Összesen 200 milliárd forint keretösszeggel két új pályázati felhívás jelent meg az állattartó gazdaságok fejlesztéseinek támogatására a 2027-ig tartó KAP Stratégiai Terv keretei között - jelentette be közösségi oldalán az agrárminiszter.
Akár 10-20 százalékkal is többet fizethet egy külföldön megvásárolt áruért az, aki a bankkártyás fizetésnél elfogadja azt, hogy a kereskedő bankja forintban vonja le az összeget a dinamikus valutaváltás szolgáltatás keretében – figyelmeztet Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint hatalmas árfolyam-eltérítések itthon is vannak:
Többen meghaltak, sokan eszméletlen állapotban kerültek kórházba Romániában, miután hőgutát kaptak az ötödik napja tartó rendkívüli hőség következtében.
A hűtlenségnek egyelőre semmilyen konkrét bizonyítéka nincsen. Egyelőre úgy tűnik, csak egy tíz perc hírnévre vágyó, és rosszindulatú tinilány durva húzása.
A szőrtelenítés ma már szinte mindennapos rutin sok nő és férfi számára, ám olykor bosszúsággal és kellemetlenségekkel is járhat. De hogyan jutottunk el idáig? Milyen utat járt be az emberiség a szőrtelenítés terén az ókortól napjainkig? Az elképzelt paradicsom, ahol a nők tökéletes harmóniában élnek a testszőrzetükkel, úgy tűnik, soha nem
A jobboldali politikus ismét megjelent a Telex kommentelői között és kritikus hozzászólással illette az újságot, miután a lap (neki is megszólalási lehetőséget biztosítva) összeállítást közölt arról, hogy a Tisza Párt alelnöke nem váltott valóra a közéletben történt 5 hónappal ezelőtti felbukkanása óta több azonnali lépést. Szintén szerdán az Index
A nyári forróság nemcsak az emberek, hanem az állatok szervezetét is megviseli. A különböző betegségekben szenvedő vagy idősebb állatok fokozott veszélyben lehetnek, elsősorban a krónikus szívelégtelenség tud súlyosbodni és akut tüneteket okozni. A kánikula az állatokra is veszélyes, akár hősokk is fenyegetheti őket. A Nyíregyházi Oktató Állatkórhá
Az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére, közös együttműködésben a Nemzetgazdasági Minisztériummal, a Magyar Nemzeti Bankkal és a Magyar Bankszövetséggel együttműködve, idén tavasszal egy olyan törvénycsomagot terjesztettünk a parlament elé, amelynek köszönhetően új, immár törvény adta lehetőségekkel és eszközökkel léphetnek fel a hatóságok az
Kedden is megdőlt az idei nyári, valamint a mindenkori nyári magyarországi áramfogyasztási rekord - derül ki a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. legfrissebb adataiból.
Időről időre felbukkannak a rendőrség nevében küldött hamis emailek - figyelmeztetett kedden az Országos Rendőr-főkapitányság (Orfk) Kommunikációs Szolgálat a Police.hu-n.
Folytatódik a forint erősödése, ma reggel is 392 alatt kezdi a napot az euróval szemben. Ma nem jönnek kiemelten fontos adatok, a holnapi EKB-ra melegíthet ma a piac.
Károly király nem mindennapi meglepetésben részesült, amikor a minap Kamilla királyné társaságában Guernsey szigetére látogatott. A kedves esetről még videó is készült a BBC-nek hála.
Vidékre költözött, és új társa is lett. Singh Viki egy bejegyzésben kürtölte világgá az örömét, megvette élete első saját otthonát, és örökbe fogadott egy méretes kutyát, Mozartot. Az énekesnő a Naphire.hu-nak pedig nemcsak az okokról mesélt, hanem azt is elismerte, hogy embert próbáló időszak van mögötte.
