Ez a klasszikus London Dry Gin kilenc gyógynövényt tartalmaz, és ma is a világ egyik legtapasztaltabb lepárlómesterének felügyelete alatt készül. A Beefeater íze rendkívül tiszta, merész boróka karakterrel, amit citrusos jegy
júl. 18
4:06
Itt a Blikk nagy kórházi hőségtesztje: elromlott klímák, elmaradt műtétek, szédelgő betegek (Blikk)
Megmértük, milyen melegben fekszenek a budapesti kórházakban a betegek, milyen állapotok uralkodnak az intézményekben, miután kiderült, hogy műtőket kellett bezárni, operációkat kellett elhalasztani a 38-41 Celsius-fokos fokos hőség miatt. Itt a Blikk tesztje!
júl. 18
4:09
Megváltoztatták a Himnusz egyik sorát, minisztériumi rendeletre írták át a nemzeti imánkat (Promotions)
Sokan rosszul éneklik a Himnusznak ezt a sorát.
júl. 18
4:15
Netflix: Zombik és vámpírok árasztják el a platformot, nagy meglállapodást kötött a Netflix és az AMC az amerikai piacon (Mafab)
Az AMC Networks kibővíti partnerségét a Netflixszel, és a tavaly a Max-szal kötött hasonló megállapodást követően 15 AMC-branding show-ból álló válogatással bővül a streaming platformon katalógusa az Egyesült Államokban, írja a Deadline.
júl. 18
4:18
Joe Biden koronavírusos - friss hírek az állapotáról, videó (Infostart)
Az elnök lemondta kampányeseményeit és izolációba vonult.
júl. 18
4:18
Szőnyegbombázáshoz hasonlítják a pokoli jégvihart Vácegresen (AC News)
Sokan azt hitték, itt a világ vége, még a polgármester is félve nézte a hivatal tornácáról, ahogy a jégvihar lecsap a falura.
júl. 18
4:18
Nemcsak a kánikula, hanem hamarosan a parlagfű is megkeseríti az életünket (naphire.hu)
A parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan július utolsó hétvégéjén több helyen is elérheti a tüneteket okozó szintet, az allergiás tünetek erősségének mérséklése érdekében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) azt javasolja a parlagfű virágporára érzékenyeknek, hogy mielőbb kezdjék meg a gyógyszeres kezelést vagy keressék fel
júl. 18
4:21
A cukorbetegség hamarosan visszafordítható lehet (Magyar Hírlap)
Egy kísérleti gyógyszer sikeresen növelte az inzulintermelést, akár 700 százalékkal is.
júl. 18
4:24
Anyatej oligoszacharidokkal a krónikus betegségek ellen (WebBeteg)
Az anyatej egyik legfontosabb összetevőjének, az anyatej oligoszacharidoknak meghatározó szerepük van a csecsemő bélflórájának és immunrendszerének kialakításában. A legújabb kutatások szerint felnőtt krónikus betegeknél is hasznosak lehetnek, mivel hatékonyan elősegíthetik a bélflóra egyensúlyának helyreállítását.
júl. 18
4:24
Videón a rémisztő pillanat, a halászt kis híján átszúrta a vízből kiugró hal (hirado.hu)
Többen fárasztották a méretes kormos nyársorrú halat, amikor váratlan dolog történt.
júl. 18
4:24
Herendi mintás bukósisakot kapott Lando Norris (Igényesférfi.hu)
A díjazottak mellett egy különleges egyedi motívumokkal díszített bukósisakkal is készült a Herendi Porcelánmanufaktúra, amelyet Lando Norris és Esteban Ocon fog viselni a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjon.
júl. 18
4:24
Ismerkedjen meg a Rapool teljes repcekínálatával! (Mezőhír)
Jövedelmezőség, szárstabilitás, megbízható agronómia, ellenállóság: a Rapool jövőorientált nemesítésű hibridgenerációja.
júl. 18
4:24
Gyorsétterem-láncoktól merített ihletet három kertészet (Magyar Mezőgazdaság)
A holland cégek öt évvel ezelőtt úgy érezték, elengedhetetlen a készletkezelés digitalizálása: mostanra pedig már nincs is több tévedés az áru előkészítésénél.
júl. 18
4:24
Levendula Ünnep a bálványosi Kincsek Völgyében (Balatonica)
2024. július 20-21-én kreatív és lélekemelő programokkal várnak titeket Bálványoson, a Kincsek Völgyében, ahol francia és angol levendulából is szüretelhettek, miközben teljesen kikapcsolhattok a hétköznapok rohanásából.
júl. 18
4:24
A gyógynövény, ami jó torokfájásra és csökkenti a vércukrot is (Bien)
Az ókortól fogva fontos gyógynövénynek számított, míg a XIX. század második felében elkezdtük háttérbe szorítani. Napjainkban legtöbbet a keleti konyhaművészet szerelmesei találkoznak vele, mivel a görögszéna, akit egyébként lepkeszegmagként is ismerhetsz a curry fűszerkeverékek egyik jellegzetes eleme.
júl. 18
4:30
8 dolog, amit minden gazdinak tudnia kell a kánikulában: életveszélyes lehet a kutyákra, ha nem figyelsz oda! (Joy)
A nyári hőség nemcsak számunkra lehet megterhelő, hanem kedvenceinkre is komoly veszélyt jelenthet. A kutyák különösen érzékenyek a melegre és a gazdiknak fokozottan oda kell figyelniük, hogy megvédjék őket a kánikula okozta ártalmaktól. Íme 8 dolog, amit minden kutyatartónak tudnia kell a nyári forróságban.
júl. 18
4:30
Ellenállhatatlanul krémes lesz a tejberizs, ha így készíted: imádni fogja mindenki (Femcafe)
A tejberizs egy igencsak népszerű desszert, s bár elkészítése könnyűnek tűnik, valójában a folyamat sok hibafaktort rejt; cikkünkben most eláruljuk, hogyan készítheted el a legideálisabb végeredményt!
júl. 18
4:30
A rákos megbetegedések közel felét megelőzhetnénk életmódváltással (InStyle Men)
Legalábbis a felnőtteket érintő amerikai esetekről ezt állítja egy friss tanulmány.
júl. 18
4:36
Hibák, amelyek miatt egyre több a veszélyes sztrádamanőver (Infostart)
Sokan bepánikolnak, ha elvétenek egy kijáratot, és elkezdenek tolatni vagy megfordulni, ami életveszélyes is lehet. De többször előfordult az utóbbi időben is, hogy valaki forgalommal szemben hajtott fel a sztrádára. A Magyar Közút szerint vannak jelek, amikből rögtön kiderül, ha hibáztunk, és ilyenkor nem szégyen segítséget kérni.
júl. 18
4:36
Lassan fellélegezhetünk, mérséklődik a forróság (ATV)
Lassan mérséklődik a forróság.
júl. 18
4:39
Napi horoszkóp - július 18: nagyon figyelned kell erre ezen a napon (Promotions)
Napi horoszkóp július 18-a, csütörtökre.
júl. 18
4:42
Johnny Depp újra szerelmes: fotókon a boldog pár (ATV)
Johnny Depp szíve ismét foglalt: 28 éves orosz modellel kapták lencsevégre.
júl. 18
4:48
Felforrósodott autóban hagytak egy hároméves gyermeket, meghalt a hőségben (naphire.hu)
A gyermek életéért sokáig küzdöttek, de sajnos hiába.

Keresés