Olyan jelenségre lehettünk figyelmesek a tőzsdéken az elmúlt napokban, amire hosszú ideje nem volt már példa. A tőzsdei emelkedést idén vezető és sokáig sebezhetetlennek tűnő technológiai óriáscégek elkezdtek alulteljesítővé válni a piac különböző szegmensseivel, különösen a kis tőkeértékű cégekkel szemben. Mi váltotta ki a hirtelen történt rotáció
53 évesen elment Shannen Doherty. Majd egy évtizede, 2015-ben diagnosztizálták nála a rákot, a mellében találtak daganatot. A színésznő nyíltan beszélt a betegségéről és a küzdelmeiről, tavaly elárulta, hogy a rák már a csontjaira és az agyára is átterjedt.
Huszonegy intézményhez telepített napelemrendszert a szegedi önkormányzat, a beruházással jelentősen csökkenthető a vásárolt villamos energia mennyisége - jelentette ki Kovács Tamás (Párbeszéd) gazdasági alpolgármester hétfőn.
Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nagyon büszke vagyok rá, hogy a 90-es években nőttem fel! Sokan nevetnek rajtam, amikor boldog nosztalgiával mesélek egy-egy olyan filmről vagy zenéről, ami akkoriban menő volt, ma pedig már sokan cikinek tartják. Összegyűjtöttem 6 olyan tényt, amelyek neked is ismerősek lehetnek, ha nagyjából velem egyidős vagy!
A 2000-es éveknek van néhány kultikus sorozata, amelyek valószínűleg már mindig velünk lesznek. Annak idején még nem voltak az egyszerűséget kínáló streamingszolgáltatók, sokkal nagyobb logisztika és türelem kellett hozzá, hogy végignézzük a Doctor House, az Így jártam anyátokkal vagy éppen a Született feleségek legjobb részeit.
Hatalmas növekedést mutat a magyar lakáshitelpiac 2024 első felében. A legnagyobb hazai hitelközvetítő, a Bankmonitor szakértőinek becslése szerint júniusban a szerződések volumene átlépte a 130 milliárd forintot, és ezzel az első félévi lakáshitel volumen már közel 10%-kal meg is haladja a 2023. év egészében felvett lakáshitelek összegét. A pontos
Együttműködésre lépett az Együtt az Autistákért Alapítvány és az MBH Bank, aminek keretében a felek idén három népszerű nyári fesztiválon jelennek majd meg közösen, az érzékenyítés jegyében.
Martins Sesks nyugodtan várja eddigi karrierje talán legfontosabb versenyét, a lett WRC-futamot, ahol hazai szurkolói előtt mutathatja meg gyorsaságát.
2024-ben januártól június végéig mindössze 4,37 milliárd köbméter földgáz fogyott Magyarországon. 2022 első hat hónapjában ez a mennyiség még több mint 5,7 milliárd köbméter volt.
A Die Welt olvasói szerint Orbán békemissziója tiszteletreméltó, míg ha Von der Leyen marad a Bizottság elnöke, azzal Európa elszigetelődik a világtól.
A magyarok többsége (51 százalék) nem támogatja, hogy újra megválasszák Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének. Magyar szemmel a legnagyobb kérdést az jelentheti, hogy Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc pártjainak képviselői együtt szavaznak-e von der Leyenre, a magyarok többségének akaratával szemben – olvasható a Nézőpont Intézet felm
Nem csak a Magyar Telekom, de a Duetsche Telekom több régiós leányvállalata is bejelentette nemrég, hogy mérlegeli a mobilinfrastruktúra leválasztását, a horvát és a görög cég is fontolgatja – idézi az Erste elemzőjét a VG.
Egy jászberényi sportegyesület elnöke szerepel azon a brutális felvételen, amin kedden az egész ország megdöbbent. A sportvezető lemondott minden tisztségéről.
Tajvannak fizetnie kellene a védelemért, mert a sziget semmit sem nyújt az Egyesült Államoknak - jelentette ki Donald Trump amerikai elnökjelölt a Bloomberg Businessweek hetilapnak adott interjújában.